Késésben volt, és nem találta sem a napszemüvegét, sem a kulcsát. Pedig ha lekési a gépet, akkor ugrik az első szabadedzés, Jean ki fog akadni, és a csapat is. Jogosan. De ha a feje tetejére áll, akkor sem tudja, hogy hol hagyta a kulcsát. A napszemüveg már nem is lényeg, majd vesz másikat, vagy megtalálja –legalábbis előbb-utóbb biztosan. Miután rohamtempóban áttúrta a fél házát, nagy nehezen ráakadt a kulcsára, csak azt nem tudta, hogy hogy a fenébe került a hűtőbe. Mindegy, ezen már nem ért rá agyalni. Bepattant a kocsijába, s a reptérre hajtott, ahol már várta a magángépe, hogy egyenesen Spanyolországba, Barcelonába repítse. A repülőn volt ideje azon gondolkodni, hogy ez már nem mehet így tovább. Már egy ideje fontolgatta az ötletet, azonban a ma reggeli kapkodás végképp arra a döntésre késztette, hogy ideje egy bejárónőt felfogadnia. Nem rajongott az ötletért, hogy egy idegent kell beengednie a házába, de nem volt más választása, ha nem akart belefulladni a kupiba, ami hétről-hétre elborítja az otthonát. Igaz, az anyja azt szajkózza, hogy ideje lenne már megnősülnie, elvégre 27 éves, vagy legalább komoly kapcsolatot kialakítania, de kinek van ideje állandó rohanás mellett a komoly kapcsolatra? Neki most biztosan nincs. És ha mégis, valamilyen csoda folytán sikerülne valakivel komolyra fűzni a dolgokat, ahogy egyszer már megtörtént, valószínűleg nem bírná sokáig a média nyomását, a folytonos interjúkat, utazgatásokat, szerepléseket, s egy idő után már csak veszekednének, azon, hogy nincs már bizalom, egyre kevesebbet látják egymást…stb. Erre meg nincs szüksége. Neki most elsősorban a munkájára és az új csapatára kell koncentrálnia. Arra a csapatra, amelynek Michael Schumacher távozását kell túlélnie. Megfogadta, hogy rajta ez nem fog múlni. Mindent meg fog tenni, ami csak tőle telik, hogy a Ferrari ismét bajnok legyen. Csak az autó még nem teljesen passzol hozzá, de a csapat lázasan dolgozik, hogy sikerüljön úgy beállítani, ahogy neki tetszik. Éppen ezért nem tehette meg azt, hogy az edzésről szépen elkésik. Ahogy leszállt a gépe, első útja nem a szállodába, hanem a versenypályára vezetett.

-Sziasztok, megérkeztem. –köszönt a csapatnak, miután sikeresen átverekedte magát a paddockon.

-Szia, éppen időben. Már kezdtünk aggódni. –köszöntötte barátját Mark.

-Csak nem találtam a kulcsom. Tudod, hogy van az, amikor az ember egy kis kupit hagy maga után. –indult el a motorhome-ba a saját kis szobája felé, hogy lepakoljon.

-De, nagyon is tudom. Főleg amekkorát te vagy képes csinálni… -próbálta ugratni Mark.

-Köszi. Rendes vagy. –dobta le a táskáját a földre, majd elkezdte a Ferraris egyenpólóját keresni. –Nem hiszem el!! –mérgelődött.

-Ugye nem hagytad otthon?

-Nagyon remélem. Itt kell valahol lennie. –turkált még mindig a táskában, majd miután még mindig nem találta, egy laza mozdulattal kiborította annak tartalmát az ágyra. –Meg is van. –nyugodott meg, hogy mégsem hagyta otthon. –Most meg miért nézel így? –kérdezte Kimi, miután Mark meglepett arcát meglátta.

-Semmi, csak most már nem csodálkozom, ha nem találsz otthon semmit.

-Jól van na! De sosincs időm rendet rakni. És még mielőtt megszólalnál már fontolóra vettem az ötletet, hogy felveszek egy házvezetőnőt vagy legalább egy bejárónőt.

-Hát nem ártana, az biztos –meg egy feleség sem. De ezt már csak magában tette hozzá Mark.

-Most hogy ezt így megbeszéltük –vette fel gyorsan Kimi a pólót- ideje mennünk. Kemény hétvégénk lesz. –indult el kifelé Kimi. Az első két edzés gyorsan elrepült. Az első edzésen a 3., a másodikon pedig csak a 6. lett. Az edzés után megbeszélte az ilyenkor szokásos dolgokat a mérnökével, majd a szállodába ment, hogy kipihenje a napot. A vacsorát a szobájába rendelte, nem volt kedve lemenni az étterembe. Miután elfogyasztotta a vacsoráját, letusolt, nézte egy kicsit a tv-t, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve felhívta az egyik svájci újságnál dolgozó barátját.

-Hello Steve, itt Kimi.

-Szia. Mit tehetek érted?

-Egy hirdetést szeretnék feladni. Persze csak ha lehet. –dőlt végig az ágyon.

