és egyenesen berontottam Alfredo bácsihoz.

-Remélem most boldog vagy!

-Azért kopoghattál volna, a frászt hoztad rám. –nézett fel az iratok közül- Valami baj van?

-Baj? Hát komolyan mondom, ha nem lennél a bácsikám isten bizony, hogy nem válogatnám meg a szavaimat!  

-De hát áruld már el, hogy mi a bajod! –nézett rám mérgesen.

-Hogy mi? Az, hogy egyszerűen nem veszed tudomásul, hogy felnőttem, és hogy nem szólhatsz bele a dolgaimba.

-Most éppen mit tettem? –kérdezte cinikusan.

-Igazán tudhatnád!

-Ha azért vagy mérges, mert bátorkodtam néhány szót váltani a kis barátoddal, Brendannal…

-Mérges? Nem csak mérges vagyok, hanem…inkább nem mondom ki, hogy most mit gondolok.

-Jajj ugyan már! Te is tudod, hogy csak az igazat mondtam neki.

-Eszméletlen, hogy hogy tudsz ennyire ilyen lenni! Hányszor kell még elmondanom, hogy sosem leszek Mrs. Alonso, és… Szia Rami, mit szeretnél? –vettem fel a megcsörrenő telefonom.

-Szia. Anyu kórházban van.

-Jézusom! Mi történt??

-Nem tudom, rosszul lett, és elájult. Szólnál Kiirának, hogy jöjjön be a kórházba? Nem tudom elérni telefonon. –szegény, alig tud beszélni.

-Persze. Rami?

-Igen?

-Nem lenne gond, ha én is bemennék? De csak ha nem zavarnék. –kérdeztem félénken. Nem tudom, hogy mit szólnának hozzá. Nem mindenki szereti, ha bejárkálnak hozzá.

-Nem, dehogy, sőt. Köszi.

-Nincs mit. Szia. –bontottuk a vonalat.- Ezt még folytatjuk! –fordultam vissza az ajtóból, majd siettem fel Kiirához.

-Szia –nyitott ajtót pár másodperc várakozás után.

-Szia. Rami megkért, hogy szóljak neked, mert nem ér el telefonon, hogy Paula kórházban van, és szeretné, ha vele lennél, szerintem nagyon fél.

-Te jó ég! Mi történt?

-Csak annyit tudok, hogy rosszul lett. Én is mennék veled, ha nem gond.

-Nem, gyere. Hozom a táskám és mehetünk.

-Ok, én is. –azzal mind a ketten bementünk a szobáinkba, felkaptuk a táskáinkat, és indultunk is le. Fogtunk egy taxit, és reménykedtünk benne, hogy Paulának nem lesz semmi baja. Rami már lent várt minket a recepciónál.

-Szia édesem, mi történt? –ölelte át rögtön Kiira.

-Sziasztok! Nem tudják még. Egyszer csak rosszul lett és összeesett. Az orvosok még vizsgálják.

-Nem lesz semmi baj. –vigasztalta Kiira. Azt hiszem lehet, hogy mégsem volt olyan jó ötlet, hogy bejöttem. Feleslegesnek érzem magam.

-Gyertek menjünk fel a váróba, apu is ott van, nem akarom sokáig egyedül hagyni. –azzal elindultunk a lift felé, beszálltunk és vártuk, hogy felvigyen minket a másodikra. Amikor megláttam Mattit ott ülni, láttam, hogy nagyon fél, ugyan úgy, ahogy Rami is. Viszont valaki hiányzott. Nem volt ott Kimi.

-Jajj gyerekek, úgy örülök, hogy ti is itt vagytok. –nézett ránk Matti.

-Ugyan, ez természetes. –ültem le mellé, és hagytam, hogy Ramit Kiira vigasztalja. –Meglátod, nem lesz semmi baja Paulának. Hamarosan kiengedik, és el is felejtjük ezt az egészet. –muszáj lelket önteni belé, a férfiak úgy el tudják hagyni magukat.

-Remélem igazad lesz. Nem tudom, hogy mit csinálnék nélküle. –lett könnyes Matti szeme, mire átöleltem.

-Erre nem szabad gondolni. Minden rendben lesz. Ne hozzak valamit? Kávét, teát vagy egy szendvicset? –ajánlottam fel.

