Ki kell valamit találnom, nem jöhet rá, hogy mi történt, hiszen a McLarenhez úgyis kimegy a rendőrség. És az orvos sem láthat, mert rögtön rájön, hogy egy golyó súrolta a karom. Akkor pedig már Kimi is összerakja a képet, hiszen nem hülye. Azt hiszem az lesz a legjobb, ha mindent kitálalok.

-Kimi, ha elmondom, hogy mi történt, akkor nem viszel orvoshoz? – néztem rá rémülten. Keresett egy parkolót, és leállította a kocsit.

-Hallgatlak. – fordult felém.

-Tegnap este. Az étterem után visszamentem a pályára, mert bent hagytam egy nagyon fontos papírt, ami nélkül nem tudtam volna folytatni a munkát. De attól féltem, hogy nem fognak beengedni, ezért kicseleztem az őrt, és úgy mentem be, de az valahogy észre vett, az ajtók előtt, és kiabált, hogy álljak meg, és még mielőtt válaszolhattam volna, lőni kezdett. Nagyon megijedtem és csak arra tudtam gondolni, hogy minél hamarabb kijussak onnan. Nem álltam meg magyarázkodni, mert ilyenkor nem szokták az embert meghallgatni. Futás közben súrolt az egyik golyó. Nem akarom, hogy lásson orvos, már lefertőtlenítettem és be is kötöttem. Már semmi bajom nem lesz. Kérlek! A rendőrség úgyis már gondolom, hogy kint van. De azt fogják hinni, hogy be akartam törni. Nem fogják elhinni.

-Akkor is el kell, hogy valaki lássa a sebed.

-Semmi bajom. Hidd el. Minden rendben.

-Nem, ha kórházba nem akarsz menni, akkor a pilóták orvosa fog ellátni, és kész. Vita lezárva.

-Rendben. – hagytam annyiban a dolgot, mert láttam, hogy nagyon komolyan gondolta, és úgysem változtatta volna meg a döntését. Újra beindította a kocsit, és a pálya felé vette az irányt. Odakint már hemzsegtek a rendőrök. Kimi azonban az egyik hátsó bejáraton közelítette meg a pálya orvosi központját. Bementünk, és Kimi máris megkereste az orvost, és vele együtt jött vissza.

-Jó napot, hallom mi történt magával.

-Jó napot.

-Jöjjenek be.

-Kimi, nem kell bejönnöd – de mintha meg sem hallotta volna, ő is bejött.

-Mutassa! –majd felhúztam a pólóm ujját.

-ÓÓ, ez elég csúnya. Na de sebaj, lefertőtlenítjük, bekötjük, kap egy tetanuszt, és már mehet is.

-A tetanuszt nem lehetne kihagyni? – irtózom a tűktől.

-Nem, muszáj.

-Ne aggódj, nem fog fájni…annyira. – mondta mosolyogva Kimi.

-Aham, én is ettől félek. – azzal hagytam, hogy az orvos lefertőtlenítse és bekösse a karom.

-Akkor jöhet a tetanusz?

-Igen, de Kimi most szépen kimegy.

-Inkább maradnék.

-Akkor köszönöm, nem kell tetanusz – és leszálltam az ágyról.

-Rendben, kimegyek, csak hagyd, hogy beadja. – azzal kiment, én meg farkasszemet néztem egy óriási injekciós tűvel. Miután túléltem a szúrást, az orvos ellátott még egy-két tanáccsal, ugyanis lehetséges, hogy lázas leszek, vagy elájulok. Na szép, kellett ez nekem? Ahogy kimentem, Kimi rögtön odajött.

-Na, hogy vagy? Túlélted?

-Jobban, azt hiszem igen – mosolyogtam rá - kösz, hogy elhoztál, meg hogy itt voltál.

-Ugyan már, nincs mit. – majd a csapat boxa felé vettük az irányt. Ron jött elénk sietve.

-Sziasztok! Gina, tegnap betörtek, de nem vittek el semmit, nem maradt ideje az illetőnek, de megsérült, az egyik biztonsági ember meglőtte.  – mikor felhúztam a pólóm ujját, elállt a szava. – Te voltál?? – nézett szörnyülködve.

-Igen, mert bent hagytam egy papírt. Sajnálom.

