Kimi totál ideg volt. „Ne haragudj, de Raquelnek szerintem most pihenésre van szüksége” visszhangzott még mindig a fejében Brendan mondata, miközben egyenesen Ramihoz ment.

-Szia, hát te? Nem úgy volt, hogy vásárolni mész? –nézett rá csodálkozva Rami, amikor meglátta, hogy öccse áll az ajtóban.

-Te meg a fantasztikus ötleteid! Tudod mikor fogok legközelebb rád hallgatni! –dühöngött Kimi.

-Oké, tesók vagyunk, de abba a csökönyös fejedbe még én sem látok be, szóval akár be is avathatnál ha van rá pár perced két dühroham között.

-Ó bocs. Igazad van. Tudhattam volna, hogy tök felesleges az idióta ötleteidet megfogadni. És én hülye még írtam neki levelet.

-Te tényleg írtál neki levelet? –próbálta Rami visszafogni a kitörni készülő nevetését.

-Ja. –válaszolta kedvetlenül Kimi.

-És? –Rami kíváncsi volt minden részletre.

-Mit és? Honnan tudjam, hogy mi van! Azzal a majommal volt Barcelonában, reggel összefutottunk, megkérdeztem, hogy mi van, de az a bájgúnár még csak szóhoz sem hagyta jutni. „Ne haragudj, de Raquelnek szerintem most pihenésre van szüksége” –mondta Kimi elváltoztatott hangon.

-Aha.

-Most mit aha? –nézett rá értetlenül Kimi.

-Itt valaki féltékeny.

-Igen? És mégis ki? Mert hogy én nem, az biztos. –vágta be a durcát, és ledobta magát a kanapéra.

-Ó hogyne. Te nem. Akkor mi a problémád?

-Az, hogy hülyét csináltam magamból!

-Ugyan már! Biztos vagyok benne, hogy nem. –vagy legalább is nagyon reméli. De ezt már csak gondolatban tette hozzá, ugyanis volt egy olyan érzése, hogy ha ezt kimondta volna, akkor Kimi igencsak még idegesebb lett volna.

-Jó neked. Kettőnk közül legalább te biztos vagy valamiben. Szerinted most mit csináljak?

-Az előbb mintha azt mondtad volna, hogy nem fogsz legközelebb rám hallgatni –játszotta most Rami a sértődöttet.

-Tudom. És? Van valami tipped?

-Tippem? Az mindig akad. –vigyorgott Rami, majd vázolni kezdte az eddig csak körvonalazódó tervét.

* * *

Miután egyedül maradtam, elkezdtem kipakolni a bőröndömet, így ismét kezembe került a levél, de erőt vettem magamon, és elraktam. Mégsem nyavalyoghatok egész nap ezen. Miután kicsomagoltam, letusoltam, és úgy döntöttem, hogy jó lenne valamit reggelizni. Lementem az étterembe, és rendeltem egy szendvicset és egy kávét. Már majdnem végeztem, amikor Kiira jelent meg.

-Szia, leülhetek?

-Szia, persze.

-Mi újság? Gyorsan visszajöttél Barcelonából.

-Sikerült elintézni tegnap a dolgokat, így nem volt miért maradni. És veled mi a helyzet?

-Megvagyok. Egyébként elintéztem azt a bizonyos dolgot.

-Micsodát? –néztem rá értetlenül.

-Tudod, amit mondtam. Hogy elviszlek valahova. –csillant fel a szeme.

-Aha, már emlékszem. Szóval még mindig nem akarsz beavatni?

-Nem. Inkább te avass be abba, hogy mikor érsz rá. –vette elő a noteszét.

-Nekem a ma délután is megfelel, vagy akár most is mehetünk. Nincs különösebb programom. –de gáz, tényleg nincs semmi különös tennivalóm. Talán tanulni kellene majd egy kicsit.

-Szuper. Akkor találkozzunk negyed óra múlva a hallban, jó? –álltunk fel az asztaltól.

-Ok. De Kiira –szóltam utána.

-Igen?

-Hogy öltözzek? Mire számítsak?

-Így jó vagy. –azzal már el is tűnt. Egyre kíváncsibb vagyok, hogy mire készül. Fogalmam sincs, hogy mire számítsak. Jóra? Rosszra? Nem, rosszra csak nem kell számítanom. Remélem. Gyorsan beköszöntem Alfreod bácsinak, pár szóban elmondtam, hogy mi volt Barcelonában, majd felmentem a táskámért, és lementem a hallba. Pár perc múlva Kiira is megérkezett.

-Biztos nem árulod el, hogy hova megyünk? –próbáltam kiszedni belőle a dolgot.

