Az egyik emberke, aki jelentést írt Ronnak, úgy írta, hogy 4 konténer ment ki, de a szállítóleven –amit szintén ő ellenőrzött- csak 3 konténer szerepel, amiből 1 ugye eltűnt. Akkor azt hiszem, jobb ha nála kezdem a szimatolást. A neve Colin Berry. Reggel korán bementem a McLarenhez, nem akartam, hogy bárki is megzavarjon, miközben feldúrom Colin irodáját. Hála, tényleg nem is voltak sokan. Bementem, és bekapcsoltam a gépét. Egy csomó ideig voltam egyedül, és elég furi dolgokra sikerült rátalálnom. Totál eltérő jelentések…és más egyebek. Hamarosan azonban betoppant a kicsiny iroda birtoklója is.

-Hát te meg mit művelsz?? –förmedt rám.

-Ó! Én ugyan semmit. Csak játszadozni támadt kedvem, csak sajnos nem játékot találtam a gépeden, hanem kőkemény bizonyítékokat, hogy te nagyon csúnyán átvered Ront, aki biztosan a szívére venné, ha megtudná.

-Miről beszélsz?? –próbálta tenni az ártatlant.

-Erről –fordítottam felé a monitort, hogy világossá váljon számára, hogy nem viccelek –Nos?

Két lehetőséged van. Vagy hajlandó leszel elmondani nekem mindent, amire kíváncsi vagyok, és akkor nem kötöm ezt az egészet Ron orrára, vagy nem, de akkor kénytelen leszek Ronnal elcsevegni erről. –Colin elsápadt, és pár másodpercig némán meredt rám, majd így szólt:

-Nem tudok sokkal szolgálni.

-Csak egyvalamire vagyok kíváncsi, mégpedig, hogy ki a megbízó?

-Nem tudom.

-Na ide figyelj! Velem ne szórakozz, kisebb gondom is nagyobb annál, hogy itt kérdezz-feleleket játszadozzam veled, szóval ki vele! –kezdtem dühös lenni.

-Mindig e-mailben kapom az utasítást, hogy mit csináljak, és mindig ki kell törölnöm. –szuper, ez lett volna a következő kérdésem.

-Milyen utasításokat szoktál kapni?

-Írjak át ezt, tűntessek el azt. Ilyeneket –kezdett remegni. Még a végén megsajnálom.

-Mivel fizet?

-Mi??

-Azt hiszem egyszerű volt a kérdésem. Pénzzel? Csokival mint a kisgyerekeknek? Netán egy cukrosbácsival van dolgunk?

-Pénz. –hajtotta le a fejét.

-Azt már meg sem kérdezem, hogy mennyit kapsz, hiszen ezek szerint eleget ahhoz, hogy eláruld Ront. Hogy kapod a pénzt?

-Egy csomagküldő szolgálaton keresztül. –igen, mint ahogy én kaptam a rózsát –Most mi lesz velem? –kérdezte rémülten.

-Semmi, teszed a dolgod, és ha még egyszer ilyen e-mailt kapsz, szólsz nekem, megértetted? Úgyis rájövök ha nem, és akkor neked lesz bajod, mert olyat is a nyakadba varrok, amit valószínűleg ne te követtél el. Világos voltam?

-Mint nap.

-Örülök, nos, további szép napot! –sétáltam ki az irodából. Szóval gyakorlatilag megint zsákutcába jutottam. Kezd ebből elegem lenni. Mi vagyok én? Talán egy tini, aki most vizsgázik rutinból, és nem ismeri fel a táblát, amely arra figyelmeztet, hogy zsákutca???

-Héé! –nekimentem valakinek, aki ezt nem díjazta.

-Bocs –mondtam, majd megnéztem, hogy kihez is van szerencsém. Pechemre Kimi volt az. Kikerültem és folytattam tovább az utam.

-Azért vigyázhatnál, nem gondolod? Olyan vagy, mint egy tornádó, ahol jársz, ott károkat hagysz.

-Mondtam már, hogy bocs. –mentem tovább, nem volt kedvem Kimivel foglalkozni. Hirtelen megcsörrent a mobilom, egy kisebbfajta frászt hozva rám.

-Hallo! –meg sem néztem, hogy ki az, csak felvettem.

-Szia Gina! Ugye nem felejtetted el, hogy holnap után lesz a házassági évfordulónk?

