A francba, megint a fórrófejűségem győzött. Ez nem igaz, már az első napon összebalhézok a főnökkel. Ki kellene találni valami magyarázatot, hogy miért kaptam fel így a vizet. Nem sok időm maradt gondolkodni, mert David robogott be az irodába:

-Neked aztán jól felvágták a nyelved.

-Csak megvédem magam ha kell.

-Jól van, látom jól ki fogunk jönni. –mi??? Ez magánál van?? Jól kijönni vele?? Egy viperával is jobban kijön az ember, mint vele. –Na, ne nézzen már úgy, mint aki nem érti a nyelvünket! Tetszett ahogy megvédted magad, e szerint talpraesett lány vagy. És szerintem jobb lesz, ha tegeződünk.

-Rendben, de mondhatok valamit?

-Hallgatlak!

-Fura egy pasi maga. –ezen úgy elkezdett nevetni, hogy én csak lestem. Na nem baj, az ő baja.

-Nézd még át kérlek ezeket az iratokat, aztán felőlem haza is mehetsz. Mára nincs más dolgod. Ja, és holnap után indulunk San Marino-ba, csomagolj be, te is jössz.

-Rendben, akkor ezeket átnézem, és megyek. –azzal leültem az asztalomhoz, és tanulmányozni kezdtem a papírokat. Nem telt bele sok időbe, hamar végeztem. –Nos, én végeztem, akkor holnap találkozunk.

-Rendben, szia.

-Szia. –furi, kellemesen csalódtam ebben az emberben. De először akkor is bunkón viselkedett. A kocsim szélvédőjén egy cédulát talátlam: „Várlak 11-kor az Orange-ban, ne késs” Ez nem lehet igaz! Az embernek egy perc nyugta sincs! Szuper. Hazamentem, és ledobtam magam a kanapéra. Egy kis pihi után elővettem a McLaren központjának az alaprajzát, és elkezdtem beírni az irodákhoz a neveket. Éppen végeztem, mikor megcsörrent a telefonom:

-Szia anyu, de régen hallottam a hangod!

-Szia kicsim! Mi a helyzet veled? Mikor jössz meglátogatni minket?

-Jajj anya, legszívesebben már holnap otthon lennék, de nem tehetem, új megbízásom van, és ez most egy nagyon fontos meló, ha ezt elszúrom, akkor nagyon sok embernek teszek keresztbe.

-Miért nincs neked is egy rendes állásod, mint a nővérednek?

-Ne gyere kérlek a nővéremmel!

-De testvérek vagytok!

-Nem, nekem nincs testvérem, már nincs.

-Jajj, Gina!!! Olyan makacs vagy!! Odaadom apádnak, ő is akar veled beszélni. Szia.

-Szia kincsem!!

-Szia apa! Hogy vagy?

-Kösz jól, és te?? Van már férjjelölted?

-Jajj, apa!! Ne gyere ezzel!!

-De nagyon szeretnék már egy kisunokát!

-Apu, nincs olyan férfi, aki ha megtudja, hogy mit csinálok kitartana mellettem!

-Akkor hagyd végre abba, nézd meg a nővéred.

-Most mennem kell, legyetek jók, puszi. –azzal letettem. Egyszerűen nem bírom, ha Carla-hoz hasonlítanak!! Nem vagyunk egyformák, és ő számomra már 2 éve nem létezik!! Mióta Jeremi…mindegy, nem szabad arra gondolnom! Megvacsoráztam, letusoltam, majd elindultam az Orange-ba, ami egy jólmenő klub. Sikerül egy elég jó helyen leparkolnom, és még korábban is érkeztem! Bementem, és leültem az egyik boksz-ba, mert ott el vannak választva az asztalok, de vannak olyanok is, amik nem. Hamarosan a pincér tűnt fel:

-Jó estét, mit hozhatok?

-Jó estét, egy rostos őszilevet kérek.

-Nem kérsz bele egy kis vodkát?

-Nem, köszi, tisztán kérem az őszilevet.

-Biztos? Nagyon finom ám!

-Biztos, de megkaphatnám végre?

