Ha ennyire segíteni akar hát áldásom rá. Kíváncsi vagyok, hogy mit tud tenni, bár szerintem nem sok mindent. Még beszéltünk pár szót, majd végre nyugovóra térhettem. Másnap elég későn keltem, amit nem csodálok, tekintve a tegnap estét. Letusoltam, lementem reggelizni, majd elmentem vásárolni, mert be akartam menni Paulához a kórházba. Vettem gyümit, könyveket, újságokat, és egy kis csokit. Nem nagyon tudom, hogy ilyenkor miket szoktak bevinni, de azt hiszem ez jó lesz. A kórházban sikeresen megtaláltam Puala szobáját, ugyanis most egy másik kórteremben volt. Bekopogtam, majd benyitottam.

-Szia, bejöhetek?

-Szia, persze, gyere csak. –vidult fel egyből az arca. –Úgyis egyedül vagyok, most ment el Kimi, nem találkoztatok?

-Nem, nem futottunk össze. –ültem le az ágya melletti székre. –És hogy vagy?

-Köszönöm már jobban –emelte fel a karját, célozva az infúzióra.

-Az orvosok mit mondanak?

-Állítólag diabéteszem van, legalábbis a labor ezt mutatja. Most próbálják beállítani a gyógyszert, szóval még pár napig itt leszek. –szomorodott el.

-A lényeg, hogy tudják, hogy mit kezeljenek. –de bénára sikeredett ez. Még jó, hogy tudják, hogy mit kell kezelniük, szép lenne, ha nem tudnák. –Egyébként ezeket neked hoztam. –nyújtottam át a kis csomagot.

-Jajj de aranyos vagy, de nem kellett volna költened rám. –ölelt meg.

-Ugyan már! Viszont a csoki így nem éppen a legjobb ajándék.

-Sebaj. De a könyveknek nagyon örülök, úgy sincs máskor időm olvasni, most legalább lesz. –vidult fel ismét egy kicsit.

-Mindennek van előnye.

-Az biztos. És veled mi a helyzet? Hogy vagytok most Kimivel? Hallottam, hogy tegnap veszekedtetek.

-Már bocsánatot kért. Csak megijedt, és kellett valaki, akin kiadhatta az idegességét és a félelmét.

-Sajnálom.

-Nem kell. Már megbeszéltük, és nem haragudtam rá akkor sem. –annyira.

-De akkor sem kellett volna kiabálnia veled. Matti nagyon ki volt borulva? Előttem nem mutatta, de láttam rajta, hogy aggódik.

-Hát egy kicsit igen. De próbáltam vigasztalni.

-Köszönöm. És azt is, hogy most itt vagy. –ölelt meg ismét, és talán el is pityeredett egy picit. Olyan aranyos. Olyan, mintha egy kicsit az én anyukám is lenne.

-Nincs mit. Szívesen itt vagyok, illetve jobb lenne, ha kellemesebb körülmények között lennénk, de a lényeg, hogy minden rendben.

-Jó napot –lépett be egy nővér a szobába- Vizit következik, megkérhetném, hogy távozzon?

-Persze, már megyek is. –de kedves, jó, hogy nem mondja egyenesen azt, hogy takarodjak. –Még benézek holnap is, jó? –adtam egy puszit Paulának.

-Jó, és köszönök mindent. Szia.

-Nincs mit, szia. –azzal elhagytam a kórtermet, és visszamentem a szállodába. Leültem meginni egy kávét az étterembe, amikor megjelent Kiira.

-Szia, leülhetek?

-Szia, persze. Foglalj helyet. Mi újság?

-Semmi különös. Ramival később bemegyünk Paulához.

-Én most értem vissza, a nővér szinte kidobott, mert vizit következett.

-Ó, de kedves.

-Az –nevettük el magunkat.

-Kérdezhetek valamit? –puhatolózott Kiira.

-Persze. Miről van szó?

-Rólad és Kimiről…-nem szóltam semmit, csak bólintottam, hogy folytassa- Szóval Rami mondta, hogy ti együtt jártatok.

