Először nem mertem megmoccanni, csak óvatosan kinyitottam a szemem.

-Te meg mi a frászt keresel itt? –kérdeztem az előttem álló alaktól.

-Csak tudni akarok valamit.

-Tudod te hány óra van? –néztem meg morcosan az órát, ami 1:45-öt mutatott.

-Nem hagy valami nyugodni.

-Engem meg nem hagy valaki aludni. Reggel majd megbeszéljük, ha ennyire akarod.

-Én ugyan addig el nem megyek innen –majd felkapcsolta a villanyt, amitől alig láttam.

-Carla! Azonnal oltsd le!

-Ez azt jelenti, hogy hajlandó vagy beszélni velem?

-Azt, csak oltsd már le! –majd nagy kegyesen lekapcsolta a villanyt. –Hallgatlak. Nem tudom elképzelni, hogy mi az a rettentően fontos dolog, ami nem várhat reggelig!

-Kimi. Mi van köztetek?? –kérdezte mogorván.

-Hogy hogy mi van köztünk? Semmi.

-Na persze. Várom a válaszod.

-Mondom, hogy semmi. De ha nem hiszed el, akkor interjúvold meg a szerelmedet. Most pedig ha megbocsátasz, szeretnék aludni. –majd a fejemre húztam a takarót, Carla pedig durcásan kivonult. Hogy is mondhatnám el neki, hogy totálisan beleestem, és hogy együtt töltöttem vele egy éjszakát. Nem. Megnyugodhat, mert most, hogy felbukkant a fotózkodós kedvében levő emberke, még jobban vigyázok rá. Na de jó lenne egy kicsit aludni. Hirtelen azonban megcsörrent a telefonom.

-Hallo! Itt Gina.

-Szia, Ron vagyok. Nem ébresztettelek fel?

-Nem, más megtette, figyelek.

-Nem tudom, hogy tudod-e, de Colin meghalt.

-Te jó ég! –adtam a tudatlant.

-Szóval muszáj lenne olyan gyorsan visszajönnöd, ahogy csak tudsz, mert itt kezd minden a feje tetejére állni.

-És David?

-Ó, nem hallottad?

-Mit? –kérdeztem csodálkozva. Csak nem ő is…?

-Kilépett.

-Kilépett?? –wow, erről tényleg nem tudtam.

-Igen. Nem magyarázta meg, csak közölte, hogy több időt szeretne a családjával tölteni. –miért van olyan érzésem, hogy ennek köze van a fotósunkhoz? –Szóval neked kéne most mindennel törődni. És mivel egyedül vagy, sokkal több mindent kell elintézned, és nem lesz elég időd rá a következő futamig…

-Okés, ne is folytasd. Azonnal csomagolok, és felhívom a repteret, hogy mikor megy legkorábban gép.

-Rendben. Nagyon hálás vagyok, és sajnálom, hogy ilyenkor zavartalak.

-Ugyan már! Nincs semmi gond. Akkor holnap illetve ma, találkozunk. Szia!

-Köszi, Szia! – na ennyit az alvásról, álom, álom, édes álom. Nagy nehezen kimásztam az ágyból, majd elővettem a bőröndömet és csomagolni kezdtem. Nem tartott sokáig, így felhívtam a repteret. Hajnali 4-kor megy az első gép. Most van 2:30, tehát még egy nagyon gyors zuhany belefér. Zuhanyzás után lementem a konyhába, és hagytam egy cetlit: „Sziasztok! Telefonált a főnököm, Ron, így muszáj hamarabb visszamennem, pedig jó lett volna még a mai napot veletek eltölteni. Vigyázzatok magatokra, nagyon szeretlek titeket: Gina”  Sikerült időben kiérnem a reptérre. Leadtam a kocsit, majd felszálltam a gépre, és az egész utat átaludtam. Hazaérve kényelmesen megreggeliztem. Végre itthon. Szeretek anyuéknál lenni, de mégis itt van mostmár az otthonom. Elraktam a pisztolyom és már mentem is dolgozni. Egyenesen Ron irodájába mentem. Kopogtam, majd bementem.

-Hello Ron. Itt vagyok.

-Szia. Gyere, ülj le! Röviden vázolom a helyzetet.

-Ezért vagyok itt.

-Szóval, Colin meghalt David pedig kilépett. Tehát neked kell mindenre odafigyelned. –ebben a mondatában csak a „mindennel” volt kifogásom J -Tudom, hogy nehéz lesz, ezért arra gondoltam, hogy Carla segíthetne.

