Az éjjel le sem hunytam a szemem. Folyamatosan járt az agyam, s próbáltam a legmegfelelőbb módját megtalálni annak, hogy hogyan tudnám túltenni magam ezen az egészen. Választ nem találtam, viszont reggelre bedagadtak a szemeim, mert be kell vallanom, néhányszor elsírtam magam. Útban a fürdőszoba felé megcsörrent a mobilom. Tuti Alex, ő szokott korán hívogatni, legalábbis az ő műfaja a korán kelés.

-Szia hugi, hogy vagy?

-Szia. Hát voltam már jobban is, de legalább van munkám.

-Wow, az jó, de mi a baj?

-A Columbus hotelban. Csak az, hogy egyszerűen romhalmaz az életem. Tegnap este minden visszajött. Az összes emlék Kimivel, Flavioval, Fernandoval, minden. Én meg elszúrtam az egészet.

-Ugyan már, ne mondj ilyet! Hívd fel Kimit, és mond el neki!

-Nem, azt nem tehetem. A múltkor túl durván elküldtem.

-Ne hülyülj, tuti megértené, nem olyannak ismerem, hogy haragudna rád.

-Nem. Veled mi újság?

-Semmi, ma utazunk haza. Meglátogatom anyut, már nagyon hiányzik Dorina, ő vigyáz rá.

-Mond meg neki, hogy ne aggódjon, és hogy nagyon szeretem, Dorinának meg adj egy nagy puszit a nevemben.

-Rendben, te meg gondold át ezt az egészet, jó? Szia.

-Szia. –gondoljam át? Egész éjjel ezt tettem, és nem jutottam előrébb.  Minek többet rágódni rajta? Felesleges, csak ártok vele. Inkább összeszedem magam, s erős maradok, még ha belül belehalok, akkor is. Letusoltam, majd felöltöztem. Reggelizni nem volt kedvem, egy falat sem menne le a torkomon. Elindultam kifele, s lift előtt már Martin várt rám.

-Szia….minden rendben? –szólalt meg pár másodperc után.

-Szia. Igen. –válaszoltam röviden.

-Hé, nem hiszem, na ki vele. –gyötört miközben beszálltunk a liftbe.

-Csak…mindent elszúrtam. És mostmár nincs esélyem rendbe hozni.

-Ugyan már, mindig van esély. Csak meg kell találni, de ki vele, mi történt pontosan?

-Együtt voltunk Kimivel, aztán feltűnt a volt barátnője aki azt állította, hogy terhes. Mi szakítottunk, aztán elkezdtem Fernandoval találkozgatni, de nem volt köztünk több egy csóknál, aztán kiderült, hogy Kimi babája nem Kimié, hanem Fernandoé, aztán volt egy balesetem, amnéziás lettem, és Fernando mindent összekavart, és csúnyán elküldtem Kimit, és egészen idáig menekültem. De tegnap amikor megnyerte a futamot, minden emlék visszajött, mert a dobogón azt mondta, hogy szeret, és…én meg mindent elszúrtam. –hadartam el neki a liftben és a szálloda felé a dolgokat, amit leesett állal hallgatott végig.

-Huh, hát nem mondom, hogy egyszerű az életed.

-Látod, én megmondtam.

-Figyelj, ne aggódj, majd kitalálunk valamit, de most jobb ha elkezdünk dolgozni, ma a főnök is visszajön.

-Köszi, de már nincs mit kitalálni. Na mindegy, megyek a recepcióra –merthogy ez lett a helyem. A délelőtt nagy része lazán telt el. Nem volt sok új vendég, inkább az itt lévők jöttek-mentek. Néhány szobafoglalás volt csak telefonon.

-Nincs kedved meginni egy kávét? –jött oda Martin estefelé.

-De, jól esne.

-Akkor menjünk. Addig beáll Hannah helyetted.

-Okés, menjünk. –azzal átsétáltunk a szálloda éttermébe, és leültünk egy asztalhoz.

-Na, jobban vagy már?

