Olyannyira jól sikerült a gondolkodás, hogy Kimi a landoláskor ébresztett fel. Igyekeztem gyorsan magamhoz térni, és elhagyni a repülőt. Nem tudom, de valahogy jobban szeretem, ha szilárd talaj van a lábamba, ami nem több ezer méterrel a föld felett repül. Kimi leintett egy taxist, és a szállodába mentünk. Legszívesebben külön szobát kértem volna, ugyanis érzem, hogy nem fogom tudni sokáig magamban tartani a dolgot. Táncos vagyok nem színésznő! Felmentünk, és a szoba előtt álltunk, amikor hirtelen felkapott az ölébe.

-Héé, mit csinálsz? Tegyél le! –kérleltem, de hajthatatlan volt.

-Dehogy teszlek. Olyan ez, mint egy előnászút, nem gondolod? –mosolygott rám édesen.

-De, tényleg. –bár az esküvőben őszintén kezdek kételkedni. Nagy nehezen kinyitotta a könyökével az ajtót, és átléptük a szoba küszöbét. Lefektetett az ágyra, és elkezdte csókolgatni a nyakam. –Ne, Kimi…hallod! –toltam el magamtól, mire kérdőn rám nézett.

-Mi a baj?

-Pakoljunk ki, erre még marad bőven időnk. –hárítottam a közeledését.

-Rendben, ahogy akarod. –mondta végül csalódottan. Én is felkeltem, és elkezdtem kicsomagolni a bőröndömből. Szerencsére Kimi is hozzálátott az övéhez. Miután végeztünk, kitaláltam, hogy menjünk le a tengerpartra sétálni és szétnézni. Szegény nem erre a programra számított az biztos, de jelenleg nem igazán tudok vele mit kezdeni. Csöndben sétáltunk egymás mellett, nagyon magával ragadott a tenger látványa. Otthon, Spanyolországban is sokszor voltam a tengerparton, talán ezért is hiányzott már ennyire. Kimi magához húzott, és átölelt, így sétáltunk. Néha megszólaltunk, de akkor csak a tájat csodáltuk, vagy semleges témákról beszélgettünk, majd visszasétáltunk a hotelbe. Rendeltünk kaját, mert már kezdtünk éhesek lenni.

-Megyek, letusolok. –kezdtem el összeszedni a tusolós cuccom.

-Ne tartsak veled? –ölelt át hátulról Kimi.

-Várd meg a kaját, sietek –adtam egy gyors puszit a szájára, és már el is tűntem a fürdőszobában. Reméltem, hogy nem jön utánam. Én tényleg nem fogom ezt sokáig bírni. Annyira haragszom rá!! Csalódtam benne, és fogalmam sincs, hogy hogy tudnék újra megbízni benne. Siettem a tusolással, és pont akkor léptem ki, amikor megjött a kaja. Szuper, már úgyis éhes voltam.

-Hölgyem, az ebéd vagy uzsonna? –nézett az órájára – Na mindegy, szóval a kaja előállt.

-Köszi. –ültem le a székre, amit ő készségesen a rendelkezésemre bocsátott.

-Jó étvágyat. –látott hozzá az evéshez.

-Neked is. –követtem a példáját. A kaja finom volt. Miután végeztünk, kimentünk az erkélyre.

-Olyan csodás itt minden, nem? –bújt hozzám.

-De. –a hely tényleg csodás, csak valahogy a kedvem nem tud igazodni hozzá.

-Szeretlek. –csókolt meg, és elindult befelé, gyengéden húzott magával, miközben pontosan az értésemre adta, hogy mit szeretne, simogatott mindenhol.

-Ne…Kimi…ne! –toltam el ismét magamtól. Nagy erő kellett hozzá, de sikerült.

-Oké, elárulnád végre, hogy mi a bajod? Akárhányszor közeledem feléd, olyan tüskéssé válsz, hogy egy sündisznó se merne közel menni hozzád! –mondta morcosan.

-Áruljam el? –azt hiszem most fog kiborulni a bili.

-Örülnék neki. –nézett rám szigorúan.

-Oké. Én is örültem volna, ha például nem találom magam a címlapon egy lesajnáló szöveggel, hogy nem lehet gyerekem!! –akadtam teljesen ki, és már kiabáltam. Kimi elsápadt, nem szólt semmit. –Mégis mikor a fenébe akartad elmondani?? Hm???

-Nézd kicsim…

-Ne gyere nekem a „Nézd kicsim” vagy a „Beszéljük meg” szöveggel!! Én megbíztam benned!! Elmondtam neked életem legnagyobb titkát. Megígérted, hogy nem mondod el senkinek, SENKINEK!!! Erre mit kell látnom?? Csak a címlapon vagyunk!! Hát kösz a bizalmad! És azt, hogy szóltál és elmondtad nekem!

-Tényleg ne haragudj. Véletlenül kicsúszott a számon amikor buliztunk.

