Kimit telefoncsörgése zökkentette bosszúságából, miután meglátta az „álompárost” a fa alatt csókolózni.

-Mi van? –vette fel dühösen a telefont.

-Ej ha! Szia öcsi, köszi jól vagyok, istenien érzem magam, és te? –mondta közönyösen Rami.

-Bocs.

-Már megszoktam, na mondd, mi a bajod?

-Semmi, veled mi van? –próbálta elterelni a gondolatait Kimi.

-Holnap után kezdődik a versenyem, nem emlékszel? Megígérted, hogy ma együtt bulizunk. Ugye nem felejtetted el, és nem utaztam potyára két és fél órát repülőn?? –hoppá, a kisebbik Räikkönen teljesen elfelejtette bátyjának adott ígéretét.

-Viccelsz? Persze hogy nem. De honnan jösz te, a Déli Sarkról hogy ennyit repültél?

-Jobb, ha nem tudsz róla. Na majd akkor találkozunk úgy egy óra múlva, addig viszont szedd össze magad, nem akarok egy idegbeteggel beszélgetni. –tette le Rami. Persze, ő könnyen van. Nem látta azt, amit ő az előbb. De egyáltalán miért idegesíti ez őt annyira? Annak a szájába dugja a nyelvét, akiébe akarja. Őt nem érdekli, egyébként is, mióta tetszenek neki a spanyol lányok?? Addig gondolkodott, hogy végül beért a próbaterembe, és egy fokkal jobban érezte magát.

-Szia, kezdhetjük? –mentem be a terembe a CD-kel.

-Szia, aham. –mondta komoran. De jó napunk lesz ma, már előre látom. Ugye nem a csók miatt van kiakadva??? Nem, az kizárt.

-Mihez van kedved? Melyikkel kezdjük. –próbáltam egy kicsit feloldani a fagyos hangulatot.

-Nem mindegy a sorrend? Inkább kezdjük el valamelyikkel. –na kösz. Tudod ki fog ezek után hangulatot oldani?! Majd a déli szél. Azért is megizzasztalak ma! Csak bírd szusszal.

-De, teljesen. –mondtam fagyosan. –Akkor kezdjünk paso dobléval….-s elkezdtem neki tanítani az alaplépéseket, ügyelve arra, hogy kiemeljem minden hibáját.

-Te teljesen ki akarsz készíteni? –ült le úgy 2 óra múlva a földre.

-Nem, miért? –adtam az ártatlant.

-Ez gyilkos tempó. Tegnap nem voltál ennyire kegyetlen.

-Megadtam a választás lehetőségét, nem éltél vele. Különben is, jobb az elején megtanulni a nehezebbeket. De rendben, ha ennyire nem bírod, akkor folytassuk később. –szedtem össze a cuccom.

-Nem ezt mondtam. Csak pihenjünk.

-Okés, akkor tíz perc, így jó? –ültem le én is. Huh, nekem is jól esik a pihenés, de nem fogom neki bevallani. Bekapcsoltam a hifit, és Gloria Gaynor I will survive-jának egy feldolgozása ment, amire kitűnően lehet mambót táncolni. Nem bírtam ki, felálltam, és próbálgattam egy koreográfiát rá, mert a mambó is felkerült a listára. Aham, majdnem jó, viszont ha oda lépek…az nem jó.

-Te mit csinálsz? –nézett rám csodálkozva Kimi.

-Koreográfiát. Vagy legalábbis próbálkozom. –válaszoltam két lépés között.

-Én azt hittem ezek már készen vannak. –ezen majdnem elnevettem magam.

-Nem, nincsenek. Sosincs kész koreográfia, legalábbis nálam. –mosolyogtam rá.

-De jó.

-Ez azt jelenti, hogy folytathatjuk? –nyújtottam a kezem. Itt rögtön kijelentem, hogy nem tudok rá sokáig haragudni. Egyszerűen nem lehet. Úgy tud nézni, hogy az hihetetlen.

-Aham. –fogta meg a kezem, és felállt. –De most legyen inkább rumba, az lassabb.

-Okés, megkegyelmezek. De holnap újra paso doble.

-Semmi sem menthet meg?

-Semmi. –mondtam, miközben beállítottam a számot a CD-n, majd táncolni kezdtünk. Tök jól ment. –Csak nem gyakoroltál este? –kérdeztem mosolyogva.

-Nem, miért? –totál értetlen arcot vágott.

-Azért, mert jól megy.

