A szaunázás után felmentem, és csak néztem a tv-t. Tök jól ellazultam, és mondhatom, hogy nyugodt is vagyok. Miután kellőképpen eluntam magam, úgy döntöttem, hogy lemegyek vacsorázni. Felvettem egy fekete nacit, hozzá pedig egy halványkék pulcsit. Sminkhez most nem volt kedvem, különben is tök felesleges lenne. A hajamat is leengedve hagytam. Beszálltam a liftbe, és megnyomtam a földszintre vivő gombot. Miután sikeresen leértem, az étterem felé vettem az irányt. Arra azonban nem számítottam, hogy ott találom Brendant, aki amikor meglátott, felállt, és elindult felém.

-Szia, hát te? –próbáltam leplezni a meglepődöttségemet.

-Szia. Nem tudtam kivárni, hogy hívj. Gondoltam eljövök, és foglalok egy asztalt. Vártam, hogy le gyere.

-És mit csináltál volna, ha nem jövök? –tettem fel a fogós kérdést.

-Felmentem volna érted. Nos, mehetünk? –mutatott az asztal felé.

-Persze. –basszus!!! A jósnő. Mit is mondott? Ma este azzal találkozom, aki hozzám való? Igen. Ezt mondta. Azt hiszem ő a válasz a kérdésre. És most boldognak kéne lennem. Nagyon boldognak. Csak kár, hogy nem érzem annak magam. Ok, örülök, meg minden, de valami megint hiányzik.

-Hahó, Raquel!

-Igen? –azt hiszem nem figyeltem rá.

-Azt kérdeztem, hogy jó lesz egy pohár vörösbor?

-Persze. Jó lesz.

-Te nem is figyelsz rám. Min gondolkodtál így el? –mosolygott Brendan.

-Semmi különös, csak eszembe jutott, hogy 3 hét és karácsony. –azta, ezt aztán szépen megcsináltam. Tényleg, karácsony. Mit csináljak Kimi ajándékával? Kellett nekem már vagy egy hónapja megvenni.

-Jó, hogy mondod. Már akartam kérdezni, hogy hol karácsonyozol. Mert arra gondoltam, hogy eljöhetnél velem a szüleimhez. Fantasztikusan szokott telni a karácsony. Az egész család együtt van, közösen díszítjük fel a fát, anyu isteni kaját csinál, a nagyi meg sütit süt, aztán este megajándékozzuk egymást, és órákon át beszélgetünk. Na?

-Hát…nem is tudom. –erre most mit mondjak?? Ez még túl korai. Nem? Vagy csak én húzom be ösztönösen a kéziféket minden egyes családi rendezvény előtt?

-Szerintem biztosan te is élveznéd. Különben is, te sem gondolod komolyan, hogy a karácsonyt egy szállodában töltsd, egyedül. –na kösz, most miért kellett ezt úgy megnyomni? Igen, tényleg rohadt érzés egyedül karácsonyozni, de héé. Nem is leszek egyedül. Itt van Alfredo bácsi. Igen, vele fogok karácsonyozni. –Na jó, nem nyaggatlak, majd később visszatérünk rá, rendben?

-Oké. –vidultam fel máris egy kissé.

* * *

Kimi csak arra vágyott, hogy nyugodtan megvacsorázhasson, ezzel ellentétben kiket látott meg először amint belépett az étterembe? Hát persze, hogy Raquelt és Brendant. Már csak ez hiányzott neki. Komolyan, eszméletlen, hogy mindenhol őket látja, vagy összefut velük. Tényleg veszett ötlet volt megírni azt a levelet. Ismét úgy járt, mint az iskolában. Úgy látszik a történelem ismétli önmagát. De miért mindig vele történik ez? Miért nem tud csak egyszer egy olyan lányba beleszeretni, akivel nincs ennyi bonyodalom? Talán azért, mert az úgy túl egyszerű lenne. Ráadásul mindjárt itt a karácsony, és nem tudja, hogy mit kezdjen Raquel ajándékával. Adja oda valaki másnak? Az anyjának nem adhatja, rögtön kiszúrná, hogy nem neki szánta. Akkor Kiirának? Rami tuti kinyírná. Halott ötlet. Viszont már nem volt kedve lent kajálni, inkább úgy döntött, hogy felvitet valamit a szobájába, így elindult a lift felé.

