Borús reggelre ébredtek Wollerau lakói. A felhők eltakarták a napot, így kissé hűvösnek ígérkezett az idő. A napsugarak csak néha bújtak elő, amikor egy-egy felhő szabad utat engedett nekik. Zoé lustán nyújtózott egyet a még mindig alvó barátja mellett. Határozottan jó kedve volt. Hallgatta Simon egyenletes szuszogását, s nézte a fiú békés arcát. Valahogy olyan távolinak tűnt a múltkori veszekedésük. Most úgy érezte, semmi sem állhat közéjük, s ez nagyon boldoggá tette. Lassan már több mint egy éve vannak együtt, s ő még mindig ugyanolyan szerelmes volt a fiúba, mint megismerkedésük idején. Nagyon remélte, hogy Simon is ugyan így érez iránta. Zoé szerette volna meglepni a fiút egy finom reggelivel, így óvatosan kibújt az ágyból, felvette a köntösét, és leosont a konyhában, ahol Duncan éppen egy újságba volt belemélyedve. A lány halkan a bátyja mögé osont, óvatosan odahajolt hozzá, majd kicsit hangosan köszönt:

-Szia!

-Ááá, a frászt hoztad rám! –dobta el ijedtében az újságot a fiú, és még a kezében tartott bögréből a kávét is sikerült kiöntenie.  –Te bolond vagy! Mit csináltál volna, ha szívrohamot kapok?

-Nézzük csak…megsütöttem volna a rántottát, megfőztem volna a teát, ja és azt hiszem hívtam volna a mentőket. –nevetett a lány. –Egyébként mesélj a versenyről! –kérte testvérét, miközben ő hozzálátott a reggeli elkészítéséhez, bátyja pedig a meséléshez. Néha olyan átéléssel mesélt, mintha ismételten a kocsiban ülne, és versenyezne.

-Ígérem a következőn ott leszek.

-Ma este lesz. –figyelmeztette Duncan.

-Tudom, szerinted miért ígértem meg. –mosolygott rá a lány, majd felrakta tálcára a reggelit, és elindult felfelé. Igyekezett halkan bemenni a szobába. Terve kisíján dugába dőlt, amikor megbotlott Simon földön heverő nadrágjában, és majdnem a tálca egész tartalmát sikerült az ágyra, jobban mondva a barátjára öntenie. A momentum mosolyt csalt az arcára, főleg amikor visszagondolt az előző éjszakára. Óvatosan letette a tálcát az ágy melletti szekrényére, majd visszabújt Simon mellé, aki a mozgás hatására ébredezni kezdett.

-Jó reggelt. –mosolyodott el a fiú, amikor meglátta Zoé arcát.

-Neked is jó reggelt. Csináltam reggelit. –tette az ölébe a tálcát.

-Hm…szuper. –azzal máris belekortyolt a teába, majd falatozni kezdtek. Délelőtt Simon haza ment, mert készülni akart az esti versenyre. Megbeszélték, hogy 10-kor fognak találkozni az egyik pizzériában. Duncan is készült az esti versenyre, így Zoé úgy döntött, hogy felhívja a nővérét, és megejtik azt a bizonyos csajos napot, amire Clara már olyan régóta készül.

-Szia, itt Zoé.

-Szia hugi! Mi a helyzet? –szólt bele vidáman a nővére.

-Arra gondoltam, hogy ha ráérsz ma, akkor tarthatnánk egy csajos napot. Na? Mit szólsz hozzá? –vázolta az ötletét a lány.

-Szuper lenne, de már megbeszéltük Cukival, hogy a mai napot együtt töltjük. Sajnálom.

-Semmi gond. Majd bepótoljuk. Érezd jól magad.

-Biztos nem baj? –Clara szeretett volna megbizonyosodni afelől, hogy húga tényleg nem haragudott meg rá.

-Nem, dehogy. Ne viccelj. Majd még beszélünk. Szia.

-Szia. –bontották a vonalat. Zoé nem nagyon tudott mit kezdeni magával, ugyanis egyedül volt a házban, mivel az anyja és Chris elmentek a férfi szüleihez. Egyedül téblábolt a házban, próbálta elütni valamivel az időt, de az nagyon nem akart telni. Megnézett két filmet, átrendezte a szekrényét, és aludt is egy kicsit.

-Hugi, akkor ugye jössz este? –nyitott be Duncan kopogás nélkül a húga szobájába, aki éppen azon morfondírozott, hogy mit vegyen fel estére.

-Persze. Simonnal 10-kor találkozunk a megszokott helyen. –minden alkalommal, amikor elmentek a titkos versenyekre, ez előtt a pizzéria előtt találkoztak.

-Rendben, elviszlek, jó? Mi is ott találkozunk Josh-sal, emlékszel még rá, ugye? –mosolyodott el Duncan.

