Reggel mind a ketten időben felkeltünk, hiszen tudtuk, hogy ma van a verseny második fordulója. Reggeli után még elpróbáltuk egyszer a szállodában a bécsi keringőt és kétszer a tangót. A próba után mind a ketten lezuhanyoztunk, majd összepakoltuk a cuccainkat. Igyekeztem a figyelmemet elterelni a rossz gondolatokról, s a táncra és legfőképpen Kimire próbáltam összepontosítani. Nem szabad arra gondolnom, hogy mi lesz ha kiderül a dolog, mert akkor nem tudok nyugodtan élni, se vele, se mással. Mert mindig újból előjönne. Különben is, lehet, hogy holnap szakítunk. Vagy a jövő héten, vagy egy hónap múlva. Az ember nem tudhatja előre, hogy mit hoz a jövő. Élnie kell az életét, tenni a dolgát. Majd ha tényleg komolyra fordul a dolog Kimivel, akkor majd elmondom neki. Még nem tudom, hogy hogy, de akkor kénytelen leszek. És csak remélni tudom, hogy akkor is velem lesz, és nem fog haragudni vagy megutálni.

-Min gondolkodsz kicsim? –szólalt meg egyszer csak Kimi a hátam mögött.

-Hm? Ja, csak a ma estén. Hogy hogy fogunk szerepelni –füllentettem.

-Biztos csak ennyi? Nagyon elmélyültél. –karolt át hátulról.

-Persze. Mi lenne más? –fordultam meg gyorsan, és adtam neki egy puszit –Ne aggódj, nincs semmi baj.

-Tuti? –nézett rám kérdőn.

-Tuti. De indulás készülődni. Még a végén elkésünk, és futtában tudunk próbálni a stúdióban, rohanás lesz a sminkelés és a frizura is…

-Okés, értettem. Megyek már. Beindítom a kocsit, lent várlak.

-Oké. Sietek. –azzal ismét magamra maradtam a gondolataimmal. Megint erőt vett rajtam a kétségbeesés, hogy mi lesz, ha Kimi megtudja a titkom. Egyre jobban érzem, hogy nem akarom őt elveszíteni, ugyanakkor tudom, hogy ez nem olyan dolog, amin az ember csak úgy egyszerűen túllép. Ehhez idő kell. Idő kell, hogy az ember felfogja, hogy megváltozott minden. És nem tudom, hogy a mi kapcsolatunk elég erős-e ahhoz, hogy túléljen egy ilyet. Nem akartam megvárakoztatni Kimit, így elindultam a cuccommal lefelé. Ő már a kocsiban ült, és éppen valami zeneadót keresett.

-Már itt is vagyok. –ültem be mellé.

-Akkor menjünk. Ez a csatorna jó lesz? –éppen Rihannától az Umbrella szólt. Gondolom, hogy rám való tekintettel hagyja itt a zenét, mert kétlem, hogy ő szereti.

-Aham, de ha te nem szereted, akkor eltekerheted. –csatoltam be magam.

-Nem, maradhat. –azzal sebességbe tette az autót, s elindultunk. –Olyan kedvetlen vagy. –szólalt meg félúton. –Bánt valami?

-Nem, dehogy. Csak fáradt vagyok. Ennyi az egész. Nem kell rémeket látnod. –erőltettem egy mosolyt magamra.

-Nem látok rémeket, csak aggódom.

-Édes vagy, de nem kell. –még szerencse, hogy megérkeztünk, így nem faggatott tovább. Bementünk és lepakoltunk az öltözőnkbe. Elmentünk a büfébe, ittunk egy kávét, és vártuk, hogy ránk kerüljön a sor. Kis idő után feltűnt az egyik operatőr:

-Sziasztok. Most Nico Rosberg és a párja próbál, de utána ti jöttök.

-Rendben, megyünk. Köszi. –válaszoltam, majd Kimivel elindultunk a stúdióba. Szépen megvártuk, amíg Nicoék kétszer eltáncolják a táncukat, majd mi léptünk a parkettre. Sikerült nekünk is mind a két táncot kétszer eltáncolni. Apróbb hibákat vétettünk, de remélem, hogy este ezek már nem fognak közrejátszani. Délben tartottunk egy ebédszünetet, és utána még minden páros - Jenson Button, Nick Heidfeld, Nico Rosberg, Christian Klien, Vitantonio Liuzzi, Fernando, Felipe Massa, Scott Speed és mi is- eltáncoltuk a táncainkat még egyszer, de immáron a táncruhákban. Mondanom sem kell, hogy szebbnél szebbek a táncruhák. És a srácok is nagyon jól mutatnak a ruháikban. A próbák után még lehetőségünk nyílt letusolni, és utána láttak hozzá a fodrászok, hogy megcsinálják a hajunkat, majd a sminkesek, hogy tökéletessé tegyék az összhatást. Mi voltunk a negyedikek a sorban. Az első páros akik a parkettre léptek Felipéék voltak, utánuk Scott Speedék, majd Christian Klienék következtek. Én pedig egyre jobban izgultam. Kimi szemmel láthatóan nyugodt volt. Örülök, hogy legalább ő az. Végre ránk került a sor. A bécsi keringőt táncoltuk el, végre hibátlanul. És végre most büntetlenül megcsókolhattuk egymást a színfalak mögött.

