Reggel én ébredtem hamarabb. Egyből Kimire és Gracielára néztem. A lányka még mindig Kimi egyik ujját fogta. Annyira édesek. Mintha a lánya lenne. Elnézném még őket sokáig, de nem lehet. Amíg ők aludtak, gyorsan letusoltam, és felöltöztem. Összepakoltam Graciela cuccait, majd sírásra mentem be a hálóba. Graciela ébredt fel, s hamarosan Kimi is.

-Jó reggelt, te kis álomszuszék –vettem fel Gracielát, majd leültem az ágyra, s hagytam, hogy egy picit még szundizzon a vállamon. Meg is nyugodott, nem sírdogált. Mondjuk lehet, hogy ebben az is közrejátszott, hogy simogattam a kis hátát.

-Jó reggelt –köszönt Kimi is.

-Szia. Hogy aludtál? –próbáltam beszélgetést kezdeményezni.

-Köszi jól, igaz, hogy nem sokat tudtam forgolódni, mert ez a kis boszorkány fogva tartotta az ujjam. –mosolygott –de látom megy ez neked, nem sír.

-Most igen, aztán ha felkel, tuti, hogy megint végigordítja a napot.

-Akkor majd kitalálunk valamit. Én viszont megyek, szeretnék reggeli előtt letusolni –kelt fel az ágyból.

-Rendben, És tényleg köszi. –kísértem ki az ajtóhoz.

-Nincs mit, máskor is.

-Na, megint ketten maradtunk. Gyere, tisztába teszlek. Van egy olyan érzésem, hogy időszerű lesz. –azzal lefektettem az ágyra, s tisztába tettem, majd megcsináltam neki a tápszert, és megetettem. –Okés, akkor most ebbe szépen beleteszlek, és lemegyünk táncolni. –azzal belefektettem a babakocsiba, és a lift felé vettem az irányt.

-Állj csak meg!!! –kiabált utánam egy csaj. Amikor megfordultam, láttam, hogy ő pont az a csaj, aki a múltkor is megtalált, amikor Kimit lefárasztottam, és akivel tegnap az étteremben csókolózott.

-Mit akarsz? –álltam meg.

-Mi van köztetek? –támadt rögtön nekem.

-Kivel mi van? –bár értettem, hogy mire céloz, azért jól esett húzni egy kicsit az agyát.

-Ne add itt a hülyét!!! –kiabált- Mi van köztetek Kimivel???

-Ne kiabálj a gyerek előtt!!! És nincs köztünk semmi. –indultam tovább, de elém állt.

-Ne tagadd!!! Láttam, hogy ma reggel a szobádból jött ki.

-És?

-Mit és???? Lefeküdtetek, igaz???

-Nem, de ha lefeküdtünk volna, ahhoz sem lenne semmi közöd –kerültem meg és folytattam az utat a lifthez. Szerencsére még sikerült beszállnunk, mielőtt becsukódott volna az ajtó, a csajszika viszont ott maradt. Így járt. Különben is, nem tartozom neki magyarázattal. Betoltam a babakocsit a terembe, leraktam a cuccom, és vártam, hogy megérkezzen Kimi. Nem kellett sokat várnom, de tök ideg volt, amikor bejött.

-Valami baj van? –próbáltam kipuhatolni a probléma okát.

-Csak mindenki azt hiszi, hogy irányíthatja az életem. –dobta le a cuccait az egyik sarokba.

-A barátnőd? –a tekintetéből ítélve igen.

-Barátnő? Messze van ő attól.

-Akkor miért vagy vele? –hupsz, ezt lehet, hogy nem kellett volna megkérdeznem.

-Unaloműző –hm…most mondjam azt, hogy jólesett ez a válasza? Minden nőt unaloműzőnek tart?

-Kezdhetjük a próbát? –mentem oda hifihez, és beraktam a CD-t, de közben egyre csak azon jár az eszem, amit mondott. Akkor biztos én is csak unaloműző lennék. Az meg nem akarok lenni. Megfogadtam, hogy soha senkinek nem leszek sem a szeretője, sem a játékszere, amit eldobhat, ha megun.

-Valami baj van? –nézett furcsán rám.

-…hagyjuk. Inkább táncoljunk. –indítottam el a zenét.

-Ne, ne hagyjuk. Hallani akarom. –állt meg előttem.

-Biztos?

-Biztos. –kötötte az ebet a karóhoz.

-Okés. Csak úgy beszéltél szegény lányról, mint egy tárgyról. Szakíts vele, ha nem bírod, vagy maradj vele, ha szereted, csak ne kezeld úgy, mint egy tárgyat. –fejtettem ki a véleményem.