-Igen.

-Szerinte és szerintem is nagyon összeilletek, és meg kéne beszélnétek a problémáitokat –de jó nekem, hogy mindenki az én életembe akar beleszólni. –Kérlek ne vedd tolakodásnak, de szeretnék segíteni.

-Köszi, rendes vagy de…

-De? Szerintem nincs olyan amit ne lehetne megbeszélni. Látod, a mi kapcsolatunk sem volt zökkenőmentes Ramival, de végül megoldottuk.

-Szervusztok! –köszönt nekünk oda Alfredo bácsi, majd leült egy másik asztalhoz. Ez most jól jött, mert legalább egy kicsit volt időm gondolkodni.

-Szia –köszöntünk vissza Kiirával.

-Szereted még? –szegezte nekem egyenesen a kérdést.

-Ez nem ilyen egyszerű. –tipikus kitérő válasz.

-Szerintem pedig az. Szereted vagy nem?

-Igen, szeretem, de nagyon sokat veszekedtünk az utóbbi időben, és tegnap is eléggé undok volt, jó, aztán bocsánatot kért, de akkor is. Brendan meg teljesen más. Annyira aranyos, kedves.

-És szerelmes vagy belé?

-… -szerinte tudom? Ha tudnám, akkor nem lenne gond.

-Ha ezen ennyit kell gondolkodnod, akkor jobb ha tudod, hogy nem. –mosolygott rám Kiira- De én tényleg nem akarok beleszólni, viszont szerintem gondolkodj el ezen, és beszéljétek meg Kimivel a dolgot. De van egy ötletem.

-Miféle ötleted?

-Majd megtudod. Elintézem, aztán szólok. Szia. –azzal már el is tűnt. Na szép. Azért örülnék, ha én is tudnék arról valamit, hogy mit akar intézni velem kapcsolatban. Olyan, mintha 6 éves lennék, és a fejem felett döntenek arról, hogy melyik suliba írassanak, arra meg nem is veszik a fáradtságot, hogy megkérdezzék, hogy esetleg én hova akarok menni. Szívderítő. Fogtam magam, és a kávé utána elmentem egy kicsit a konditerembe, futni támadt kedvem. Addig legalább elgondolkodom ezen az egészen. Alfredo bácsi is helyre akarja hozni, amit elszúrt. Csodás, hogy már ketten kapálóznak azért, hogy újra összejöjjünk Kimivel. Kíváncsi vagyok, hogy mi fog kisülni ebből.

* * *

Alfredo bácsi a fejébe vette, hogy tényleg kiküszöböli a hibát, amit elkövetett, főleg most, hogy hallotta, hogy Raquel aranyosnak és kedvesnek tartja a fiút. Így fogta a telefonját, és már hívta is Brendant, aki már a második csörgés után felvette.

-Alfredo vagyok, Raquel bácsikája.

-Jó napot, mit tehetek még önért? –kérdezte egy kicsit cinikusan Brendan, s rögtön el is döntötte, hogy ha még egy olyan szívességet kér, mint a múltkori, akkor szépen elküldi melegebb éghajlatra, és nem lesz tekintettel arra, hogy ki ő.

-Szeretnék bocsánatot kérni. –ez még Brendant is meglepte- A múltkor nem mondtam igazat. Raquel nem jár senkivel. Nem a menyasszonya senkinek. Szóval ha kedveli őt, és szeretne vele találkozni, akkor csak nyugodtan.

-Elnézést, de nem igazán értem.

-Nem is kell, hogy értse, a lényeg, hogy egy szó sem volt igaz abból, amit mondtam a múltkor.

-És miért mondja el ezt most nekem?

-Mert helyre akarom hozni a hibámat. Remélem megérti.

-Meg…és köszönöm.

-Nincs mit. Minden jót!

-Önnek is. –bontotta csodálkozva Brendan a vonalat, majd fogta a telefonját, és Raquelt hívta.