-Szia Anya! Jajj, dehogy! –pedig totál kiment a fejemből. Szuper, még valami ajándékot is kell keresnem. Hogy lehetek ilyen??!

-Akkor ugye a szokásos vacsorát sem felejtetted el?

-Persze, hogy nem. Legkésőbb holnap után délutánra ott leszek.

-Várunk. Puszi.

-Puszi. –az eredeti iránytól eltérve Ronhoz mentem. Kopogtam, majd miután meghallottam a „Gyere be!” utasítást, úgy is tettem.

-Ron, volna rám 2 perced?

-Hallgatlak.

-Holnap után van a szüleim házassági évfordulója, és szeretnék holnap elutazni.

-Mennyi időre?

-Csak 3 nap lenne. Tudom, hogy sokat hiányoztam, de ez nagyon fontos a szüleimnek.

-Tudom, már Carla is szólt, hogy szeretne kivenni néhány napot, szóval még együtt is mehettek.

-Külön megyünk. Nos, akkor elengedsz?

-Jól van, persze, de azért siess vissza.

-Köszi, rendes vagy. –s már rohantam is kifelé. A nap nagy részét a McLarennél töltöttem, igyekeztem úgy alakítani a dolgokat, hogy a fél szemem Colinon volt, de szerencséjére nem követett el semmit. Otthon aztán szépen becsomagoltam, lefoglaltam a repülőjegyemet Olaszországba, és bevetettem magam az ágyba. Hála, semmi és senki nem zavart meg éjjel, így reggel nyugodtan és kipihenten ébredtem. A későbbi járattal mentem, így még volt időm ajándékokat venni. A repülőút is zökkenőmentesen ment. Kezdek meglepődni, hisz’ még a végén semmi baj vagy ilyesmi nem lesz. A reptéren béreltem egy kocsit. Nem volt kedvem taxizni. Meg legalább anyuékat is meglepem. Leparkoltam a ház elé, majd kiszálltam és megálltam egy kicsit. Néztem a házat. Különös érzés fogott el: igen, a honvágy. Mindig is ide vágytam vissza. Annyi minden köt ide, hogy ha azt fel kéne sorolnom, akkor egy élet is kevés lenne. Felnyitottam a csomagtartót, és kivettem a bőröndöm. Az ajándékokat majd egy másik körrel viszem be. Amint lecsaptam a csomagtartót máris 2 felém rohanó gyerkőcöt pillantottam meg:

-Gina!!!! –ugrottak a nyakamba. 6 éves mind a kettő, de olyanok mint ég és föld, viszont imádom őket. Carlos és Marina volt az, apu testvérének az unokái.

-Sziasztok!! –adtam nekik egy-egy nagy puszit –Jézus mekkorát nőttetek!! –ámuldoztam. De tényleg nagyot nőttek.

-Szeptemberben megyünk suliba!! –újságolta rögtön Marina.

-Komolyan? Klassz lesz új barátokat szerezni.

-Igen, de el fogunk költözni. –közölte szomorúan Carlos. 

-Az még nem a világ vége –próbáltam vigasztalni- Tuti valami csuda klassz helyre fogtok költözni. Na de mostmár menjünk be.

-Vegyél fel!!! –nyújtotta felém a kezecskéit Marina, és sikerült elérnie a célját, felkaptam. A másik kezemmel meg a bőröndöm cipeltem. Carlos pedig mellettünk ugrált, majd amikor már pár lépéssel az ajtó előtt jártunk, előre szaladt, és elkiabálta magát:

-Itt van Gina!!! –az előszobában leraktam a bőröndöt, ugyanis már enyhén kezdett leszakadni az a karom, amivel Marinát tartottam.

-Meglepetés!! –mondtam mosolyogva.

-Gina!! –jött oda anyu, és megölelt, már amennyire ez lehetséges volt. Apu egy kicsit húzódzkodott, de végül ő is megölelt.

-Na futás, mostmár leszakad a karom. –tettem le Marinát, és indítottam útjára.

-Holnap jön értük Rodrigo, egy kicsit itt voltak, na de menjünk beljebb. –invitált anyu. Talán ezt nem kellett volna, ugyanis Carla is itt volt. Jó erre számítottam, de arra nem, hogy kivel. Hát igen. Kimivel volt itt. Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Ez már kezd az agyamra menni.

-Felviszem a csomagjaimat. –fordultam vissza a nappaliból, és menekültem a bőröndöm felé. Apu viszont utánam jött.

