Néhány nap pihenő után visszamentem dolgozni. A pótlábaimmal már jól elboldogultam, sőt, néhány lépést alkalmanként már nélküle is képes voltam megtenni. Az irodában pedig kaptam egy csinos kis széket a lábam alá, hogy ne kelljen lógatni azzal a mázsás gipsszel. Kimi az eset óta kerül, az újságok viszont azzal vannak tele, hogy gyors házasság, gyors vezetés, gyors válás. Szép.

-David, kimegyek inni egy kávét, ha nem baj –álltam fel az asztaltól, ugyanis már órák óta dolgoztam. Rám hárul most a papírmunka nagy része, hiszen gipszes lábbal nem tudok kimenni a futamra, de így legalább az itteni irodákban tudok majd szétnézni. Remélhetőleg gond nélkül.

-Jól van, menj csak. –David engedélyével elhagytam az irodát, na nem mintha mindenhez engedélyt kéne kérnem, de azért csak nem állhatok fel szó nélkül, itt hagyva csapot-papot. Azonban azt hiszem időzíthettem volna későbbre a kávézást, ugyanis Kimi és Carla éppen vadul smároltak az egyik asztalnál. Nem baj, valahogy csak túlélem. Voltam már ennél rosszabb helyzetben is.

-Szia Marie, egy kávét kérek sok tejszínhabbal.

-Szia. Azonnal adom. Hogy van a lábad?

-Köszi, egyre jobban. Remélem már nem sokáig kell elviselnem a gipszet.

-Figyelj, nem akarok a dolgaidban vájkálni, de…nem zavar amit Kimi és Carla művel? –mutatott a még mindig smároló párocskára.

-Nem. Köszi a kávét –vettem el a csészét amit időközben elébem rakott.

-Én a helyedben nem hagynám.

-Ne haragudj, de nem vagy a helyemben. Kösz a kávét. –ültem le egy asztalhoz, lehetőleg távol Kimitől. Miután Carla végre kiszállt Kimi szájából felém vette az irányt. Te jó ég, nem tudtam, hogy mitől lehetne szebb a mai napom. Pedig gondoltam arra, hogy esetleg elmegyek balettozni vagy snowboardozni, de nem a Sors Carlat küldte most hozzám.

-Szia! Miért bámultál annyira minket? Zavar, hogy együtt látsz vele? Törődj bele, hogy elvesztetted!

-Carla, mikor fogsz levegőt venni? Ja, nem bámultalak, és egy cseppet sem zavar. Felőlem azzal smárolsz akivel akarsz.

-Már annál több is történt. Tegnap ugyanis együtt vacsoráztunk, és utána megtörtént aminek meg kellett történnie. –mesélte gúnyosan.

-Ha most az jön, hogy milyen pózban és meddig csináltátok, akkor azt ajánlom, hogy inkább írj egy levelet valamelyik szex-könyvvel foglalkozó embernek, vagy egy újságnak, az biztos vevő lesz rá, de engem kímélj meg ettől.

-Oh, hogy milyen érzékeny vagy.

-Már megbocsáss, de én sem avatlak be az ilyen dolgaimba! És ha most megbocsátasz vár rám a papírmunka.

-Nem csoda, hogy egy pasi sem bírja ki melletted, te munkamániás! –kiabálta utánam. Nem foglalkoztam vele, inkább visszamentem a kis irodánkba, és a papírokkal foglalkoztam. Miután kitöltöttem a papírokat, átadtam őket David-nek. Elkezdte átnézni őket.

-Gina, ezt elírtad. –adta vissza az egyik papírt, majd folytatta a tanulmányozást. –Ez sem jó –adott vissza egy másikat. –Ez is hibás. Gina, mi van veled?

-Sajnálom. Mindjárt kijavítok mindent. –átnéztem és tényleg, óriási marhaságokat írtam. Nem is tudom, hogy kerülhette el a figyelmem. Kijavítottam mindent, és visszaadtam David-nek az iratokat.

-Jól van, most már minden rendben van. Szerintem jobb ha mára befejezzük.

-Rendben, akkor holnap találkozunk.

-Igen, szia.

-Szia. –azzal kimentem és hívtam egy taxit, majd leültem a büféhez, amíg megérkezett. Otthon aztán letusoltam és megvacsoráztam. Mielőtt lefeküdtem volna aludni, csöngettek. Legnagyobb meglepetésemre Ramival álltam szemben.

-Szia.

-Szia. Ne haragudj, hogy ilyen későn zavarlak, de szerintem beszélnünk kell.

