Éppen beléptem az edzőterembe, amikor megcsörrent a telefonom. Alig hittem a szememnek, amikor láttam, hogy Brendan nevét írja ki.

-Szia. –vettem fel a telefonom. Azt hiszem hallhatta, hogy meglepődtem, mert nem igazán tudtam palástolni a dolgot.

-Szia, zavarhatlak? –kérdezte félénken.

-Persze. –közben leültem törökülésbe a földre.

-Szóval felhívott Alfredo bácsi. –ajjaj, rosszat sejtek- Elmondott mindent.

-Mi mindent? –mondom én, hogy rosszat sejtek. Biztos megint teletömte a fejét hülyeségekkel, pedig megígérte, hogy nem fog többet beszélni vele.

-Azt, hogy amit a múltkor mondott az nem igaz. Ne haragudj, hogy a múltkor úgy leráztalak, de kérlek érts meg.

-Megértelek. Fordított esetben valószínűleg én is így tettem volna.

-Komolyan? –azt hiszem most elcsodálkozott, de én is Alfredo bácsin.

-Igen. Ha nekem is azt mondták volna, hogy jegyesed van, én is véget vetettem volna a dolognak.

-Örülök. Mármint hogy így állsz hozzá. És akkor lehetne, hogy valamikor összefussunk?

-Persze. Mikor lenne jó neked?

-Még nem tudom pontosan, majd jelentkezem, jó?

-Jó. Várlak.

-Örülök. Szia.

-Szia. –bontottuk a vonalat. De jó, máris jobb a kedvem. Csak egy valamit nem értek. Én azt hittem, hogy Alfredo bácsi Kimivel akar kibékíteni, de ezek szerint tévedtem. Ennek viszont örülnöm kéne, azt hiszem. De igazából magamat sem értem. Kiira tapintott rá talán a lényegre: szeretem még Kimit, és már kedvelem Brendant, de a kettő nem ugyan az, viszont arra kevés esélyt látok, hogy Kimivel még egyszer együtt legyünk. Nem akarom, hogy Brendan pótlék legyen, de a múltkori csókját élveztem, ami jelentheti azt is, hogy kezdek beleszeretni. Igen, pontosan ezt jelenti. Bele fogok szeretni Brendanba, és kész. Most, hogy ezt így megbeszéltem magammal, ideje futni is, elvégre azért jöttem ide. Felkeltem a földről, és odamentem a futópadhoz. Már éppen futni akartam, amikor megjelent Kimi. Csak álltam a padon, és néztem rá, mire észbe kaptam, és köszöntem neki.

-Szia. –oké, most már arra kéne koncentrálnom, amiért itt vagyok, de gondolom most úgyis valamilyen erősítést fog végezni, így nem is fogom látni őt, mert azok a gépek a terem másik végében vannak.

-Szia. –szuper, erre tart. Miért??? –Köszi, hogy bementél anyuhoz. –állt fel ő is a padra.

-Nincs mit. –ezek szerint másodjára is volt bent ma. Lehet, hogy nekem kéne gépet váltanom?

A telefonom szerencsére ismét csörögni kezdett, így megmenekültem.

-Raquel Mendez, tessék. –vettem fel spanyolul, miután spanyol számot jelzett ki a telefon.

-Jó napot, Carlos Ramirez vagyok a barcelonai rendőrkapitányságról.

-Miben segíthetek? –görcsbe rándult a gyomrom, fogalmam sincs, hogy mit akarhat.

-Mint tudja újra elővettük a szülei halálával kapcsolatos aktákat.

-Igen. Tudom. –Éreztem, hogy remegni kezdenek a lábaim. Leültem az egyik padra.

-Nos adódott néhány probléma az azonosítás során.

-Ezt hogy érti? Miféle azonosítás? –Kimi csak meredten nézett rám, nem értett egy szót sem, csak gondolom az arckifejezésemet látta.

-Annak idején készültek felvételek a baleset helyszínéről és a szülei holttesteiről. Nos jól tudom, hogy ön most Angliában tartózkodik?

