Kimi nem tudta, hogy mihez kezdjen. Itt van Gina, aki tőle vár gyereket, és akibe halálosan szerelmes, ugyanakkor itt van Carla, aki ráakaszkodik, és neki sem mondhatja azt, hogy szép volt, jó volt, ennyi volt. Szép kis helyzet.

-Gyere édes, menjünk. –térítette vissza gondolatait Carla.

-Bocs, de szeretnék egy kicsit egyedül lenni. Majd felhívlak. –azzal már ott is hagyta Carlat, akinek fogalma sem volt, hogy mi lehet Kimi baja. Kimi beszállt egy taxiba, és hazament. Be kellett volna mennie a McLarenhez, de azok után amit megtudott, szüksége volt néhány szabad órára. Végre otthon, de most semmihez nem volt kedve. Csak az a kérdés zakatolt a fejében, hogy Gina vajon miért nem mondja el neki. Rá is ugyanúgy tartozik a dolog. És ez fájt neki, nagyon fájt. Pár óra múlva azonban úgy döntött, hogy inkább bemegy a McLarenhez, hátha tud beszélni Ginával.

Miután lepakoltam és pihentem egy picit, visszamentem a McLarenhez. A büfében vettem egy müzlit, csak a biztonság kedvéért. Bementem az irodába, és előkerestem a következő futam helyszínén levő szálloda nevét és telefonszámát. Barcelona, Spanyolország. Hm, még sosem jártam ott, biztos nagyon szép minden. Elővettem a fotót, nem bírtam megállni, hogy ne vessek a baba képére egy pillantást. Megcsörrent a telefonom, ezért letettem a képet az asztalra, és válaszoltam a hívásra.

-Jó napot ügyvéd úr!

-Jó napot. Csak szólni szeretnék, hogy kitűzték a válás időpontját.

-Igen, az jó. –próbáltam magam is meggyőzni arról, hogy amit kimondok, azt úgy is gondolom. Hát…nem vettem be.

-Két nap múlva délelőtt 10-kor.

-Rendben. Ott leszünk.

-Köszönöm, akkor ott találkozunk.

-Én is köszönöm. Viszlát. –okés, most repesnem kéne a boldogságtól, de úgy érzem mindjárt elbőgöm magam. A sírást megakadályozta az, hogy kopogtak az ajtón. A fotót gyorsan besöpörtem a szálloda címe alá. Kimi nyitott be az ajtón.

-Szia. Beszélhetnénk?

-Szia. Igen. –ez egyre jobb. Most vajon bocsánatot kér?

-Szóval…ö….én….szeretnék bocsánatot kérni. Ami a reptéren történt…

-Semmi gond. Még valami? –könyörgöm menj ki, mert nem bírok egy szobában lenni veled, megőrülök.

-Nem…nincs. –de még mindig mozdulatlanul állt.

-Telefonált az ügyvéd –törtem meg végül a csöndet- 2 nap múlva lesz a válóper, 10-kor.

-Rendben. –mondta csalódottan.

-Gina, tudnál jönni egy percre? –nyitott be az egyik sofőr.

-Persze, megyek. –álltam fel az asztaltól, és megkerültem Kimit, aki így magára maradt az irodában. A nyitva hagyott ajtó miatti huzat hirtelen lefújta az asztalról a szerződést, így Kimi észre vette az asztalon heverő képet. „Oh, te jó ég! Ő a mi kisbabánk?? Milyen pici!! Vajon mikor akarja elmondani nekem?” –gondolkodott Kimi, majd visszarakott mindent úgy, ahogy hagytam. Mire visszaértem, Kimi már elment. Jobb is így, úgyis csak összekapnánk valamin. De előbb utóbb el kell mondanom neki mindent. Miután elvégeztem a napi teendőket, beugrottam Jamie-hez a kórházba. Szegénykémet egy kicsit elhanyagoltam.

-Szia nagyfiú! –mentem be a kórterembe.

-Nocsak!! Téged is lehet látni??

-Hát…elvétve, amikor nem börtönben vagy kórházban vagyok. –öleltem meg.

-Csak nem? Lecsuktak? –kezdett el nevetni.

-Hát én ezt nem találtam annyira viccesnek de igen. De mivel Rollie ügyes volt, kiengedtek.

-Szuper. És miért voltál kórházban?

-Hát, tulajdonképpen semmi különös, mármint minden jó.

-Ezt most nem értem.

-Hát, kisbabám lesz.

-Wáó!!! Gratu!!! Gyere ide, kapsz két nagy cuppanós puszit. –majd tényleg két nagy cuppanós puszit kaptam.

-Köszi, édes vagy. És mikor engednek ki?

-Holnap után.

-Úgy látszik fontos nap a holnap után.

-Miért?

-Holnap után szabad ember leszek, illetve leszünk.

-Még így is aláírja?