-Oh, csak ügyes vagyok, ennyi az egész. –vigyorgott. Jé, most először látom így. Mármint felszabadultnak.

-Meg szerény is, igaz? –nevettem el magam.

-Hát persze. –nevetett ő is. Ezek után már végképp nem tudok haragudni rá a reggeli durcija miatt.

-Sziasztok, zavarok? –toppant be Fernando. Na, pont ő hiányzott.

-Ami azt illeti éppen próbálunk –próbáltam finoman célozni rá, hogy teljesen rosszkor jött.

-Mi is, csak szünetet tartunk. Gondoltam együtt ebédelhetnénk. –beszélt hozzám, mintha Kimi ott sem lenne.

-Menj csak nyugodtan –mondta Kimi komoran. –Úgyis javasolni akartam egy kis szünetet.

-Biztos?? –néztem rá kérdőn. Ne már!!! Mondd azt, hogy maradjak, kérlek!!!

-Persze. –kezdte összeszedni a holmiját.

-És te nem is vagy dühös, hogy a barátnőddel megyek ebédelni? –fordult Fernando most Kimihez.

-Nem, ugyanis nem a barátnőm –ment ki a teremből. Basszus, köszi. Totál benne hagyott a csávában.

-Nem vagytok együtt? –nézett kérdőn rám Fernando.

-Nézd, ez egy bonyolult sztori. És szeretnék veled beszélni is.

-Szuper, ebéd közben. –fogta meg a kezem, és húzott magával. De én nem akarok vele ebédelni!!!

* * *

Kimi felment a szobájába, és dühösen bevágta az ajtót. „És te nem is vagy dühös, hogy a barátnőddel megyek ebédelni?” Barom állat!! Nem baj, jövőre lemoslak a pályáról! Csak a visszapillantómban foglak látni, az fix.

-Rami, merre vagy? –hívta telefonon a bátyját.

-Most értem ide a szállodába. Miért?

-Akkor letusolok, és utána mehetünk.

-De neked nem táncikálnod kellene?

-De, és? –Rami jobbnak látta, ha belemegy a játékba.

-Okés, akkor én is letusolok, és átmegyek hozzád, jó?

-Jó. Várlak. –tette le a telefont, majd a fürdő felé vette az irányt, és gyorsan letusolt. Felvett egy farmert és egy fehér inget, felzselézte a haját, és útra készen volt. Negyed óra múlva már a város legjobb éjjel-nappal nyitva tartó bárjában beszélgettek Ramival.

* * *

-Nos, miről akarsz beszélni? –kérdezte Fernando két falat között.

-Rólunk. Vagyis pont arról, hogy nincs olyan, hogy mi. –igen, ez lesz a legtisztább- Az a csók…

-Az egy nagyon jó csók volt. És ne mond azt, hogy nem jelentett semmit, mert visszacsókoltál. –aham, ballépéseim egyike volt.

-Igen, de az…

-De az az volt, aminek lennie kellett. –mosolygott önelégülten.

-Nézd, nem érzek irántad semmit, és nem is fogok, ez biztos.

-Tuti?

-Tuti.

-Akkor kösz. –kezdett újra enni.

-Mit? –de most komolyan, mit köszön?

-Hogy megmondtad. –mosolygott.

-Nincs mit. –láttam hozzá én is az evéshez. Miután sikeresen megebédeltünk, visszamentem a terembe, de Kimi sehol nem volt. Kereken egy órát vártam rá, majd felmentem a szobájához, és bekopogtam, de nem kaptam választ. Okés, nem vagyok ideges, totál nyugodt vagyok. Mi a fenét képzel magáról?? Csak úgy elmegy egy szó nélkül?? Talán a portán hagyott üzenetet. A szobámból felhívtam a recepciót, de nem volt üzenetem. Elegem van!!! Holnap ki fogom nyírni, az tuti. Nem fogja túlélni a próbát!!! Olyan koreográfiát állítok neki össze, hogy legközelebb húsz üzenetet is hagyni fog. A délután ezek után morcosan telt el. Megkértem a recepciót, hogy ha látják, szóljanak neki, hogy kerestem. De semmi. Estig nem került elő, és üzenni sem üzent. Reggel miután letusoltam első utam a szobájához vezetett. Először kopogtam, majd dörömbölni kezdtem. Nagy sokára kómás fejjel egy szál takaróval nyitott ajtót.

-Fél órát kapsz, hogy összeszedd magad, várlak a teremben. –hagytam magára, és lementem a terembe. Óra indul, még van 28 perce, hogy leérjen, különben a szobájában fojtom meg.