-Aham. Szerinted mit vegyek fel? –de már meg is bánta, amint kiejtette a száján a kérdést, ugyanis sejtette, hogy mi lesz a bátyja válasza.

-Annyi göncöd van, kapj fel valamit. Na megyek, háromnegyed tízkor indulunk.

-Ok. –Zoé még egy ideig nézegette a szekrényét, majd előhalászott egy piros toppot, a fekete sportos nadrágját és a hozzá való felsőt. Haját leengedve hagyta és sminket sem tett fel, hiszen úgyis sötét lesz, és úgysem őt fogják bámulni. Már éppen az előszobában kereste a fekete sportcipőjét, amikor Chris és az anyja betoppantak. Későbbre várta őket, így eléggé meglepődött, ahogy a szülők is, amint megpillantották, hogy Zoé éppen készül valahova, és már a cipőjét köti.

-Hát te hova készülsz ilyen későn? –érdeklődött az anyja.

-Duncan-nel elmegyünk. -pakolta a zsebébe a telefonját, egy csomag zsebkendőt és némi aprót. 

-És szabad tudnunk, hogy hova?  -kérdezte Chris. Szerencsére még a válasz előtt megjelent Duncan.

-Indulhatunk? Sziasztok! Hát ti? Máris itthon? –Zoé mosolyogva konstatálta, hogy bátyját is legalább úgy meglepték a hamarabb érkező szülők, mint őt. –Na de mi megyünk is, megbeszéltük páran, hogy beülünk moziba, majd jövünk. Sziasztok! –azzal karon ragadta a húgát, és már otthon sem voltak. Bepattantak a kocsiba, és egyenesen a pizzériához mentek, ahonnan egyenes út vezetett a verseny helyére. Miközben ők a megbeszélt helyre igyekeztek, Kimi egyedül ült otthon. Barátnője már egy órája elment, ugyanis kapott egy halaszthatatlan telefonhívást. Így hát nem volt mit tennie, mennie kellett. Pedig azok után, hogy a nap felét a medencében töltötték, másik felét pedig az ágyban, igazán jó lett volna, ha még éjszakára is maradt volna. Kimi végül úgy döntött, hogy viszonylag korán ágyba bújik, és megpróbál aludni egyet. Terve azonban összedőlni látszott, amikor megcsörrenő telefonja a bátyja nevét írta ki.

-Szia, nem zavarlak? Fent vagy még? –kérdezte félénken Rami.

-Szia. Nem zavarsz, mond csak.

-Mit szólnál egy kis versenyhez? –villanyozódott fel máris Rami.

-Milyen versenyhez? –bátyja szavai hallatára Kimi álmossága egy pillanat alatt eltűnt.

-Gyorsasági. Van egy srác, szerintem tehetséges, érdemes lenne támogatni, de nem akarok egyedül dönteni. Mégis csak te vagy a forma 1-es pilóta.

-Jajj ugyan már! Tudod, hogy neked is legalább olyan jó szemed van az ilyesmihez, mint nekem. De egye fene. Úgyis csak unatkoznék itthon.

-Rendben, akkor készülj el, negyed óra és ott vagyok. Ja, és még valami. –tette hozzá halkan Rami.

-Igen? –Kimi már úton volt az emeletre, hogy minél hamarabb elkészüljön.

-Próbáld álcázni magad, szóval érted. Baseball sapka nem ártana.

-Szóval illegális. –vigyorodott el Kimi. Érezte, hogy máris felpezsdül vérében az adrenalin. Ő nem vett részt ilyenen, csak otthon egyszer-kétszer, ráadásul évekkel azelőtt, hogy beszállt volna a száguldó cirkuszba.

-Aham. Szóval azt is megértem, ha nem akarsz jönni…

-Ne szövegelj, inkább indulj el, én mindjárt készen vagyok. –tette le a telefont Kimi, és elkezdett ruha után kutatni. Végül egy farmert, egy fekete pólót, fekete melegítőt és egy fekete baseball sapkát vett magára. Zsebre rakta a telefonját, a kulcsait és egy kis aprót, majd lement a ház elé. Rami éppen ekkor parkolt le a kocsijával. Kimi gyorsan beszállt, és már úton is voltak a verseny helyszínére. Nagy nehezen sikerült parkolót találniuk, utána gyalog folytatták útjukat az emberek és a kocsik között.

-Majd meglátod, szimpatikus lesz a srác.

-Hol találkoztál vele?

-A versenypályán. Ott gyakorolt.  Igaz a múltkori versenyen csak ötödik lett, de van benne valami, ezért is akartam, hogy te is lásd őt. –ecsetelte Rami, miközben már oda is értek az emlegetett személyhez.

-Kimi, bemutatom neked Duncant. Duncan, ő itt az öcsém, Kimi.

-Hello! –fogott kezet a két férfi, azonban Kimi figyelmét lekötötte egy lány, aki nem messze tőlük beszélgetett. Ő pedig nem volt más, mint Zoé.