-Jól megijesztettél, ugye tudod? –nézett rám kedvesen Alfredo bácsi az ágyam szélén ülve.

-Nem akartam. –mondtam halkan.

-Az orvos szerint tüdőgyulladást kaptál, a lázad meg az egekben volt, azért ájultál el, de dupla adag lázcsillapító után már úgy látom jobban vagy. Hoztam fel reggelit is.

-Reggelit? Annyit aludtam volna? –te jó ég. Az időérzékem azt hiszem odavan túrázni.

-Igen, az egész tegnapot átaludtad, de nem baj. Jobb a színed. Fernando is nagyon aggódott érted. Éjszaka ő is itt virrasztott velem együtt. –és Kimi? Vajon ő érdeklődött irántam? Gondolt rám? –Most mit művelsz? –nézett rám elszörnyedve, amikor felkeltem az ágyból.

-Kimegyek a fürdőbe. Letusolok, majd megreggelizem és lemegyek a próbára. –csuktam be az ajtót magam mögött nem várva választ Alfredo bácsitól. A fejem még fájt, de legalább nem fáztam. Amikor végeztem, már nem csak Alfredo bácsi, hanem Fernando is várt rám odakint.

-Szia, jobban vagy már? –jött oda Fernando hozzám.

-Igen, köszi. –ültem le az asztalhoz reggelizni. Csak egy cseppet zavar, hogy mind a ketten árgus szemekkel követik minden mozdulatomat. –Nézzétek. Igazán aranyosak vagytok, hogy ennyire aggódtok. Tényleg, köszi. De jól vagyok. Legalábbis jobban, mint tegnap. Szóval nyugodtan menjetek, ha van valami dolgotok. –próbáltam arra célozni, hogy nem kell úgy vigyázni rám, mintha bármelyik percben összeeshetnék.

-Nekem igazság szerint lenne dolgom –szabadkozott Alfredo bácsi, de láttam rajta, hogy nem szívesen hagyna itt.

-Menj nyugodtan, én majd maradok vele. –ajánlotta fel nagy kegyesen Fernando.

-Te is nyugodtan menj próbálni, Fabiana már tuti vár. –tuszkoltam ki mind a kettőjüket az ajtón. Végre egyedül!! Azt hiszem beveszek egy fájdalomcsillapítót, mert egyre jobban lüktet a fejem. Így is tettem, és mire befejeztem a reggelit, máris jobban voltam egy kicsit, de azért vittem le termoszban forró teát, és persze gyógyszert is. Már majdnem benyitottam a terembe, de éppen azt hallottam, amint Kimi és Rami veszekedtek:

-Te teljesen nem vagy normális? –hallatszott Rami hangja- Elveszed feleségül??

-Igen, miért? Valami kifogásod van ellene? –kérdezett vissza Kimi.

-Csak annyi, hogy este nem igazán voltál józan. Nem lehet, hogy Raquel miatt vagy ilyen? –szuper, én vagyok terítéken, jobb már nem is lehetne.

-Hogy jön ide Raquel? Egyébként jobb ha tudod, hogy nem. Szeretem Corneliát.

-És Raquelt? –érdeklődött Rami.

-Nem. Őt nem. Ő csak arra volt jó, hogy kipróbáljam, hogy milyen egy spanyol nővel az ágyban. –mi???? Ezt nem hiszem el. Nem hiszek a fülemnek. Hát erre ment ki a játék?? A sírás kerülgetett.

-Szánalmas vagy. Tudod mit, azt csinálsz amit akarsz, de ne gyere sírva, ha majd nem fogja Cornelia aláírni a válási papírokat. –azt hiszem ez végszó volt, szóval jobb lenne elmennem. Egyébként sem érzem ezek után jól magam. Azt meg nem akarom, hogy így lásson, de legfőképpen én nem akarom látni őt. Ezek után nem tudom, hogy egyáltalán menni fog-e a közös munka. Ahogy így eltöprengtem, belefutottam Fernandoba.

-Szia, hát te, mégsem próbálsz? –kérdezte.

-Nem, én…nem. Mit szólnál hozzá…

-Mihez?

-Nem akarok nagy esküvőt. Rendben? –mit művelek???

-Alig hiszek a fülemnek. Ez azt jelenti, hogy hozzám jössz? –nézett rám csodálkozva.

-Igen. Azt. –erre felkapott, és vagy háromszor megpörgetett, ügyet sem vetve arra, hogy a kezemben a termoszom. Miután lerakott, nem engedett el, hanem magához húzott, és megcsókolt. Nem mondom azt, hogy rosszul csókol…de Kimi jobban. Viszont ezt gyorsan el kell felejtenem, és Kimit is.

-Este vacsorázzunk együtt, és akkor Alfredo bácsinak is elmondhatjuk. –mondta csillogó szemekkel.

-Rendben.

-Szia, Kimi már a próbateremben vár. –jött felénk Rami.

