-Abból kérek egyet –mutattam az újságra. Remegő kézzel fizettem ki. Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek.

-Tessék. De nem szégyellik magukat? Ilyet művelni! –vágta le elém felháborodottan a nő az újságot. Nincs kétség, felismert.

-Maga semmit sem tud!!  -hagytam ott dühösen az újságost, és rohantam haza. –Kimi!! –rontottam be az ajtón.

-A szobában vagyok! –kiabált ki.

-Gyere ki! –raktam le a szatyrokat a konyhában.

-Mindjárt.

-Gyere máár!!! –lettem egyre kétségbeesettebb.

-Mi az? –jött ki végre Kimi a szobából.

-Ez. –mutattam neki az újságot.

-Újság? Nem érdekel. –fordult vissza.

-Akkor sem, ha arról írnak, hogy megvesztegettük Anitát a gyerekért?

-Micsoda??? –fordult vissza Kimi rögtön, kikapta a kezemből az újságot, és olvasni kezdte. Szemmel láthatóan ő is egyre idegesebb lett. –A rohadt életbe! –dobta félre az újságot.

-Látod, mondtam, hogy nem kellett volna fizetni annak a dögnek!!

-Honnan a fenéből tudhattam volna, hogy be van kamerázva az az átkozott koszfészek?! –kezdtünk el kiabálni egymással.

-Mit tudom én! Talán alapból nem kellett volna odamenni. Nem gondolod?

-Tök jó, így utólag okosnak lenni, nem gondolod?

-Talán néha hallgathatnál is rám!! -francba, ki a fene az? –Akkor nem lennénk ilyen helyzetben!! –kiabáltam tovább, miközben mentem ajtót nyitni.

-Imádom, amikor ilyen vagy, mondtam már? –kiabált vissza Kimi cinikusan.

-Jó napot, csak nem rosszkor jöttünk? –állt egy kosztümös nő és egy öltönyös férfi az ajtóban. Basszus!! A gyámügyesek.

-Nem, dehogy. –erőltettem egy mosolyt magamra. Ahogy láttam Kimi is próbált rekordsebességgel megnyugodni. –Fáradjanak be. –álltam el az útból, majd miután bejöttek, a hátuk mögött jeleztem Kiminek, hogy az újságot tüntesse el. –Hozhatok esetleg egy kávét, vagy teát, vagy valamit?

-Köszönjük, egy kávét elfogadnánk, de reméljük, minket nem akarnak megvesztegetni, mert akkor előre szólok, hogy az nem fog menni. –majdnem kiöntöttem a vizet. Kimi is lesápadt rendesen. –Láttuk az újságot. –fűzte hozzá még a nő.

-És meghallgatják a mi verziónkat, vagy feltétlenül annak hisznek? –kérdezte komolyan Kimi.

-Természetesen meghallgatjuk. –szólalt meg a férfi még a nő előtt.

-A nő megzsarolt minket... –kezdett bele Kimi, és elmondta az egészet úgy, ahogy történt. Mind a ketten türelmesen, rezzenéstelen arccal hallgatták végig, miközben én igyekeztem megfőzni a kávét. Mire végzett Kimi, a kávé is megfőtt, így a kérdéseikre már a kávé mellett tudtunk válaszolni.

-És miért nem jelentették a rendőrségen az esetet? –tette fel az első kérdését a nő.

-Mert nem tudtuk volna bizonyítani. –válaszolt nyugodtan Kimi. Azt hiszem a dolgok kezdenek egyenesbe jönni. –És amit láttunk a nő lakásán, az egyértelműen bizonyítja, hogy képtelen lenne felnevelni egy gyereket.

-És mi volt az előbbi veszekedés tárgya? –akadékoskodott tovább a nő. Úgy látszik ő nem zárt a szívébe minket.

-Semmi különös. –szólaltam most én meg.

-És milyen helyzetre célzott a vita során? –basszus, ez mindenre kíváncsi?

-Helyzetre? Jaa! A helyzet. –néztem Kimire segélykérően.

-A csapra gondolsz szívem? Mondtam, hogy hívtam szerelőt. Legkésőbb délutánra már készen lesz. Tudják most költöztünk ide, és akadt egy kis gondunk az egyik csappal a fürdőszobában, és az én kis Raquelem nem akarta, hogy így lássák a fürdőt. –ok, nála a pont, jó mentés volt.

-Ha már itt tartunk, megtenné, hogy körbevezet a lakásban, kisasszony? –állt fel a férfi.

-Természetesen. –na, ő már sokkal szimpatikusabb, mint a nő. Még szerencse, hogy a gyerekszobát is megcsináltattuk. –A nappalit azt hiszem már nem kell megmutatni. Az lenne a konyha –invitáltam arra- itt a hálószobánk –remélem Kimi elpakolt maga után, és nem lesznek szanaszét a cuccok. Igen, hála rend van. –Ez pedig a gyerekszoba lenne.

