Robertot nem találtam otthon, viszont vissza sem akartam menni. Gyötört a bűntudat, hogy Colin miattam halt meg. De végül is nem teljesen miattam, hiszen csak lett volna valami mód arra, hogy ne keveredjen bele. A nagy gondolkodásban észre sem vettem, hogy a templom felé megyek. Az atya éppen kint volt, és rámköszönt:

-Szervusz Gina! Itthon vagy?

-Jó napot Atyám! Igen, itthon, de holnap reggel már megyek is vissza. Sok a dolgom.

-A szüleid biztosan nagyon örülnek neked. Carla is itthon van?

-Igen, ő is.

-Nincs kedved beszélgetni egy kicsit odabent?

-Ö…nem köszönöm, szívesen beszélgetnék, de nagyon sok dolgom van még, segítek anyunak is. Viszlát! –távoztam sietve a helyszínről. Itt lett volna az esküvőnk Jeremivel, és itt halt meg. Azóta egyszerűen képtelen vagyok átlépni a templom küszöbét. Pedig anyuék hányszor megpróbálták már, de nem, nem megy. Hirtelen megszólalt a telefonom, megint ismeretlen szám, mint reggel.

-Igen?

-Sétálgatunk? –szólt bele ugyan az a hang, mint reggel. Kezd már az agyamra menni!

-Csak azt ne mondja, hogy lát engem. –próbáltam szépen lassan körülnézni.

-De, igen.

-Bizonyítsa be!

-Farmer van rajtad fekete toppal, a hajad lófarokba kötve. Nos? –basszus!!! Ez tényleg lát.

-Mit akar??

-Csak figyelmeztetni. A szüleidnek most van a házassági évfordulója. Ugye jól tudom? –kérdezte ördögi hangon.

-Ne merjen a családom közelébe menni!!!

-Milyen édes ahogy aggódsz értük. De lehet, hogy elkésel. Csak úgy rohan az idő, te meg olyan messze vagy most a házatoktól. –azzal lerakta. Te jó ég!!! Mit tervez ez az őrült?? Lélekszakadva futottam haza, miközben Kimit hívtam mobilon.

-Mit akarsz? –vette fel dühösen.

-Hol vagy??

-Mégis hol lennék?

-Vigyél ki mindenkit a házból. Megértetted??

-Mi a baj??

-Csak vigyél ki mindenki, jó messzire! Most!! –azzal lecsaptam a telefont, és még jobban rohantam. A lábam lüktetni kezdett, de nem foglalkoztam most vele, nem érdekelt. Csak az érdekelt, hogy ez az elmebeteg valamit elrejtett a házunkban. De mit?? És hogyan?? De legfőképpen miért?? Mire odaértem a házba, senki nem volt ott. Hála, legalább Kimi kivitt időben mindenkit. Ismét megcsörrent a mobilom, a frászt hozva rám.

-Árulja már el, hogy mit akar!!! –ordítottam bele.

-Csak kíváncsi voltam, hogy mennyire fontos a családod. Jó látni, hogy így szereted őket. De menj fel a szobádba, van ott a számodra egy kis ajándék. –tette le a telefont. Komolyan mondom, ha egyszer a kezeim közé kerül…!! Óvatosan mentem be a lakásba, majd fel az emeletre. A szobám üres volt, nem volt ott senki, az ágyon viszont egy doboz. Nagy levegőt vettem, és odasétáltam a dobozhoz, majd remegő kézzel levettem a tetejét. Megint csak fotók voltak. Kivettem, és leültem az ágyra. Én vagyok a fotókon!!! Áááá. Ráadásul időrendben. Az elsők akkor készültek, amikor felszálltam a repülőre, majd azok következtek, amikor leszálltam a gépről, kocsit béreltem, megérkeztem, Marinával és Carlosszal bementem a házba, aztán amikor öltöztem a szobámban, amikor úsztam, és….ezt nem hiszem el!!!! A számra tettem a kezem, mert legszívesebben üvöltöttem volna: a múlt éjjeli képek, amikor lefeküdtem Kimivel. Percekig csak néztem a kupacot a kezemben. Már tisztán körvonalazódik, hogy a zaklatóm egy perverz állat. De…hoppá! Még egy levél is van itt: „Remélem élvezted az éjszakát!” . Mostmár tuti, hogy kattant a pasas. És ki tudja, hogy mire képes. Megint csörgött a telefonom.

-Hogy tetszenek a képek??

-Maga egy undorító perverz állat!!! Mégis mi a fenét képzel magáról??? Követ mindenhová??

-Ugyan!! Ne hidd! Mindenhol megvan az emberem, akinek ha füttyentek, ugrik. Ha azt akarod, hogy ez az egész befejeződjön, akkor mondj fel a McLaren Mercedesnél, és tűnj el onnan. Ha netalántán megfordulna a fejedben a maradás gondolata, akkor további ajándékokra számíthatsz, de azok már nem lesznek ennyire enyhék. Na pá! –kezd elegem lenni abból, hogy állandóan csak úgy lecsapja a telefont. A képeket visszatettem a dobozba, majd Kimit hívtam.

