-Mi??? Nem válik?? –néztem az ügyvédjére.

-Ez nekem is új. –mondta értetlenül.

-Elnézést bíróúr! –álltam fel és indultam el Kimi után, de mire kiértem, már beült a kocsijába és elhajtott. Na nekem sem kellett több. Bepattantam a kocsiba, és utána eredtem. De várjunk csak! Miért is megyek utána?? Mondjuk nem ártana, ha megbeszélnénk a dolgokat. Azt hiszem jobb lesz ha elmondom a babát is. De miért megy ilyen gyorsan?? Mondjuk lehet, hogy észrevette, hogy követem. Az egyik lámpánál még éppen átsuhant a zöldön, de nekem már pirosra váltott, így egy óriásit kellett fékeznem. Csikorogtak is rendesen a kerekek. No de annyi baj legyen. Tuti, hogy a McLarenhez megy, vagy haza. Lényegtelen, a Mekihez megyek vissza, ott úgyis összefutunk előbb-utóbb. Így is tettem.

-Á, szia Gina. Tudnál egy picit vigyázni Sebastianra? –jött rögtön oda hozzám Connie amint beléptem az épületbe.

-Persze. Na gyere te nagyfiú, kérsz egy kakaót?

-Igen. –mosolyodott el rögtön Sebastian, és átkéredzkedett a mamája kezéből az enyémbe.

-Menj nyugodtan, elleszünk.

-Köszi, ezer hálám. Sietek, csak meg kell egy-két dolgot beszélnem Juannal.

-Itt leszünk a büfében.

-Okés, szia kincsem –adott egy puszit Sebastiannak.

-Na gyere, igyuk meg azt a kakaót. –mentünk a büféhez –Szia, csinálnál ennek a nagyfiúnak és nekem egy kakaót?

-Persze, mindjárt viszem, üljetek le.

-Köszi –fizettem ki a kakaókat.

-Ez itt apa autója. –mutatta meg a játékát. Ezt még észre sem vettem. Egy McLaren volt kicsiben.

-Nagyon klassz. És te is szoktál az autóiddal versenyezni? –kérdeztem tőle, mert az ölemben ülve tologatta az autót az asztalon.

-Igen, és apa szokott győzni.

-Igen, apa ügyes.

-És Kimi is. –mosolygott rám.

-És Kimi is. –ismételtem el.

-Meg is hoztam a kakaót. –tette le elénk Maria.

-Köszi.

-Egészségetekre! –Sebastian addig letette a kisautót, és elkezdte kortyolgatni a kakaóját.

-Mit szólnál hozzá, hogy ennék hozzá valami finomat?

-JÓÓ!! –csillant fel ismét a szeme.

-Gyere, nézzük meg miből lehet választani. Mit szólnál ahhoz ott? –mutattam egy csokis fánkra.

-Igen!!!

-Akkor még azt is kérjük Maria.

-Okés, mindjárt azt is kiviszem.

-Köszi. Menjünk vissza a kakaóhoz –de amint megfordultam, láttam, hogy Kimi az asztalunknál ül.

-Kimi!!! –kiáltott fel Sebastian, és átkéredzkedett az ő ölébe.

-Szia kishaver. Mi jót csináltok?

-Gina vett nekem kakaót meg csokis fánkot.

-Akkor gyerünk, edd meg. –azzal hozzá is fogott a fánkhoz és a kakaóhoz.

-Jól állt a kezedben –szúrta közbe Kimi.

-Köszi, de azt hiszem beszélnünk kell.

-Szerintem is. Gyere be majd a szobámba, ha Connie visszajött Sebastianért.

-Okés, bemegyek.

-Na kishaver, nekem most mennem kell. Csüccs vissza Ginához –ültette át az ölembe Sebastiant. Mire Sebastian megette a fánkot és megitta a kakaóját visszaért Connnie.

-Szia, már itt is vagyok. Na hogy boldogultál el ezzel a rosszcsonttal?

-Szia, rosszcsont? Szerintem egy kisangyal.

-Ja, látnád a gyerekszobát. Mindenhol széthagyott játékok. Valamelyik éjjel sírt, és Juan kelt fel, és rálépett az egyik autóra, képzelheted mi volt. A gyerek sír, Juan meg még ordít egyet.