-Igen, itt.

-Vissza kellene utaznia Barcelonába. Azonosítania kellene a fotók alapján a szüleit.

-De miért? –fakadtam ki- Már egyszer azonosítottam őket. Nem értem, hogy minek kell még egyszer!

-Nagyon sajnálom, ez az új eljárás miatt van. Higgye el, tudom, hogy ez milyen rossz. –képzelem. –De tényleg fontos lenne, ha minél hamarabb meg tudná tenni.

-…Rendben. –úgysincs más választásom- Amint tudok visszautazom.

-Rendben. Ezen a telefonszámon elér, kérem hívjon fel amikor már a városban lesz.

-Jó.

-Akkor köszönöm a segítséget. Minden jót.

-Önnek is. –tettem le a telefont, és csak ültem ott.

-Minden rendben? –ült le mellém Kimi ugyan úgy, mint ahogy én a múltkor. Nem nagyon tudtam válaszolni, csak nemet intettem a fejemmel. –A rendőrségtől kerestek? –valahogy rögtön ráérzett.

-Igen.

-És mit akartak?

-Vissza kell utaznom Barcelonába, újra azonosítanom kell a szüleimet a fényképek alapján.

-Jézusom. Sajnálom. –magához húzott, mire a mellkasára hajtottam a fejem, és próbáltam egy kicsit összeszedni magam, miközben ő a hátamat simogatta. Már el is felejtettem, hogy milyen jól csinálja.

-Bocsi, nem akarlak terhelni a gondjaimmal. –húzódtam el tőle.

-Nem terhelsz.

-Azt hiszem megyek, lefoglalok egy repjegyet, meg egy szobát Barcelonában. –álltam fel a padról, de Kimi megfogta egy pillanatra a kezem.

-Ugye tudod, hogy számíthatsz rám? –most miért csinálja ezt? Éppen azt próbáltam elmagyarázni magamnak, hogy nem szerethetem őt, de ha így néz rám, és ilyeneket mond, akkor képtelenség.

-Köszi. –most legszívesebben megint megölelném, de tudom, hogy az nem vezetne semmi jóra. Szépen lassan kihúztam a kezem az övéből, majd kisétáltam a teremből. Felmentem a szobámba, és telefonon foglaltam egy jegyet a holnap után induló járatra, majd úgy döntöttem, hogy felhívom Ramónt.

-Szia, mi újság? –vette fel vidáman a telefont.

-Szia. Semmi jó, igazából azért hívlak, hogy megkérdezzem, hogy Barcelonában leszel-e holnap után.

-Igen, de miért? Hazajössz? Mi történt? –hadarta el a kérdéseit.

-Semmi, csak be kell mennem a rendőrségre, és arra gondoltam, hogy esetleg…

-Persze, hogy elkísérlek. Ez nem kérdés. –vágta rá rögtön. De rendes, most pont erre van szükségem.

-Nem gond?

-Ne viccelj már! Ez természetes. Mikor jössz? Kimegyek elébed a reptérre.

-8-kor indul a gépem.

-Akkor 10 körül itt vagy, igaz?

-Azt hiszem.

-Rendben. Ott várlak.

-Köszi.

-Nincs mit. Légy jó.

-Te is. Szia. –oké, azt hiszem jó lenne, ha összeszedném egy kicsit magam. Úgy döntöttem, hogy lemegyek sétálni, de amikor kinyitottam az ajtót, Brendant találtam ott, éppen kopogni akart, kezében egy szál rózsával.

-Szia, na így már nem lesz meglepetés. –célzott a virágra.

-Szia. Nem baj. –séta elhalasztva. –Gyere be.

-De épp menni készültél valahova.

-Ráér. Csak sétálni indultam. –mentünk vissza a szobába.

-Meg tudsz nekem bocsátani? –ölelt át Brendan.

-Persze –bújtam oda hozzá.

-Köszönöm. –adott egy puszit a nyakamra, majd gyengéden megcsókolt.