Reggel kómásan keltem. Nem aludtam jól. Egész éjjel az járt az eszemben, hogy milyenek lesznek az elkövetkezendő napok. Félek. Nagyon. De annak örülök, hogy lesz valaki mellettem. Talán akkor nem fogok teljesen magamba zuhanni. Gyorsan letusoltam, felöltöztem, feldobtam egy kis sminket, és indulásra készen álltam. Brendannal úgy beszéltük meg, hogy a reptéren fogunk találkozni. Éppen kiléptem a folyosóra, amikor megjelent Kimi.

-Szia, most indulsz? –mutatott a bőröndömre.

-Szia. Igen. Használd ki az időt, és pihenj, mert ha visszajövök, be fogjuk pótolni az elmaradt próbákat. –mosolyogtam rá. Nem tudom, de valamiért megnyugodtam egy picit most, hogy láttam őt.

-Rendben. De ígérj meg valamit. –lépett közelebb.

-Micsodát? –kérdeztem halkan.

-Hogy ha bármi gond van, felhívsz, jó?

-Rendben. De jó hogy mondod, azt hiszem pont a telefonomat hagytam bent. Vigyáznál addig a bőröndömre? –azzal már vissza is fordultam, hogy kihozzam a telefonom.

-Persze.

-Meg is van. Köszi.

-Nincs mit. Akkor jó utat. –indult el a szobájába.

-Köszi. Szia.

-Szia. –lementem a hotel elé, fogtam egy taxit, és kimentem a reptérre.

-Szia! –ölelt meg Brendan, majd kaptam egy gyors csókot.

-Szia. Na, nem gondoltad meg magad?

-Miben? –nézett rám nagy szemekkel.

-Hát hogy elkísérsz. Tuti nem leszek valami jó társaság.

-Melletted akarok lenni. Szóval ez nem kérdés. De inkább menjünk, mindjárt indul a gép. –azzal becsekkoltunk, és felszálltunk a gépre. Olyan ideges voltam, hogy nem tudtam lehunyni a szemem, pedig akartam egy kicsit pihenni. –Kicsim, minden okés? Feszültnek látszol –karolt át, miután leszálltunk a gépről. Vicces. Még jó, hogy feszült vagyok.

-Az is vagyok. Szeretnék már túllenni rajta.

-Taxi! –intett le egy kocsit, majd beültünk. Ramón még útközben szólt, hogy nem tud elénk kijönni, a kislányával van valami baj.

-Mi lenne, ha még ma bemennék a rendőrségre? –néztem rá kérdőn.

-Te tudod. Szerintem pakoljunk le a hotelben, aztán majd meglátod.

-Oké. –mentem bele a dologba. Az út hátralévő részén nem szóltunk egymáshoz, túlságosan lefoglaltak a gondolataim. A hotelben kivettük a szobáinkat, leraktam a bőröndöm, és átmentem Brendanhoz. –Szia.

-Szia. Na, hogy döntöttél?

-Menjünk ma.

-Rendben, gyere. –kézen fogott, és lesétáltunk. Fogtunk egy taxit, és egyenesen a rendőrségre mentünk.

-Jó napot. Carlos Ramirezt keresem. –mondtam spanyolul a recepciósnak. –Raquel Mendez vagyok.

-Azonnal szólok neki. –azzal már vette is fel a telefont, én meg egyre idegesebb lettem. -Rögtön jön, addig foglaljanak helyet. –mutatott a folyosón álló székekre. Leültünk. Brendan úgy fogta a kezem, mintha valami kisgyerek lennék, de jól esett. Örülök, hogy itt van.

-Jó napot. Carlos Ramirez vagyok. –nyújtotta a kezét felém.

-Raquel Mendez. Ő pedig a barátom, Brendan Foster. Nem ért spanyolul. –mondtam neki, hiszen Brendan tényleg nem érett egy szót sem, viszont kezet fogtak.

-Kérem kövessenek. –azzal bementünk egy kihallgatóteremhez hasonló terembe. –Azonnal hozom az aktát és a fotókat.

-Rendben. –válaszoltam halkan.

-Minden rendben lesz. –adott egy puszit Brendan a homlokomra.

