Fél 10-kor landolt a repülőnk Helsinkiben. Kiira szerencsére el tudta intézni, hogy a repülőjegyeink egymás mellé szóltak, így nem unatkoztunk az út alatt, a többi utas bánatára végigdumáltuk és végignevetgéltük az utat. A hangulat tehát megvolt, amikor kiléptünk a repülőtér kapuján a csípős finnországi hidegbe. Az átmeneti kabátomat vettem fel, de még ez is vékonynak bizonyult, így Kimi szorosan magához húzott, miközben Rami is ugyan ezt tette Kiirával, s így próbáltunk taxit keríteni. Pechünkre a legtöbbet az akkor érkező üzletemberek elhappolták előlünk.

-Na jó, én nem várok itt tovább. Felhívom Tonit, még mielőtt mind a négyen jégkockák leszünk. –toporgott Kimi, és előhalászta a telefonját a zsebéből.

-Szerinted nincs egy kicsit késő, hogy felhívd? –utaltam az órára, ami már majdnem 10-et mutatott.

-Ezen ne aggódj –fűzte hozzá Rami- Toni még biztos ébren van.

-Rendben. Ti ismeritek. –bújtam ismét Kimihez, aki időközben Tonival értekezett.

-Oké, 30 perc és itt lesz. –tett el a telefonját. –Addig mit csináljunk? –nézett végig ötleteket várva.

-Kimi? Tényleg te vagy az? –hallottunk egy női hangot magunk mögött, majd mindannyian a hang irányába fordultunk. Egy hosszú barna hajú vékony lány állt előttünk, s szemmel láthatóan csak Kimi érdekelte.

-Riia! Hát te hogy kerülsz ide? –Kimi elengedett, majd odament, hogy megölelje a lányt.

-Tomit hoztam ki a reptérre. Üzleti út, megint. És ti? Á, sziasztok, észre sem vettelek titeket. –de rendes. Pedig tök észrevehetőek vagyunk. –Kiira, ti újra együtt? Nem gondoltam volna. –De kedves. Szemmel láthatóan Kiirának is jól esett a megjegyzése.

-Igen, együtt. –húzta magához közelebb Ramit mintegy jelezvén, ők bizony összetartoznak.

-Jajj, majdnem elfelejtettem, ő a menyasszonyom, Raquel. –mutatott be végre Kimi. Milyen aranyos, majdnem elfelejtett.

-Szia. –erőltettem egy mosolyt magamra.

-Szia. Te ugye nem vagy finn? Spanyol vagy? –gratu. Sok időbe telhetett, mire rájött.

-Igen. Spanyol.

-És merre mentek? –máris visszafordult Kimihez, és úgy mosolyog rá, hogy mindjárt kiesik az összes foga. Csodálatos.

-Igazából haza, csak nem találtunk taxit, és Tonira várunk.

-Ó, ha csak ennyi a gond, akkor hívd fel, hogy ne jöjjön, elviszlek titeket.

-Rendben, nagyon köszi. –ugye nem mondja komolyan, hogy ő fog minket hazavinni? Én ugyan be nem ülök a kocsijába. És Kimi már el is indult. Fantasztikus. De ahogy látom Kiirának sincs sok kedve hozzá. Összenéztünk, majd követtük Kimiéket. Azt már gondolom mondanom sem kell, hogy ki ült Riia mellé, igen. Kimi. Rami, Kiira és én pedig hátra. Riia aztán volt olyan kedves, hogy finnre váltott, így semmit nem értettem az egész beszélgetésből. Kétszer hallottam a nevem, de mivel Kimi arra sem vette a fáradtságot, hogy tolmácsoljon, így inkább az ablakon bámultam kifelé. Az azonban hamar szemet szúrt, hogy a csaj milyen sűrűn szereti megérinteni Kimi térdét. Ez a félnótás meg hagyja. Nem is zavarja, hogy én is itt vagyok. Rami közben felhívta Tonit, hogy mégsem kell értünk jönnie. Gondolom örült neki, hogy nem kell kimozdulnia ebben a hidegben. Nagy nehezen végre megérkeztünk Espooba, s Riia leparkolt egy ház előtt. Még mondott valamit Kiminek, miközben mi már kiszálltunk, majd odavetett nekem egy „Szia”-t, és már el is hajtott. Végigmentünk a házhoz vezető járdán, majd benyitottunk a házba, ahol már sokkal kellemesebb idő fogadott minket.

-Sziasztok! Végre! –bukkant elő a nappaliból Paula, majd megölelt és megpuszilt mindenkit- Gyertek, a vacsora csak rátok vár. –terelt be minket a konyhába, ahol egy tölgyfa asztal volt megterítve 6 személyre.