-Nem! Boldogulok egyedül is, nem kell segítség, köszi.

-De biztos könnyebb lenne.

-Lehet, de jobb szeretek egyedül dolgozni. –hát ha nekem most Carlaval kell közösködnöm, akkor nemhogy semmi nem lesz ott időben, de szerintem kő kövön nem maradna.

-Rendben, de ha nem megy, Carlat beosztom melléd.

-Jó.

-Az irodádban megtalálsz minden elintézni valót. A nagyon fontosak egy piros dossziéban vannak.

-Rendben, akkor megyek is, és nem vesztegetem az időm Szia.

-Szia. –huh, hát nem kis fába vágtam bele azt a bizonyos fejszét. De nem baj, bebizonyítom, hogy annak ellenére, hogy nem vagyok logisztikus, megoldom. Az irodába érve nem hittem a szememnek. Három piros dosszié, és megannyi „szimpla” dosszié hevert az asztalon. Nem beszélve a faxokról. Na sebaj, lássunk neki. Átnéztem a piros dossziékat, és lebonyolítottam a szükséges hívásokat, átutalásokat, foglalásokat. Délre sikerült végeznem 2 piros dossziéval. A harmadikat ebéd utánra hagytam. Estére azt is elintéztem, és még egy kis rendet is raktam az asztalon, mert már nem igazán tudtam elkülöníteni az elintézendő dolgokat az elintézett dolgoktól. Már éppen menni készültem, amikor Ron jött be az irodába.

-Szia! Tudom, hogy nem egy hálás feladatot fogok rád bízni, de átnéznéd Colin gépét és papírjait?

-Persze, semmi gond.

-Tényleg?

-Tényleg. –most ugye csak véletlenül lett ekkora mázlim? Úgyis át akartam rágni magam az összes cuccán, és most ezüsttálcán kínálja fel ezt Ron, méghozzá nagykanállal J -Holnap reggel el is kezdem. Jó?

-Jó, köszi. De mostmár menj haza.

-Nincs mit. Én is arra gondoltam, hogy haza mennék.

-Jó éjt!

-Jó éjt! –hm, szóval mivel a holnapi napom rá fog menni Colin cuccaira, plussz most a nyakamba szakadt minden, tehát…fel kell hívnom valakit, aki tudna segíteni. Jamie-t ugye nem lehet, szegényhez hazamenet beugrom. Frank-et a hátam közepére sem kívánom, így…azt hiszem csak egy ember maradt akiben maximálisan megbízom. És Jamie után egyenesen hozzá fogok menni. A kórházba érve kicsit rosszallóan néztek rám, amiért ilyenkor beállítok. Bekopogtam Jamie-hez, majd benyitottam:

-Szia Csipkerózsika! Végre megtisztelsz minket a társaságoddal? -ültem le mellé.

-Szia! Hát igen, tudod már kezdett hiányozni a nyaggatásod. –mosolygott ő is.

-Örülök, hogy jól vagy –fordítottam komolyra a dolgot.

-Elkaptad már?

-Még nem, de dolgozom rajta. Csak vannak apró bukkanók.

-Miféle bukkanók?

-Egy robbantgató, egy őrült fotós, és egy gyilkos. Igen, azt hiszem ennyi.

-Robbantgató? Fotós? Gyilkos?

-Igen, és ezúton szeretnék bocsánatot kérni a lakás és a cuccod miatt.

-MI????? Mi történt???? –huuupsz! Lola nem mondta volna?

-Hát…tudod, az úgy volt…

-Ne ködösíts!!

-Szóval Lolát rábeszéltem, hogy engedje meg, hogy belekukkantsak a gépedbe, de az aktivált egy bombát, ami felrobbant. És…hát…a lakás, meg az összes cucc…szóval azoknak annyi –vallottam be mindent töredelmesen.

-És én erről eddig miért nem tudtam? –puffogott Jamie.

-Mondjuk mert az igazak álmát aludtad? Kérdezd meg Lolát. Én meg addig elmegyek valakihez, aki segíthet.

-Kihez? –kicsit tétováztam, de végül kiböktem.

-Rolliehoz.

-Rollie Tyler-hez??

