Kimivel megkerestük az igazgatónőt, és elmondtuk, hogy szeretnénk Miát örökbe fogadni. Nem szólt különösebben semmit, átnyújtott egy dossziét, amiben az örökbefogadáshoz szükséges papírok voltak, és megkért minket, hogy gondoljuk át még egyszer, s ha még akkor sem változik meg az álláspontunk, akkor töltsük ki a papírokat, és keressük fel ismét őt.

-Kimi…nem érezted furának egy kicsit az igazgatónőt? –kérdeztem már a kocsiban ülve. Most ő vezetett.

-Hát…egy kicsit. De biztosan csak meglepődött. Ne aggódj, nem lesz gond. –mosolygott Kimi, miközben leelőzött egy autót.

-Legyen igazad. Mi a mai programod? –tereltem el a gondolataimat az igazgatónőről.

-Nem tudom. Mi lenne ha átnéznénk a papírokat? –mutatott az ölemben levő mappára.

-Oké. –miért érzem ilyen nyugtalanul magam? Nem értem. Boldognak kellene lennem. Okés, az is vagyok, de valami zavar. Hogy értette azt az igazgatónő, hogy ha még akkor sem változik az álláspontunk?  Egy gyereket nem lehet ide-oda pakolgatni.

-Még mindig az igazgatónőn gondolkozol? –belém lát.

-Aham. –felesleges titkolnom előtte.

-Figyelj, szerintem csak azért mondta amit mondott, mert félti a gyerekeket, és azt szeretné, ha mindegyik boldog családban nőne fel. Ne gondolj semmi rosszra. –nyugtatgatott továbbra is Kimi.

-Igazad van. És a családnak mikor akarod elmondani?

-Raminak és Kiirának elmondhatnánk ma este, mondjuk egy vacsora mellett. Anyuéknak meg karácsonykor, otthon. –igaz, hiszen ők már visszautaztak Finnországba, amíg én Barcelonában voltam.

-Rendben, de ugye tudod, hogy ha hamarabb megtudják Ramitól, akkor haragudni fognak, hogy nekik nem mondtuk el. Mi lenne, ha Ramiékat is csak karácsonykor avatnánk be?

-Igaz, a drága bátyám úgy sem tud sokáig titokban tartani semmit sem. –nevette el magát. Ok, ez is megoldva. Kimi leparkolt a szállodánál, majd felmentünk, és átnéztük és kitöltöttük a papírokat. –Szivem…

-Igen? –néztem rá kérdőn, mivel elhallgatott.

-Tudom, hogy nem akarunk semmit sem elkapkodni, meg minden, de mit szólnál hozzá, ha összeköltöznénk? Várj, ne mondj rá semmit még. Nyugodtan gondold át, nem akarok semmit sem erőltetni. Csak tudod szeretlek, és minden reggel melletted akarok ébredni. Ja, és nyilván az adoptálásnál is nagyobb sikere lenne egy saját otthonnak, mint 2 szállodai szobának.

-Tudom kicsim. Szerintem jó ötlet.

-Tényleg? –most mi van? Miért néz így rám. Most mondtam, hogy jó ötlet. Nem értem, hogy min csodálkozik.

-Igen, miért?

-Azt hittem, hogy még át akarod gondolni, vagy ilyenek. –felállt, és töltött egy pohár vizet magának.

-Mit gondoljak át? Hogy szeretlek? Oké…átgondoltam és szeretlek. –mosolyogtam rá.

-Mindjárt jövök. –felpattant, felkapta a kabátját, és elindult kifelé.

-Most meg hova mész? –komolyan, néha nem értem a pasikat.

-Csak veszek újságot, amiben vannak lakások. –azzal el is tűnt. De édes. Máris hogy pörög. Amíg vártam rá, rendeltem kaját, hiszen mégsem halhatunk éhen. A pincér máris megérkezett a hamburgerekkel és a sült krumplival. Tudom, nem egészséges, de finom. Olyan guszta az a sült krumpli. Ha eszek egyet, azt még úgysem veszi észre. Na jó, még egyet. Tényleg ez lesz az uccsó.

-Hát, te? Nekem nem is hagysz? –toppant be Kimi.

-De. Hagytam. –mutattam, hogy hősiesen ellenálltam, és a fél adag krumpli az övé.

-Édes vagy. Itt vannak az újságok –tett le elém vagy ötöt, de magának is kb. ugyan ennyit hagyott. –Csak találunk valamit, nem? –elkezdte lapozgatni az újságokat, miközben már nyúlt is a sült krumpliért.

