Reggel fáradtan ébredtem. Úgy érzem magam, mint aki nem aludta ki teljesen magát. Mondjuk ezt nem csodálom. Mégis csak egy idegen ország, idegen lakás. Reggeli után úgy gondoltam, hogy nem ártana egy nagyobb bevásárlást eszközölnöm. Kaja, tisztálkodó szerek, tisztító szerek, még egy-két ruha is belefér. Gyorsan letusoltam, és elindultam felfedezőkörutamra. A város eszméletlenül szép így nappal is. Egymást érik a szállodák, az éttermek és persze a kaszinók, de butikokat és egyéb boltokat is szép számmal talál az ember. Mire véget ért az utam, már 3 óriási szatyorral álltam be a liftbe egy barna hajú fiatal srác mellé. Próbáltam ügyetlenül megnyomni az 5. emelet gombját, de az egyik szatyor füle leszakadt, és minden kiborult.

-Várj, segítek –hajolt le rögtön a srác, és segített összeszedni a cuccokat.

-Köszi. –nagy nehezen visszapakoltuk a szatyorba a dolgokat.

-Hányadikra mész?

-Az ötödikre. –majd megnyomta az 5. emelet gombját, így már nem kellett ezzel szenvednem- köszi –mosolyogtam rá.

-Ugye te költöztél Jacques lakásába?

-Igen.

-Akkor szomszédok leszünk.

-Valóban? Halie vagyok.

-Én meg Martin vagyok. Ezt meg add ide, segítek felvinni –vett ki a kezemből 2 szatyrot.

-Köszi, rendes vagy.

-És milyennek találod Monte-Carlot?

-Eddig még nem túl sokat láttam belőle, de eddig nagyon tetszik.

-Ha van kedved, akkor szivesen körbe vezetlek egy kicsit, hogy ne tévedj el.

-Az jó volna, de nem akarok a terhedre lenni.

-Ugyan már, egy ilyen szép lány sosincs a terhemre. –jesszus, most bókolni kezd. Éreztem, hogy elpirulok. –Ne haragudj, nem akartalak zavarba hozni.

-Nem történt semmi. –végre felértünk, nekem egy örökkévalóságnak tűnt. –Nos, akkor én megyek.

-Mit szólnál ha egy óra múlva indulnánk?

-Ha neked megfelel akkor benne vagyok.

-Rendben, akkor itt találkozunk.

-Okés, szia.

-Szia. –azzal kinyitottam az ajtót, és magára hagytam Martint a folyosón. Hm, rokonszenvesnek tűnik. Általa legalább megismerem Monte-Carlot, és legalább nem fogok eltévedni. Az egy óra olyan gyorsan elrepült, hogy majdnem kapkodnom kellett, hogy elkészüljek. Éppen egyszerre értünk Martinnal a lift elé.

-Na, mi lesz az első utunk.

-Szereted a Forma 1-et?

-Tessék?

-Szereted vagy nem?

-Hát, tulajdonképpen igen, de miért?

-Akkor végigmegyünk a híredt monte-carloi versenypályán. Tudod mi nagyon büszkék vagyunk a futamunkra.

-Elhiszem. És ki a kedvenced?

-Hát, nincs kedvenc, de talán Kimi-párti vagyok.

-Az jó. –mosolyodtam el. Egyébként megint itt vagyunk: Forma 1, Kimi. De ha én Kimi barátnője vagyok jobban mondva csak voltam, akkor lehet, hogy Martin látott rólunk közös képet. Ezen most inkább nem kezdek el agyalni.

-És neked? Van kedvenced?

-Persze. Wurz. –kicsit zavartan nézett rám. –tudom, hogy tesztpilóta, de nagyon jó fej, és jól is vezet.

-Honnan tudod, hogy jó fej? Lehet, hogy tök beképzelt.

-Nem, ő tényleg nem, de mostmár menjünk.  –Martinnal végigsétáltuk az egész „pályarészt”. Na jó, nem mindenhol lehetett sétálni, de fantasztikus volt.

-Jajj, bocs, megállhatnánk itt egy percre? –mutatott Martin az egyik újságosbódé felé.

-Persze, addig keresek én is egy kis olvasnivalót.

