Nem tudom, hogy mi ütött belém, hogy egy vadidegen pasit el fogok kísérni valahova. Olyan furcsa. De tök kedvesnek tűnik, és tényleg kárpótolhatnám amiért leszóltam egy kicsit a festményét. Különben is, kíváncsi vagyok a többi festményére is, és ráadásul a vizsgán még utalhatok is a kortárs művészetre, és felhozhatom példának valamelyik festményét. És legalább tudok valakivel művészetről is beszélgetni. Gondolom, hogy ott is lesznek professzorok vagy más kortárs festők. És még mindig eljöhetek, ha valami gáz lesz. De ezt őszintén kétlem.

-Hát te???? –támadt le Rami, amint beértem a szállodába. Van egy olyan érzésem, hogy ő még nem találkozott Paulával- Már vissza is jöttetek Kimivel?

-Szia. Nem. Én jöttem vissza. –szálltam be a liftbe.

-Ezt nem értem. –jött utánam.

-Pedig egyszerű. Ő ott van, én pedig itt vagyok.

-Raquel! –szólt rám sürgetőleg.

-Szakítottunk. Az arckifejezésedből ítélve nem találkoztál anyukáddal. Vele már beszéltem.

-De mi történt? –faggatózott tovább, miközben követett a szobámba is.

-Összevesztünk, és nem hiszem, hogy kibékülünk. Kérsz valamit inni? –nyitottam ki a bárszekrényt.

-Egy ásványvizet, köszi. De ennyire összevesztetek?

-Tessék –nyújtottam át a vizet. –Aham, ennyire. –ültem le vele szembe a kanapéra törökülésben.

-Nem látsz rá esélyt, hogy kibéküljetek? –próbálkozott tovább Rami, mire én csak hallgattam.

-Nem hiszem. –szólaltam meg egy idő után –Most biztosan nem. Ahhoz túlságosan mérges vagyok még rá és ő is rám. –nem kertelek, nem fogom magam mentegetni Rami előtt. Mind a ketten haragszunk a másikra és kész. –Szükségünk van egy kis időre, hogy tisztán lássuk, hogy mit is akar a másik.

-Anyám, ezt a sablonszöveget! –csattant fel Rami. –Nem vagyok újságíró, csak egy barát, aki szeretné tudni, hogy mi történt, és hogy van-e még esély arra, hogy a barátját és a testvérét boldogan lássa.

-Ne haragudj –igaza van, ez tényleg sablonszöveg volt. –De tényleg nem tudom. És nem is fogom egy ideig, az biztos.

-És hogy fogtok együtt táncolni? –tért rá a problémára Rami.

-Ez még egy jó kérdés, de ezt sem tudom. Majd valahogy megoldjuk. Csak nem fogunk percenként egymásnak esni. Ha meg igen, akkor kifizetem a producernek a szerződésszegés esetén járó összeget, és hazamegyek. Ennyi.

-Kérlek üljetek le, és beszéljétek meg. –szinte már könyörgött –Biztos vagyok benne, hogy meg tudnátok oldani a problémát.

-Örülök, hogy te ennyire biztos vagy benne, én már kevésbé.

-Szereted még? –tette fel a nagy kérdést.

-Ez nem csak erről szól már.

-Az nem érdekel. Csak az a fontos, hogy mit érzel iránta. Szerintem. Na megyek, ezen meg gondolkozz el –azzal felállt, adott egy puszit a homlokomra, és kiment a szobából. Kedves, gondolkozzam el rajta! Képzelem, hogy ő hogyan gondolkozhat. Nem hiszem, hogy a szállodában búslakodik egyedül, sokkal inkább el tudom képzelni a tengerparton vagy egy klubban legalább 3 nővel. Ááá, inkább nem is gondolok rá. Különben is, holnap jól fogom érezni magam Brendannal, és kész. Viszont most elmegyek futni. Muszáj levezetnem a feszültséget. Felvettem az edzőcuccom, és lementem a kondi terembe. Már vagy 10 perce futottam, amikor nyílt az ajtó, és megjelent Fabiana. Na már csak ő hiányzott. Valahogy most hozzá volt a legkevesebb kedvem.

-Nocsak, nocsak. –jegyezte meg, amint meglátott, de nem szóltam rá semmit. –Az álompáros egyik fele. Csak nem történt valami köztetek? –jegyezte meg gúnyosan. Gondolom ő is tudta, hogy elutaztunk, és mivel Fernando táncpartnere, szinte biztos, hogy a baba-dologról is értesült. Hurrá.

