Ez a party is jól indul. Nem elég, hogy semmi kedvem itt lenni és jópofizni, ráadásul úgy méregetnek, mintha valami kirakati bábú lennék.

-Bocsánat, elrabolnám egy percre Fernandot. –jött oda egy öltönyös férfi, és magával vitte Fernandot.

-Fernando családjával találkoztál már? –szólalt meg egy kis idő múlva Ron.

-Nem, még nem. –most hogy jön ide a család?

-Akkor szerintem itt lesz a remek alkalom. Mindjárt ők is itt lesznek. –azt hiszem most érzem úgy magam, mint akit fejbe vágtak valami tompa tárggyal. –Valami baj van? Elsápadtál. –jegyezte meg hűvösen Ron. De édes! Még jó, hogy elsápadtam!! Arról senki sem szólt, hogy a szülők is itt lesznek! –Csak nem felejtett el Fernando szólni? –ezt most miért kell így mondani?

-Biztosan meglepetésnek szánta. –préseltem ki magamból egy halk választ.

-Igen, biztosan. –hagyott magamra Ron. Biztosan mi? Meg a nagy francot.

-Már itt is vagyok- jött vissza Fernando.

-Beszélhetnénk egy percre? –hívtam félre.

-Persze, miről szeretnél beszélni? Hát nem klassz ez a parti? –nézett körül csillogó szemekkel.

-De. Az. Kérdezhetnék valamit? –most már tök ideg vagyok. Ha előjön, hogy szép a csillár kristály mütyürje, akkor lelövöm.

-Persze édesem.

-El akartad valamikor mondani, hogy a szüleid is itt lesznek, vagy csak akkor szándékoztad, amikor majd bemutatsz minket? –mérges vagyok rá, de nagyon. Ez egy olyan dolog, amiről nem utólag kell szólni!

-Nem mondtam volna? Pedig akartam. Bocsi. –Ennyi? Bocsi?? Haláli, mondhatom.

-Ki kell mennem a mosdóba. –nem tudtam már mit mondani. Félek, ha még két másodpercig a közelében maradtam volna, akkor megfojtottam volna. Dühösen mentem ki a mosdóba, és levágtam a táskám a csap mellé a pultra. Elegem van!!! Vissza akarok menni a szállodába, és Kimivel akarok lenni. Hé, mekkora itt az ablak? Mi lenne, ha kimásznék? Basszus, ide miért ilyen pici ablakot raknak? Jó ha a táskám kifér rajta. Ablak elvetve. Felhívom Kimit, hallani akarom a hangját. Az első csörgés után fel is vette.

-Szia édesem. Hogy bírod? –szólt bele nyugodt hangon.

-Most, hogy hallom a hangod, jól. –hihetetlen, hogy hogy meg tud nyugtatni pusztán a hangja. Mi lenne, ha itt lenne velem?

-Honnan beszélsz?

-A mosdóból. Ide hála nem jön utánam Fernando. –dőltem neki a kagylónak.

-És Ronnal találkoztál már?

-Igen, meg Norbert Hauggal és Martin…

-Whitmarsh.

-Igen, vele is. Jajj és képzeld, elfelejtett szólni, hogy a szülei is itt lesznek. Elegem van.

-Ó, szegénykém. Megszöktesselek?

-Nem kell, jópofizok egyet a szülőkkel, aztán kész. Visszamegyek a szállodába. Már el sem akartam jönni erre a francos partira. Talán ha felfogná, hogy nem akarok hozzámenni, akkor egyszerűbb lenne minden. –az egyik fülkéből kijött egy csaj. Most miért néz így? Nem látott még telefonáló embert? –Na mindegy. Ideje visszamennem. Szeretlek.

-Én is szeretlek. És el ne felejts átjönni.

-Viccelsz? Az éltet. –mosolyodtam el.

-A szex éltet? –hallottam, hogy nevet.

-Disznó! –nevettem el én is magam. –Na szia.

-Szia. –belenéztem még utoljára a tükörbe, vettem egy nagy levegőt, majd visszamentem a zsongó tömegbe.

-Gyere, már itt vannak a szüleim, szeretnélek bemutatni nekik –rohant rögtön elém Fernando, majd karon ragadott, és egyenesen vonszolt maga után. Megnézném, hogy ő hogy rohanna egy magas sarkú cipőben! –Anya, apa, ő itt a menyasszonyom, Raquel Mendez. –mutatott be minket Fernando, természetesen spanyolul.

-Szervusz –ölelt meg rögtön az édesanyja –Ana vagyok. Ő pedig a férjem, José Luis.

-Örvendek –mosolyogtam, ahogy kell, pedig legbelül nagyon haza akarok menni!!

