Apa nem sokáig teketóriázott, de meglepetésemre nem azzal kezdte, amire gondoltam:

-Maga ugye pilóta?

-Igen, az vagyok.

-És milyennek ígérkezik az idei szezon? –nem mondja komolyan, hogy most erről fognak csevegni? Én mindjárt szétrobbanok az idegességtől, apu meg kedélyesen beszélget Kimivel. Hát ez kész.

-Még vannak kisebb-nagyobb problémáink, de ki fogjuk javítani őket, reméljük, hogy lesz esélyünk a bajnoki címre.

-És hol ismerkedett meg Ginával?

-A McLaren központjában. Majdnem rácsuktam szegényre az ajtót.

-Még szerencse, hogy nem. –szúrtam közbe.

-És most, hogy feleségül vetted mik a terveid?

-Őszintén szólva eléggé új nekem, nekünk ez a helyzet, és még erről nem beszéltünk.

-Nincs mit tervezni, megmondtam, hogy Angliában beadom a válókeresetet.

-Én meg megmondtam, hogy nem fogom aláírni.

-Össze fogtok költözni? –folytatta apu Kimi faggatását mintha én ott sem lennék.

-Én is itt vagyok, velem nem foglalkozol?

-Gina! –szólt végre közbe anyu.

-De akkor is, engem meg sem hallgattok!! –kezdtem járkálni a szobába.

-Szeretnék Ginával lenni, de ő válni akar, én viszont nem. –mondta végül Kimi.

-Nem fog, ne aggódj! –mondta apu. Hát ez nem igaz! Én mégis láthatatlan vagyok vagy mi?? Ebből kezd elegem lenni.

-Apu, kérlek. Sajnálom, de mi nem fogunk együtt élni –próbáltam kedvesen elmagyarázni neki. –Angliában be fogom adni a válókeresetet, ha tetszik ha nem. Sajnálom.

-Akkor nekünk tovább nincs beszélnivalónk –kiviharzott a szobából, anyu is csak nézett utána, majd némán követte őt, én meg csak álltam tehetetlenül.

-Te meg min vigyorogsz? –kérdeztem meg Kimit miután végre összeszedtem egy kicsit magam.

-Ezen az egészen. Hogy félsz beismerni az érzelmeidet.

-Semmit sem tudsz az érzelmeimről.

-De, nagyon is sokat. Ha rád nézek látom, hogy megőrülsz értem.

-Én meg tudod mit látok, ha rád nézek? Egy beképzelt majmot, aki történetesen a férjem, és akit most kizavarok a szobámból! –nyitottam ki az ajtót, és elkezdtem kituszkolni Kimit, majd rácsaptam az ajtót. Falra mászok ettől az egész helyzettől! Azt hiszem lemegyek futni az edzőterembe vagy boxolok egy kicsit, csak muszáj valahogy levezetnem a feszültséget. Így is tettem. Nem volt rajtam kívül bent a teremben más, csak Juan Pablo.

-Szia. Te még ilyenkor is edzel?

-Igen, Connie most altatja Sebastiant, addig gondoltam futok egy kicsit. És te?

-Én csak a feszültséget akarom levezetni.

-A házasság miatt?

-Szóval már te is tudod –álltam fel mellé a futópadra és indítottam el a gépet. –Igen, amiatt is.

-És mihez fogtok kezdeni?

-Ő megy a maga útján én meg az enyémen, ennyi. Angliában beadom a válókeresetet.

-Biztos ezt akarod?

-Igen. –válaszoltam eltökélten. –Nincs közös jövőnk, ha megtudná, hogy….-hopsz, megint majdnem eljárt a szám.

-Mit tudna meg?

-Semmit. –ugrottam le a futópadról és menekültem ki az edzőteremből. Hogy lehetek ilyen hülye?? Tuti gyanút fogott, én meg csak úgy elrohantam. Ez volt a legnagyobb hiba, amit elkövethettem. Gratulálok Gina! A szobám felé vettem az irányt, és megnéztem az e-mailjeimet. Jamie küldött egyet. „A főnök türelmetlen, eredményt szeretne. Csipkedd magad! Ja és gratulálok az esküvődhöz, bár reméltem, hogy én is ott lehetek! Üdv Jamie”. Eredmény. Igen, mindig csak eredmény. Én igyekszem, de ha mindig falakba ütközik az ember, akkor elég macerás eredményeket felmutatni. Ráadásul a magánéletem nem várt fordulatokat is vett. Még gyorsan válaszoltam Jamienek: „Szia! Mondd meg neki, hogy dolgozom az ügyön, azt hiszem elég jól megbíznak már bennem. De miért e-mailt írtál? Miért nem hívtál? Az esküvővel nem veszítettél semmit, Angliába érve válni fogok. Üdv: Gina” Letusoltam és bedőltem az ágyba. Reggel a telefonom vad csörgése ébresztett. Meg sem néztem, hogy ki az, csak felvettem:

-Hallo!

-Gina, azonnal gyere ki a pályára gondok vannak a konténerekkel, és nemsokára viszik őket.

