-Raquel, van egy kis baj –szólt hozzám Paula, miután letette a telefonját.

-Mi történt? –néztem rá ijedten.

-Semmi különös, csak elfelejtettem bevenni az egyik gyógyszerem, Matti szólt, hogy észrevette, hogy kint felejtettem.

-Akkor menjünk vissza? –kérdeztem egy picit csalódottan, de az egészsége fontosabb, mint a vásárlás.

-Igen, remélem nem baj.

-Nem, dehogy. –indultunk el kifelé. Szerencsére hamar fogtunk egy taxit és útban voltunk a szálloda felé.

-Menjünk fel a garázs felől. –indult el Paula hátra. Minek? Miért nem jó a főbejárat? Na mindegy, megyek utána. Ő tudja, mit akar. Beszálltunk a liftbe, és felmentünk. –Akkor én megyek, és beveszem a gyógyszerem. –indult el sietve a szobája felé, én pedig Kimihez mentem. Kopogtam, és megvártam, hogy kinyissa. Tudom, ritkaság, de kopogni is tudok.

-Szia, na jól viselkedtél ma? –kérdeztem egy széles vigyor keretében Kimitől, aki viszont szemmel láthatóan nem volt boldog, sőt, mintha egy picit ideges lenne.

-Szia kicsim. Persze. –azzal karon ragadott, és behúzott a szobába.

-Akkor csukd be a szemed. –rejtegettem még mindig a hátam mögött a dísztasakot, amiben a pólója lapult.

-De miért? –vágott meglepett arcot.

-Csak úgy. Naa, csukd már be! –mivel nem volt hajlandó rá, ezért kénytelen voltam elővenni a csomagot- Ünneprontó, ezt neked vettem. –adtam át neki a zacsit.

-Ez az enyém? –nézett rám csodálkozva. Most nem értem, hogy min van így meglepődve. Szerintem tök érthető voltam, hogy vettem neki valamit.

-Nem, nem a tied, Fernandonak vettem, csak gondoltam előtte megmutatom neked is. Hát persze, hogy a tied. –nem tudom, hogy mi a baja, de tök furi.

-Köszi, tök jó. –vette elő a pólót, megnézte, majd lerakta az ágyra.

-Tényleg tetszik? –nem volt valami meggyőző a lelkesedése.

-Igen. –azzal magához húzott és megcsókolt.

-Okés, kezdem elhinni. De ismételgethetnéd még párszor.

-Kérésed parancs. –azzal ismét megcsókolt.

-Majd átugrom megnézni anyudat. –mondtam már mikor ismét szabaddá vált a szám.

-Miért? Mi a baja? –ijedt meg rögtön.

-Elfelejtette bevenni a gyógyszerét, ezért is jöttünk vissza hamarabb. És te hogyhogy már ébren vagy?

-Én? Hát…ö…nem is tudom. Felébredtem.

-Jézusom, te beteg vagy? Nem szoktál buli után csak úgy felébredni –tettem a homlokára a kezem, mintha tényleg lázas lenne.

-Hát most felébredtem.

-Tudod mit, engedélyezek egy kis pihit. Nincs kedved tv-t nézni? –mentem az ágyhoz, és már nyúltam a tv távirányítójáért, amikor hirtelen odarohant, és felkapta előlem, de nem kapcsolta be a tv-t.

-Ne tévézzünk. Inkább beszélgessünk. –hogy mi???? Uram atyám!! Valószínűleg minden nő örülne, amikor a pasija azt mondja, hogy beszélgessünk, de én jelen pillanatban inkább megijedtem.

-Okés, beszélgessünk –adtam be végül mégis a derekam. –Miről akarsz beszélgetni? –ültem le az ágyra.

-Nem tudom, nekem mindegy. –ült le ő is mellém. Kezdem egyre furcsábban érezi magam.

-És mi lenne, ha sétálnánk és közben beszélgetnénk? –dobtam fel egy újabb ötletet.

-Maradjunk itt. Nyugisan szeretnék kettesben maradni veled, ha kimegyünk, mindig aláírást kérnek, vagy feltűnnek a fotósok.

-És akkor soha ne menjünk sehova? –dőltem végig az ágyon.

-Jaj kicsim, tudod, hogy nem így értettem. –könyökölt mellém.

-Aham. Bocs, ezt fel kell vennem. –fogadtam a mobilomra érkező hívást. –Raquel vagyok, tessék.

-Hello. Amanda vagyok az SNF-től, csak szólni szeretnék, hogy a most szombati műsort elhalasztjuk, így tudtok egy kicsit pihenni.

