Nem nagyon tudtam, hogy mit csináljak. Olyan váratlanul ért ez az egész. Dühös vagyok Kimire, de baromira! Megígérte, hogy nem fogja elmondani senkinek, erre tessék. Mindenki tudja! Hát mondhatom fantasztikus! Ennyit a bizalomról és az ígéreteiről. Csalódtam benne, de nagyon. Azt hittem, hogy egy ilyen komoly dolgot nem fog elmondani senkinek, de ezek szerint tévedtem, méghozzá nagyot. És nagyon fáj. Ha ezt elmondta, akkor mi lesz később? Csak néztem a gyűrűmet, és nem tudtam, hogy mit tegyek. Elmenjek vele? Vagy ne? Fogalmam sincs. Nem tudom, hogy mi lenne jó, már ha van most jó megoldás. Kezdem azt hinni, hogy a mi kapcsolatunk eleve halálra van ítélve. Mindig történik valami, mindig egy új akadály gördül elénk. Olyan nagy kérés lenne, hogy egyszer menjen minden simán? Csak szeretnék boldog lenni végre, és nem csak mindig azt nézni, hogy mások milyen boldogok. De talán még meg lehet menteni a kapcsolatunkat. Remélem. Talán mégis elmegyek, aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz, de az biztos, hogy a megbocsátás nem lesz könnyű. Most, hogy ezt így megbeszéltem magammal, folytattam a csomagolást, amit Fernandonak hála félbehagytam. Mire végeztem, eljött az ebéd ideje. Nem tudom, hogy hogy viselkedjek Kimivel. Azt hiszem, hogy egy kis távolságtartás nem fog most ártani.

-Szia Kicsim. Én már bepakoltam, te hogy haladsz? –jött be Kimi.

-Jól. Készen vagyok.

-Akkor mehetünk enni? –kérdezte vidáman- Kezdek éhen halni.

-Aha. –az ő jó kedvével ellentétben én eléggé le vagyok hangolva. 

-Valami baj van? –érdeklődött, miközben elindultunk kifelé a szobából.

-Semmi, csak megfájdult a fejem. –füllentettem.

-Nehogy beteg legyél itt nekem. Gondolja arra, hogy holnap ilyenkor már a Kanári-szigeteken leszünk, és nagyon jól fogjuk magunkat érezni. –ja, már alig várom.

-Nem leszek, ne aggódj. Ebéd után beveszek egy fájdalomcsillapítót, és lefekszem aludni. –közben beszálltunk a liftbe.

-Kicsit sápadt is vagy. Biztos jól vagy?

-Persze, csak a fejem fáj, mondtam. –szóltam vissza kicsit ingerültebben.

-Jó, bocsi, csak aggódom.

-Ne haragudj, nem úgy gondoltam. –mentünk be az étterembe, de ezek után nem nagyon szóltunk egymáshoz.

* * *

-Na áruld el édes kicsi fiam, hogy miért kellett nekünk Raquellel ilyen gyorsan visszajönnünk a vásárlásból –találtam meg egy kis keresgélés után Paula Ramit az edzőteremben. Rami leszállt a kardiogépről, leült egy padra, megtörölgette magát és ivott az ásványvizéből, miközben Paula türelmetlenül várta a magyarázatot.

-Raquelnek nem lehet gyereke. –kezdett bele Rami- És ennek nem lett volna szabad kiderülnie, de az én lökött öcsém nem tudta tartani a száját a tegnap esti buliban, így a ma reggeli újságok címlapon hozták a sztorit.

-Te jó ég! –ült le Paula is meglepettségében fia mellé. –És az a kislány tudja már?

-Nem tudom. Ha nem látott újságokat, vagy nem hívták fel a szánakozó firkászok akkor van rá esély, hogy nem. Minden esetre Kimi most elviszi nyaralni valami nyugodt szigetre, ahol van egy pici esély arra, hogy nem találja meg őket az első arra járó sztori hajhász.

-Kiminek be kellene vallania a dolgot. Mert ha kiderül, abból nagy botrány lesz. –mondta ki hangosan Paula az első gondolatát.

-Hát az biztos. Nem fogja kitenni az ablakba, amit kapni fog, az tuti.

-Nem tudom, hogy mikor fog már benőni a feje lágya, de nagyon ideje lenne már. Végre talált egy rendes lányt, aki szereti. Nem akarom, hogy elszúrja.

-Hidd el anyu, én sem. –ölelte át az elszomorodó édesanyját Rami. –De nem tudom, hogy mit lehetne tenni.

-Majd beszélek Kimivel, hátha meg tudom győzni, hogy mondja el neki.

-Sok sikert. Kétlem, hogy menni fog. Mi lenne, ha megvárnánk a nyaralást, és ha még akkor sem mondja el neki, akkor beszélünk a fejével.

-Nem tudom. Szerinted jó ötlet az? –kételkedett Paula.

-Fogalmam sincs, de más javaslatom sem nagyon van.

-Rendben, akkor várunk. –adta be a derekát végül Paula.  

* * *

Az ebéd közben nem nagyon szóltunk egymáshoz, én valahogy elgondolkodtam, és szemmel láthatóan Kimi is belemélyedt a gondolataiba. Miután felmentem a szobámba, lefeküdtem, és gondolkodtam, de elnyomott az álom, s jó sokat aludtam, ugyanis csak reggel 6-kor ébredtem fel. Gyorsan letusoltam, és még egyszer leellenőriztem, hogy mindent bepakoltam-e. Kimi is hamarosan átjött, és miután elbúcsúztunk Pauláéktól, elindultunk a reptérre. A gépen viszonylag kevesen utaztak, aminek örültem.

-Kaptam egy állásajánlatot –jutott eszembe Mr. Foster ajánlata, és valahogy kibukott belőlem.

-Tényleg? Mesélj! –lett izgatott Kimi.

-Táncot kellene tanítanom gyerekeknek.

-Ez szuper!! És elvállalod?

-Még nem tudom. Most itt a műsor, de aztán nem tudom.

-Szerintem el kellene vállalnod, biztosan szuper lenne.

-Az, de…

-De?

-De nem Angliában és nem is Spanyolországban van a suli… -kezdtem el pedzegetni a dolgot.

-Hanem hol? –képedt el.

-Svájcban.

-Az jó. Történetesen van ott egy házam.

-Komolyan??? –ezt nem is tudtam.

-Nem mondtam még? –csodálkozott.

-Hát valahogy nem.

-Akkor most mondom. Ha szerencsénk van, akkor a közelben lesz a táncsuli, és akkor nem kell elköltöznünk onnan, de ha messze van, akkor eladom azt a házam, és oda költözünk, ahol a sulid van. Na, mit szólsz hozzá?

-Jó ötlet. De még nem tudom, hogy elvállalom-e. Még az egyetemet is be kellene fejeznem.

-Hiszen azt levelezőn is be tudod. Vagy a neten…manapság már mindenre használhatod.

-Tudom, de nem tudom, hogy jó ötlet-e.

-Hát ritka határozott vagy. –mosolygott, majd adott egy puszit.

-Tudom. Azt hiszem pihenek egy kicsit.

-Még mindig fáj a fejed?

-Aham. –nem voltam képes jobb kifogást találni. Tudom, hogy gáz, de ez van.

-Akkor aludj jól, majd felébresztelek, ha landolunk. –adott még egy puszit a homlokomra.

-Okés. –azzal az ablak felé fordultam, és behunytam a szemem remélve, hogy egy picit tudok pihenni és gondolkodni.