-Tudod mekkora kalamajkát okoztál??? – kezdett ordibálni.

-Megbeszélhetnénk bent? – kérdeztem nyugodt hangon, Kimi meg csak szótlanul állt.

-Nem, ezen nincs mit megbeszélni, majd a rendőrséggel megbeszéled. – azzal megragadta a karom, és a zsaruk felé húzott. – Itt van, ő tört be. – szólt oda az egyik kapitánynak, aki háttal állt. Legnagyobb meglepetésemre az egyik régi ismerősöm, Robert volt az.

-Nocsak Gina! Mit műveltél?

-Majd elmesélem.

-Menjetek be az irodámba, ott tudtok beszélni. – javasolta kicsit higgadtabban Ron, így oda mentünk.

-Most pedig elmesélsz mindent töviről hegyire. – majd hozzákezdtem, és mindent elmeséltem neki. – Hogy tudsz te mindig ilyen helyzetbe keveredni?

-Különös érzékem van hozzá. De most mi lesz? Lecsuksz vagy mehetek a dolgomra. –szerettem volna rövidre zárni ezt a dolgot, ugyanis kezdtem egy kicsit szédülni, és fáztam is.

-Nem csuklak le, de holnap be kell jönnöd vallomást tenni. Rendben?

-Igen, akkor mostmár megyek. Szia. – azzal megpróbáltam felállni, de kicsit megszédültem, és Robertnek hála, hogy nem estem el.

-Minden rendben?

-Igen, csak most kaptam egy nagy adag tetanuszt.

-Ó, akkor nem irigyellek. Várj, segítek.

-Nem kell köszi, mostmár jobban vagyok, menni fog egyedül is. Szia. – azzal sikeresen elindultak kifelé. A folyosón azonban megint elkapott a szédülés, és kénytelen voltam megállni, és nekitámaszkodni a falnak egy kicsit. Mindjárt jobban leszek, csak egy kicsit pihenek, aztán megkeresem Ront, és elmondok neki is mindent.

-Gina, jól vagy??? – jött oda Kimi.

-Igen, persze – néztem rá.

-Ja, én meg valami virágárus nénike vagyok, mi? Na gyerünk, visszaviszlek a szállodába. Szörnyen nézel ki.

-Köszi. Ha nem baj, ezt nem veszem bóknak. – nem ellenkeztem, tényleg egyre vacakabbul voltam. Megpróbáltam elindulni, de megszédültem, így Kimi átölelt, és úgy indultunk a kocsi felé. Útközben összefutottunk Ronnal, aki mostmár ijedten nézett rám.

-Hát veled meg mi történt?

-Csak egy kicsit szédülök, de majd beszélni akarok veled, és délután visszajövök.

-Persze, ahogy azt te elképzeled – szólt közbe Kimi.

-Majd holnap ha jobban leszel beszélünk, akkor menjetek, és dugd ágyba ezt a lányt, délután meg gyere vissza a boxlátogatásra. – elbúcsúztunk tőle, és beszálltunk a kocsiba. Végre ülhetek, te jó ég, hogy én mennyire fáradt vagyok, és fázom is, nagyon. A szállodába érve egyre rosszabbul lettem. Nem volt más bajom, csak nagyon szédültem és fáztam. Kimi látta, hogy egyre rosszabbul vagyok, így ölbe vett, és úgy vitt fel. Most nem is ellenkeztem, nem úgy, mint reggel.

-Hol a kártyád? - Kérdezte az ajtóhoz érve.

-Azt hiszem a zsebemben. – igen, hála ott volt, így sikerült az ajtót kinyitni. Kimi óvatosan letett az ágyra, és egy percre fölém hajolva maradt. Rámosolyogtam, majd még egyszer megköszöntem, hogy hazahozott. Kimi egy percre eltűnt, majd egy pohár vízzel és egy tablettával tért vissza.

-Ezt vedd be, lázcsillapító.

-Rendben – elvettem a vizet, és bevettem a gyógyszert.

-Most pedig próbálj meg aludni.

-Igyekszem.

-Szia, majd még beugrok.

-Rendben, szia – azzal Kimi elment, én meg pár percen belül az igazak álmát aludtam. Este ébredtem csak fel, és rögtön megpillantottam Carlat.