-Gyere be –invitáltam beljebb. – Kérsz egy teát vagy valami üdítőt?

-Nem köszi, nem zavarlak sokáig.

-Akkor ülj le, és hallgatlak. –helyezkedtem el kényelmesen az egyik fotelben.

-Kimiről van szó.

-Valahogy sejtettem –mosolyodtam el.

-Szóval…hülyeséget csinál. Totál beléd van esve, de a nővéreddel kavar.

-Nézd, nem tudok mit csinálni.

-Szereted?

-Hé, ilyeneket nem kérdezhetsz tőlem!

-Nem válaszolsz.

-Nem is fogok, nem tartozik rád.

-Rendben, nem nyaggatlak, de ő nagyon szeret, és magát is és Carlat is becsapja. Csinálj valamit.

-Éppen azt teszem, vagyis nem teszek semmit. –felálltam, és a konyhapulthoz mentem, ugyanis ott volt a fájdalomcsillapítóm, és bevettem egyet.

-Sokat fáj még?

-Nem, már nem olyan sűrűn, csak esténként. De visszatérve Kimire, áldásom a kapcsolatára Carlaval.

-Rendben, ha ezt akarod –állt fel csalódottan Rami- de nem mond, hogy nem szóltam.

-Nem fogom.

-Jó éjt!

-Jó éjt! –miután Rami elment, kicsit még pakolásztam, ugyanis muszáj volt valamivel lefoglalnom magam. Éjfél körül feküdtem le, és hála sikerült hamar elaludnom. Halk matatásra ébredtem. Ránéztem az órára, ami háromnegyed hármat mutatott. Felültem az ágyban, és hallgatóztam. Igen, valaki van odakint. De ki??? És mit akar??? De legfőképpen: hogy jutott be??? Halkan kihúztam az éjjeliszekrény fiókját és elővettem a pisztolyt. Nem féltem, inkább kíváncsi voltam a váratlan vendégemre. Óvatosan kimásztam az ágyból, de meglöktem a mankóm, amit csak nagy ügyeskedés árán sikerült elkapnom, hogy ne csapjak zajt. Az egyik mankót felvettem, és odaosontam az ajtó mellé. Úgy terveztem, hogy ha benyit, rögtön ráfogom a pisztolyt, így nem fog meglepetést okozni. Én leszek neki a meglepetés. Legalábbis remélem. Lélegzet visszafolytva vártam, mígnem szépen lassan megmozdult a kilincs. Egyre hevesebben vert a szívem, és egyre szorosabban markoltam a mankót. Végre kinyílt az ajtó, de először egy pisztolycsövet láttam befelé jönni, majd a tulajdonosa is bemerészkedett.

-Dobd el!!! –kiáltottam rá, és a fejéhez nyomtam a pisztolyt, mire eldobta a fegyvert. Basszus, ez túl könnyen megy! –Szépen lassan menj az ágyhoz! Semmi hirtelen mozdulat! –azzal lassan lépkedett az ágy felé. –Leülni! –parancsoltam rá, és engedelmeskedett is. Ez egyre kevésbé tetszik. Semmi ellenállás, csak teszi amit mondok neki. Nem, valami itt nem stimmel. Felkapcsoltam a villant, és nagyon meglepődtem.  –Frank????

-Azt hittem nem vagy itthon. –Frank az egyik „munkatársam”.

-Mi a fenét művelsz?? –tettem le a fegyvert.

-Hát…szóval…

-Hallgatlak –lettem egyre idegesebb. Útálom, ha az éjszaka közepén felébresztenek.

-A főnök kért meg rá, hogy nézzek körül nálad.

-Valóban??

-Tudod, a megbízó nincs megelégedve a munkáddal.

-Szóval így állunk. –kezdtem dühbe gurulni.

-Hé, ne értsd félre! Csak türelmetlen, azt mondja, hogy lassan dolgozol

-A fenébe is! Elnyertem a bizalmukat, nem pattoghatok. Ha most szúrok el valamit, akkor vége. Szóval üzenem a megbízónak, hogy nyugodjon meg, majd lesznek eredmények is. Ja, és akadnak gondjaim, ugyanis arról nem volt szó, hogy megpróbálnak kinyírni. Remélem érthető voltam. Egyébként mit kerestél?

-Bármit, akármit. Papírt, nehogy eltitkolj valamit.

-És találtál valamit? –kérdeztem gúnyosan. Elegem volt. Úgy kezelnek, mint egy ötévest, akit folyamatosan ellenőrizni kell.

