-Semmi közöd hozzá, hogy mit miért csinálok! –mondta dühösen.- Mit szerencsétlenkedsz már azzal az ajtóval?? El kell fordítani a gombot! –mondta gúnyosan.

-Fordítanám ha fordulna, nagyokos. –dobtam le magam a padra.

-Fordulna, ha nem lennél béna! –állt fel a padról, és ő próbálta meg kinyitni az ajtót, de ő is csődöt mondott. –Beragadtunk. –ült vissza duzzogva.

-És késő van, vagyis jó esetben csak reggel fogják észrevenni, hogy itt ragadtunk. Egy éjszaka veled, fantasztikus –mondtam gúnyosan. Azt viszont nem láttam, hogy elrakta a telefonját, amivel előzőleg telefonálni akart.

-A múltkor még nem ezt mondtad. –vigyorgott ezerrel.

-Akkor még nem tudtam, hogy mekkora egy szemét vagy. –és nekem vele kell töltenem az éjszakát!!! Végül is ő az egyik padon, én a másikon. Köztünk meg van vagy két és fél méter. Királyság.

-Kikapcsolom a gépet, illetve csak a melegítő funkciót hagyom bekapcsolva. –szólalt meg egy kis idő múlva.

-Okés. Jó éjt. –fordultam befelé. Wow, ezeket a deszkákat mivel festették le? Tök szép a színük. És jól bírják a gőzt. Majd egyszer én is akarok egy ilyet. Jajj, mit forgolódik ennyit? Így nem lehet aludni. –Nem tudnál nyugton maradni?? Így nem lehet elaludni.

-Képzeld nem a legkényelmesebb ez a vacak pad! –mocorgott még mindig- de ha gondolod, bújj ide mellém, talán úgy kényelmesebb lesz. –mi??? Jól hallottam, amit jól hallottam? Megfordultam, hogy lássam az arcát. –Most mi van? Miért nézel így rám?

-Semmi csak…

-Csak?? –felkönyökölt. Te jó ég!!!! Olyan, mint egy félisten. –Nem vicceltem, komolyan gondoltam. –nézett egyenesen a szemembe.

-Nem tehetem, illetve te nem teheted! –néztem inkább a plafonra.

-Nem lehetek veled? –érzem, hogy néz.

-Nem. Te megnősülsz, én férjhez megyek. –próbálom meggyőzni magam.

-Ez valóban nagy akadály…-mondta gúnyosan.

-Képzeld az! Nekem az! Ellenben veled! Neked aztán tökmindegy, hogy kivel, csak legyen valaki. –eddig bírtam, most már én is felkönyököltem.

-Nagyon tévedsz! És különben is, nem is ismersz!

-Látod, tényleg nem ismerlek. Mert bezárkózol a világodba! És nem engedsz be senkit!

-Talán mert ha beengedek valakit, akkor egy idő után ő kisétál, és mindent újjá kell építenem, mert űrt hagy maga után... –erre nem tudok neki mit mondani. Ez…őszinte volt.

-Sajnálom, tényleg. De akkor sem lehet! És nem várhatod el a nőktől, hogy egy csettintésre az ágyadba bújjanak.

-Ne aggódj, nem is gondoltam komolyan. Csak kíváncsi voltam, hogy mit mondtál volna. –vigyorodott el.

-Nos, akkor megtudhatod: NEM! –fordultam vissza a fal felé. Ez eszméletlen! Azt hiszi hogy rögtön a karjaiba borulok? Még a végén megtiszteltetésnek érezhetem, hogy egyáltalán hozzám szól. Csodálatos! Beképzelt dög! Addig mérgelődtem miatta, hogy sikerült elaludnom. Álmomban anyuékkal vacsoráztam egy étteremben. Aztán hirtelen előbukkant a semmiből két pasi, akik fegyvert fogtak ránk. Sírtam és könyörögtem nekik, hogy ne bántsák a szüleimet, de nem érdekelte őket, egyszerűen csak lelőtték őket.

-Raquel!!! Ébredj!!! –simogatta Kimi az arcom. –Csak egy rossz álom volt! Már vége! –húzott magához, mert még mindig zokogtam. –Jól van, semmi baj, itt vagyok! –simogatta a hátam. Csak most érzem, hogy mennyire hiányzott az érintése. Egy kis idő múlva sikerült megnyugodnom, de nem engedett el, és őszintén szólva én sem ellenkeztem, később azonban mégis elhúzódtam egy kicsit.