-Véletlenül?? Az ilyen nem csúszik ki csak úgy az ember száján véletlenül!!! És nem gondolod, hogy legalább elmondhattad volna?

-Nem mertem, mert tudtam, hogy így fogsz reagálni.

-Ó bocsi, pedig feltett szándékom volt miután megtudtam, hogy a nyakadba ugrom. Kíváncsi voltam, hogy meddig vagy képes titokban tartani, de nekem sincsenek kötélből az idegeim.

-Tényleg sajnálom!

-Tudod mit? Nem érdekel. Akkor is szólhattál volna!!

-Oké, ha már ennyire vádaskodunk!! Én is mondhatnék pár dolgot!!

-Ó, csodás!! Hallgatlak! –egyre jobban kiabáltunk.

-1. Leléptél az esküvőnkről! 2. Te sem vagy jobb, te sem mondtad el nekem a dolgot, pedig akkor már komoly volt a kapcsolatunk! Szóval hagyjuk azt, hogy ki mit nem mondott el a másiknak!

-Hát ezt nem hiszem el!! Már bocsánat, hogy nem zúdítottam a nyakadba a problémámat rögtön a kapcsolatunk elején. Legközelebb majd úgy fogok ismerkedni, hogy „Hello Raquel vagyok. Megiszunk egy teát? Ja, nem lehet gyerekem!”

-Ne forgasd ki a szavaimat!! Csak arra akartam rávilágítani, hogy te sem vagy jobb!! És nem fogok milliószor bocsánatot kérni csak azért, mert véletlenül elmondtam.

-Tudod mit, azt csinálsz, amit akarsz. –kezdtem el visszapakolni a bőröndömbe a ruháimat.

-Te is!! Ha nem vagy képes megérteni, hogy véletlen volt, akkor jobb, ha ennek itt és most vége! –indult el Kimi kifelé.

-Szerintem is! –folytattam a csomagolást, majd bementem a fürdőbe, átöltöztem, és hívtam egy taxit, ami egyenesen a reptérre ment. Várnom kellett több mint két órát az Angliába tartó gépre, miközben gyerekekkel voltam körülvéve, ugyanis egy nagy család utazott pont oda, ahova én tartottam. Apuka, anyuka, 3 gyerek, nagyszülők, gondolom unokatestvérek…de nagyon aranyosak voltak, csak a gyerekek ne ordítottak volna folyton, ami igazán nem segített abban, hogy lehiggadjak. Inkább felálltam, és megkerestem a büfét, hogy legalább ásványvizet tudjak venni. Addig sem hallom őket. De mit ad Isten, a sorban egy fiatal anyuka állt, ordító kisgyerekkel. Nem volt mit tenni, túl szomjas voltam ahhoz, hogy ne álljak be, így megálltam mögöttük.

-Hello, egy teát kérek a kicsinek, nekem meg egy kávé lesz. –adta le a gyors rendelést a büfésnek, miközben a kicsi izgett-mozgott a kezében, ja, és ordított. Kár, hogy nem jógázom már, most jól jönne valami nyugtató gyakorlat. –Megfognád egy percre, kössz –nyomta a kezembe a csaj a gyereket, én meg csak pislogtam a karomban lévő csöppségre, aki legalább annyira meglepődött, hogy az anyja átpasszolta nekem, amíg a pénztárcája után keresgélt. Egy haszna volt a dolognak, a gyerkőc csöndben volt. Na, így már nem is olyan elviselhetetlen, sőt! Egészen aranyos. Na jó, gügyögni nem fogok hozzá, de kifejezettem cuki. –Köszi, és bocs, hogy csak úgy rád sóztam. Szia. –vette vissza az anyuka a gyerekét.

-Semmi gond. Szia. –álltam csodálkozva immáron egyedül.

-Mit adhatok? –kérdezte a büfés.

-Egy üveg ásványvizet, köszi. –fizettem, majd távoztam a vizemmel együtt. Szerencsére már nem kellett sokat várnom, és a repülőn ültem, útban a „Ködös Albion” felé. Az éjszaka közepén értem vissza a szállodába, és már annyi erőm se maradt, hogy kipakoljak, egyszerűen bedőltem az ágyba, és elaludtam. Reggel letusoltam, és kipakoltam a bőröndömet. Nem volt túl sok mindenhez kedvem, úgy döntöttem, hogy mégis lemegyek reggelizni. Már majdnem végeztem a reggelivel, amikor megláttam Paulát, amint bejön az étterembe. Szegény, ahogy észrevett, teljesen elsápadt, és egyenesen odajött hozzám.

-Raquel, te itt??? Kimi hol van?? –kérdezte ijedten.

-A Kanári-szigeteken.

-És mit csinál ott?

-Nyaral. –válaszoltam szűkszavúan.

-És te??

-Én nem nyaralok.

-Jajj Raquel! Ne kelljen már mindent harapófogóval kihúzni belőled!! Mi történt?

-Semmi, szakítottunk. Végleg. És ha most nem bánod, megyek, még készülnöm kell a vizsgáimra.