Lehet, hogy nem a legjobb megoldást választottam Carla elhallgattatására, de ez volt kéznél. Különben is, nincs hideg, biztos nem volt a víz sem hideg. Majd később belecsobbanok én is. A szobámban felnyitottam a bőröndöm, és előkerestem a fürdőruhám meg kikészítettem a pizsimet is, amikor kopogás zavart meg.

-Muszáj volt belelöknöd? –Kimi állt előttem.

-Nem, meg is folythattam volna. Mit akarsz? Szeretnék letusolni.

-Azt, hogy kérj bocsánatot tőle.

-Arra várhatsz. Az csak valami csoda folytán történhetne meg. Van még valami? 

-Mit tett, amiért ennyire haragszol rá?

-Nem hallottad?

-Nem a mostani veszekedésre gondoltam. Hanem, hogy mi miatt veszekedtek állandóan. Ki az a Jeremi?

-Ahhoz semmi közöd. Jó éjt –vágtam rá az ajtót. Hogy jön ő ahhoz, hogy Jeremiről faggatózzon?? Elegem van!!! Egy kis idő múlva lementem a nappaliba, és elnézést kértem anyutól és aputól, amiért megint veszekedtünk, majd mindenki nyugovóra tért, kivéve én. Úgy éreztem, itt az idő az úszásra, így felvettem a fürdőruhám fogtam a köntösöm, és lementem a medencéhez. Most van a legjobb idő úszni egyet. A levegő kellemes, a víz langyos. Először csak üldögéltem a medence szélén a vízbe lógatva a lábam. Egy kis idő múlva belecsusszantam a vízbe, és úszni kezdtem. Kezdetben csak lassan, majd gyorsítottam a tempót. Az úszás mindig kikapcsolt, és most erre volt leginkább szükségem. Jól is esett, mert már régen úsztam. A medence közepén járhattam, amikor erős fájdalmat éreztem abban a lábamban, amelyik gipszben volt. A fájdalom egyre csak erősödött, minden apró mozdulat fájt, levegőm pedig egyre kevesebb volt. Próbáltam a vízfelszín felé úszni, de nem ment, csak kapálóztam, levegőm pedig már alig volt. Kész, feladom, nem fogok feljutni a felszínre, meg fogok fulladni. Hirtelen azonban két erős kéz karolta át a derekam, és húzott a felszínre.

-Gyerünk, lélegezz mélyeket! –tartott erősen Kimi mikor már a fejünk a víz felé ért. Ha akartam volna sem tehettem volna mást: csak nagyokat lélegeztem, és szorosan fogtuk egymást. –Jobban vagy?? –most veszem csak észre, hogy mennyire aggódik.

-Igen. Köszi, de a lábam nagyon fáj.

-Menjünk ki a medence szélére, mindjárt megnézem. –azzal óvatosan elindultunk kifelé. Végig a karjaiban tartott, nem engedett el egy percre sem. A medence széléhez érve óvatosan felültetett a kőre, majd ő is kimászott a vízből. –Hol fáj?

-Itt –mutattam meg neki, majd masszírozni kezdte. Kezdetben nagyon fájt, amit észre is vett:

-Ne aggódj, mindjárt jobb lesz, de ezt még muszáj kibírnod.

-Köszönöm, hogy megmentettél.

-Mégiscsak a feleségem vagy, vagy mi a szösz. –mosolygott rám miközben tovább masszírozta a lábam. –Van nálam izomlazító, majd mindjárt azt is lehozom, csodákra képes. Edzés közben én is néha begörcsölök, de azzal totál helyre lehet hozni. –mosolygott tovább. Te jó ég! Ha ezt így folytatja, akkor perceken belül a karjaiba vetem magam, és ki tudja mi fog történni. Könyörgöm, mondj valamit, amin felmérgelhetem magam, és veszekedhetünk egyet, mert én ezt nem bírom. És a felesége vagyok, de már csak kis ideig. Még ha legszívesebben magamhoz láncolnám, akkor sem tehetem. Nem játszadozhatok az életével. És most ő a legfontosabb. Nem beszélve Carlaról, aki szerintem a lelkét is eladná az ördögnek –már ha valamilyen csoda folytán nem adta volna még el-, hogy Kimivel legyen.

-Kimi…

-Igen? –nézett rám azokkal az észtvesztően gyönyörű szemeivel, így nem igazán tudtam épkézláb mondatokban beszélni

-…én…

-Igen?