-Remélem. Tényleg jó lenne már, ha lenne egy kis otthonunk, ami csak a miénk, és ahol nem zavarnak minket. –kezdtem el álmodozni.

-Nézd, ez milyen? 3 szoba, konyha, ó, nem jó.

-Miért? –eddig jól hangzik.

-Nincs fürdőszoba. –húzta a száját Kimi.

-Szép. Hát akkor másikat keresünk. Kivéve, ha nem akarsz fürdőszobát, bár nem lenne túl higiénikus.

-Ja, jól néznénk ki. Ez viszont nem rossz. Nyugodt városrészen 2 szobás lakás nagy nappalival és konyhával valamint fürdőszobával kiadó. Na? –nézett rám reménykedve, mire elővettem a telefonom, és felé nyújtottam.

-Hívd fel.

-Oké. Kicsöng…Jó napot kívánok. Matias Räikkönen vagyok –mi? Matias? Oké, használja a középső nevét is, de édes.- Érdeklődni szeretnék a lakás után, amit hirdetnek…Igen…Aham…Rendben…Akár most is…Jó, indulunk, köszönöm. Akkor ott találkozunk…Visszhall. Vedd a kabátod kicsim, megnézhetjük a lakást. Éppen most van ott a tulaj.

-Szuper! –máris belebújtam a kabátomba, felkaptam a táskát, és már indultunk is. A lakás tényleg nyugodt környéken fekszik, annak ellenére, hogy nincs messze a belvárostól. Bekopogtunk, s néhány perc múlva meg is jelent az ajtóban egy idős bácsika, és a fia. Valószínűleg ők a tulajok.

-Jó napot kívánok! Matias Räikkönen vagyok, én telefonáltam az előbb. –mutatkozott be Kimi. –Ő pedig a feleségem, Raquel. –felesége? De édes.

-Jó napot. Felix Green. Örvendek. Ő az édesapám, Max Green. Fáradjanak be.

-Köszönjük. –elindultunk utánuk.

-Ez lenne itt a nappali. –tényleg milyen nagy, és ahogy nézem még terasz is van. –Innen nyílik a konyha –mutatott balra -a két szoba –most jobbra mutatott-, valamint a fürdő. A szomszédokkal nem szokott gond lenni. És újságírók vagy fotósok sem szoktak errefelé járkálni. –lebuktunk.

-Az nagyon jó. –mosolyodott el Kimi. –Nem, kicsim?

-De. Az tényleg. Jó lenne végre egy kis nyugalom.

-Nos, mi kimegyünk a teraszra, addig még nézzenek körül nyugodtan, és beszéljék meg. –hagytak minket magunkra, mi pedig felfedezőútra indultunk a lakásban.

-Nézd milyen tágas a szoba. –mutattam boldogan Kiminek.

-Ú, ez tényleg jó. A másikat is gyere nézd meg. Az tökéletes lenne Miának. –mentünk át a másik szobába. Tényleg aranyos szoba. Jóval kisebb, mint a másik, de kényelmesen el lehet így is férni benne. A következő állomásunk a fürdő volt. Az is szépen nézett ki, bár egy festés ráférne, ahogy a többi szobára is, de ez a legkevesebb. A konyha is klasszul nézett ki, bár a színe, a lila nem tetszik. –Szerinted mi legyen? –fordult felém Kimi.

-Nem tudom. Nekem tetszik. Csak lehet, hogy nem kellene rögtön beleugrani az elsőbe.

-Lehet, hogy igazad van. De mi van, ha utána nem találunk normális lakást?

-Még mindig ott van a szálloda. Bár a gyerekkel nem kellene szállodában lakni.

-Figyelj. Van egy ötletem. –ölelt át.

-Na mond.

-Mi lenne, ha ezt most kivennénk. Úgyis addig maradnánk itt, amíg a produkciónak vége nem lesz. Svájcban ott a házam, Milánóban vagy valahol Maranello közelében is kell majd egy lakás, szóval nem fogunk örökre itt maradni.

-Rendben. Meggyőztél. –mosolyogtam rá. Hát lehet ennek a pasinak ellenállni?

-Szuper! –csókolt meg Kimi.

-Nos, sikerült dönteni? –jött be Felix és az édesapja.

-Igen, kivesszük –előztem meg Kimit a válasszal.