Reggel kopogás ébresztett. Te jó ég, ez nem is kopogás, ez már dörömbölés.

-Megyek mááár!!! –kiabáltam ki. Ezt nem hiszem el! Hány óra van? Tessék?? 6 óra?? Ajánlom, hogy valami nyomós ok miatt ébresszenek fel.

-Jó reggelt édesem! –robbant be Fernando a szobámba a karján egy ruhazsákkal.

-Neked is. –dobtam le magam a kanapéra, és kényelmesen elhelyezkedtem.

-Csak nem ébresztettelek fel? –rakta le a zsákot a fotelra, majd leült mellém.

-De. Reggel hatkor én még alszom –feleltem kómásan. Örülök, hogy ő ilyen fitt. Én már kevésbé.

-Na mindegy, majd visszafekszel. Ugye nem felejtetted el, hogy ma jön a rendezvényszervező?

-Nem. –tekintve hogy napjában minimum kétszer hallom.

-De nem ezért jöttem. Gondolom láttad, hogy a kezemben egy ruhazsák volt.

-Aham.

-Szóval ma este lesz egy fogadás. A McLaren Mercedes szervezi az eljegyzésünkre. –mi???? Azt hiszem erre felébredtem.

-Na várj! Lassabban. Túl korán van. –dörzsöltem meg a szemeimet –te már elmondtad a McLarennek?

-Persze. Az ember ilyen nagy dolgot nem hallgat el a csapatától. Hát nem rendesek, hogy máris szerveznek nekünk egy partit? Legalább megismered Ront meg a többieket, plussz így a sajtó sem fog a nyakunkra járni, mert este úgyis ott lesznek. A lényeg, szeretném, ha ezt vennéd fel. 8-ra érted jövök. Szia. – Még szerencse, hogy sms-em jött, így Fernando máris magamra hagyott. Eljegyzési parti? Megismerni Ront és a többieket?? Ki az a Ron? És kik a többiek? Erre gondolni sem akarok! Na megnézem a telóm, így be is mentem a szobába. A kijelző szerint sms-em jött: „Ha egyedül vagyok csak Rád gondolok, Mi csak ketten lehetünk boldogok. Sose mond, hogy szomorú az életed, Csak arra gondolj, hogy nagyon szeretlek.”  Ezt ki küldte??? És miért nem írta alá??? Á, biztos nem nekem címezte, valószínűleg csak félrepötyögte a számot. És ha mégsem?? Ha mégis nekem címezte? Az vajon gáz lenne, ha felhívnám? Nem, nem fogom felhívni. Megvárom, amíg újra jelentkezik, már ha jelentkezik. Letusoltam, megreggeliztem, és még volt időm tanulni is próba előtt, bár nagyon figyelnem kellett arra, hogy ne kalandozzanak el a gondolataim az sms kapcsán. 8-ra lementem a próbaterembe. Kimi éppen bemelegített.

-Szia, hogy vagy? –hagyta abba a gyakorlatot.

-Szia, köszi jól. –most azt hiszem az lenne az illendő, hogy visszakérdezzek- És te?

-Én is, köszi. Jól aludtál? –huh, most mi ütött belé?

-Igen, jól, azt hiszem. És te? –okés, nem igazán tudom hova tenni ezt a viselkedést.

-Remekül. Ramival dumáltunk, meg kajáltunk, aztán úgy dőltem be az ágyba, mint egy hulla. De nem számít. Próbáljunk inkább, a legjobb formámat akarom nyújtani a versenyen.

-Ööö, okés. Persze, én is. –azzal elindítottam a hifit, és délig táncoltunk. Egyre jobban megy, klassz kis koreográfiát sikerült összerakni. Ebéd után azonban jelenésem volt, a rendezvényszervező jött.

-Hello, Janet Meier vagyok. –nyújtotta felém a kezét az alacsony, középkorú nő.

-Raquel Mendez –mutatkoztam be én is.

-Először is gratulálok. Olyan csodás, amikor az ember ilyen fiatalon megtalálja élete párját.

-Tényleg az. –kár, hogy nem hozzá megyek feleségül.

-Van már valamilyen elképzelés az esküvőről? –persze, mondjuk az, hogy meg sem tartjuk.

-Igen. Nagyon extrémet szeretnék. Jégből akarok mindent. Az oltárt, az asztalokat, a székeket…mindent.

-De hát az megolvad! –szörnyülködött.

-Az nem a maga dolga, hogy elintézzék, amit kérek? –jesszusom, de szemét vagyok. De ha ez az egyetlen esélyem, hogy Fernando kiábránduljon belőlem, akkor megteszem.

-De, az enyém –felelte komoran.

-Akkor tervezzen meg egy igazi jeges lagzit. Remélem nagyon profi a maga cége. –hagytam magára. Erősnek kell lennem. Végig kell csinálnom ezt az egészet. Útban a próbaterem felé megint megszólalt a telefonom. Izgatottan vettem elő a zsebemből, és elolvastam az újabb üzenetet: „Egy májusi éjszakán nézz fel az égre, s válasz egy csillagot a magad részére. Én is választottam az Te vagy, kihez a szívem hű marad!”  De édes!!! Egyre kíváncsibb vagyok. Vajon ki lehet ő??? Titkos idegen.

