-Na, jobb már? –kérdezte egy idő után Kimi.

-Igen, köszi. És bocs. –húzódtam el tőle.

-Semmi gond.

-Raquel! Beszélnünk kell!!! –jött be Alfredo bácsi a terembe. –Négyszemközt!!

-Iszom egy kávét, ha kellek tudod hol találsz. –hagyott minket magunkra Kimi.

-Köszi. Engem is felhívtak, ha ezért jöttél –mondtam miután Kimi kiment.

-Igen, ezért. –ült le velem szemben. Látszik, hogy őt is megviselte a dolog. –Hogy vagy? –mért végig aggódva.

-Sehogy…Rosszul. Azt hittem, hogy vége. Erre most megint. Ki fognak megint hallgatni?

-Nem tudom. Nem hiszem. Nem tudunk újat mondani nekik. Ráadásul te még csak 16 voltál.

-Attól még kikérdezhetnek. Nem akarom újra átélni. Elég volt egyszer elveszíteni őket.

-Tudom kincsem. –ölelt át Alfredo bácsi. –Vigyázok rád, ne aggódj. De most tereld el a figyelmed, koncentrálj a versenyre.

-Igyekszem. –próbáltam összeszedni magam.

-Beküldöm Kimit, jó? Próbáljatok. –mondta bácsikám már az ajtóból.

-Okés, köszi. –mentem oda az ásványvízhez, és igyekeztem magamhoz térni.

-A bácsikád küldött vissza –jelent meg Kimi az ajtóban.

-Gyere nyugodtan. Folytathatjuk a próbát. –alig kezdtünk el táncolni, Fernando robogott be a terembe.

-Raquel, ugye tudod, hogy rám számíthatsz?? Alfredo bácsi elmondott mindent. Nagyon sajnálom, hogy ismét átéled ezt a borzalmat. –szegény Kimi csak nézett. Nem értett semmit az egészből.

-Köszönöm, de nincs szükségem a sajnálatodra. Megoldom egyedül a problémáimat.

-Rendben, de tudd, hogy nyugodtan beszélhetünk a balesetről, bármikor. –ment ki a teremből. Most miért kellett ez??? Mindjárt megint elbőgöm magam. Kimi csak szótlanul állt. Lehet, hogy neki is el kéne magyaráznom a dolgokat, de nem akarom untatni.

-Csak akkor mesélj róla, ha akarsz. Nem erőltetlek.

-A szüleim meghaltak 5 évvel ezelőtt egy autóbalesetben. –úgy döntöttem, hogy mégis elmondom –felhívott a spanyol rendőrségtől egy pasi, hogy egy másik nyomozás kapcsán előkerült a szüleim neve, és hogy lehet, hogy nem baleset volt. Ennyi. Csak túl sok minden előjött.

-Sajnálom. –mondta halkan.

-Köszi. Alfredo bácsi szerint a tánccal tereljem el a figyelmem, de nem tudom, hogy hogy fog menni, szóval előre is bocsi, ha túl sokat bénázok.

-Van egy remek figyelemelterelő módszerem, gyere. –azzal megfogta a kezem, és elindultunk kifelé.

-Most hova megyünk? Próbálnunk kellene! –próbáltam észhez téríteni.

-Ha akarod, holnap dupla tempóban próbálhatunk, de ma délután nem. –húzott továbbra is magával, egyenesen a kocsijához. Amint beültünk, telefonálni kezdett, de nem értettem egy szót sem, mert finnül beszélt, gondolom szándékosan. –Nyugi, nincs messze, és garantálom, hogy teljesen új embernek fogod magad érezni. –mosolygott. Mindig ilyen édes??? Úgy megcsókolnám. Raquel!!!!!!! Ezt nem szabad. Erről gyorsan feledkezz meg!! Ő a partnered, nem a pasid!!

-Kezdek félni. –tettettem rémült arckifejezést.

-Vigyázok rád. –ez a két szó nekem most többet ért, mint Fernando monológja. Az út többi részét csöndben tettük meg, és egy kissé kietlen helyre értünk, ahol két óriási épület volt csak. Okés, mostmár kezdek egyre jobban félni. Hova hozott??? –Gyere, nyugi, nem lesz baj. –nyitotta ki a kocsi ajtaját, majd miután kiszálltam, bezárta azt. Egy alacsony szőke pasi jött elénk, széles mosollyal és nagy öleléssel üdvözölve Kimit. –Raquel, ő itt Rocky, de nem ért angolul, csak finnül, szóval majd tolmácsolok. –azzal neki is bemutatott, vagy legalábbis gondolom, hogy ezt mondta, mivel hallottam a nevem. –Gyere, megkapjuk a felszerelést.

-Felszerelést??? Milyen felszerelést??? –torpantam meg félúton.

-Jajj, nyugi. Gyere, ne félj már, azt hittem, hogy a spanyolok bátrabbak. –nyújtotta a kezét.

-Bátrak is, ha tudják, hogy mi vár rájuk. De így…

-Jól van, majd fönt elmondom.

-Fönt?? Hol fönt?? –mentem utána, mivel ő elindult.