-Lorena vagyok, Fernando testvére. –szólalt meg egy csaj, Fernando papája mellett. Egy perc alatt lefagyott a mosoly az arcomról, ugyanis az a csaj volt, aki a mosdóban a fülkéből jött ki.

-Raquel. –nyújtottam a kezem, hogy kezet fogtunk, mire úgy megszorította, hogy azt hittem ezernyi darabra esik szét.

-Jajj, anyu, gyertek légyszi egy pillanatra. Ron valamit meg akar veletek beszélni. –szólalt meg Fernando –Addig ti ismerkedjetek. –hagytak minket magunkra Lorenával. Szuper, csak ez kellett. Azt hittem, hogy ennél már rosszabb nem lehet.

-Ha azt hiszed, hogy beloptad magad a szívembe, akkor most elárulom, hogy nagyon tévedsz. –mondta gúnyosan Lorena.

-Tisztában vagyok vele, ne aggódj. –csak nyugalom.

-Az, hogy anyuék bevették a „jópofizást” ahogy a mosóban mondtad, az egy dolog. De figyelni foglak, jobb, ha ezt tudomásul veszed, ugyanis hallottam, hogy a szeretőddel beszéltél.

-Teszek arra, hogy mit hallottál. –fordultam meg, hogy otthagyom, de egyet nem bírtam megállni, így még visszafordultam egy fél pillanatra –ja, és csak hogy tisztán láss. Fernandonak szóltam, hogy nem akarok hozzámenni. Ő nem enged. Na szia. –azzal szépen kisétáltam a partiról. Még ő oktat ki. Fantasztikus. Beszálltam abba a limuzinba, ami idehozott, és gyorsan írtam egy sms-t Fernandonak: „Szia. Nem érzem jól magam, visszamegyek a szállodába, és lefekszem aludni. Kérlek ments ki. Jó szórakozást. R.” Nem volt kedvem többet írni. Alig vártam, hogy az autó begördüljön a hotel parkolójába. Gyorsan felmentem a szobámba, letusoltam, és átmentem Kimihez. Óvatosan nyitottam be, nem akarom felébreszteni, ha esetleg alszik. A tv szólt, de csukva volt a szeme. De édes. Óvatosan bebújtam mellé az ágyba, kikapcsoltam a tv-t, és adtam neki egy apró puszit a szájára. Erre egyből felébredt.

-Szia. –ölelt át rögtön.

-Szia. –bújtam oda hozzá. –Hiányoztál.

-Te jobban. –csókolt meg.

-Nem hiszem, aludtál. –adtam a sértődöttet.

-Nem is igaz! Nézem a tv-t. Illetve csak néztem, amíg valaki ki nem kapcsolta. –mondta mérgesen, de közben mosolygott, majd csiklandozni kezdett.

-Neee….ez nem ér!!!!! –nevettem, miközben kivételesen próbáltam szabadulni az öleléséből.

-Ha megcsókolsz, akkor abbahagyom. –nem kellett több, rögtön megcsókoltam. Eredetileg csak egy gyors csókocska lett volna, de jó hosszúra sikeredett. –Ugye tudod, hogy pokolian féltékeny vagyok? –komolyodott el.

-Nincs okod rá. Téged szeretlek.

-Tudom, de akkor is. Az a majom mindig körülötted van. És idegesít.

-Engem is. De szerintem nem kellene vele foglalkozni –azzal megcirógattam a mellkasát.

-Csak nincs valami jobb ötleted? –vigyorodott el.

-Történetesen akad. –haladtam egyre lejjebb.

-És mi lenne az? –nézett egyenesen a szemembe.

-Hát… -szándékosan tartottam egy kis hatásszünetet- …arra gondoltam…-közben nem hagytam abba a hasa cirógatását- …hogy esetleg… -de gonosz vagyok, élvezem, hogy egyre szaporábban veszi a levegőt az érintésem nyomán- …segíthetnél nekem valamiben…-mosolyogtam még rá.

-Akármiben. –suttogta.

-Kikérdeznéd a művtöri tételeket? –néztem rá nagy szemekkel, miközben persze majdnem elnevettem magam. Kimi arcáról eltűnt az eddigi mosoly.

-Ezt most ugye nem mondtad komolyan? –nézett rám szörnyülködve.

-Bolond vagy? Csak vicceltem. –nevettem el magam. –De látnod kellene az arcod. –nevettem tovább.

-Na megállj!! Ezért meglakolsz. –azzal máris megcsókolt, de olyan hevesen, hogy ha most nem az ágyban lennénk, akkor biztos összeesnék. Mondanom sem kell, nem tudtunk leállni, így csak reggel felé aludtunk el.