-Szia! Visszajöhettek.

-Minden rendben?

-Igen, semmi gond. Nyugodtan jöhettek. Egyébként mit mondtál nekik?

-Azt, hogy megkértél arra, hogy azonnal vigyem el őket.

-Gondolom kérdezősködtek.

-Igen, főleg, hogy az atyával is beszéltek, aki elmondta, hogy nem voltál hajlandó bemenni a templomba. Csak nem félsz?

-Semmi közöd hozzá! A lényeg, hogy jöhettek. –most én tettem le szó nélkül a telefont. Már csak valami hihető magyarázatot kell kitalálnom, hogy miért akartam azt, hogy rögtön menjenek el tisztes távolságba. Miközben gondolkodtam, lementem, és megterítettem az asztalt, természetesen ünnepélyesen. Felraktam egy-két díszt, így legalább foghatom arra, hogy egy kicsit meglepit szerettem volna szerezni. Mire végeztem, meg is érkeztek…az atya társaságában.

-Szervusz Gina.

-Jó napot! Foglaljon helyet.

-Köszönöm.

-Megbocsát egy percre? –kérdeztem, majd Kimi felé fordultam, és intettem a fejemmel a szobám felé.

-Na mi van? Meg akarod ismételni a tegnap estét? Nem volt otthon Roberto?

-Befejezted vagy meg akarod még csillogtatni a tudásodat? –kérdeztem gúnyosan- Inkább ülj le.

-Csak nem ülve akarod csinálni?

-Tudnál csak fél percig komoly lenni?

-Muszáj?

-Tudod mit, azt csinálsz amit akarsz. –majd az ölébe dobtam a fotóinkat –persze csak azt, ami rá is tartozik. Elképedve nézte végig őket.

-Mennyit akarsz?

-MIII???

-Mennyit akarsz a negatívokért?

-Ó HOGY AZ A…!!!! –kaptam ki a kezéből a képeket –HOGY LEHETSZ ENNYIRE DÖG??? –ordibáltam vele- A KÉPEKET NEM ÉN CSINÁLTAM!!!

-Akkor ki?? –sápadt el.

-Én a jótündérre tippeltem. Azt hittem, hogy besuhant kezében egy digitális kamerával.

-Volnál szives komolyan gondolkodni?

-Á, mostmár legyek komoly igaz?? Jól figyelj, mert nem fogom még egyszer elmondani. Nem tudom, hogy ki készítette a képeket. Nem csak ezek készültek, de ahhoz semmi közöd, így nem is mutatom meg őket. Csak azért szóltam, hogy légy körültekintőbb. –indultam le a földszintre.

-Nem akarsz adni egyet-kettőt a képekből? –váltott ismét gúnyos modorra miközben jött le mögöttem.

-Hogy te mekkora egy állat vagy!! –löktem egyet rajta. Persze mindenki ránk figyelt. –Elnézést Atyám. Még egy ilyen megjegyzés, és mindent kitálalok Carlanak a tegnap éjszakáról –fordultam Kimi felé suttogva.

-Mi történt tegnap éjszaka? –jelent meg Carla mögöttünk, de nem is figyeltem rá, csak bementem a konyhába, és töltöttem magamnak egy nagy pohár almalevet. –Azonnal válaszolj!! –jött be őrjöngve Carla. Tuti nem lehetett nem hallani odakint.

-Tedd takarékra magad! És semmi közöd hozzá. Ma van anyuék házassági évfordulós vacsija. Ha el akarod rontani, csak tessék, de én nem fogok asszisztálni hozzá. –azzal magára hagytam, és csatlakoztam anyuékhoz. Pár perc múlva Carla is csatlakozott hozzánk, majd egyszer csak így szólt az atyához:

-Nem tudja, hogy Gina miért nem hajlandó bemenni a templomba? –az addigi vidám hangulat egyszerre fagyossá vált. Kimi értetlenül nézett egyikőnkről a másikra.

-Talán a kérdésedre szívesebben válaszolna Gina –passzolta át a képzeletbeli labdát az atya.

-Úgy gondolom, hogy a mai estén nem én vagyok a fontos, szóval drága Carlám, majd egyszer elárulom neked. –néztem rá cseppet sem gyilkos tekintettel. Ó, csak egy kicsinyke kis cián lenne nálam!! Na de nem szabad erre gondolnom. Mégis csak a nővérem… Hála az este folyamán már nem volt több beszólása. Anyuék nosztalgiáztak, átadtuk az ajándékokat, sokat beszélgettünk, majd aludni mentünk. Az éjszaka közepén azonban arra ébredtem, hogy valaki motoszkál a szobámban…