-Rendben, azonnal hozom. –hála, azt hittem már, hogy le kell neki rajzolni, hogy mit szeretnék. Mikor végre kihozta, elégedetten nyugtáztam, hogy nem tett bele semmi alkoholt. Azt hiszem akkor meg is fojtottam volna J. Basszus, ez nem lehet!!!! Az ott nem….de. ÁÁ, ilyen szerencsém is csak nekem van! Éppen Kimi jött be néhány haverjával. Csak észre ne vegyen!!! Csak bámultam a poharam, remélve, hogy nem lát meg.

-Szia, hát te? –állt meg Kimi az asztalnál.

-Szia, hát én…izé…éppen iszom egy üdítőt.

-Azt látom. Csatlakozhatom hozzád?

-Úgy látom, hogy nem egyedül jöttél, nem lenne szép a többiekkel szemben.

-A többiek megvárnak.

-De én is várok éppen valakit.

-Ó…valóban? –hopsz, csak nem zavarba hoztam?

-Ö...igen….a barátomat.

-Akkor nem is zavarok, szia. –azzal sarkon fordult, és visszament a barátaihoz, Jamie pedig végre megérkezett.

-Bocs, forgalom volt –hajolt oda megpuszilni, de én lesmároltam. –beléd meg mi a fene ütött??

-Nyugi, nem akarok tőled semmit, de itt van a McLaren egyik pilótája, és le akart ülni, de azt mondtam, hogy a pasimat várom, szóval próbálj meg úgy tenni, mintha közünk lenne egymáshoz.

-Á, már mindent értek! Akkor közelebb ülök, és át is ölellek.

-Azért nem kell túlzásokba esni.

-Na és hogy haladsz? A főnök már rám telefonált.

-Feltérképezem a terepet, nem megy rögtön minden. Először megpróbálok kiigazodni a központon, hogy mi hol van, mit merre találok.

-Jól van, akkor majd megmondom neki. De mi bajod van? Szomorúnak tűnsz.

-Semmi.

-Na…engem nem versz át.

-Felhívtak a szüleim, megint jöttek a mikor lesz már kisunokánk, miért nincs normális munkád, mint….mint Carlanak.

-Jajj, ugyan már! Ne foglalkozz ezekkel!

-De, mert ha Carla nem teszi azt, amit tett, akkor Jeremi még ma is élne!

-Á, szóval megint Jeremi! –csattant föl Jamie. –Engedd már el őt!! Ő már nincs, érted??

-De nem kellett volna meghalnia!!

-De meghalt! –felpattantam, és elindultam kifelé, de Jamie visszarántott- Térj észhez!!!

-Vedd le rólam a kezed! –ezt már kiabálva mondtam, s a klubban egy csomóan ránk figyeltek. Kirohantam, és bepattantam a kocsiba, beindítottam, és a gázra léptem. Minek kell ilyen bunkónak lenni??? Hazamentem, és csak ledobtam a táskámat. Bementem a szobámba, s elővettem az ágyam alatt tartott kis dobozt. Óvatosan felnyitottam, és elővettem a benne rejtőző fényképeket, amin Jeremivel voltunk. Istenem! Olyan boldogok voltunk! De minden elromlott! És ki miatt?? Carla miatt. Itt vannak az esküvőnk előtt készült képek, meg azok, amelyeken bevonultunk a templomba. Akkor láttam őt utoljára. A kezeim között halt meg, azóta sem tudtam magam túltenni rajta. Ráadásul holnap lesz az évfordulója, hogy meghalt.  Még órákig nézegettem a képeinket, majd aludni mentem. Reggel még munka előtt elmentem futni, muszáj volt egy kicsit levegőznöm. Miután visszaértem, letusoltam, és elindultam dolgozni. David már bent volt:

-Jó reggelt –köszönt kedélyesen.

-Jó reggelt. Ma mi lesz a dolgom?

-Kérlek menj hátra a raktárokhoz, és ellenőrizd a szállítóleveleket, hogy minden stimmel-e.

-Rendben, megyek.

-Várj, itt vannak a papírok.

