-Merre voltál?? –kérdezte Kimi. A kanapén ült, és álmosan dörzsölte meg a szemét.

-Szia édes, te még fent vagy?

-Aham, rád vártam. –hallatszódott, hogy neheztel.

-Mi a helyzet Ramival?

-Semmi, csak bedöglött a kocsija. Merre voltál?

-Sehol, csak Rollienál. –válaszoltam miközben átöltöztem.

-És azért voltál totál feketében, igaz?

-Csak dumáltunk –meg volt egyéb dolgunk is.

-Hívtalak egy csomószor. De nem vetted fel.

-Hopsz, lenémítottam, és ezek szerint nem állítottam vissza. Bocsi, aggódtál? –bújtam oda hozzá, de mostmár láttam rajta, hogy haragszik.

-Egy szimpla dumáláshoz az ember nem halkítja le a telefonját. És bocs, ha aggódom, hogy az állapotos feleségem nincs otthon hajnali kettőkor. –ment oda idegesen az ablakhoz.

-Okés, de ha elmondom, hogy mit csináltam, akkor tényleg leszeded a fejem. –álltam meg mögötte.

-Jesszusom, ugye nem feküdtél le vele?

-Bolond vagy??

-Okés, ezek szerint nem.

-Kösz a feltételezést. –igazán kedves mondhatom. Jó, okés, hogy mérges. Minden joga megvan hozzá, de akkor is. –Ha tudni akarod, akkor bepoloskáztam Mendez irodáját.

-Mondd, te magadnál vagy??? –kezdte felemelni a hangját.

-Na pont ezért nem avattalak be.

-Hát komolyan mondom, megáll az eszem. Nem hiszem el!!! Te mégis gondolkodtál amikor ezt kitaláltad? –kezdett el kiabálni.

-Igen, képzeld gondolkodtam.

-Mi lett volna ha bajotok esik??? Hm?? Erre gondoltál?

-Rollie ott volt, és nem lett semmi bajom. Vigyázok magunkra.

-Nem úgy veszem észre.

-Kimi!! Nekem ez a munkám. Te beülsz az autóba, és 200 fölötti tempóval száguldozol. Szólok én érte valamit??? Nem. Akkor leszel szíves te sem beleszólni. –huh, lehet, hogy ez így kemény volt.

-Szóval ne szóljak bele semmibe. Így gondoltad??

-Nem. Csak…A fenébe is!!! –inkább bementem a szobába még mielőtt valamivel megint megbántanám. Csak le kell higgadnom. Mi sem egyszerűbb, főleg olaszként… Elmentem letusolni. Okés, kimegyek és bocsánatot kérek tőle, végül is igaza van, mármint tényleg szólnom kellett volna neki. Igen, bocsánatot kérek tőle. –Kimi…-de csak az üres lakás fogadott. A francba!! Ezt megint jól elszúrtam. Felhívtam, de nem vette föl, és bekapcsolt a hangpostája. Egy géppel viszont nem fogok beszélgetni!! Leraktam a telót, és inkább aludni mentem, majd holnap beszélek vele. Reggel fáradt voltam, ráadásul az émelygés is rosszabb volt, mint máskor. Mivel kicsit később is ébredtem, és a forgalom is nagy volt, így késve értem be, de legalább Kimit pont elcsíptem, mert éppen reggelizett Juannal.

-Sziasztok, Kimi beszélhetnénk?

-Éppen reggelizem. És mivel én nem szólok bele, hogy mit csinálsz, kérlek te se szólj bele. –azzal folytatta a reggelizést. Szegény Juan, csak nézett nagyokat két falat között. Én meg nem szóltam semmit, hanem inkább bementem az irodába. Még szóba sem áll velem, komolyan mondom mint egy gyerek. Valahogy ki kell engesztelnem. De hogy?? Plussz még itt van az esti buli is. Bár, ahogy a dolgok most állnak, lehet hogy nem lesz buli. Miután a délelőttöt az irodában töltöttem, úgy döntöttem, hogy a „ha Mohamed nem megy a hegyhez, akkor a hegy megy Mohamedhez” módszert fogom alkalmazni. Kopogás nélkül nyitottam be Kimi szobájába. Éppen aludt. De édes. Csak néztem. Halkan becsuktam az ajtót, bezártam, hogy senki ne szakítson minket félbe, és leültem a földre. Csak vártam, hogy felébredjen. Kb. fél óra múlva kezdett ébredezni.

-Szia kicsim. Csak szeretnék bocsánatot kérni a tegnap este miatt. –mondtam gyorsan, hogy ne tudjon félbeszakítani, s közben simogattam az arcát. –Tudom, hogy hibáztam, de nem akartam, hogy feleslegesen aggódj, és nem úgy értettem, hogy ne szólj bele semmibe, hanem, hogy bízz meg a döntéseimben. Tényleg sajnálom.