-Köszönöm. –szipogtam, mire egyszerűen megcsókolt. Először fel sem fogtam, hogy mit művelünk, de miután leesett, hogy egyre jobban kezdünk egymásba gabalyodni, eltoltam magamtól. Egészen addig bírtam megállni, hogy ne csókoljam meg újra, amíg bele nem néztem a szemeibe. Akkor aztán elvesztem, teljesen. Semmi nem érdekelt, csak ő.

-Most szólj, ha azt akarod, hogy abbahagyjam, nem tudom, hogy később képes leszek-e rá. –suttogta, miközben apró puszikkal kezdte elhalmozni a nyakam.

-Nem akarom, hogy abbahagyd! –suttogtam én is, s közben a hátát simogattam, majd ismét hosszasan megcsókoltam. Miután elváltak ajkaink, ismét a nyakamat puszilgatta, majd egyre lejjebb haladt. Éppen a hasamnál tartott, amikor csörgött valami. A mobilja.

-Basszus!!! –nézett rám. Ezt nem hiszem el!!! Egy jól irányzott mozdulattal lelöktem magamról. Komolyan mondom mindjárt felrobbanok!!!! Kimi megnézte a telóját, majd felém fordult –csak sms.

-Csak sms??? –mindjárt felrobbanok. –Neked végig itt volt a telefonod, és nem szóltál senkinek, hogy nyissa ki ezt az átkozott ajtót??? –kiabáltam. Nem hiszem el, hogy megint bedőltem neki! Nem is tudom, hogy rá vagy magamra vagyok jobban mérges.

-Igazság szerint megfordult a fejemben, de…

-De???? –kíváncsi vagyok, hogy mit fog mondani.

-De olyan undok voltál, hogy úgy gondoltam, inkább nem. –tett egy lépést felém, mire én egyet hátra.

-Undok? Okés, undok voltam, de erre nem az a megoldás, hogy bezárkózunk ide! És az előbbi?? Az is büntetés volt?? –hogy én mekkora egy idióta vagyok!!! Most esett csak le!! Végig ez volt a célja!

-MI????

-Te jó ég!! Végig csak játszottál!!!

-Nem!!! Raquel, ezt te sem gondolhatod! –jött egyre közelebb, mire én hiába hátráltam, beleütköztem a padba.

-Jobb ha nem tudod, hogy mire gondolok. –ennyire még nem éreztem magam megalázva.

-Egyébként meg, megkérdeztem, hogy abbahagyjam vagy sem.  –mi??? –Látod, szóhoz sem jutsz, viszont az előbb nem akartad, hogy abbahagyjam. Szóval én a helyedben előbb gondolkodnék, aztán kiabálnék. –ült le végül a padra.

-Nehogy már az én hibám legyen!!!! Te másztál rám!!! –na tessék, én vagyok a hibás.

-Kényszeríttettelek?? ……Na látod. Maradjunk annyiban, hogy egy-egy.

-Maradjunk annyiban, hogy hívj valakit, aki kinyitja az ajtót. –de amint ezt kimondtam, máris kattant az ajtó, és Fernando jelent meg.

-Hát ti?? Mit csináltatok itt bent? –nézett előbb rám, majd Kimire.

-Édesem, de jó, hogy jössz! –ugrottam a nyakába. –Beragadt az ajtó! Azt hittem, hogy egész éjjel itt kell maradnom. –bújtam oda szorosan hozzá, de azért néha-néha odapillantottam Kimire is. Ha látná most az arcát…

-Semmi baj, az a lényeg, hogy itt vagyok. –csókolt meg. –Kimi, de miért nem hívtál valakit, ha úgyis itt a telefonod? –mutatott a Kimi kezében levő mobilra.

-Lemerült. –mondta mérgesen. –Még szerencse, hogy jöttél. Akkor végre kimehetünk. Jó éjt. –hagyott is magunkra minket.

-Nincs kedved maradni egy kicsit? –húzott közel magához Fernando.

-Nos…azt hiszem én egy életre kiszaunáztam magam. Inkább felmennék, ha nem baj.

-Nem, dehogy. De akkor felkísérlek. –karolt át.

-Igazán nem szükséges. Maradj csak nyugodtan. –próbáltam célozni rá, hogy egyedül szeretnék felmenni.

-Szó sem lehet. Veled megyek. –s máris tartotta a köpenyemet, hogy bele tudjak bújni.

-Köszi. –beadtam a derekam, mivel nem hiszem, hogy meggondolná magát. Csöndben mentünk fel a szobámhoz. –Köszi, hogy felkísértél.

-Nincs mit, ez természetes. Akkor jó éjt. –gyengéden magához húzott, majd megcsókolt- Aludj jól.

-Te is. –mentem be a szobámba, majd ledőltem az ágyra. Azt hiszem itt az ideje, hogy rendet tegyek a szívemben.