-Ja, tényleg. A papírok. –átvettem őket, és elindultam raktárok felé. Elképedve láttam, hogy vagy 20 kamion állt odakint. Szuper, mire ezzel végzek, lemegy a nap. Elkezdtem ellenőrizni a kamionok papírjait, mindent tételesen átnéztünk a raktárossal. Délben tartottam egy ebédszünetet, de nem igazán volt étvágyam. Furcsa, hiszen reggelizni sem reggeliztem.

-Szia, egy kávét kérek és valami könnyű kaját.

-Javaslom a müzlit –állt meg mellettem Kimi.

-Akkor egy müzlit adjak? –kérdezte Maria.

-Aham, jöhet.

-Mi ez a nagy életkedv? –egyszerűen képtelen voltam válaszolni, így fogtam a kávém, és leültem az egyik asztalhoz. Kiraktam a mobilt az asztalra, mert nyomott a zsebemben. A müzlit Kimi hozta ki az asztalhoz. –Megbántottalak valamivel?

-Nem, kösz a müzlit. –nyújtottam a kezem, és vártam, hogy ideadja, de nem, ő csak fogta.

-Szívesen meghallgatlak, ha gondolod.

-Nem, kösz. Megkaphatom a müzlim? –ebben a pillanatban megcsörrent a telefonom, rejtett szám. –Hallo, itt Gina.

-Szia, Carla vagyok. Nézd, tudom, hogy ma van az a nap, de kérlek…

-Hallgass! Minden a te hibád! Gyűlöllek! –azzal a leraktam a telefont, és kirohantam, vissza a kamionok, és a szállítólevelek közé, nem törődve azzal, hogy Kimit faképnél hagytam a müzlimmel együtt. Mire mindennel végeztem, elég késő lett. Az irodába mentem, hogy leadjam a papírokat David-nak:

-Itt vannak a papírok.

-Nem volt semmi gond?

-Nem, minden rendben volt.

-Akkor menj nyugodtan haza, pihend ki magad az utazás előtt.

-Rendben, szia.

-Szia. –azzal a kocsi felé vettem az irányt.

-Szia, hát te? –kérdeztem a kocsimnak odadőlő Kimit.

-Furcsán kirohantál délben, és szeretném tudni, hogy mi volt az.

-Nem tartozom neked magyarázattal, szóval díjaznám, ha arrébb állnál, szeretnék elmenni innen.

-Addig nem, amíg meg nem mondod, hogy mi a baj, szeretnék segíteni.

-De makacs vagy! Ha annyira tudni akarod, akkor az egyik barátnőm hívott, akivel összevesztünk, és nem vagyok rá kíváncsi.

-És emiatt lettél annyira ideges?

-Igen. De most már szeretnék menni, szóval kérlek állj arrébb.

-Rendben, már itt sem vagyok –tette fel a két kezét, és valóban odébb ment.

-Szia. –ültem be a kocsiba, és elhajtottam onnan. A francba Gina, minek kellett hazudni neki?? De hogy mondhattam volna el neki mindent?? Hogy Carla tönkre tett mindent??? Mindent elvett tőlem, amit elvehetett. A szerelmem, a boldogságom, az életem. Megcsalta a férjét, és azt mondta neki, hogy Jeremivel. Erre a férje bekattant, és az esküvőnk napján a templomban, a vendégek előtt lelőtte. Persze mint utóbb kiderült Carla csak megint magát mentette, merthogy nem Jeremivel töltött el „édes órákat”, hanem a férje öccsével. Hát igen, ilyen az én nővérem. És anyuék még csodálkoznak, hogy azóta még csak szóba sem állok vele. De nem megy! Nem tudom neki megbocsátani. Ráadásul azóta az évfordulókon mindig felhív. De soha nem fogok neki megbocsátani, egyszerűen nem megy. Már tini korunkban is mindig elszedte a pasijaimat. De Jeremi más volt, ő engem szeretett! Csak engem, olyannak, amilyen vagyok. Pedig bepróbálkozott nála is, de ő ellenállt, és nem volt köztük semmi. Hazaérve letusoltam, bevettem egy altatót, és lefeküdtem aludni.