-…szóval…

-Hallgatlak –suttogta, miközben egyre közelebb hajoltunk egymáshoz. Mindennél jobban vágytam most a csókjára, de megakadályozott minket egy hang:

-Gina! Sütsz nekem palacsintát? –állt az ajtóban Marina pizsiben, kezében a macijával.

-Persze édesem. –álltam fel lassan Kimi segítségével, majd gyorsan magamra kaptam a köntösömet.

-Lehozom a krémet –indult el Kimi az emeletre, én pedig a konyhába.

-És milyen palacsintát szeretnél? –kérdeztem Marinától miközben a hozzávalókat készítettem elő.

-Cukrosat, kakaósat és lekvárosat. –sorolta csillogó szemmel. Azért nem semmi a kiscsaj J

-És Carlos? Alszik már vagy esetleg vele is megosztottad a palacsinta ötletét?

-Nem, nem alszik. Megyek és szólok neki –azzal felszaladt az emeletre, majdnem elütötte az időközben lefelé tartó Kimit.

-…itt a krém…-adta ide.

-Köszi. –majd beállt a kínos csend. Jajj, úgy útálom ezt a szitut, amikor egyikőnk sem tudja, hogy mit kellene mondani.

-Naaa! Nem csinálod a palacsintát? –nézett rám kérdőn Carlos, amikor berobogtak Marinával.

-De, csak legyetek csöndben, ha nem akarjátok, hogy a többiek felébredjenek és megfúrják a palacsintapartinkat. –a két gyerek csöndben leült az asztalhoz.

-Segíthetek valamit? –kérdezte Kimi.

-Ö…nem köszi, menni fog egyedül is. –kezdtem hozzá a nagy műhöz, Kimi pedig leült a gyerekek mellé, így mostmár hárman figyelték minden egyes mozdulatomat. Nem mondom, hogy nem idegesít, mert nem szeretem, ha minden mozdulatomat figyelik.

-És ti csókolózni akartatok a medencénél? –kérdezte egyszercsak Marina, mire kiesett a kezemből a merőkanál, amivel a tésztát szerettem volna a palacsintasütőbe varázsolni.

-Hát ezt miből gondolod? –kérdezte gyorsan Kimi- Csak begörcsölt Gina lába, és megmasszíroztam.

-Nem kell magyarázkodni, jobban illesz Ginához, mint Carlahoz. –mondta nemes egyszerűséggel Marina. És még csak 6 éves. Mi lesz, ha felnő? J Marina beszólására egyébként nem nagyon tudtunk mit mondani. Inkább sütöttem a palacsintát. A kisülteket egy tányéron Kimiék elé raktam.

-Na, majd én megkenem nektek –ajánlotta fel Kimi, majd teljesítette a gyerekek kívánságait, aszerint, hogy ki milyet kért. Kb. éjfél volt, mire végre sikerült ágyba parancsolni őket. Kimivel betakargattuk őket. Tisztára, mint egy család. És tetszik. Mármint, hogy Kimi ilyen jól elvan a gyerekekkel, viszont az cseppet sem nyugtat meg, hogy nekem ez ennyire tetszik. Sőt! Egyenesen megrémiszt. De ez van. Egymás mellett sétáltunk a folyosón, majd megálltunk a szobám előtt.

-Nos akkor jó éjt –próbáltam rövidre fogni a dolgot, még mielőtt történhetne valami.

-Ö…

-Igen? –kérdeztem vissza, bár éreztem, hogy lehet, hogy ez hiba volt.

-Megőrülök érted – Kb. 2 másodpercig tudtam ellenállni, majd elkezdtünk csókolózni. Keze az ajtó kilincsét kezdte keresni, így próbáltam kibújni az öleléséből, de nem sikerült, így pár másodperccel később már a szobában voltunk. Olyanok voltunk, mink két tini, amikor megtörténik közöttük az első alkalom. Amikor mind a ketten egy picit esetlenek. Lassan vetkőztettük egymást. Az eszem azt súgta, hogy ne tegyem, de a szívem…annak sosem tudtam ellen állni. A szívem pedig ezerrel azt dübörögte, hogy itt és most. Miután megszabadultunk a felesleges ruháktól, az ágyon kötöttünk ki. Nem siettünk el semmit, az éjszaka minden percét élvezni akartuk. Kimi valami hihetetlenül gyengéd volt, nem siettetett és nem kapkodott el semmit. Összebújva feküdtünk, de a gyönyörű éjszaka ellenére nem voltam felhőtlenül boldog. Kimi most mégiscsak Carlaval van, igaz, hogy az én férjem, de akkor is. Ráadásul most öngólt rúgtam, hiszen Kimit meg akarom védeni, amit csak úgy tudok, hogy ha nincs velem, erre tessék: itt fekszek a karjaiban.