-Nem, és ne kérdezősködj, mert nem mondok semmit. –mosolygott. Oké, tényleg nem fog semmit sem mondani. A továbbiakban csupa semleges dolgokról beszélgettünk. Mesélt arról, hogy hogyan ismerkedtek meg Ramival. Tök aranyos volt ahogy áradozott róla. Látszik, hogy tényleg imádják egymást. –Meg is érkeztünk. –álltunk meg egy ötemeletes ház előtt.

-És mi van itt?

-Ki van itt. –javított ki Kiira. –De ne kérdezz többet. –mosolygott még mindig.

-Oké, feladom. Meg sem szólalok. –mosolyogtam én is. Beszálltunk a liftbe, és felmentünk a negyedik emeletre.

-Gyere, ez az. –mutatott egy ajtóra, amire a 23-as szám volt kiírva, majd kopogott. Hamarosan egy idősebb hölgy nyitott ajtót.

-Á, gyertek csak be aranyoskáim. –oké, most már végképp elvesztettem a fonalat, hogy mit keresek én itt.

-Matilde, ő itt Raquel, az egyik barátnőm. Raquel, ő pedig Matilde, egy nagyon kedves ismerősöm még Finnországból, mellesleg jósnő. –na erre a szóra aztán igazán felkaptam a fejem. Jósnő??? Mit keresek én egy jósnőnél??

-Jó napot. –köszöntem még mindig hitetlenkedve.

-Szervusz. Gyertek, üljetek le. –vezetett minket a nappalijába. –Hozhatok egy teát?

-Igen, köszönjük. –szólalt meg gyorsan Kiira, még mielőtt ellenkezhettem volna.

-Rendben, akkor máris hozom. –azzal Matilde eltűnt a konyhában.

-Kiira, igazán szólhattál volna, hogy hova hozol. –súgtam oda neki.

-Miért? Akkor biztosan nem jöttél volna el.

-Hát az biztos. –jól látja a dolgot. Eszem ágában nem lett volna egy jósnőhöz eljönni.

-Ne aggódj, általában mindenki hitetlen eleinte. –tért vissza Matilde a teákkal. –Megérzem. –tette hozzá gyorsan, miután látta, hogy elképedve nézek rá, mivel nem hallhatta az előbbi beszélgetésünket.

-Ó, értem. Köszönjük. –vettük el a teákat. Hm…ez tök fini. Nem tudom, hogy milyen tea, de ízlik.

-Szóval, szerelmi dologról van szó, ha jól sejtem. Nyugi, ezt Kiira mondta. De csak ennyit.

-Hát…nem is tudom. A helyzet nem egyszerű. –mondtam halkan.

-Sosem az gyermekem. Na mutasd a tenyered. –mosolygott rám bíztatásként Matilde, amivel sikerült meggyőznie. –Hm…Igen. Ahogy látom két férfi között őrlődsz, és nem tudsz választani, igazam van?

-Igen. –vajon ezt most tényleg a tenyeremből olvasta ki, vagy Kiira mondta meg neki.

-Érzem, hogy még mindig nem bízol bennem, illetve a jóslásban. –oké, beletrafál, kezdek félni tőle. –Tégy próbára. Kérdezz valami olyat, amit nem tudhatok.

-Rendben…-mit kérdezzek?? -…lehet, hogy hülye kérdés lesz, de őszintén szólva nem jut most jobb az eszembe.

-Mondd csak. Nem számít, hogy milyen.

-Szóval a barcelonai egyetem diákja vagyok, de milyen szakon? –oké, tényleg hülyén érzem most magam. Folytatta a tenyerem tanulmányozását, majd egyszer csak megszólalt:

-Úgy látom fogékony vagy a művészetekre. Szóval egyértelmű, hogy valamilyen művészettel kapcsolatos szakon vagy. –anyám. Lehidalok. –Na, ráhibáztam?

-Művészettörténetet tanulok. –mondtam még mindig, miközben alig hittem a fülemnek. Oké, kételyek eloszlatva.

-Nos, akkor térjünk vissza a szerelmi dolgokra. –nézett megint a tenyeremre –Döntened kellene, minél hamarabb, mert ez így egyik fiúnak sem jó, na meg neked sem.

-Tudom, de képtelen vagyok.

-A Sors majd segít. Ma este azzal a férfival fogsz találkozni, aki az igazi az életedben. Ne aggódj, meg fogod érezni. –mosolygott –Többet nem mondhatok.

-Rendben. Köszönöm. Mivel tartozom?

-Kiira már elintézte. –kacsintott egyet a lányra.

-Nos, akkor mi mennénk is. Köszönjük a teát, és hogy időt szakítottál ránk. –ölelte meg Kiira.

-Ugyan már! Nincs mit. Aztán vigyázzatok magatokra! –kísért ki minket Matilde.

-Na, vélemény? –kérdezte izgatottan Kiira, miközben lefelé baktattunk a lépcsőn.

-Érdekes volt, az biztos.