-Miért ne? Hallgatlak, csak előszedek egy papírt meg egy tollat…okés, mondhatod.

-Szóval bejárónőt vagy inkább házvezetőnőt keresek. Első a megbízhatóság. És lehetőleg 50-en aluli legyen. Nem igazán tudom, hogy mit szoktak ilyenkor még írni…

-Nagyon mást nem. Esetleg azt, hogy mikorra várod őket elbeszélgetésre, mert gondolom meg akarod nézni, hogy kit engedsz be a házadba. –jegyezte fel Steve Kimi szavait.

-Természetesen. Legyen mondjuk hétfő 2 óra.

-Okés, akkor én ezt még ma átküldöm a főszerkesztőnek, hogy jelenjen meg a holnapi újságban.

-Rendben, köszönöm. Mivel tartozom?

-Ne viccelj már! Barátok vagyunk. Majd megtaláljuk egymást.

-Köszönöm. További kellemes estét!

-Neked is, aztán mosd le vasárnap Fernandot a pályáról! –jegyezte meg még viccesen Steve.

-Megpróbálom. Na szia. –tette le Kimi a telefont. Hát ezen is túl van. Most már nincs visszaút, kivéve ha nagyon nem fognak tetszeni neki a jelöltek. De valakit úgyis fel fog venni, maximum közben még mindig fog keresni embereket. Aztán majd lesz valami. Szombat reggel korán kelt, így miután megreggelizett, kiment a pályára. Nem voltak még sokan kint, így nyugodtan sétálgathatott. Egyszer csak a pályán találta magát, szépen elindult, hogy körbesétálja. A többi pályán ezt már szerdán vagy csütörtökön megejtik a pilóták, itt azonban olyan sokat tesztelnek, hogy ez a lépés kimarad a hétvége programjából. Most valahogy mégis élvezte. Próbálta megtalálni azokat a pici helyeket a pályán, ahol még faraghatna a köridőből, s ezt próbálta kamatoztatni az edzésen is, ahol sajnos csak a 7. helyet szerezte meg. Azonban ez nem lombozta le, sőt! Még elhivatottabban próbált eleget tenni annak, hogy jó helyről rajtoljon. A pole-ban nem igazán bízott, de a második helyet nagyon akarta. Azonban az sem jött neki össze, Fernando megelőzte őt, de nem túl sokkal, csak 3 tizeddel. Jelen esetben azonban még ennek a 3. helynek is örült, tekintve, hogy az újonc Lewis 6 ezreddel (!!!) maradt le tőle. Délután aztán összeült a mérnökeivel, hogy kidolgozzák a tökéletes taktikát vasárnapra. Felipe rajtolt az első kockából, így ő várhatta a legnagyobb reményekkel a másnapi futamot. Kimi este teljesen kimerülten aludt el. Reggel egy kicsit elaludt, de egy gyors hideg vizes zuhany hatására máris frissnek érezte magát, s még az edzőterembe is lement, hogy fusson egy kicsit Mark társaságában. Miután ezt is letudta, gyorsan még egyszer letusolt, és máris a pálya felé tartottak.

-Egyébként pénteken feladtam a hirdetést. –szólalt meg egy idő után Kimi

-Milyen hirdetést? Ja, hogy bejárónőt keresel? –jutott eszébe Marknak a múltkori beszélgetésük.

-Igen. Kíváncsi vagyok, hogy milyen emberek fognak jelentkezni.

-Azért légy óvatos velük, jó?

-Igen, apuci. Ne aggódj, még szép, hogy óvatos leszek. –parkolt le a számára kijelölt helyre, majd egyenesen a Ferrari motorhome-ját vették célba. Úgy negyed óra múlva oda is értek, mivel 2 újságíró is megállította egy gyors interjúra, és kiosztott még pár autogramot is a rajongóknak. Miután túlesett az eligazításon, a pilótaparádén, bevetésre készen állt a rajtrácson. A zöld lámpák felvillanása után sajnos egy újabb felvezetőkör következett az előző után, mivel Jarno Trulli beragadt a rácsra. Az új rajt után az élen mintha elszabadult volna a pokol. Fernando megpróbálta megelőzni Felipét, aki azonban határozott módon védte a pozícióját, így Fernando közelebbről is megismerkedhetett a kavicsággyal, s Kiminek sikerült elmenni mellette. Azonban azt nem gondolta, hogy a 9. körben pont ő lesz az, aki az élbolyból búcsút int a versenynek. Autója hirtelen lelassult, és még a boxba való visszajutás is bajos volt, de végül sikerült. Csalódottan szállt ki az autóból, majd miután mindent megbeszélt a mérnökeivel, amit meg lehetett, úgy döntött, hogy engedélyt kér, hogy távozzon. Nem volt kedve tovább maradni, ráadásul pont aznap volt a Finnország-Kanada jégkorong meccs, amit legszívesebben nézett volna. Miután megkapta az engedélyt, hogy elhagyhatja a pályát, gyorsan visszament a hotelba, összeszedte a cuccait, majd egyenesen a reptérre hajtott, s pont hazaért a jégkorong döntő utolsó részére.