-Kimi!

-Igen?

-Ö…kérlek most menj el.

-De miért?? –nézett rám totál értetlenül- Valamivel megbántottalak?? Megbántad??

-Nem, gyönyörű volt, csodálatos…

-De?

-De te most éppen Carlaval vagy…

-Te meg éppen a feleségem vagy. –mondta durcásan.

-Tudom, de…ennek nem lett volna szabad megtörténnie.

-Á...szóval így állunk. Csak egy kósza menetre voltam jó? –ugrott ki dühösen az ágyból.

-Nem ezt mondtam! És ezt te is jól tudod. Te értsd meg, hogy…

-Miért van az, hogy mindig nekem kell megértselek téged?? Szerinted én nem vágyom megértésre?? –azzal fogta magát, felkapkodta a ruháit és kiviharzott a szobámból. Gratulálok, ezt megint jól megcsináltam. Ráadásul most egy hülye libának fog tartani –megjegyzem jogosan-, és azt hiszi, hogy a pasik csak arra kellenek. Csalódottan próbáltam elaludni, ami elég sokára sikeredett, és így reggel is csak későn, 11 után keltem fel. Igazából a telefonom csörgése ébresztett fel.

-Hallo.

-Kár volt Colinért. –szólt bele egy ismeretlen hang.

-Ki maga? És mit akar?

-Csak szólok, hogy szegény Colin nem érdemelte meg, hogy meghaljon, de hát ilyen az élet, nem?

-Mit művelt?

-Csak sokat beszélt. Ezért elhallgattattam. Ami akár veled is megtörténhet, szóval vigyázz! –azzal letette. Hát ebből kezd elegem lenni, ráadásul szegény srác…mostmár rosszul is érzem magam miatta. Mérgemben letusoltam, majd lementem reggelizni a konyhába.

-Jó reggelt! –köszöntem oda nekik.

-Jó reggelt! –köszöntek ők is egyszerre.

-Anyu kell valamit segítenem a vacsiban?

-Nem, köszi, már elrendeztem mindent. Gyere, egyél valamit –tett elém néhány pirítóst, meg lekvárt és gyümölcslevet. Vajon Kimi és Carla hol van? Na mindegy, nem is érdekel, nem érdekelhet! Reggeli közben megszólalt a mobilom. Lola nevét írta ki. A gyomrom görcsbe rándult, mi van, ha Jamie…Nem, inkább felveszem.

-Szia Lola! Mi a helyzet??

-Szia! Képzeld!!! Jamie felébredt!!!!

-Szuper!!! És hogy van???

-Még nagyon gyenge, de már poénkodik.

-Akkor tuti jól van. Tudod, hogy Jamie és a poénkodás összetartozó dolgok. Mondd meg neki, hogy mostmár ne keveredjen semmi zűrbe, és hogy puszilom.

-Rendben átadom. De mostmár megyek vissza hozzá, csak gondoltam szólok neked.

-Köszi. Rendes vagy. Szia. –szuper!!! Most aztán nagy kő esett le a szívemről. –Anyu, Jamie felébredt!!! –hopsz. Ő nem tudta. Ismételten jól megcsináltam.

-Miért mi volt a baja?

-Csak…csak…valami furi betegség.

-Furi betegség? Tudod ki veszi ezt be! Mibe keveredtél már megint? –szuper, Carla és Kimi pont anyu utolsó mondatára toppantak be.

-Nocsak! A kishugom megint a tilosban jár? –kérdezte gúnyosan.

-Megint?? –nézett rám Kimi.

-Nem járok a tilosban!

-De akkor mi történt Jamie-vel?

-Elkapott valami furi kórt, nyaralni voltak Lolával. Ott szedte össze, de mostmár Lola szerint rendbe fog jönni.

-És Lola vajon miért nem beteg? –szólalt meg anya előtt Carla.

-Nem vagyok orvos. És ha nem gond, most átmennék Robertohoz. És még mielőtt Carla bármit is kérdeznél Robertorol, akire felteszem nem emlékszel, pedig jártál vele, csak egy nagyon jó barátom –azzal angolosan távoztam miközben bevágtam magam mögött az ajtót.