-Nem. Csak tudod még nagyon fiatal vagy ehhez.

-Tudtam, szinte éreztem, hogy ide lyukadunk ki. Tudod mit, mondd meg nekik, hogy még egy ilyen ellenőrzés, és én kiléptem.

-De nem léphetsz ki csak úgy! –csattant fel Frank.

-De. Talán ha kicsivel jobban megbíznátok bennem akkor még értékelni is tudnám. Ja és azt is, ha aludhatnék.

-Rendben, megmondom, hogy mit üzentél. Egyébként miért nem látogattad meg még Jamiet?

-Hogyhogy meglátogatni? Ő jöhetne engem meglátogatni!

-Kómában van.

-Mi????

-Tegnap az egyik akciónál lebukott és lövést kapott.

-Jézusom! Vigyél be hozzá!

-De éjszaka van.

-Melyik részét nem értetted??? Be akarok menni hozzá –követelőztem, majd a fürdőbe igyekeztem, átöltöztem, és már a kórház felé tartottunk. A bejáratnál a nővér morcos volt a látogatásunk miatt.

-Elnézést, de nem mehetnek be, éjszaka van.

-Nem érdekel, én bemegyek! –mondtam keményen. –Melyik szobában fekszik?

-Nézze, nem mehet most be.

-Nem érdekel a véleménye! –kezdtem ordibálni vele- Azt kérdeztem, hogy melyik szobában fekszik?

-Kérem, látja milyen állapotban van, nem maradunk sokáig! –próbálta Frank jobb belátásra bírni.

-305-ös.

-Kösz –vágtam oda neki, és rohantam amennyire mankókkal lehet. Végre megtaláltuk a 305-ös szobát, és benyitottam. –Jézusom –torpantam meg. Lélegeztető gép, monitorok, infúzió…Nyeltem egy nagyot, és beljebb merészkedtem. Az ablak mellett volt az ágya, a másik ágyon pedig aludt valaki. Leültem az ágya melletti székre.

-Szia. –fogtam meg a kezét- Hallottam mi történt –kezdtem beszélni hozzá- majd ha felébredsz, és meggyógyulsz, együtt megkeressük akik ezt tették, rendben? De kérlek, gyógyulj meg!! Olyan vagy nekem, mintha a bátyám lennél, nem teheted azt velem, hogy itt hagysz. És gondolj Lolára is! Gondolom halálra aggódja magát –Lola a menyasszonya. Tényleg, biztos övé a szék. Körülnéztem a szobában, merthogy eddig ezt nem tettem, hátha itt bent alszik az egyik sarokban. De nem, Lola nem volt itt, de a másik ágy mellett aludt valaki egy fotelben. Ebben a percben Lola lépett be csendben az ajtón.

-Szia. Hogy van Jamie?

-Te hogy mersz ide jönni?

-Hát…meglátogattam. –válaszoltam zavartan. Nem értem, hogy mi a baja, eddig nem volt ilyen. Biztos csak nagyon kivan.

-Tűnj el innen!! –kezdett ordibálni, mire a fotelben alvó pasi mozgolódni kezdett. –Miattad  van az egész!!

-Miattam??

-Igen,  mert nyomozott azután a hülye csokor után amire megkérted. És tessék: három helyen találták el, és most itt fekszik. Még lélegezni sem tud önállóan. –kiabált Lola sírva. A pasi már felébredt, és csak bámult minket, de mivel félhomály volt a szobában, és ő az árnyékos részen ült, nem láthattuk, hogy ki az. –Szóval takarodj innen, és ne merd még egyszer meglátogatni.

-De…

-Nincs de Gina! Kifelé! –még álltam pár másodpercig, majd jobbnak láttam, ha távozom. Kimentem a folyosóra és leroskadtam az egyik padra. Lehajtottam a fejem, és csak néztem magam elé. Pár perc múlva nyílt a kórterem ajtaja, és Kimi jött ki rajta.

-Jól vagy? –kérdezte, és leült mellém.

-Te mit keresel itt?

-Balesetezett az egyik barátom.

-Sajnálom.

-És Jamie-vel mi van?

-…-tétováztam, de végül kimondtam- meglőtték.

-Kik?? –nézett szörnyülködve Kimi.

-Nem tudom. –de ha megtudom kik voltak azok, nem élik túl. –Hazamegyek Szia.

-Elvigyelek?

-Nem kell, Frank hazavisz. Szia. –azzal elindultam a nővérpult felé. El fogom kapni Jamie támadóit, de abban nem lesz nekik köszönet.