-Várj egy kicsit. Ha már ilyen „mondjuk el az érzéseinket és beszéljünk magunkról” délutánt tartunk akkor még el kell mondanom egy-két dolgot, aztán majd eldöntheted, hogy még akkor is kellek vagy nem. Okés?

-Nem menekülsz tőlem. –mosolygott még mindig azzal az eszméletlenül szívdöglesztő mosolyával.

-Szóval, már mondtam, hogy a vőlegényem meghalt, de még nem hogy mi történt vele.

-Nem, arról tényleg nem beszéltél.

-Carla férje lelőtte közvetlenül azután, hogy hófehérben besétáltam a templomba. Amikor a pap megkérdezte, hogy van-e valakinek ellenvetése, ő felállt, és közölte, hogy megment attól, hogy egy olyan ember felesége legyek, aki a testvéremmel csal meg, és lelőtte. A karjaim közt halt meg. Persze az egész nem volt igaz. Carla nem vele csalta meg a férjék, hanem mással, de egyszerűbb volt Jeremire kenni, mint bevallani az igazat. Adamet lecsukták.

-Várj, Adamet mondtál? Az az Adam, akit leütöttél a partyn?

-Igen.

-És akit aztán megöleltél.

-Igen. Bocsánatot kért, sírt meg minden. És mellékesen ő is ügynök lett.

-És te hogy lettél ügynök?

-Miután Jeremi meghalt, eléggé kikészültem. Semmit nem akartam, csak őt visszakapni. Aztán megjelent az egyik volt évfolyamtársam, Jamie, és ő adta az ötletet, jobban mondva ő dobta a mentőkötelet. Nem tudom, hogy mi lenne velem most ha ő akkor nem jön. De hála jött. Így most itt vagyok. De Carlanak azóta sem tudok megbocsátani. Tudom, hogy ez nem jó, de képtelen vagyok. Voltaképpen megölt valakit.

-Köszönöm.

-Micsodát? –néztem rá meglepetten.

-Hogy mindezt elmondtad.

-Én is köszönöm, hogy meghallgattál. Mostmár eldöntheted, hogy akarsz-e vagy sem.

-Viccelsz?

-Nem, komolyan beszélek. De nem kell most válaszolnod.

-De én most szeretnék válaszolni –majd megcsókolt.

-Nem értettem tisztán, elmondanád még egyszer? –mosolyogtam rá és hagytam, hogy ismét megcsókoljon.

-Gyere, bújj ide hozzám –helyezkedett el az ágyon, majd én is melléfeküdtem- milyen érzés?

-Micsoda?

-Hát hogy babát várunk. Milyen érzés?

-Ijesztő és fantasztikus, kettő az egyben érzés. –nevettük el magunkat. –A reggeli rosszullétet is kezdem megszokni. De ez az utolsó ügyem, az biztos. És ezt is szeretném minél hamarabb lezárni. Nem akarok még a 7. hónapban is pisztollyal rohangálni.

-Szóval most is van nálad pisztoly?

-Nem, nincs. Csak a futamokra viszem magammal, vagy ha úgy érzem, hogy esetleg kellhet.

-Szóval lelőnél valakit?

-Nem. Csak ha veszélyezteti valaki életét, de akkor sem ölném meg. Csak megállítanám valahogy. Még mindig nem gondoltad meg magad?

-Nem. Csak féltelek.

-Nem kell, úgy vigyázok magamra mint még soha. De most jobb ha megyek, mert ha Ron itt talál, ráadásul így, akkor leszedi a fejem.

-Miért? Van rajtunk ruha –vigyorgott.

-Még szerencse –csókoltam meg most én őt.

-Szia Édes! –nyitott be Carla, mire mi szétrebbentünk. –Te meg mi a fenét művelsz??? –kezdett el ordibálni.

-Gyere, beszéljük meg. –ajánlotta fel Kimi.

-Én megyek, hagylak titeket, okés? –keltem fel, adtam egy puszit Kiminek, és otthagytam őket.

-Ezen nincs mit megbeszélni. Vagy ő vagy én! Válassz!!