-Sokat kérdezel. Inkább gyere, és vedd ezt fel. –adta rám a különleges kezeslábast Kimi, majd Rocky adott rám valami hevederszerűséget, és bőszen magyarázott valamit az egyik kiálló zsinórral és a fogókájával kapcsolatban. Uram atyám!!! Ezek mire készülnek??? –Mehetünk. –jelentette ki Kimi, miután ő is beöltözött, majd elindult kifelé, így nem volt mit tenni, kénytelen voltam követni őt. Miiii???? Na neeeee!!!! -Na mi van? Te nem jössz? –nézett rám hátra Kimi a repülő ajtajából.

-Én? Oda??? Nincs az az Isten!! –okés, most nem fogok megmozdulni innen. Az tuti. Kimi leszállt, majd felkapott, és elindult a géphez. –Neee, légyszi tegyél le!!! Én félek a repüléstől. –de már késő volt, a gépben voltam, és a motorok zúgásából ítélve néhány másodperc múlva felszállunk.

-Ülj le, és kösd be magad.

-Kimi, kérlek menjünk vissza, én tényleg iszonyatosan félek.

-A félelmet le kell győzni. Nyugi, én már sokszor ugrottam.

-Miii??? Még ugrani is akarsz??? –kész, ez a pasi nem százas, de én sem vagyok az, hogy engedtem, hogy elcipeljen ide. De ki bír ellenállni neki???

-Akarunk. –javított ki.

-Én ugyan nem. Majd inkább lent találkozunk, jó? Te szépen kiugrassz, én meg majd itt maradok, és ha landoltunk, találkozunk. –próbáltam neki egy lehetséges variációt felvázolni.

-Abból nem eszel. Gyere ide. –állt fel, és olyan szigorúan nézett rám, hogy kénytelen voltam engedelmeskedni. –Fordulj meg. –tisztára mint valami katonatiszt, de én így nem látom őt, ha háttal állok neki. Vagy most nem is ez a lényeg? Valamit összecsatolt rajtunk Kimi, mert amikor leült, egyenesen az ölébe huppantam.

-Hééé, most összenőttünk?? –fordultam hátra, de vészesen közel került egymáshoz az arcunk, így gyorsan vissza is fordultam.

-Aham, mint a sziámi ikrek. Mindjárt ugrunk.

-De én nem akarok. –próbáltam ellenállni, de semmi esélyem nem volt. Kimi nagyobb is és erősebb is nálam.

-Elértük a kellő magasságot, ugorhattok. –szólt hátra a pilóta.

-Gyere –azzal odamentünk az ajtóhoz. Pont én álltam elől, és innen fentről minden más: sokkal kisebb. És én nem akarok ugraniiiii!!! De ebben a percben Kimi elrugaszkodott, és máris a levegőben voltunk. Meg sem mertem mukkanni, miközben egyre csak zuhantunk. Kimi megfogta a két kezem, és széttárta, majd a fülembe kiabálta:

-Így jobb az élmény, de mindjárt kioldom az ejtőernyőt, ne ijedj meg!! –mi??? Most nem ejtőernyővel zuhanunk??? Meglátszik, hogy nem sok ilyet láttam, de nem is érdekel. Még mindig pokolian félek, de élvezem is egyszerre. Könnyűnek érzem magam, ahogy zuhanunk, és Kimi is közel van…de ebben a percben egy rántást éreztem magunkon, és a zuhanás helyett emelkedni kezdtünk: Kimi kioldotta az ejtőernyőt, amibe belekapott a szél, így felfelé utazunk egy picit. Pár perc múlva lassulni kezdtünk, Kimi pedig már az irányító foggantyút fogta az én kezem helyett, de jelen esetben nem bántam. Így már egészen tetszik, és jól is érzem magam. Sokkal jobban mint a gépen, vagy mint amikor zuhantunk csak úgy. A földet érés kicsit körülményes volt, ugyanis Kimi rám esett, az ejtőernyő meg ránk. Totál összegabalyodott minden, és amikor kinyitottam a szemem, pont Kimi szemébe néztem, akinek az arca csak pár centire van az enyémtől. Néhány másodperc múlva azonban Rocky hangját hallottuk, amint a nevünket kiabálja, így Kimi felállt, és próbált kiszabadítani minket az ejtőernyő fogságából.

-Naa, milyen volt??? –kérdezte vigyorogva, amint segített lehámozni magamról a kezeslábast immáron odabent.

-Egyszerűen szuper!!! Leírhatatlan!! –ugrottam a nyakába, de hamar rájöttem, hogy ez hiba volt, mert így megint túl közel kerültünk egymáshoz. –bocsi. –engedtem el rögtön.

-Semmi gond. Örülök, hogy jól érezted magad. De most menjünk, megéheztem ettől a sok izgalomtól. –mosolygott, majd elbúcsúztunk Rockytól, és visszamentünk a szállodába.

-Szeretném megköszönni ezt a délutánt. Tényleg nagyon szuper volt –álltunk immáron a szobám ajtaja előtt. Tisztára mint a tinik az első randi alkalmával.

-Ugyan, nincs mit. Nekem is jót tett.

-Örülök. Akkor majd holnap találkozunk a próbán. –álltam még mindig tétován az ajtóban.

-Igen, találkozunk. –hát ő sem valami határozott, de elszánta magát. Óvatosan közelít, igen, meg fog csókolni. –Szia. –kaptam egy puszit az arcomra.

-Szia. –mentem be a szobámba. Okés, nem vagyok csalódott, nem vagyok csalódott, csak mondogassam sokat magamnak, talán el is fogom hinni.