* * *

-Te mit kérsz enni? –kérdezte Brendan, miközben az étlapot tanulmányoztuk. Igazság szerint már kívülről tudom, hogy mit lehet enni, annyi ideje itt élek már.

-Nem is tudom –most mit húzom itt az időt? Gyorsan döntenem kellene. –Bocs –álltam fel az asztaltól, miután megszólalt a telefonom. Elindultam kifelé, de azért közben felvettem. –Szia Ramón.

-Szia. Csak tudni akarom, hogy hogy vagy?

-Köszi, megvagyok.

-Tényleg ne haragudj, hogy nem tudtunk találkozni. –szabadkozott Barcelona miatt.

-Ugyan már. Semmi gond. Úgyis csak mentünk és jöttünk.

-Jól van. És mi volt bent? –célzott a rendőrségre.

-Semmi különös. Azonosítottam a képeket, és kész. Elvileg többet már nem nyaggatnak, de ki tudja.

-Jól van. Akkor nem is zavarok tovább. Légy jó.

-Nem zavarsz. Te is. Szia.

-Szia. –olyan édes, hogy így aggódik. Tényleg jó lett volna találkozni, de megértem, hogy a kislánya mellett volt. Amikor megfordultam, éppen Kimivel találtam szemben magam. Anyuuu!! A jósnő!!! Ezt nem hiszem el!! Most érzem azt, hogy igaza van, de…nem értem. Okés, próbálom összeszedni magam.

-Nem mész vissza? –szólalt meg Kimi közönyösen.

-Hogy?

-Vár a barátod. –hangsúlyozta ki elég rendesen az utolsó szót.

-Ő nem…A jósnő…

-Na nekem mennem kell, vacsorázni viszem az új barátnőmet, és ha nem haragszol nem szeretném megvárakoztatni.

-Menj csak. –mondtam halkan. Én hülye. Majdnem elmondtam neki a jósnős dolgot. Miután egyedül maradtam, nekidőltem a falnak, és próbáltam elrendezni magamban a dolgokat. Tehát a Sors, ez a drága kedves valami elrendezte az életem, és úgy döntött, hogy nekem Brendannal lesz a legjobb. Hát…ha ez jutott, akkor hajrá. Fogtam magam és visszamentem Brendanhoz.

-Bocs, hogy ilyen sokáig tartott, de Ramón volt az. –Kimit eszem ágában nem volt megemlíteni.

-Aham, meg ahogy láttam Kimi is. –szuper, tehát látta.

-Csak pár szót váltottunk. –próbáltam minél hamarabb ejteni a témát.

-Láttam. Meg azt is, hogy előtte szótlanul álldogáltatok. Azt hittem annak a dolognak már vége.

-Vége is. –szuper, most még itt bizonygatom neki, hogy már semmit nem érzek Kimi iránt, mikor ebben egyedül én nem vagyok biztos.

-Hát néha nem úgy látszik. Például ott van az a levél is…-hozta fel azt a bizonyos irományt- Ha nem számítana, akkor kidobtad volna olvasás nélkül.

-Azt sem tudtam, hogy ő írta. És általában el szoktam olvasni a nekem szóló dolgokat.

-És elmondani mikor akartad? –kérdezte dühösen.

-Most tényleg amiatt a hülye levél miatt vitatkozunk? –kaptam fel a vizet. –Szerintem le lehetne igazán akadni a témáról. Nem tudom, hogy miért kell ezt túlragozni ennyire. –szuper, most sikerült jól felhúznom magam, ráadásul a fél étterem minket bámul.

-Szívem, kettőnk közül te vagy az, aki túlragozod. –váltott kedvesebb hangra.

-Bocs, elment az étvágyam. –álltam fel az asztaltól, és egyenesen felmentem a szobámba.