-Szia, megyek máris. Akkor este. –búcsúztam el Fernandotól, és visszaindultam a táncterembe. Semmi kedvem nincs Kimihez. És nem tudok úgy tenni, mintha semmit sem hallottam volna. –Szia, kezdhetünk? –léptem be a terembe, és elkezdtem lepakolni a cuccom.

-Felőlem. –állt fel végre a padról.

-Tangó. –válaszoltam tőmondatban. Ez a tánc elég merem lesz ahhoz, hogy megtartsuk a szükséges távolságot. Szerencsére itt nem kell összesimulva táncolni, mint akár a rumbában. Két órán keresztül tanítgattam a lépéseket neki, de szigorúan csak annyit szóltam hozzá, amennyit muszáj. Két óra után kénytelenek voltunk szünetet tartani, mert megint fázni kezdtem, és a fejem is ismét fájt, így bevettem pár szem gyógyszert, és megittam egy rakat forró teát. Ezután már muszáj volt úgy gyakorolni a tangót, hogy normálisan beálltunk. Sikerült is egy csomószor eltáncolni. A nap végén mindegyikőnk ment a maga útjára. És még csak meg sem öltem. Haladok. Pedig feltett szándékom volt miután kétszer a lábamra lépett. Mire letusoltam, és elkészültem, Fernando is betoppant. Nem mondom, hogy nem nézett ki jól, de…nem érzem a szikrát. Azt, hogy meg akarom csókolni, hogy hozzá akarok érni, hogy csak vele akarok lenni, vagyis nem érzem azt, amit Kimivel.

-Nagyon csöndben vagy. –szólalt meg a liftben Fernando.

-Bocsi, csak egy kicsit még fáj a fejem. –igen, plussz kavarognak bennem a dolgok. Nem vagyok benne száz százalékig biztos, hogy jól teszem amit teszek.

-Sziasztok! Rendeltem nektek is vacsorát. –ültünk le Alfredo bácsi asztalához. –És mi az a hír, amit el akartok mondani? –tért rögtön a lényegre Alfredo bácsi.

-Nos… -kezdett bele Fernando- Raquel igent mondott!!! Hozzám jön feleségül!!! –mondta csillogó szemekkel, ezért én is próbáltam mosolyogni, ami sikerült, hiszen volt jó néhány olyan versenyem, ahol legszívesebben bőgtem volna, de mosolyogni kellett, ezért meg is tanultam rendesen. –Szóval, így most szeretnék adni neked valamit –fordult felém Fernando.

-Adni?? Nekem?? –mit akar adni??

-Drágám, hát mégis mit? –mosolygott még mindig- Eljegyzési gyűrűt. –azzal elővett egy kis dobozt a zsebéből, amiben egy gyönyörű fehér köves gyűrű volt. Ezután felhúzta a gyűrűt az ujjamra. Okés, most ki kéne ugranom a bőrömből, elvégre férjhez megyek! Csak nem a megfelelő személyhez. De majd megszeretem. Egyszer biztosan. Régebben is a szerelem csak házasságon kívül létezett. Ők is túlélték, én is túl fogom. Valahogy. Nem is nagyon tudtam figyelni az este hátralévő részén. Egyre csak azon járt a fejem, hogy ez a gyűrű egyfajta lánc köztem és Fernando között. Miután elbúcsúztunk, lefeküdtem aludni. Illetve csak szerettem volna aludni, de nem ment. Sehogy sem. Így belebújtam a fürdőrucimba, ami egy fehér bikini, felvettem a köntösömet, és lementem szaunázni. Késő van, úgysincs most ott senki sem. Igazam volt, egyedül voltam. Leültem az egyik padra, és beindítottam a gépet. Sajnos nem sokáig élvezhettem az egyedüllétet, ugyanis hamarosan nyílt az ajtó, és Kimi toppant be egy szál törülközőben. Egy ideig csak nézett, majd leült ő is az egyik padra. Most mit csináljak? Ha felmegyek, abból egyből rájön, hogy miatta, ha meg maradok…akkor csak kínzom magam.

-Gratulálok! –szólalt meg egy idő múlva. Először nem esett le, hogy mi van, aztán rájöttem: meglátta a gyűrűt. Van egy érzésem, nem szívből gratulált.

-Köszi. –most legszívesebben a képébe vágnám, hogy én is gratulálok neki az esküvőjéhez azzal a…Corneliával. –Ő milyen nemzetiségű? –tessék, csak nem tudom befogni a számat.

-Amerikai, miért? –nézett rám értetlenül.

-És volt már amerikai csajod? –meg kellene tanulni egyszer befogni a számat. De tényleg.

-Nem, miért? –még mindig nem értette, hogy mire akarok kilyukadni.

-Akkor gondolom vele is ki akarod próbálni a szexet és azért veszed feleségül. Mert gondolom tanulmányt készítesz az egyes nemzetek nőinek szexuális szokásairól, vagy csak görény vagy? –álltam fel, és ki akartam menni, de nem nyílt az ajtó. Basszusss!!! Neeee!!!!!