-Nem igazán, csak jár az agyam, miközben megpróbálok jókedvűnek tűnni a vendégek előtt. Ilyenkor nem igazán szeretem ezt csinálni.

-Megértelek, nekem sem volt könnyű amikor a barátnőm elhagyott, de túl kell lennünk rajta. Az élet már csak ilyen.

-Aham. –kezdtem kavargatni az idő közben kihozott kávémat. –Te mióta dolgozol itt?

-Már lassan 3 éve.

-Huh, az jó sok idő.

-Igen. De nagyon élvezem. Szeretek itt dolgozni. Jók a munkatársak és a főnök is rendes.

-Igen, így tényleg nem nehéz ennyi ideig kibírni. De azt hiszem most már jobb ha visszamegyek a helyemre. –ittam ki az utolsó korty kávémat is.

-Rendben, én is megyek. –azzal mind a ketten visszamentünk a helyünkre, és folytattuk a munkát. Belepillantottam a szobafoglalások közé, hátha érkezett azóta valaki. Igen, egy féri. Kevin Roles, és a 10-en vett ki egy szobát. Wow, jó magasan, nincs tériszonya, az tuti J. Na mindegy. Elrendeztem még néhány foglalást telefonon, aztán nyolctól már nyugi volt. Egyszer csak Hannah jelent meg:

-Szia, az egyik vendég szeretné, ha felmenné hozzá.

-Tessék?? Felmenni? Én? És mégis minek?

-Azt nem tudom, de azt mondta, hogy sürgős.

-És ki akarja?

-Kevin Roles. És azt mondta, hogy nem kell kopognod, csak menj be.

-Hát ez nagyon jó, akkor megyek. –komolyan, még mindig tud meglepetést okozni ez a szakma vagy inkább az emberek. Beszálltam a liftbe, s megnyomtam a 10. emelet gombját. Miután megálltam az ajtaja előtt, vettem egy nagy levegőt, és benyitottam.

-Jó estét…..-teljesen letaglózott a látvány: apró gyertyák égtek mindenhol, varázslatos félhomályt teremtve, a padlón rózsaszirmok hevertek. Óvatosan beljebb léptem, s becsuktam az ajtót. –Hahó, van itt valaki? Halie vagyok, a recepcióról. –merészkedtem lassan beljebb.

-Szia –lépett elő Kimi az ebédlőből egy szál vörös rózsával. Én csak néztem őt, nem bírtam megszólalni. –Nagyon hiányoztál, annyira szerettelek volna látni, megérinteni, megcsókolni. –jött egyre közelebb.

-Honnan tudtad meg, hogy itt vagyok?

-Ez David Coutlhard szállodája, ő a volt csapattársam. Alex pedig elmondta, hogy mindenre emlékszel ami történt.

-Egyszer igazán befoghatná a száját –mondtam mosolyogva.

-Én kivételesen örülök, hogy nem tudta befogni a száját. Így legalább megtaláltalak. –ölelt át.

-Örülök, hogy megtaláltál. De…most mi lesz?

-Hogy érted hogy mi lesz? Először is megcsókollak, aztán megvacsorázunk, és megbeszélünk mindent. Na mit szólsz? –mosolygott Kimi.

-Tetszik az ötlet –mosolyogtam én is, majd Kimi gyengéden megcsókolt. Ebben az egy csókban benne volt minden ki nem mondott szó, minden vágyakozás, minden ami eddig hiányzott.

-Gyere –mondta végül Kimi, majd elindultunk az erkély felé.- szeretnék kérdezni tőled valamit.

-Igen, és mit?

-Azt majd mindjárt meglátod. –szépen lassan kinyitotta az erkélyajtót, s a látványtól majdnem elájultam. A tengerpartra apró gyertyákkal a következő szöveg volt kirakva: Hozzám jössz feleségül? Egyszerűen nem tudtam megszólalni, nem jött ki hang a torkomon. –Nos, mi a válaszod? –válaszolni még mindig nem tudtam, de megfordultam (ugyanis hátulról átkarolt), és megcsókoltam. –Ezt igennek veszem, de jobban örülnék, ha kimondanád.