-Nem szeretem. Mást szeretek. –nézett a szemembe –de ő nem veszi ezt észre.

-Akkor sem ez a legjobb módja a dolgoknak. Talán nyíltan megmondhatnád neki. –vajon most rólam beszél?? Nem, tuti nem.

-És mi van, ha visszautasít? –tett egy lépést felém.

-Amíg nem mondod el neki, nem tudhatod, hogy hogy reagálna. –tettem most én egy lépést felé.

-Lehet, hogy tényleg ezt kellene –mondta halkan.

-Sziasztok gyerekek!!! –toppant be Alfredo bácsi, mire mi szétrebbentünk. Azt hiszem nem vette észre, mert rögtön Gracielához ment. –Csapnivaló volt a tárgyalás, és hamarabb visszajöttem. Ugye nem volt gond vele? –kérdezte, miközben már a karjaiba is vette.

-Nem, dehogy. Egy angyal volt.

-Örülök. És még egyszer köszönöm, hogy vigyáztál rá. Na én megyek, nem is zavarlak tovább titeket. Próbáljatok csak. –ment ki a teremből. Azért ez most vicces lesz.

-Milyen tánchoz lenne kedved? –kérdeztem Kimitől.

-Angol keringő?

-Okés. –indítottam el a zenét, majd táncolni kezdtünk, amit a telefonom csörgése zavart meg.

-Hello, Katherina vagyok, a SNF kosztümfelelőse. Készítettünk nektek néhány tervet a rumbához és az angol keringőhöz, és ma vinnénk el, hogy megnézzétek, hogy minél hamarabb elkészíthessük. Mikor értek rá?

-Öhm…mindjárt megkérdezem Kimit. –azzal eltartottam egy kicsit magamtól a telefont- Kimi, mikor tudnánk megnézni a kosztümterveket az első adásra? Minél hamarabb kellene.

-Nekem mindegy, akár ma is.

-Okés. Katherina, nekünk akár a mai nap is megfelel.

-Rendben, akkor egy óra múlva ott leszünk.

-Rendben, várunk. Szia.  Egy óra múlva itt lesznek –mondtam immáron Kiminek.

-Oké. Akkor táncolunk még vagy majd csak a ruhások után?

-Elég lesz utána. –kezdtem összeszedni a cuccaimat.

-Egyébként igazad van. –ült le az egyik padra.

-Hm? –most mire céloz?

-Cornéliával kapcsolatban. Szakítanom kell vele, de…

-De? –most mit bonyolítja így túl a dolgokat?? Egyszerűen mondja el neki, hogy nem érez iránta semmit.

-De…nem tudnál segíteni??

-Segíteni?? Én?? Miben? –ültem le mellé. Hogy miért, azt nem tudom.

-Ha együtt látna minket, akkor tényleg felfogná, hogy vége, egyébként kétlem. De persze nem muszáj, ha nem akarod. –tördelte idegesen a kezeit. Huh, ezzel most megfogott. De ha azt vesszük, hogy ő is segített Fernandot lekoptatni, akkor úgymond tartozom neki.

-Okés. –adtam be végül a derekam.

-Tényleg?? –nézett rám nagy szemekkel.

-Te is segítettél a múltkor Fernandoval kapcsolatban, ennyivel tartozom. –most én babráltam a kezemmel.

-Jah…tényleg. –most meg mintha csalódott lenne. Komolyan, én nem értem. Most mondtam, hogy segítek, erre meg ilyen képet vág. Ki érti a pasikat? Én nem, az biztos.

-És mikor fog benézni Cornélia?

-Hát…elvileg nem sokára, pár perc. –nézett az órájára.

-Oh. Hát…akkor… -anyám de hülyén érzem most magam. Kellett nekem belemenni ebbe a hülyeségbe.

-Szerintem is el kellene kezdeni… -lassan felém fordult, én meg felé. Ha lehet most még hülyébben érzem magam. De ki tud neki ellenállni??? Nekem nem megy, az már tuti. Lassan közeledett felém, majd csókolózni kezdtünk. A keze lassan a derekamra tévedt, s közelebb húzott magához. Pár másodperccel később hallottuk, ahogy kinyílik az ajtó.

-Na de Kimi!!!!!- kiabált Cornelia, majd kiviharzott a teremből, s bevágta az ajtót. Igazság szerint itt véget ért volna a segítségem, de nem hagytuk abba, csak egy kicsivel később.

-Szerintem jobb ha megyünk, mindjárt itt lesznek a kosztümösök. –váltam el Kimitől.

-Igazad van. És köszi a segítséget.

-Nincs mit. –hagytuk el a termet, de beállt köztünk az a bizonyos kínos csönd.