-Nem is tudom. Azt hiszem egy kávé jót tenne. Köszönöm.

-Rendben. Rami, ti kértek valamit?

-Mi is egy kávét, adok pénzt –kezdett el kotorászni a zsebében.

-Jajj hagyd már! Mindjárt hozom a kávékat. –azzal elindultam keresni egy automatát. Sosem szerettem a kórházakat. Túl sok a beteg. Jó tudom, hogy azért kórház egy kórház, mert betegeket gyógyítanak, de akkor is. Ráadásul van az a jellegzetes kórház szag. Na attól aztán rosszul tudok lenni. Csoda, hogy most nincs semmi bajom. Á, ott egy automata. Szuper, végre. Megvettem a három kávét, nekem valahogy most nem kellett, és mentem vissza. Mire visszaértem, már Kimi is ott volt. Éppen Mattival beszélt valamiről, amikor meglátott.

-Meghoztam a kávékat. –osztottam ki őket.

-Köszönöm. –hálálkodott Matti.

-Te meg mit keresel itt? –förmedt rám Kimi.

-Kimi…-csendesítette Matti.

-Csak Rami szólt, hogy anyukád rosszul lett, és úgy gondoltam…

-Ne gondolj semmire! –kiabált rám Kimi. –Egyáltalán mi a fenéért kellett neki is szólni? –kiabált most Ramival.

-Mert ő is szereti anyut, és anyu is őt. Ezért. És ne kiabálj.

-Azt hiszem én most megyek –szólaltam meg még mielőtt összevesznének rajtam.

-Helyes! Végre egy értelmes ötlet tőled! –nézett rám még mindig szúrós szemekkel Kimi.

-Matti, ha kell valami, nyugodtan szólj, jó? És megmondanád Paulának, hogy üdvözlöm?

-Persze, és köszönöm, hogy bejöttél. –amikor megölelt, még súgott valamit a fülembe: -Ne haragudj Kimire, ő is aggódik.

-Akkor megyek. –búcsúztam el Ramiéktól is.

-Már éppen ideje! Nem értem, hogy miért jöttél be, semmi közöd nincs már ehhez a családhoz! -morgott még mindig Kimi. Erre már nem válaszoltam, inkább fogtam magam, és eljöttem. Elhiszem, hogy aggódik meg minden, de attól még nem kell bunkónak lennie. És igenis van közöm hozzájuk, Rami a barátom, és Paula is elfogadott, megértett, támogatott. Hogy nézne ki, ha be sem jönnék hozzá? Maximum majd előtte odatelefonálok Raminak, hogy Kimi bent van-e, és ha nincs, akkor bemegyek, ha meg bent van, akkor nem, és kész. Visszafelé inkább sétáltam, nem volt kedvem taxizni, és különben is ráérek. Most még ahhoz sincs kedvem, hogy visszamenjek Alfredo bácsihoz és veszekedjek vele. Inkább elmentem még a parkba, és egy nagyot sétáltam. Kb. 2 óra múlva mentem vissza a hotelbe. Megittam egy kávét, és próbáltam valahogy lefoglalni magam, de nem igazán ment. Elfelejtettem mondani Raminak, hogy ha megtudnak valamit, szóljanak. Attól még, hogy Kimi szavaival élve „nincs közöm a családhoz”, még aggódhatok Pauláért. Ezt igazán nem tilthatja meg nekem. Elmentem letusolni, és mire kijöttem, sms-t, jelzett a telefonom. Ramitól jött. „Szia! Anyu jobban van, a dokik szerint nincs nagy baj, de még bent tartják. Kösz, hogy bejöttél, Rami” . Hála. Most egy kicsit megnyugodtam. Biztosan ők is. Lehet, hogy a tanulással le tudnám most foglalni magam, mert jó lenne a vizsgára is készülni. Igen, ezt fogom tenni. Előszedtem a jegyzeteimet és a könyveimet, és hozzáláttam a tanuláshoz. Tartottam egyszer egy kajaszünetet, majd folytattam a tanulást. Éppen végeztem, amikor kopogtak. Ránéztem az órámra, ami 21:45-öt mutatott. Hát, mi tagadás jól elment az idő. Lehet, hogy Rami ugrott át, hogy mégis mondjon valami Pauláról. Amikor azonban kinyitottam az ajtót, valaki mást találtam odakint.