-Semmi közöd hozzá. –válaszoltam normálisan.

-Ó tudod, hogy ez engem sosem zavart. –nevetett- Ugye szakítottatok? –nem válaszoltam- Mindjárt gondoltam. De tudod jobb is ez így. –na ezzel meg most mire céloz? –Nem vettem volna a szívemre -a mijére? Van neki olyan?-, ha Kiminek miattad nem lehet családja. –na ez erős volt. Leszálltam a futópadról. Egyre jobban érdekel, hogy mit akar mondani. –Tudod, azt még elviseltem, hogy veled van. Ha ilyen ízlése van, hát egye fene. –ha beverném a képét, akkor is ki kéne fizetni a szerződésszegés miatti pénzt, ha elmegyek akkor is, nos? Mi legyen?

-Nem érdekel a véleményed –mondtam végül.

-Tudom, de ez sem érdekel, tehát elmondom. Szóval nagyon örülök, hogy szakítottatok, és nagyon remélem, hogy nem fogtok kibékülni, ugyanis Kimi megérdemel egy normális lányt. És itt most nem a szellemi képességeidre gondolok. Szerintem ő is akar majd családot. Feleséget, gyerekeket. És a gyerek a kulcsszó. Amit ugye te nem tudsz megadni neki –elmosolyodott. Ezen most mi olyan vicces? Én valamiért nem tudok nevetni ezen. Sőt. Nem kell sok hozzá, hogy elbőgjem magam. –Egy szó mint száz, selejtes vagy drágám. –mondta ezt olyan gúnnyal, amilyennel csak ő tud beszélni. Eddig bírtam, kirohantam, miközben folytak a könnyeim. Rohantam fel, egyenesen a szobámba. Éppen beléptem a folyosóra, amikor nekimentem Raminak.

-Jézusom Raquel!! Mi történt??

-Engedj el –mondtam halkan.

-Mi a baj?? –teljesen megrémült.

-Könyörgöm engedj el!! –tényleg könyörögtem. Egyedül akartam lenni. Rami hála vette a lapot, így sikerült bejutnom a szobámba. Magamra zártam az ajtót, és végigdőltem az ágyon. Nem az fájt, amit Fabiana mondott, hanem az, hogy igaza volt. Én tényleg nem adhatom meg Kiminek a családot. Ahogy ez tudatosult, még jobban sírtam. Gyakorlatilag egész délután feküdtem. Már nem sírtam, csak feküdtem, és néztem ki a fejemből. Este nem ettem, csak letusoltam, és aludni mentem. Reggel próbáltam enni valamit, de nem esett jól a kaja. Csak tologattam az ételt a tányéromon. A délelőtt további részét tv nézéssel töltöttem. Semmihez nem volt kedvem. Kellene tanulnom, táncolni sem ártana, de nem vitt rá a lélek. A tv-ben sem volt szinte semmi érdekes, csak tv shop, először egy serpenyőt, aztán egy lábmasszírozót akartak a jó népre rásózni. Az épületes műsort kopogás zavarta meg.

-Ki az?

-Rami vagyok. Bejöhetek? –végignéztem magamon, póló, rövidnaci.

-Gyere. –bújtam vissza az ágyba.

-Te jó ég!! –képedt el Rami.

-Mi az?

-Te egész nap feküdni akarsz?

-Aham. Történetesen nincs jobb programom. –kapcsolgattam a tv-ben. Jé, ez a lábformáló gép nem lehet rossz.

-Ebből elég volt. –ragadott karon, és megpróbált rávenni arra, hogy felkeljek.

-Héé. Feküdni akarok. –dőltem vissza az ágyra.

-Nézz végig magadon. Ne hagyd el magad! Nem ér ennyit az öcsém.

-Az öcséd? Kit érdekel most Kimi! Egyszer nem pihenhetek anélkül, hogy bármi bajom lenne? Különben is, ha nagyon tudni akarod estére van programom.

-Igen, és mi? Bingó parti a helyi nagyikkal?

-Nagyon vicces. Egy kiállítás megnyitójára megyek.

-Egyedül? –csodálkozott.

-Nem. Történetesen egy kedves fiatalemberrel. Szóval mennem kell készülődni.