-Már itt is vagyok. –tért vissza borítékokkal és aktákkal. –Felkészült?

-Igen, essünk túl rajta. –kitöltött néhány papírt, bekapcsolta a diktafont, feldiktálta, a dátumot, a helyszínt, és hogy kik vannak jelen. Brendan bent maradhatott, hiszen úgysem ért semmit az egészből.

-Itt van az első fotó, elmondaná, hogy kik vannak rajta?

-Az édesanyám és az édesapám. –egy sima fotó volt, még a balesetük előtt készült.

-Rendben, akkor megtenné, hogy azonosítja a személyeket? –tett le elém még 6 fotót, ami már a baleset utáni helyszínelésen történt. Úgy éreztem, hogy forog velem a szoba, nem kaptam rendesen levegőt, ugyanis minden emlék a felszínre tört. Beletelt néhány percbe, mire sikerült annyira összeszednem magam, hogy azonosítani tudtam őket.

-Ők is azok. –mondtam halkan.

-Kér egy pohár vizet? –látta rajtam, hogy nem vagyok jól.

-Igen, köszönöm. –azzal felállt, kiment, és behozott egy üveg ásványvizet valamint egy poharat.

-Parancsoljon.

-Köszönöm. –kortyoltam bele a vízbe. Éreztem, hogy egy kicsit jobban vagyok. –Folytathatjuk.

-Biztosan? –válasz helyett csak bólintottam. Elém pakolt még egy rakat képet, volt akiről meg tudtam mondani, hogy kicsoda, és volt akiről nem. Kb. két órán át voltam bent. Ramirez megmondta, hogy valószínűleg többet nem kell visszajönnöm. Még szerencse. Úgy érzem magam, mint akit kifacsartak. A taxiban ismét némán ültünk, még a liftben sem szólaltam meg.

-Raquel, mondj valamit. –kísért be Brendan a szobámba.

-Lehet, hogy nem is csomagolok ma ki, felesleges. Holnap már visszautazhatunk. Addig meg felesleges.

-Raquel, állj le. –ölelt meg.

-Jól vagyok. –próbáltam tartani magam, de nem ment. Kitört belőlem a sírás.

-Édesem, nyugodj meg. –ölelt szorosan magához, miközben simogatta a hátam. –Már vége, és én itt vagyok veled. –adott egy puszit a nyakamra.

-Olyan jó, hogy velem vagy. –szipogtam, miközben adtam egy puszit az arcára. Mélyen a szemembe nézett, és megcsókolt. Olyan gyengéd volt, hogy teljesen belefeledkeztem. Engedtem a csábításnak. Szépen lassan elindultunk az ágy felé. A keze a felsőm alá csúszott, majd gyengéden megszabadított tőle.

-Boldoggá akarlak tenni. –suttogta a fülembe, majd levette a felsőjét, engem pedig az ágyra fektetett. Hamarosan lekerült az összes ruhadarab. Brendan továbbra is szorosan magához ölelt, miközben csókokkal halmozott el. Egyre szaporábban vettük a levegőt, s egyre jobban kívántuk egymást. Néhány pillanat múlva eggyé váltunk. Brendan karjai között biztonságban éreztem magam, szükségem volt a közelségére.

-Annyira jó veled. –mondta halkan Brendan, miközben összebújva feküdtünk.

-Veled is. –bár úgy érzem, hogy valami nincs rendben. De nem tudom, hogy mi. Valami hiányzik, valami nem jó.

-Mit szólnál egy forró fürdőhöz? –vetette fel az ötletet Brendan.

-Azt hiszem inkább később. 

-Én viszont vennék egyet. Nem baj?

-Nem, dehogy. Menj csak. –hagytam, hogy kibújjon az ágyból, és bevonuljon a fürdőbe. Jó is egy kicsit egyedül lenni. Meg kell emésztenem a történteket. Na nem mintha lenne olyan sok gondolkodnivaló azon, hogy lefeküdtünk az előbb, csak még mindig nem értem magam. Azt hiszem felöltözöm. Odamentem a bőröndhöz, és kinyitottam. Ez meg mi? Egy boríték, rajta a nevem. Leültem az ágyra, és felbontottam. Mi??? Ez nem lehet.