-Szuper voltál!! –dicsértem meg végül, mikor elengedtük egymást.

-Köszi, pedig ideges voltam.

-Igen? Nem látszott, de nyomás átöltözni. –azzal hátra is mentünk, hogy átöltözzünk a tangóhoz. Bőven volt időnk átöltözni, amíg a többiek is eltáncolták a táncukat. A tangóval ismét a negyedikek voltunk. Miután azon is túlvoltunk, már csak az eredményhirdetés volt hátra. Éppen annyi időnk volt, hogy együnk egy csokit még előtte, mert már kezdtünk nagyon éhesek lenni, és mi tagadás, fáradtak is voltunk.

-Akkor kérnénk a parkettre a táncosokat! –hallottuk a műsorvezető hangját, így minden pár szépen felsorakozott, s a nevük hallatán a parkettre vonult. Így tettünk mi is, amikor hallottuk a nevünket. Síri csönd lett, s vártuk, hogy továbbjutottunk-e avagy vége a show-nak, mármint nekünk. Hallgattuk a neveket: Christian Klien, Nico Rosberg, Vitantonio Liuzzi, Felipe Massa, Kimi Räikkönen…

-Igeeeenn!!!! –kapott fel Kimi, és megpörgetett, majd odasétáltunk a többiekhez. Feszülten vártuk, hogy Jenson Button vagy Scott Speed fog búcsúzni. Sajnos Scott-nak nem volt szerencséje, és nekik kellett búcsúzniuk. Gratuláltunk nekik, majd minden táncos az öltözőjébe vonult, hogy végre visszaöltözzön a rendes ruhájukba.

-Szuper voltál!! –csókoltam meg ismét Kimit, miután beértünk az öltözőbe.

-Jó volt a tanárom. –csókolt vissza gyengéden. –Vettem neked ám valamit.

-Nekem? –elkerekedett a szemem.

-Igen. Neked. Gyere. –azzal megfogta a kezem, és az öltözőasztalhoz vezetett. Egy doboz volt rajta. –Bontsd ki. Remélem tetszeni fog. –óvatosan felnyitottam a tetejét. Egy álomszép fehér estélyi ruha volt benne. Nem volt nagy kivágása elől, de a hátat szabadon hagyta, illetve néhány pánt keresztezte a hátat. –Na?? Tetszik?? –kérdezte félve.

-Viccelsz??? Ez álomszép!!! Köszönöm –ugrottam a nyakába, s szenvedélyesen megcsókoltam.

-Felvennéd? Van még egy meglepetésem. –mosolygott rám.

-Még meglepi?? Rendben, felveszem. –azzal átöltöztem a ruhába. Kimi pedig fekete öltönyt vett fel.

-Gyere, menjünk. –vezetett a kocsihoz. Kinyitotta előttem az ajtót, megvárta míg beszállok, majd gyorsan elintézett egy telefont, és beült ő is.

-Nem akarod elárulni, hogy hova megyünk? –faggatóztam.

-Nem, a meglepetés attól meglepetés, hogy nem árulunk el semmit róla. –mosolygott rám.

-Semmit sem?

-Semmit.

-Egy iciri-picirit sem?? –nem bírtam megállni, hogy ne kérdezősködjem.

-Nem édesem. Türelem. Mindjárt ott leszünk. –azzal hamarosan lefordult az útról, és egy óriási tóhoz hajtott, ahol minden ki volt világítva. Ismét kinyitotta előttem az ajtót, gyengéden átkarolt, és elindultunk a tó felé. Nagyon meglepődtem, mert szinte mindenki itt volt: Kimi szülei, Rami, Ramón és a családja. Azért írom, hogy mindenki, mert Alfredo bácsit nem láttam.

-Kimi, de mi ez? –teljesen elakadt a lélegzetem.

-Szerintem innen már ki lehet találni –mutatott az oltárra és a papra. Nem tudtam megszólalni, csak szépen lassan sétáltunk az oltár felé. Mindenki mosolygott, boldog volt. Amikor megálltunk az oltár előtt, Kimi felém fordult:

-Kicsim. Úgy érzem, hogy melletted tökéletes az életem. Veled akarok lenni, hogy boldoggá tehesselek, és hogy boldog legyek. Megakarom veled osztani életem minden pillanatát. Így hát szeretnélek megkérni arra, hogy légy a feleségem. Na? Mit mondasz?? –mindenki rám figyelt. Mindenki arra várt, hogy mit mondok, legfőképpen Kimi.

-Annyira sajnálom –kezdtem el hátrálni –Ne haragudj!! –már nem hátráltam, már futottam. Képtelen voltam ott maradni, s már patakokban folytak a könnyeim.