-Igen, hozzá. Még mielőtt közbevágnál, tudom, hogy már otthagyta a szervezetet, és azt is, hogy jól menő céget hozott össze, de csak ő tud segíteni rajtad kívül. És az is lehet, hogy nemet mond. De muszáj megpróbálnom.

-Ahogy ismerlek, innen egyenesen oda mész.

-Ahogy mondod.

-Rendben. Add át üdvözletemet és tájékoztass mindenről jó?

-Természetesen –öleltem meg és adtam egy puszit neki. –Aztán ne nagyon szaladgálj a folyosón!

-Ha-ha. Nagyon vicces itt valaki.

-Szia –köszöntem el mosolyogva és valóban Rollie-hoz mentem. Csengettem, mire egy alacsony szőke csaj nyitott ajtót:

-Hello. Gina vagyok, Rollie itt van?

-Szia. Persze, gyere be! –invitált kedvesen- Rollie!!! Vendéged van!! –bökdöste meg a szerelésbe belefeledkezett Rollie-t.

-Gina!!! Nem hiszek a szememnek. –ölelt meg- Mi újság? Hogy vagy?

-Köszi jól, és te? Klassz a kis birodalmad.

-Köszi. Angie, főznél nekünk teát? –kérte meg a szőke lányt, aki ajtót nyitott.

-Persze, azonnal –és már el is tűnt a konyhában.

-És minek köszönhetem a látogatásod?

-Tulajdonképpen a segítségedet szeretném kérni.

-Még mindig a szervezetnek dolgozol?

-Igen. Jamie volt a segédem, de őt meglőtték, így kórházban van. Csak benned bízom, de azt is megértem, ha nem vállalod, elvégre rendbe hoztad az életed.

-Jajj ugyan már! Attól, hogy trükkmester vagyok –szereti így hívni magát, de tényleg az. Az utóbbi időkben rengeteg sikeres filmes trükköt csinált. -Tudod, hogy neked mindig segítek.

-Ezt most komolyan mondod?

-Halálosan.

-Meghoztam a teákat –foglalt helyett Angie is.

-Köszi –vettem el az enyémet. Rollie pedig bólintott, hogy kezdjek bele a mesélésbe, így elmondtam neki mindent.

-Te aztán mindig megtalálod a módját, hogy ne unatkozz –vigyorgott.

-Hát az tuti És mi a válaszod?

-Hát ha Angie-nek nem rázós, akkor nekem sem.

-Ugyan már Rollie! Simán bevállaljuk. –mosolyogott ő is.

-Nagyon hálás vagyok. A költségek nem számítanak, majd bevasalom őket a szervezeten. Szóval holnap valahogy át kéne nézned Colin gépét.

-Nem gond. Várj csak egy percet –állt fel és keresgélni kezdett valamit, majd egy mini kéziszámítógéppel tért vissza. –Ezt vidd magaddal, ezzel a kábellel kösd össze a két gépet. A kéziszámítógép átküldi az én gépemre a dolgokat, azzal neked nem is kell foglalkoznod, intézheted a többit. Délutánra megtudhatsz mindent, még azt is, amit már letöröltek a gépről. Megfelel így?

-Tökéletes. Akkor holnap jövök.

-Rendben, és odaadom a többi felszerelésed is.

-Mit? Rollie! Nem egy forgatásra készülünk.

-Éppen azért. Csak pár apróság, mini-kamera, nyomkövető, rádió adóvevő és még néhány ketyere.

-Sejtettem. De én mostmár nem is zavarok. –álltam fel, és az ajtó felé sétáltam –Kösz, hogy segítesz.

-Menni fog. Félted nagyon, igaz?

-Igen. De ő nem tud semmit. Még azt sem, hogy a szervezetnek dolgozom.

-Pedig egyszer meg kell tudnia.

-Majd egy gyertyafényes vacsi közben bejelentem neki, hogy szivi, halvány lila gőzöm sincs a logisztikához, és jobban szeretem a kézifegyvereket. Tuti megértő lesz –vicceltem el a dolgot.

-Hát ja. Majd drukkolok.

-Köszi. Szia.

-Szia. –egy óriási kő hullott le a szívemről, amikor Rollie igent mondott. De minek az a sok kütyü? Na mindegy, tuti lesz valami hasznuk J. Hazaérve a sötét folyosón egy alakot pillantottam meg a szobám előtt. Belenyúltam a táskámba, és megfogtam a pisztolyom, egyenlőre nem vettem elő, de fő a biztonság.