-Nagyon aranyos. –reméltem is, hogy aranyosnak találja. A fal barackszínű, mesefigurás kiságy és pelenkázó, valamint rengeteg babaholmi kapott helyet. Jó, elhiszem, hogy talán korai volt a bevásárlás, de nem lehet az utolsó pillanatra hagyni. –Köszönöm, eleget láttam. –azzal elindult vissza a nappaliba, ahol a nő tovább faggatta szegény Kimit.

-Hogy tudja megvédeni a gyermeket a nyilvánosságtól? –persze minden egyes kérdésére leírta a válaszokat, vagy legalábbis a fontosabb dolgokat biztosan.

-Megvédeni? Szeretnénk visszaköltözni Svájcba, ahol sokkal nyugodtabb minden, nincs ekkora felhajtás az ember körül.

-És addig? –firtatta tovább a nő a kérdést.

-Azt hiszem hála az újságíróknak ezt sosem lehet teljesen kivédeni. –ahogy látom Kimi kezd egyre idegesebb lenni.

-És mi a helyzet a foglalkozásával? –kérdezte szigorúan a nő.

-Mi lenne? Úgy értem mire kíváncsi ezzel kapcsolatban? –helyesbített gyorsan, miután látta, hogy a nő már szólásra nyitotta a száját.

-Úgy értem, hogy láttam már életemben pár futamot ahhoz, hogy tudjam, ez a szakma nagyon is veszélyes.

-Nem veszélyesebb, mint közúton autót vezetni. –próbált Kimi nyugodt hangon válaszolni.

-Ki nevelné fel a kicsit, ha maga történetesen meghal az egyik futamon?

-Na ebből elég! –szóltam bele, mivel ezt már képtelen voltam tovább hallgatni. –Nem fog meghalni, mert egyszerűen olyan biztonságosak ezek az autók, amilyeneket maga még nem látott. Különben is, Kimi pontosan tudja, hogy mit csinál. Ha úgy érezné, hogy életveszélyes, akkor abbahagyná. Magának meg nincs joga ilyen kérdést feltenni. –oké, talán egy kicsit túlságosan elragadtattam magam.

-Rendben. Akkor térjünk át önre, Mendez kisasszony. –a hanghordozása alapján rosszat sejtek. –Mi a helyzet a rendőrségi ügyével? –ez aztán jól felkészült, az biztos.

-Nincs rendőrségi ügyem. –ez igaz. Ugyanis az anyuék ügye, nem kifejezetten az enyém.

-És a szülei?

-Ők már nem élnek. –tettem hozzá normál hangon, miközben Kimi feszülten figyelt. Tudta, hogy ez egy kényes téma a számomra.

-De a nyomozás folyik, ami miatt önt is kihallgatták, nem igaz?

-Nem kihallgattak, hanem megkértek, hogy azonosítsak néhány személyt, amit megtettem, így már rám nincs szükség. De nem értem, hogy ez hogy jön ide.

-Csak arra szeretnék rávilágítani, hogy mivel maga nem családban nőtt fel, honnan tudja, hogy mi kell egy gyereknek? –azt hiszem kezd betelni a pohár.

-Magának van gyereke? –kérdeztem vissza.

-Nincs. –válaszolt nyugodtan.

-Akkor már elnézést, maga honnan tudja, hogy mi kell egy gyereknek? Idiótábbnál idiótább kérdéseket tesz fel, ahelyett, hogy azt nézné meg, hogy mennyire szeretnénk egy kisbabát, és hogy szeretjük egymást Kimivel. Készek vagyunk felelősséget vállalni egy kisemberért, akit eldobtak a szülei. Igen, nekem nem voltak szüleim, viszont normális körülmények között nőttem fel, ahogy Kimi is. Az ő szülei pedig készek mindenben segíteni.

-Azt hiszem eleget hallottunk. –állt fel a nő, majd intett a férfinak, hogy mehetnek. –Két héten belül kiküldjük az értesítést. A viszontlátásra.

-Viszlát. –Kimivel értetlenül álltunk a nappaliban.

-Ez brutális volt. –szólalt meg először ő.

-Aham. Cafatokra szedett minket, és ahogy láttam, még élvezte is. –ültem le a kanapéra, Kimi pedig mellém.

-Én is így láttam. Szerinted mi lesz?

-Fogalmam sincs. –bújtam oda hozzá, és magamban azért imádkoztam, hogy legalább a pasi győzze meg a nőt, hogy mi vagyunk a megfelelő szülők Mia számára.