-Hogy vagy? – jött oda aggódva.

-Semmi bajom, el is mehetsz. – mondtam neki, majd felkeltem. Hurrá, sikerült egyedül. Elindultam a fürdő felé.

-Beszéltél.

-Mi?? – néztem furcsán vissza.

-Álmodban. De valószínűleg a láz miatt. Jeremit és Kimit hívtad.

-Szuper, de ha most megbocsátasz, akkor szeretnék lezuhanyozni. – nyitottam ki a szobaajtót és megvártam, amíg kimegy. Mi ütött belém??? Az, hogy Jeremit hívtam, az érthető, mégis csak a vőlegényem volt. Na de Kimit??? Hozzá semmi közöm, na jó, leszámítva azt az éjszakát, amiről még mindig nincsenek emlékeink. Mi történik velem?? Az nem lehet, hogy beleszerettem volna Kimibe…nem. Nem, biztos nem. Különben is, ha megtudná, hogy mit keresek itt, és hogy mi volt Jeremi halála után, szóba sem állna velem. Őszintén szólva én se magammal. Miután letusoltam, lementem az étterembe. Csak Carla volt ott, senki más a csapatból. Oda mentem hozzá.

-Leülhetek? – kérdeztem.

-Nyugodtan.

-Csak azt szeretném kérni, hogy ne mondd el Kiminek.

-Nocsak…a szent Gina tőlem kér valamit. –mondta gúnyosan.

-Felejtsd el! – álltam fel.

-Ha akarod akkor nem szólok neki.

-Tedd amit akarsz! – mondtam dühösen, majd odamentem a pulthoz, és kértem egy rostos őszilevet, és rendeltem egy levest. Valahogy most nem vágytam többre. Leültem egy asztalhoz, de nem Carlahoz.

-Igen, tessék – mondtam a megcsörrenő telefonomat felvéve.

-Jó napot. George vagyok Latinából. Azt szeretném mondani, hogy elfogtuk azt a fiatalt, aki kárt tett a Mercedesében.

-Ó…ööö…köszönöm.

-Kíván feljelentést tenni?

-Nem, köszönöm.

-Rendben, viszont hallásra. – azzal letette a telefont, én meg csak néztem magam elé. Ezt a cikit! És én hogy nekiestem Kiminek. Muszáj bocsánatot kérnem tőle. Megeszem a levesem, aztán fel is megyek hozzá. Időközben Carla eltűnt, biztos addig amíg telefonáltam. Miután megettem a levest, Kimi szobája felé vettem az irányt, de a liftben megint csörgött a telóm.

-Szia Jamie.

-Szia, a frászt hoztad rám! Hogy vagy? Robert hívott fel, hogy megsérültél.

-Csak súrolt egy golyó, már semmi bajom.

-Vigyázz jobban magadra! Bocs, most le kell tennem. Szia.

-Szia. – könnyű azt mondani. Odaértem Kimi szobája elé, vettem egy nagy levegőt, majd bekopogtam. Kimi nyitott ajtót, félmeztelenül, és láttam rajta, hogy zavarba jött.

-Szia. Bemehetnék egy percre.

-Szia, ö….igen, gyere.

-Szia hugi –köszönt Carla, az ágyon ülve egy szál köntösben.

-Akkor majd visszajövök máskor, nem akarok zavarni.

-Jajj ugyan már, nem zavarsz – mosolygott Carla.

-Nem, Kimi, majd holnap beszélünk. Sziasztok. – azzal fogtam magam, és megcéloztam a saját szobám. Úgy éreztem magam, mint amikor valaki rajta kapja a pasiját egy másik nővel. De mi a fene ütött belém????? Miért bánt ez????? Kimi nem is a pasim!!! Nem, nem fogok foglalkozni velük. Legyenek boldogok. Miért is foglalkoznék velük?? Nem érzek semmit Kimi iránt! És ha éreznék is, ő nem érez viszont, és akkor csak szenvednék, és abból egyébként sem sülne ki semmi jó, ha munkahelyi viszonyt kezd valaki, ráadásul azt sem tudom, hogy meddig maradok itt. Az is lehet, hogy már a jövő héten máshol leszek. Hirtelen eszembe jutott Mauricio. Házasság??? Köszönöm nem.