-Mi a baj? A férjed, joga van itt lenni.

-Ez nem ilyen egyszerű. –mentem fel az emeletre, a régi szobámba.

-Akkor magyarázd el. –ült le apu az ágyamra.

-Rendben. –vettem egy nagy levegőt, majd elkezdtem- Azért válok el, mert féltem. Jeremi halála után megígértem, hogy felhagyok a munkámmal, de nem ment. Még mindig a szervezetnek dolgozom, és nem ok nélkül vagyok a McLarennél. De erről most nem beszélhetek. Jamiet lelőtték, miattam. Engem is megfenyegettek, és azt mondták, hogy annak ártanak, aki a legközelebb van hozzám, tehát Kiminek ártanának, amit nem akarok. Nem élném túl, ha vele is történne valami. Érted? Ezért kell elválnom, még ha bele is pusztulok ha Carlaval látom, de legalább tudom, hogy biztonságban van.

-Te viszont óriási pácban –mondta ki végül apu azt, amit ki kellet.

-Tulajdonképpen igen, de erről kérlek anyunak ne szólj! Nem akarom, hogy feleslegesen aggódjon.

-Feleslegesen? Talán nem aggódik feleslegesen, ha fennáll a veszély, hogy egyszer az éjszaka közepén majd csörög a telefon, hogy azonosítsuk a lányunk szitává lyuggatott holttestét, nem gondolod?? –mondta apu dühösen, de hála elég halkan ahhoz, hogy a lentiek ebből semmit se halljanak.

-Kérlek! Meg tudom védeni magam, de ha Kimire is figyelnem kell, akkor nem megy.

-Most az egyszer, és utoljára. De! Ha vége ennek a megbízatásodnak, ott kell hagynod a szervezetet. Remélem világos voltam!

-Tökéletesen. Köszi. Egyébként nekem is ez a tervem. Menjünk le, különben még gyanút fognak.

-Jó ötlet. –azzal lementünk a nappaliba, én pedig erőt vettem magamon, és köszöntem Carlanak és Kiminek.

-Asztalhoz! –szólt anyu, így megmenekültem attól, hogy esetleg csevegni kelljen velük. Mondjuk sokáig úgysem kerülhetem el. Segítettem anyunak behozni a vacsit, majd én is asztalhoz ültem, és vacsizni kezdtünk. Hm…de régen ettem már anyu főztjét!!! Mennyei!!!

-Gina! Nem is mondtad, hogy elengedett Ron. –próbált csevegni Carla.

-Talán mert nem akartam. –igyekeztem rövidre fogni a beszélgetést.

-Látod édesem, milyen a kishugom? –adott egy csókot Kiminek. Nyugi Gina!! Tűrtőztesd magad. Gondolj arra, hogy ezzel az életéd mented meg! Apuval összenéztünk, de egyikőnk sem szólt semmit. –Jajj édesem, én úgy szeretlek! Nem bírnám elviselni ha nem lennél velem, úgy érzem te vagy az Igazi! –kész, vége. Felpattantam, ki akartam menni innen, levegőre volt szükségem, különben úgy éreztem, hogy megfulladok, de pechemre meglöktem az asztalt, és Carlara borult a leves. –Hogy lehetsz ilyen béna?? –ordított rögtön!

-Mosópor –vetettem neki oda, többre nem voltam képes, miközben a hátsó kijárat felé mentem.

-Állj meg!! Hallod!! Csak nem vagy féltékeny?? –kérdezte gúnyosan.

-Nem, de semmi közöd az érzéseimhez.

-Igaz, olyan vagy, mint egy kihalt fa. Nincsenek már érzéseid, igaz?

-Carla! –szólt rá apu. Időközben kiértem a medencéhez, de Carla utánam jött, mögötte Kimivel és anyuékkal.

-Ugyan, Jeremi óta egyáltalán éreztél valamit valaki iránt?? Vagy apáca-életet éltél?

-Semmi közöd hozzám!

-Gyerünk, ki vele!! Elegem van az álszenteskedésből!! Divatjamúlt már.

-Nekem meg nemes egyszerűséggel belőled van elegem. –majd egy laza mozdulattal belöktem a medencébe, és felmentem a szobába, miközben Carla visítozva kászálódott ki a vízből Kimi segítségével. Mondhatom szépen eltelt ez a mai este is.