-Okés –azzal az irányt arra vettük. Kértem egy újságot, amiben állásajánlatok is vannak, valamit szemeztem egy bulvárlappal, amin Kimi volt a következő felirattal: „…nehogy már a szezon elején új pilóta után kelljen nézned…”. Jesszus. Hát ez meg mi??? Nem hiszem el, hogy ezt mondta Kimi. Előttem egy vörös hajú csaj várakozott a barátnőjével, aki mellesleg szőke, és úgy nyivákolnak mind a ketten, hogy rossz hallgatni.

-Jééé, oda nézz –sipítozott egyet a vörös, te jó ég, ez rosszabb mint amire számítani lehetett- Kimi van a címlapon!!! Az én Kimim!! – a te Kimid???? Mindjárt rosszul leszek.

-Jajj, hagyd már!! Nem is százas az a pasi! Fut egy olyan csaj után, aki nem kell neki. Mikor minket bármikor megkaphatna, hiszen Ron apám jó ismerőse, és simán el tudnék intézni egy kis találkozót, ha érted mire gondolok! –ezt nem hiszem el!!! Én mindjárt megfojtom!!!

-Minden rendben van?? –nézett rám Martin ijedten.

-Tökéletesen, csak nem bírom, ha nyivákolnak mellettem.

-Te rólunk beszélsz?? –fordult felém a vörös csaj.

-Magadra ismertél volna?? Jesszus, bocsi, ha beletiportam a lelkedbe. –wá, fogjon le valaki!!!

-Na ide figyelj kisanyám, hogy jössz te ahhoz, hogy ilyet dumálj nekem?? Az apám nagyon befolyásos ember.  –szólt a szőke csaj, szegény Martin meg csak állt.

-Baromira nem bír érdekelni. De te egyáltalán értesz valamit a Forma 1-hez vagy te is azok közé a csajok közé tartozol –most jelentős pillantást vetettem a vörösre- akik csak a pasikra buknak.

-Természetesen értek is hozzá. Mégis minek nézel te engem? –sipítozott tovább. Anyám, minimum halláskárosodást fogok szenvedni.

-Azt inkább nem mondom meg. Egyébként most V10-es vagy V8-as motorok mennek a kocsikba?

-Még szép, hogy V10-es!! Mind a 10 csapat azt használja –válaszolta büszkén.

-Hát…örülök, hogy ilyen sokat tudsz a V8-ast használó 10, plussz a lefolytott V10-est használó 1 csapatról. –hervasztottam le az arcáról a mosolyt. Erre már nagyon nem is tudott sok mindent mondani, mind a ketten gyorsan elhúzták a csíkot. –Még kérném azt a lapot is –fordultam mostmár az újságos felé, és mutattam arra a lapra, aminek a címlapján Kimi van. Miután fizettem, és Martin is megvette amit akart, folytattuk utunkat.

-Nem gondoltam volna, hogy így kiosztod a csajt.

-Útálom az ilyeneket. Mindegyik azt hiszi, hogy olyan könnyen meg lehet kapni bármelyik pilótát. Pedig nagyon tévednek.

-Ezzel mit akarsz mondani? –nézett furcsán a kísérőm.

-Semmit –feleltem gyorsan. –Nem tudsz véletlenül egy szállodát amelyik recepcióst keres?? –tereltem gyorsan a társalgást más irányba.

-Csak nem te is a szakmában vagy??

-Te is?? –néztem meglepetten rá.

-Persze, és ahol dolgozom, pont recepcióst keresnek. Igaz, a tulaj nincs bent, de az igazgatóval beszélhetünk. Tuti felvesz.

-Az szuper lenne!!

-Gyere, menjünk oda. –azzal karon fogott, és máris útban voltunk a szálloda felé, ahova pár perc után meg is érkeztünk. Columbus Hotel. Wáó, tök jól néz ki. Mondjuk itt Monte-Carloban mi nem? Bementünk, és pár perc múlva már az igazgató irodájában ültünk. Kezdek izgulni, nincs nálam egy papírom sem, mondjuk a sulit felhívhatja, meg a szállodát is, ahol a gyakorlatom végeztem, ott le tud informálni. Az igazgató tök szimpinek tűnik, remélem én is jó benyomást keltek. Néhány kérdés és egy kávé után már egy aláírt szerződéssel távoztunk az irodából, s holnap már munkába is állhatok. Komolyan, el sem tudom hinni, hogy létezhet ilyen!