–Sziasztok! Ilyen hamar találtatok taxit? –jött be csodálkozva Matti, hiszen tudta, hogy attól, hogy éjjel landol a gép, nagyon sok üzletember veszi igénybe a légi közlekedést, s utána persze a taxisok szolgáltatásait.

-Riiával összefutottunk, és volt olyan kedves, hogy elhozott minket. –újságolta Kimi. Hogy oda ne rohanjak. Az már tuti, hogy volt köztük valami.

-Ez tényleg kedves volt tőle. –ismételte el Matti is a fia szavait. Kiirával összenéztünk, de nem szóltunk egy szót sem.

-A lényeg, hogy végre megérkeztetek. Lányok, olyan csöndben vagytok –terelte a témát Paula.

-Csak elfáradtunk –feleltük szinte egyszerre Kiirával.

-Akkor gyorsan vacsorázzunk meg, hogy tudjatok pihenni. A szobákat már előkészítettem.

-Köszönjük anyu. –adott egy puszit Rami az édesanyja arcára, majd asztalhoz ültünk, és megvacsoráztunk.

-Kicsim, nem baj, ha mi még lent maradunk egy picit? –ölelt meg Kimi.

-Nem, dehogy. Köszönöm a vacsorát, isteni volt. Jó éjszakát. –indultam el az emeletre.

-Raquel, várj meg. –jött utána Kiira.- Én is jövök.

-Kiira, mond meg őszintén –bementünk Kimi szobájába –most csak én láttam úgy, vagy az a Riia tényleg kicsit rámozdult Kimire? –ültem le az ágyra, s elkezdtem kicsomagolni a már korábban felhozott bőröndömet.

-Őszintén? Igen. A kocsiban végig fűzte. Segítsek? –mutatott a bőröndre.

-Éreztem. Nem kell, köszi. Tudtam, hogy mesterkedik valamiben, főleg, amikor átváltott finnre. És Kimi miket mondott neki?

-Hát… -tétovázik. Ez nem jó.

-Kérlek mond el.

-Flörtölt vele. –bökte ki végül Kiira.  

-Egyre jobb. Remélem többet nem látom, különben… -csuktam le a bőröndöm.

-Ezt felejtsd el, biztos vagyok benne, hogy most, hogy Tomi nincs itthon, mi meg itt vagyunk, át fog jönni.

-Gondolhattam volna.

-Ja. Az a csaj mindig csak bajt kavar. Miatta mentünk szét Ramival annak idején. –mondta halkan. –Raquel, én nem akarom még egyszer végigcsinálni ezt az egészet. Én nem akarom elveszíteni Ramit. –túrt bele idegesen a szőke hajába Kiira.

-Figyelj. Próbáljunk meg pihenni, és holnap reggel majd kitalálunk valamit, rendben? Nem hagyjuk magunkat. –megpróbáltam egy kicsit jobb kedvre deríteni Kiirát, de valójában még fogalmam sem volt róla, hogy hogy lehetne távol tartani az exbarátnőt.

-Rendben. Megyek is. Jó éjt. –köszönt el.

-Jó éjt. –fogtam az alvós cuccom, majd elmentem letusolni. Amikor visszaértem a szobába, Kimi éppen a bőröndje kicsomagolásával foglalatoskodott.

-Azt hittem, hogy már régen alszol. –indult el felém, de kikerültem őt, és az ágyhoz mentem.

-Kiirával még váltottunk pár szót. –ültem le az ágyra, és elővettem a kézkrémet.

-Valami baj van? –nézett rám gyanakvóan.

-Kellene? –most én voltam az, aki gyanakodva méregette a másikat.

-Nem.

-Akkor gondolom azért sem kellene aggódnom, hogy flörtöltél Riiával. –elkezdtem bekenni a kezem. Kimi pedig szótlanul állt.

-Ugyan már, honnan veszed, hogy flörtöltem vele? –kérdezte felháborodva Kimi.

-Mindegy. Hagyjuk. Túl fáradt vagyok ahhoz, hogy vitatkozzak. –bújtam be az ágyba.

-Most nem értem, hogy mi a bajod. Egyszerűen kedves voltam hozzá, mivel ő is volt olyan kedves, hogy hazahozott minket. Gondolom te sem szerettél volna még vagy fél órát ott fagyoskodni.

-Ő meg gondolom merő kedvességből az ágyadba is bebújna, és csak az tartotta vissza tőle, hogy én is itt vagyok. –már amennyire ez visszatartó erő lehet a számára.

-Na jó, én ezt nem hallgatom tovább. –azzal kiment, és egy picit hangosan becsukta az ajtót. Szuper. Nem érdekel. Nekem van igazam. És a legszebb az egészben, hogy az a hülye liba most boldog lehet, mert ha az volt a célja azzal a kis közjátékkal, hogy összeugrasszon minket, akkor sikerült neki.