-Ú, ez jó, köszi. –derültem fel rögtön. Ilyen jó hírt is ritkán hall az ember.

-Nincs mit, ja és Raquel…

-Igen? –most miért lett ilyen furi a hangja?

-Nagyon sajnálom. Szia.

-Szia. –tettem le értetlenül a telefont. Mit sajnál? Ezt most nem értem.

-Mi az?

-Semmi, van egy jó hírem. –vigyorogtam Kimire- Mit kapok cserébe?

-Van egy-két tippem –vigyorgott kajánul –de előtte mondd.

-Nem lesz szombaton műsor, van egy kis szabadidőnk. Na, ugye milyen szuper?! –bújtam oda hozzá.

-Az! Tényleg szuper, van is egy ötletem. –csillant fel a szeme. –De miért vágtál olyan fura képet, amikor leraktad a telefont? –érdeklődött óvatosan.

-Semmi különös, illetve…csak nem értettem a csajt.

-Hogyhogy?

-Csak azt mondta, hogy nagyon sajnálja. De hogy mit, azt nem tudom. –Kimi elsápadt –Valami baj van?

-Nem…semmi…csak…

-Csak? –néztem rá kérdőn.

-Csak nem értem, hogy mire mondhatta. Ennyi. Szóval, említettem, hogy van egy ötletem, amihez a kis pihenés pont jól fog jönni.

-Igen? És mi lenne az? –lettem izgatott.

-Arra gondoltam, hogy elmehetnénk nyaralni. Na? Mit szólsz hozzá? Várj, még ne mondj semmit. Tengerpart, pálmafák, napfény, strand –kezdte el simogatni a kezem.

-Ú, ez fantasztikus! –ugrottam a nyakába. –Annyira imádlak!! És hova mennénk?

-Nem tudom. Mit szólnál Ibizához? Vagy a Bahamákra mennél? Karib-szigetek?

-Jézusom, úgy érzem, mintha álmodnék. –nevettem el magam. –Nem tudom. Te hova mennél?

-Ahol te vagy. Okés, mit szólnál a Kanári-szigetekhez?

-Benne vagyok! És mikor indulnánk?

-Akár már holnap. Fel is hívom a repteret, és foglalok két jegyet. –azzal már nyúlt is a telefon után. El sem hiszem, hogy elutazunk. Csak ketten. Annyira szuper!! Már alig várom!! Tisztára be vagyok zsongva. Remélem ott nem fognak nyaggatni minket, tényleg jó lenne már egy kis nyugalom, távol a nyüzsgéstől. –Jegy lefoglalva. Holnap reggel 8-kor indul a gépünk –jött vissza az ágyra Kimi.

-Imádlak, mondtam már? –csókoltam meg gyorsan.

-Igen, azt hiszem, de szeretem hallani. –vigyorgott tovább.

-Figyi, én most megyek és csomagolok, jó? –pattantam fel az ágyról.

-Oké, azt hiszem én is. Utána együtt ebédelünk?

-Aham, majd jövök. –kapott egy puszit, és már mentem is. A szobámban előszedtem a bőröndömet, és elkezdtem válogatni a ruháim között. Igyekeztem többnyire nyári cuccokat előszedni, de azért egy-két hosszú ruhát is beraktam, hiszen bármikor jöhet egy vihar. Megyek már, megyek. Nem kell úgy kopogni, nem vagyok süket. Komolyan, néha az ember nem is rendeltetésszerűen használja az ajtót. Már meg sem lepődöm azon, hogy Fernando kopogott ilyen finoman.

-Szia, bemehetek? –hú, mi ez a komolyság?

-Szia. Gyere. –kezd egyre érdekesebben alakulni ez a nap.

-Csomagolsz?

-Igen, Kimivel elutazunk egy kicsit nyaralni. –nem tudom, hogy mi köze van hozzá, de elmondtam.

-Hát igen, kell is pihennetek egy kicsit, jobban mondva együtt lenni, és átbeszélni a dolgokat, főleg most.

-Hogy érted, hogy főleg most? –okés, ha eddig érdekes volt, akkor most már a bizarr kategóriába tartozik a napom.

-Hát hogy mindenki azon csámcsog, hogy nem lehet kisbabátok. –minden erőm elszállt, úgy éreztem magam, mint akit fejbe vágtak. –De tudd, hogy a történtek ellenére bármikor számíthatsz rám, és van egy nagyon jó ismerősöm, aki adoptációval foglalkozik, szólj, ha segíthetünk. Most megyek, nem akarlak tovább feltartani. Jó nyaralást. Szia. –szinte nem is figyeltem Fernando további szavaira. Leültem az ágyra, és csak néztem magam elé.