-Mi ilyen vicces?  -nézett rám kérdőn Kimi, amint beléptem a terembe.

-Semmi, semmi. Inkább próbáljunk –próbáltam elterelni a figyelmem, kevés sikerrel. Kimi közelsége egyszerűen fáj. Fáj, hogy nem simogathatom meg az arcát, nem csókolhatom meg. De ami a legrosszabb, hogy pár hónap múlva Fernando felesége leszek, ha nem történik valami csoda. Viszont csodák nincsenek, legalábbis eddig még nem történt velem csoda. Hacsak csodának nem számít, hogy Kimivel találkoztam. Mindegy, most a táncra fogok koncentrálni. Aztán majd kitalálok valamit. És még itt van ez a parti is. Majd azt fogom mondani, hogy kimerült vagyok, és fáj a fejem, és akkor hamarabb leléphetek. 6-ig táncoltunk, gyorsan megvacsiztam, majd letusoltam, és megnéztem, hogy Fernando milyen ruhát hozott. Hm…végül is nem is olyan vészes. Egy ezüst színű ruha hevert a zsákban, ami nem volt túl hosszú és nem is volt túl rövid. Szóval pont jó. Gyorsan kisminkeltem magam, rendbe raktam a hajam, és vártam Fernandot.

-Szia, mondd. –vettem fel a telóm. Fernando volt.

-Szia. Bocsi, de Ron iderendelt. Viszont küldtem neked egy limuzint, lent vár a szálloda előtt.

-Rendben, akkor megyek.

-Okés, itt várlak. Szia.

-Szia. –tettem le a telefont, majd elindultam le. Szuper, még egyedül is mehetek. Előre látom, hogy szuper estém lesz. Bájcseveghetek „Ronnal és a többiekkel”. Egy kedves idős úr volt a sofőr, aki készséggel kinyitotta az ajtót előttem. Amint beültem, újabb sms-t kaptam: ,,A szerelem nem egy, hanem az egyetlen lehetőség, hogy boldogak legyünk -Kimi"

-Mi????? –nem hittem a szememnek. Kimi???

-Valami baj van kisasszony? –nézett hátra ijedten a sofőr.

-Nem, köszönöm, nincs semmi baj –mondtam könnyes szemekkel, majd rögtön Kimit hívtam.

-Szia édesem. –vette fel az első csörgés után.

-Annyira szeretlek. –mondtam zokogva.

-Ne sírj! Ha tudtam volna, hogy sírva fakadsz, akkor nem küldöm az sms-eket. –próbált poénkodni.

-Örülök, hogy küldted őket. –jutottam szóhoz a könnyeim közepette.

-Hol vagy most? Nem találkozunk?

-Nem lehet. –törölgettem meg a szemeimet egy zsepivel- éppen egy limuzinban ülök, ami az eljegyzési partimra visz. –kezdtem megint sírni. –Legszívesebben kiugranék a kocsiból. Istenem, miért nem értik, hogy nem szeretem, hogy téged szeretlek?

-Ne aggódj, majd kitalálunk valamit. Egy a fontos, hogy szeretsz, és hogy én is szeretlek. Erre gondolj, és tarts ki.

-Igyekszem. Plussz még meg kell ismerkednem Ronnal és a többiekkel.

-A McLarenesek is ott lesznek? –megdöbbent. Te jó ég. Akkor mire számítsak.

-Igen, állítólag ők szervezték. Szerinted nagyon nagy gáz lenne, ha most lelépnék? Még nem értünk oda. Ja de, éppen most. Frankó.

-Kicsim, este ha tudsz, gyere át. Nem számít, hogy hány óra van, de veled akarok lenni. –mondta olyan hangon a telefonba, hogy legszívesebben azonnal visszafordultam volna.

-Rendben. Szeretlek. Szia.

-Szia. –azzal bontottuk a vonalat, majd vettem egy nagy levegőt, és kiszálltam a kocsiból. A fotósok persze azonnal kattintgatni kezdték a gépüket, Fernando pedig elébem jött, hogy együtt menjünk be.

-Szia drágám. –karolt át, majd amint beértünk, egyenesen három férfi felé vettük az irányt. Van egy érzésem, szerintem ők Ronék. –Nos, akkor szeretném nektek bemutatni a menyasszonyomat, Raquelt. Raquel, ő Ron Dennis, a főnököm, ő Norbert Haug, a motorsport igazgatónk, ez az úr pedig Martin Whitmarsh, a másik főnököm.

-Örvendek. –erőltettem egy mosolyt magamra. Most mi van? Miért bámulnak ennyire? Elkenődött a sminkem? Vagy mi? Hahóó!! Valaki!! Ezek már helyből utálnak!