-Biztos ezt akarod? Mert én Ginával maradok. Sajnálom.

-De hiszen ma volt a válás.

-De nem írtam alá a papírokat. Szeretem őt. Ne haragudj. Becsaptam magam is. Sajnálom.

-Ne mondj többet, elegem van belőled is meg a húgomból is. Szia. –rohant el, miközben én visszatértem az irodámba, és felhívtam Rolliet.

-Szia, mi a helyzet? Ráérsz?

-Igen, még úgy három hétig a rendelkezésedre tudok állni, de utána filmet forgatok.

-Okés, elvileg annyi idő elég lesz. Szóval le kellene nyomozni Mendez összes kimenő és bejövő hívásait, valamint a McLarenét is. Menni fog?

-Hát, nem lesz sétagalopp, de megoldjuk. És mi a helyzet? Hogy vagy?

-Őszintén? Csodálatosan. Kimi nem írta alá a papírokat, megbeszéltünk mindent, és kibékültünk. És annyira boldog vagyok.

-Ennek örülök –szólalt meg Kimi a hátam mögött.

-Jól hallom? Kimi van ott? Akkor hagyom a gerlepárt turbékolni, majd beszélünk hogy mire jutottam. Sziasztok.

-Szia Rollie. Én is örülök. De te még el sem mondtad, hogy mit szólsz a babához.

-Mit szólnék? Egyszerűen majd ki ugrok a bőrömből. –kapott fel és pörgetett meg a levegőben.

-Hé fiatalok, én örülök, hogy ilyen boldogok vagytok, de a repülőjegy nem fogja lefoglalni saját magát. –jött be Ron.

-Mindjárt intézem.

-Én is mindjárt megyek –fűzte hozzá Kimi.

-Okés, de tulajdonképpen nem ezért jöttem. Peter Mendez holnap után fogadást rendez, amire minket is szeretettel vár. És megkért, hogy mondjam meg, szeretné ha te tartanál neki logisztikai előadást.

-Előadást? Mégis miről? –ó hogy az a … tudja, hogy ki vagyok, és most így akar csőbe húzni. De nem, abból nem eszik.

-Az egészről. Hogy hogyan készíted elő a csapatot egy-egy futamra.

-Ez mind szép és jó, de miért nem mondhatja mondjuk valaki más?

-Mert történetesen te vagy a logisztikus.

-Papíron. Már bocs, de nem igazán értek hozzá. És különben is, miért érdekli a logisztika.

-Ő lesz az egyik főszponzor.

-NE!! Úgy értem, ne döntsetek elhamarkodottan.

-Tudsz valamit?

-Rendben, igen, de csak annyit kérek, hogy húzd az időt amennyire csak lehet. Mondjuk még három hétig. Három hét nem olyan sok idő. Kérlek. –ennél jobban már nem tudok könyörgő tekintettel nézni, szóval jó lenne ha megesne rajtam a szíve.

-Három hét, de nem több.

-Köszönöm. Nem lesz több. –azzal ki is ment az irodából.

-Szóval ő a gonosztevő.

-Úgy is fogalmazhatunk.

-De mit akar?

-A McLarent. Teljes egészében.

-Ez biztos?

-Nem, de elég valószínű, hogy azt akarja. De ezt majd megoldjuk. Viszont most már tényleg dolgoznom kell. És gondolom neked is akad éppen dolgod. –világítottam rá, hogy miért is nevezik munkahelynek a munkahelyet.

-Rendben hagylak, de csak egy feltétellel.

-És mi lenne az?

-Eljönnél velem este vacsorázni?

-Hát erre nem mondhatok nemet, mert ahogy látom fennáll annak a veszélye, hogy itt maradnál, és én nem tudnám elvégezni a munkám és akkor Ron nagyon dühös lenne. –fontam a karjaimat a nyaka köré- szóval csakis a munka miatt. –mosolyogtam rá.

-Igen, csakis a munka miatt. –mosolygott ő is. –Akkor 8-ra érted megyek.

-Okés. Várlak. –csókoltam meg. –Na menj. –mosolyogtam még akkor is, miután becsukta maga mögött az ajtót.