-Gondolom. De ha nem haragszol, nekem most meg kell beszélnem valamit Kimivel.

-Tényleg, ma volt a válás. Hogy ment?

-Hát…nem éppen erre számítottam. Kimi nem írta alá.

-Hogy mi? Ez nem lep meg.

-Miért?

-A vak is látja, hogy teljesen odavagytok egymásért, csak mind a kettőtök makacs.

-Az lehet. Na de most megyek, beszélek vele.

-Okés, és még egyszer kösz, hogy vigyáztál rá.

-Nagyon szívesen, máskor is hívj ha kellek.

-Vigyázz, mert még a szavadon foglak –nevetett.

-Hát, akkor így jártam. –nevettem már én is. –Sziasztok.

-Szia. –köszönt Connie, Sebastian pedig integetett. Kimi szobájához érve minden bátorságom elszállt. Valahogy nem tudtam, hogy hogyan kezdjek hozzá a mondandómhoz, de tudtam, hogy mostmár nem halogathatom tovább, így hát kopogtam.

-Bújj be! –hallatszódott Kimi hangja.

-Szia.

-Gyere, ülj le.

-Szóval?

-Szóval? –okés, hát így nem fogunk semmire sem jutni.

-Miért nem írtad alá a papírokat? –tértem a lényegre.

-Mert nem akartam. –ült le mellém.

-Erre már én is rájöttem. Mondanál valami konkrét okot?

-Csak veled akarok lenni, és a gyerekkel. –mi????? Hirtelen nem tudtam megszólalni. De hát honnan tudja??? Csak nem Ron mondta el?? Nem hiszem el!! Itt senkiben sem lehet megbízni??? –Látom meglepett, hogy tudom.

-Kitől tudod?

-Senkitől, rájöttem.

-Rájöttél? Miből?

-Gyenge vagy, változékony a hangulatod, érzékeny vagy a szagokra, szédülsz, szeretnéd ha még sorolnám?

-Nem kell –néztem magam elé. –Nézd, én…

-Ne, ne magyarázkodj. Tudom és kész.

-De én el akartam mondani.

-Mikor? Ha már megszülted, hogy bocs tied a gyerek? –látszott rajta, hogy fáj, hogy nem mondtam el.

-Kérlek ne haragudj. Igazság szerint ma akartam elmondani, a válás után.

-A válás után?? Te aztán elég furcsa vagy.

-Igen, mert nem tudtam, hogy hogyan értelmeznéd ha azt mondanám, hogy Kimi apa leszel, mert terhes vagyok. Nem akarlak magamhoz láncolni vagy ilyesmi. Azért nem akartam elmondani, hogy ne befolyásoljon semmit.

-Pedig elég sok mindenre kihat, nem gondolod?

-De, csak én azt akarom, hogy ha valaki velem van, akkor azért legyen velem, mert szeret. Ne azért, mert történetesen terhes vagyok. Abból úgysem sülne ki semmi jó.

-És nem esett még le eddig valami?

-Micsoda? –néztem rá értetlenül.

-Hogy szeretlek, és hogy veled akarok lenni? Mindig, örökké. És nem számít, hogy FBI ügynök voltál, nem számít, hogy miért vagy itt vagy hogy mit csinálsz. Megpróbáltalak nem szeretni, megpróbáltam nem rád gondolni, de egyszerűen nem ment. Kellesz nekem, megőrülök érted.

-Kimi…

-Ne, még nem fejeztem be. Még nem szerettem soha senkit így, mint téged. És nem is fogok, ez már biztos. És az, hogy babánk lesz, megrémít, elég rendesen. De nem változtat semmin, illetve, de igen. Változtat valamin. Még jobban szeretlek. És majd együtt megoldunk mindent. Ha szeretjük egymást nem lehet akadály előttünk. Márpedig én szeretlek. Te szeretsz? –egy szerelmi vallomás után mit mondhatnék erre a kérdésre.

-Igen. Szeretlek. –néztünk mélyen egymás szemébe, majd lassan felém hajolt, és csókolózni kezdtünk.