-Azonnal indulok. –csaptam le a telót és ugrottam ki az ágyból. Magamra rángattam egy nacit meg egy pulcsit ugyanis szakadt az eső. A francba, még ez is. Rohantam le a kocsiig, majd bepattantam és indultam is. Eléggé nyomtam a gázt, nem akartam, elvesztegetni az időt. Az is lehet, hogy még a pályán van a tettes. És akkor legalább a főnök száját is befoghatnám még egy kis ideig. Az út egy kicsit csúszott, de tartottam a tempót, még túl is léptem a sebességhatárt. Igen, már csak az hiányozna, hogy belefussak a zsarukba. Ehelyett most azt hiszem, hogy egy éles kanyarba fogok túl gyorsan belefutni. Lassítottam, jobban mondva csak akartam volna, ha fogott volna a fék. A kocsi megcsúszott, nem tudtam megfogni. Irányíthatatlanul átsodródott a másik sávba, majd a korlátot áttörve az árokba zuhant. Kellett pár perc, mire felfogtam, hogy mi történt. Áááááááá, a lábam!!!! Próbáltam megmozdítani a bal lábamat, de éles fájdalom hasított belé, ráadásul be is szorult. A biztonsági övtől alig tudtam moccanni, persze a táskám és a telefonom a másik ülésen, illetve már a kocsi alján volt. Esélyem sem volt elérni. Megpróbáltam kikapcsolni a biztonsági övet, de beszorult. A fejem fájt, egy lélek sincs az úton. Remélem mégis jön valaki, vagy feltűnik a pályán levőknek, hogy nem értem oda, és talán keresni kezdenek. Addig türelmesen kell várnom, de annyira fáj a lábam!!! Egyre jobban. És sehol senki. Egy kis idő múlva motor zúgására lettem figyelmes, majd pár perc múlva valaki megkopogtatta az üveget, majd nagy nehezen sikerült kinyitnia az ajtót:

-Jól van? Kihívtam a mentőket, tartson ki, mindjárt itt lesznek.

-Nagyon fáj a lábam, nem tudom mozdítani. Ráadásul ez az öv is nagyon szorít, alig kapok levegőt.

-Várjon, megpróbálom kikapcsolni. –azzal behajolt, és próbálkozott az övvel, de nem ment semmire- Sajnálom, de hallja, már itt is vannak. –azzal a közeledő szirénára hívta fel a figyelmem.

-Köszönöm. –a mentő megállt és kiszálltak a mentősök.

-Jó napot, hogy van?

-Fáj a lábam!!!! Ki tudnak szedni innen??

-Ú, elég csúnyán beszorult. –nem mondja? Azt hittem balettozni is tudok itt.

-Azt én is tudom.

-Mindjárt kiérnek a tűzoltók, azok majd kivágják magát. Addig ellátom a fejsérülését. –még az is van? Az fel sem tűnt. Egy fertőtlenítővel átitatott  vattával kezdett leápolni, majd kaptam egy csinos kis gézlapot rá. Szuper, ha körbe tekerné, akkor elmehetnék múmiának. Mire végzett, megérkeztek a tűzoltók, és hozzáláttak a vágáshoz. Iszonyatosak voltak azok a hangok. Ahogy a kocsit darabjaira szedték, miközben próbálták szabaddá tenni a lábam, ami egyre jobban fájt. Végre sikerült nekik! Ismét a mentősök kezébe kerültem, és kis idő múlva már a kórházban voltunk. Az orvosok kezelésbe vettek, és egy csinos kis gipszet kaptam tőlük. Ja és persze két mankót.

-Meddig kell elviselnem ezt a borzadályt?

-Ameddig összeforr a lába. Örüljön, hogy nem fekvőgipszet kapott, de még így sem ajánlom, hogy járjon rajta 2-3 napig, addig költözzön a szüleihez vagy valamelyik barátjához, mert tényleg vigyáznia kell magára. Majd addig ők kiszolgálják.

-Nem szeretem ha kiszolgálnak, de majd megoldom egyedül is.

-Arról szó sem lehet –jött be Kimi a kezelőbe.

-Te meg mit keresel itt?

-A férjed vagyok, engem értesítettek először. Addig hozzád költözöm vagy te hozzám.

-Arról szó sem lehet! –az orvos persze értetlenül nézett. Nem tudta hova rakni, hogy házasok vagyunk de nem élünk együtt.

-Ebben nem te fogsz dönteni. Ez van és kész. Mikor veszik le róla a gipszet?

-Minimum egy hónapig rajta lesz, de talán több is.

-Szuper, addig felfogadok egy ápolót, és majd megoldom a dolgaimat egyedül.

-Nem, mondtam már, hogy addig összeköltözünk.

-Hozzám nem jöhetsz. És én sem megyek hozzád, már megmondtam.

-Én meg nem nyitok vitát. Köszönöm doktor úr, amit a feleségemért tett, és elnézést a viselkedéséért, tüzes egy kicsit. –azzal elkezdett kifelé tolni, ugyanis most még egy tolókocsiban ültem.

-Állj meg!! Hallod!! Kimi kérlek! Nem akarok összeköltözni veled, állj már meg!!! –de mint aki nem is figyel rám, rendületlenül tolt kifelé. Végül feladtam. Nem fogok vitatkozni vele. De hopsz!! A konténerek. –Ideadnád a mobilod?

-Tessék –vette elő a zsebéből és nyújtotta felém.

-Kösz. –azzal David számát tárcsáztam- Szia, ne haragudj, hogy nem értem ki a pályára, csak kórházba kerültem, mert balesetem volt.

-Te jó ég! Jól vagy?

-Igen, leszámítva a gipszet ami most a lábamon virít. De mi a helyzet a konténerekkel?

-Semmi, mi lenne? Már tegnap este elvitték az összeset.

-Mi??

-Igen, miért mi a baj?

-Nem, semmi, csak ezt akartam tudni. Köszi. –azzal visszaadtam Kiminek a telefont.

-Valami baj van? –nézett rám aggódva.

-Nem, semmi. –kiértünk a kocsihoz, és segített beszállni. A szállodához vezető úton nem szóltam Kimihez. Próbáltam visszaidézni a telefonáló hangját, mert ezek szerint engem most nagyon csőbe húztak. De ezt nem viszi el szárazon. Az fix. Ha megtudom, hogy ki babrált a kocsimmal, akkor annak meg vannak számlálva a percei.