-Igen igen igen igen. –azzal ismét megcsókoltam. Percekig csókolóztunk még kint az erkélyen.

-Gyere, menjünk be, még a végén kihűl a vacsi.

-Még vacsi is van?

-Még szép! Nem gondolod, hogy egy lánykérés vacsora nélkül zajlik. Na gyere menjünk. Ja, a fürdőben találsz ruhát, öltözz át!  –azzal  leült a kanapéra és megvárta amíg átöltöztem. Egy fehér kis pántos ruha volt ott. Felvettem, pont a méretem. Tuti, hogy Viki vagy Rita segített kiválasztani. Miután kimentem, egy ideig még csak nézett, majd halkan megszólalt:

-Gyönyörű vagy!

-Köszi.

-Na de mostmár menjünk, a többiek már amúgy is várnak.

-A többiek??

-Aha. Az anyukád, az én szüleim, Rami, Apple, Alex, Connie és Juan Pablo, Viki és Chris, Rita és Jenson, Martin, Hannah, David…

-De ők hogy kerülnek ide? –időközben már a liftben voltunk.

-Hát, szervezés kérdése az egész, a lényeg, hogy itt vannak. Nem is lenne igazi eljegyzési vacsora.

-És honnan voltál olyan biztos, hogy igent mondok? –néztem rá mosolyogva.

-Nekem nem lehet ellenállni –nézett komolyan, majd mind a ketten nevetésben törtünk ki. Miután kinyílt a liftajtó, a szálloda különterme felé vettük az irányt. Már mindenki ott volt, és csak minket vártak.

-Igent mondott!!! –mondta hangosan Kimi, majd felkapott a levegőbe és megpörgetett!

-Éljen!!! –kiabálták a többiek hangosan. Olyan aranyosak voltak! Annyira jó volt így mindenkit együtt látni! Mindenkit, akit szeretek, akik fontosak nekem! A vacsora után összeültünk beszélgetni, mint egy óriási család. Természetesen minden szóba került, mikor lesz az esküvő, hol fogunk élni…

-Tényleg Kimi, visszamegyünk Angliába, vagy hol fogunk lakni?

-Én arra gondoltam, hogy mi lenne ha Svájcba költöznénk? Végre nem zavarna minket senki.

-Remek ötlet! –öleltem át mosolyogva- De…most írtam ide alá, akkor mi lesz a munkahelyemmel?

-Ebből ne csinálj gondot- lépett hozzánk David- most készülök egy szállodát nyitni Svájcban. Örülnék, ha te vezetnéd.

-Ez most komoly??

-Persze. Nos? Mi a válaszod? –hm, milyen furi, ma mindenki az én válaszomra vár J

-Elfogadom, köszönöm.

-Én köszönöm, na de most megyek, hagylak egy kicsit titeket –majd egy sokat sejtető pillantás után otthagyott minket.

-Istenem, egyszerűen fantasztikus ez a nap. Reggel még ki voltam borulva, és nem gondoltam volna, hogy még valaha látlak, most meg…itt vagyok, és éppen most jelentettük be az eljegyzésünket. Ez kész csoda.

-Látod, csodák még mindig léteznek. De akkor mostmár hivatalosan is megkérem a kezed.

-Hivatalosan?? Miért eddig nem volt hivatalos? –néztem rá kérdőn.

-Nem. Figyelem! –fordult a többiek felé- szeretném most Halie kezét hivatalosan és hagyományosan is megkérni. –azzal letérdelt elém, és elővett egy dobozkát, majd felnyitotta a tetejét. Egy gyönyörű gyűrű volt benne. –Halie! Leszel a feleségem?

-Igen, boldogan. –majd felállt és az ujjamra húzta a gyűrűt, majd szenvedélyesen megcsókolt. Ez volt életem legboldogabb pillanata! Az élet néha produkál furcsa dolgokat, de végül mindent megold. És mostmár tudom, hogy a mi szerelmünk elég erős ahhoz, hogy bármit kibírjon.

THE END