-Van kedved meginni egy italt? Köszönetképpen az állásért. –ajánlottam fel Martinnak.

-Ugyan már, nem azért tettem.

-Ragaszkodom hozzá. De egyébként miért tetted? –szuper, megint előbb járt a szám, mint az eszem.

-Mert szimpatikus vagy, de rendben, elfogadom a meghívást, ha már ennyire ragaszkodsz hozzá. –beültünk az egyik kávézóba, és egy-egy koktél mellett jót beszélgettünk.

-Egyébként a tulaj gyakran itt van?

-Általában igen, tulajdonképpen van amikor itt lakik. De hétvégente sosincs itt. Most például Malajziában van.

-Jó neki.  De mit csinál ott?

-Dolgozik.

-Gondolhattam volna –mosolyodtam el.

-És te? Mit keresel Monte-Carloban?

-Éppen új életet kezdek.

-Miért a régi nem felelt meg?

-Nem. –intéztem el röviden a választ. Valahogy nem volt kedvem az eddigi életemről mesélni neki. Inkább visszakérdeztem: -neked nem fog haragudni a barátnőd, hogy a fél napot velem töltöd?

-Nem, ugyanis nincs barátnőm. Két hete faképnél hagyott.

-Sajnálom, ne haragudj, tapintatlan voltam.

-Ugyan, nem tudhattad. –ezek után valahogy csend telepedett közénk. Miután mindketten megittuk a koktélt végül Martin törte meg a csendet- ha meg akarod nézni a mai futamot, akkor indulnunk kéne.

-Igazad van, menjünk. –némán sétáltunk egymás mellett. A liftben is csendben voltunk, de búcsúzni azért megálltunk.

-Köszönöm a mai napot. Az idegenvezetést és a munkát is. Nélküled még csak az újságokat bújnám valami munka után.

-Ugyan, semmiség, szívesen tettem. Jól éreztem magam veled.

-Én is veled. –ekkor Martin óvatosan közelebb lépett, és meg akart csókolni, de hátrébb léptem.

-Ne haragudj –szabadkozott- nem tudom, hogy mi ütött belém. Nagyon sajnálom.

-Semmi baj. Akkor szurkoljunk Kiminek. –vágtam ki magam a helyzetből.

-Nem azt mondtad, hogy Wurz a kedvenced?

-De, de mivel ő nem versenyzik, muszáj valakinek szorítani –néztem vissza mosolyogva az ajtóból. –Holnap találkozunk.

-Akkor szia.

-Szia. –a lakásban leraktam az újságokat és gyorsan bekapcsoltam a tv-t. Huh, még éppen időben, most indul a felvezető kör. Mindenki simán eljött, s gyorsan megtették a kört. A rajt azonban nem a legjobban sikerült. Ralf Schumacher ütközött David Coutlharddal, de senkinek nem lett semmi baja, azonban folytatni már csak Coulthard tudta a versenyt. A hátralévő körök gyakorlatilag csak előzésekkel teltek, igaz Sato és Monteiro összeakadt pár körrel a vége előtt, de a többiek szerencsésen célba értek. Kimi lett az első, Felipe Massa a második, Fernando meg csak a harmadik. Jó volt Kimit látni a dobogón. Kimi magasba emelte a trófeát, s a kamerába annyit mondott: „Szeretlek Halie”. Hirtelen megértettem mindent. Annyi érzés kavargott bennem, hogy megfogalmazni is nehéz. Eszembe jutott az első találkozás,  a táncverseny, eszembe jutottak a szüleinél töltött napok, a Forma 1-es parti, a vacsora és a gyönyörű este a hajón. Minden. Legszívesebben körbeugráltam volna a szobát, ehelyett csak a fejem verhetem a falba, hogy eljöttem Monte-Carloba, és hallgattam Ronra. Ugyan akkor eszembe jutott minden Flavioval kapcsolatban is, és persze Fernandoval is. Komolyan, hogy lehetek ennyire peches?????? Elszúrtam mindent, és ezt már nem tudom helyrehozni!