-Nem tudja. –vallottam be.

-Te nem mondtad el neki???

-Hát…izé…még nem, nem volt megfelelő pillanat.

-Megfelelő?? Gina!! Így sosem lesz megfelelő pillanat. Gyerünk, hívd fel. Beszéld meg vele, hogy átmész hozzá és elmondasz neki mindent. –nyomta a kezembe a telefont.

-Nem, dehogy!! –adtam vissza neki. –Ezt nem így fogom elintézni.

-Akkor hogy?

-Hát, máshogy.

-Azt vettem észre. Csak egyet kérek: gondolj a kicsire.

-Azt teszem. De most mennem kell. Jó éjt, szia. Otthon még meglátogatlak.

-Okés, szia. –gondoljak a kicsire? De azzal neki hol lesz jobb, ha Kimivel esetleg azért nem válnánk el, mert ő érkezik? Ha nem most, akkor pár év múlva, és akkor már a kicsinek is sokkal rosszabb lesz, hiszen hozzá fog szokni Kimihez, és ha elmegy, akkor pokolian rossz lesz neki. És azt nem is akarom, hogy emiatt maradjunk együtt. Ha együtt maradunk, akkor az azért legyen, mert mind a ketten szeretjük a másikat. Tiszta szívből, igazán. A fenébe is!! De ha elmondom most neki, akkor azt fogja hinni, hogy így akarom megtartani, viszont ha a válás után mondom el, akkor immár szabad emberként dönthet, hogy mit akar. Igen, ez lesz a megoldás. Addig legalább én is kicsit összeszedem magam. Mondjuk kezdhetem azzal, hogy miután hazamentem, veszek egy forró fürdőt, és bevágom magam az ágyba. Jajj nem. Még egy dolgot el kell intéznem. Felhívni anyuékat. Na az még szép lesz. Miután hazaértem és túlestem a forró fürdőn, bebújtam az ágyba, és onnan telefonáltam.

-Igen, tessék.

-Szia anya, Gina vagyok.

-Szia, mi újság? Hogy vagy?

-Köszi jól, apu ott van a közelben?

-Igen, adjam?

-Ne, inkább hangosítsd ki a telót, fontos dolgot szeretnék mondani.

-Megijesztesz!!

-Ne aggódj, semmi rossz.

-Szia kicsim, én is itt vagyok –hallottam apu hangját.

-Szia, nos tehát…szóval…szeretnék nektek elmondani valamit. –uh, hát ez gyengére sikeredett. Mondjuk gondolhatják, hogy azért hívom fel őket, hogy közöljek valamit.

-Hallgatunk –mondta anyu.

-Nagyszülők lesztek. –böktem ki végre. Néma csend. Még mindig. Okés, mostmár igazán mondhatnának valamit. –Itt vagytok? Minden rendben?

-Igen, itt. –mondta anyu könnyektől küszködve.

-Jajj anyuci, kérlek ne sírj.

-Nem sírok –de hallottam, hogy nagyon a határán áll.

-Gratulálunk édesem –mondta apu.

-Köszi. Minden rendben van egyébként, mindketten jól vagyunk.

-Kimi tudja már? –számítottam erre a kérdésre, most mégis nehezemre esik válaszolni.

-Nem.

-Hogyhogy nem?

-Hát, két nap múlva fogom elmondani neki.

-Miért pont két nap múlva? –kérdezte apu.

-Hát…szóval…-okés, meg kéne tanulnom teljes mondatokban beszélnem. -akkor lesz a válás. Utána akarom elmondani.

-Biztos vagy ebben? –szólt végre anyu is a témához.

-Igen, meg akarom adni neki a lehetőséget, hogy szabadon döntsön. Aztán majd kiderül, hogy mi lesz. De ha nem haragszotok, akkor mostmár mennék aludni, kicsit fáradt vagyok.

-Persze, semmi gond. Puszi, és jó éjt

-Puszi. Sziasztok! –bontottam a vonalat. Hát, végülis nem is ment annyira nagyon-nagyon oltári nehezen.

A válás előtti nap totál elrepült. És íme, itt állok a fekete kosztümömben a bíróság ajtaja előtt. Nagy levegő, és gyerünk be. Az ügyvéd már ott volt, és Kimi is nem sokkal később megérkezett.

-Nos, készen áll? –kérdezte az ügyvéd.

-Igen, mehetünk. –indultam el befelé. Kimivel találkozott a pillantásunk, de egyikőnk sem szólt egy szót sem. A bíró elmondta az ilyenkor szükséges dolgokat, majd következtek az aláírások. Életem legnehezebb percei voltak, amikor aláírtam a papírokat. Most Kimin volt a sor. Igen, felemelte a tollat, a toll a papírhoz ér…de mit művel???? Lerakta a tollat.

-Sajnálom, nem válok. –mondta, majd kiment a teremből.