-Na gyere, bújj ide. –emelte fel a takaróját, és bebújtam mellé. –Én is túlreagáltam egy kicsit a dolgot, de Juantól meg is kaptam érte a magamét, és úgy volt, hogy ha felébredek, akkor bocsánatot kérek.

-Á, szóval fontosabb az alvás mint én? –néztem rá nagy komolyan, de elmosolyodtam, amikor megláttam, hogy milyen riadt képet vág. –Csak ugratlak. Mi lesz a ma estével?

-Mi lenne? Bulizunk egyet, mert holnap után már utazunk Spanyolországba.

-Jajj tényleg, hiszen futam. Csak azt nem tudom, hogy később majd ki fog helyettem elutazni.

-Hogy érted?

-Hát azt hiszem, ha már a hetedik hónapban leszek, akkor már nem repülhetek.

-Uh, tényleg, ez ki is ment a fejemből. A babacuccokat mikor akarod megvenni?

-Babacuccokat? Hát nem is tudom. Szerintem még ráérünk.

-Szerintem is. –mosolygott, majd lágyan megcsókolt. Egyre jobban belelendültünk, a keze már a felsőm alatt volt, amikor kopogtak.

-Ki kell nyitnod.

-Muszáj???

-Kimi!! Ron vagyok. Alszol?

-Ha csöndben maradunk, akkor lehet, hogy beveszi, hogy alszunk.

-Ugyan már, a következő lépése az, hogy lemegy az irodába. Szerinted mennyi időbe telik, hogy összerakja a dolgokat?

-Okés, akkor kinyitom. Ron, megyek!!! –mindketten kibújtunk az ágyból, és gyorsan egy kicsit megigazítottam.

-Á, már mindent értek. De azért örülnék, ha néha a munkával is foglalkoznátok. Kimi, kérlek gyere fel, Martin beszélni szeretne veled.

-Én megyek, még van egy kis dolgom. –hagytam őket magukra. A délután hátralévő részét papírmunkával töltöttem, hogy mindennel elkészüljek a futamra. Miután végeztem, hazamentem, hogy készülődhessek egy kicsit estére. Letusoltam, kikészítettem a ruhám, kisminkeltem magam, megcsináltam a hajam, s mire ezzel kész lettem, már betoppant Kimi. Mivel még bőven volt időnk, így leültünk tv-zni. Egy óra múlva már csörgött is Kimi telója.

-Szia, most indulunk Connie-val, legyetek lent.

-Okés, megyünk. Szia. Induljunk kicsim, Juanék már úton vannak.

-Máris. –kapcsoltam ki a tévét, és belebújtam a kabátomba meg a cipőmbe. Éppen akkor értünk le, amikor Juanék megérkeztek. Beültünk a kocsiba, és már indultunk is. Nem volt messze a hely. És belülről nagyon hangulatos volt. Leültünk egy négyszemélyes asztalhoz.

-Na csajok, mit kértek? Elmegyünk megrendelni az italokat.

-Én valami üdítőt kérek, mondjuk almalevet. –döntöttem végre.

-Én is azt –mondta Connie, majd a fiúk magunkra hagytak minket. –Juan mondta, hogy összekaptatok.

-Igen, tegnap volt egy kisebb vitánk, de hála sikerült megbeszélnünk. –kezdtük el beszélgetni- már csak azt kell Kiminek elfogadnia, hogy terhes vagyok és nem beteg.

-Ó, azt nehéz lesz. Nekem sem ment Juannal. Mindentől óvni akart. De ilyenkor olyan édes. –nevettük el magunkat.

-Sziasztok lányok. Nem unatkoztok? Mit szólnátok egy kis társasághoz? –állt meg az asztalunk előtt két srác. Nem szóltunk semmit, csak egyszerre felemeltük a kezünket, mintha megbeszéltük volna előre, és megmutattuk a gyűrűinket.

-Wow, ez tök szép –kezdte szemügyre venni az egyik, mire kitört belőlünk a nevetés. Komolyan, ennyire már ez sem lehet sötét.

-Ez azt jelenti, hogy férjnél vagyunk.

-Jajj, ne vicceljetek már!! Két ilyen csodálatos lány nem lehet még férjnél.

-Sőt mi több, én már anya vagyok –fűzte hozzá Connie.

-Nem mondod?? –nézett nagyot az a srác, amelyik a gyűrűket dicsérte. 

-Meghoztuk az üdítőket. –jöttek vissza Juanék. –Ti kik vagytok? –kérdezte Kimi.

-Ők akarnak minket lecsapni a kezetekről. –amint kimondtam ezeket, úgy elpirultak mind a ketten, hogy öröm volt őket nézni.

-Sajnálom, de a két hölgy már régóta boldog házasságban él. –mondta kimérten Juan, amin Connieval ismét jót nevettünk, a két srác pedig elhúzta a csíkot. Egy kis idő múlva rendeltünk kaját, majd táncolni mentünk, és úgy hajnali 3 körül hazakeveredtünk. Miután ágyba bújtunk, már el is aludtunk.