Kimi pár pillanat múlva észhez tért, és Duncan-re figyelt, aki már elkezdett készülődni. Zoé ekkor még nem vette észre, hogy főnöke is itt van. Beszélgetett néhány ismerősével, majd odafordult a bátyjához. Csak ekkor vette észre, hogy Rami mellett ott van még egy személy, akinek a jelenléte nagyon meglepte. Zoé félve pillantott főnökére, aki szintén ebben a pillanatban nézett rá. Tekintetük egy percre összefonódott, majd egy félénk „Szia” hagyta el a lány száját, melyre egy magabiztos „Hello” volt a válasz a férfi részéről. Zoénak a torkában dobogott a szíve. Nem tudta, hogy miért érez így, de nem tudott ellene mit tenni.

-Szivem, szorítasz nekem? –ölelte át hátulról Simon, mire Zoé összerezzent. Feszélyezte, hogy Kimi is látja őket.  

-Persze. –fordult oda hozzá, és rámosolygott.

-Szeretlek! –csókolta meg a fiú, majd elindult az autójához, hogy elfoglalja a helyét. Zoé egy kicsit még nézte őt, majd visszafordult a bátyjához, aki már az autóban ült. A lány oda ment mellé, és leguggolt az autóhoz.

-Ugye nagyon fogsz vigyázni magadra? –Félt. Féltette Duncant. Eszébe jutottak azok a képek, amelyek egy ideje már nem kínozták álmában.

-Ne félj, nem lesz baj. –nyugtatta meg a bátyja, hiszen neki is ugyan olyan fájó volt az emlék, hogy látták az édesapjukat meghalni versenyzés közben. Még adott egy puszit a húga homlokára, majd becsukta az ajtót, a lány pedig csatlakozott Kimihez és Ramihoz, aki néhány perc múlva magukra hagyta őket, mert megbeszélnivalója akadt Josh-sal, Duncan „mérnökével”.

-Nem is tudtam, hogy jársz ilyenekre. –szólalt meg egy kis idő múlva Kimi.

-Én sem.

-Hogy jársz-e ilyenekre? –mosolyodott el Kimi.

-Hogy te jársz-e ilyenekre. –Zoé közben hol Duncan autójára, hol Simonéra pillantott.

-Mert nem is. Csak most hívott el Rami, hogy megnézzem a bátyádat. Nem is tudtam, hogy szokott versenyezni.

-Nem régen kezdte. –a kocsik közben odaálltak a rajtvonalhoz, mire Zoé még jobban aggódni kezdett. „Nem lesz baj” mondogatta magában, hogy megnyugodjon, de az igazság az volt, hogy ettől még idegesebb lett. A kocsikat útjára engedő ember még utoljára elsétált az autók előtt, hogy ellenőrizze őket. Zoé érezte, hogy úrrá lesz rajta a remegés. Talán hiba volt eljönnie ide.

-Hé, minden okés? –nézett rá Kimi, ugyanis a mellette álló lány halál sápadt volt, és remegett, mint a nyárfalevél.

-Én ezt nem bírom nézni. –azzal Zoé hátat fordított az autóknak, és behunyta a szemét. Elég volt csak hallania a motorok zúgását. Hirtelen egy kezet érzett a vállán, amely közel húzta magához, és átölelte őt. Rá kellett jönnie, hogy Kimi karjaiban van.

-Nem lesz baj. –ebben a percben felbőgtek a motorok, és több száz lóerő szabadult el. A kerekek csikorogtak, az emberek őrjöngtek. Zoé félénken hátrapillantott, hogy megnézze, bátyja és a barátja minden gond nélkül elrajtolt-e. –Na, jobb már? –kérdezte egy bátorító mosoly kíséretében Kimi.

-Igen. És ne haragudj. Most biztosan egy ijedős libának tartasz.

-Ugyan már! Természetes, hogy félted őket. –bár arra nagyon nem szívesen gondolt, hogy a barátját is ugyan úgy félti a lány, mint a bátyját.

-Csak tudod apu így halt meg. És félek. Nem akarom elveszíteni őket. –magyarázta meg Zoé a viselkedését.

-Sajnálom. De ez természetes. Mármint, hogy félted őket. De nyugodj meg, nem lesz bajuk. Látod, hamarosan elérik a visszafordítót. –mutatta Kimi a lánynak, akit még mindit átkarolt, hogy a fiúk hamarosan már visszafelé fognak haladni, és a versenynek hamarosan vége lesz. Zoé magában azért imádkozott, hogy ezt a néhány métert gond nélkül teljesítsék. Nem érdekelte, hogy ki hányadik lesz, csak épségben érjenek vissza. Kisvártatva befutottak a versenyzők. Simon lett a második, Duncan pedig a harmadik. A srácok kiszálltak az autóikból, gratuláltak egymásnak, majd Zoéék felé tartottak.

-Te meg mi a fészkes fenét csinálsz???!!!! –kiáltotta el magát Simon, amikor meglátta, hogy Kimi még mindig átkarolja Zoét. A lány is teljesen megfeledkezett arról, hogy így vannak, de most gyorsan kibújt a férfi karjaiból.

-Nézd haver, ne haragudj! –tette fel a kezét védekezőleg Kimi.

-Te csak ne haverozz itt nekem! –lökött egyet Kimi.

-Simon állj le!! –állt elé gyorsan Zoé. –Nem történt semmi!! Hallod??!! Semmi! –húzta arrébb a fiút. –Szuper voltál!! –ölelte át gyorsan.

-Kösz. –morogta a fiú. –Képzelem mennyire figyeltél.

-Nagyon szuper voltál! Hányszor mondjam még el? –csókolta meg a fiút bizonyításképpen. Igyekezett nem arra gondolni, hogy ezt most Kimi látja.

-Haza vigyelek? –kérdezte Simon, miután elváltak ajkaik.

-Igen, az jó lenne. Szólok Duncan-nek. Addig indítsd be a kocsit. –még adott egy gyors puszit a fiú szájára, majd Duncan felé vette az irányt. –Dunc, Simon hazavisz.

-Rendben, én még úgyis hazaviszem Josht.

-Akkor sziasztok! –köszönt el mindenkitől a lány, majd beszállt a barátja kocsijába, és elindultak hazafelé.

-Zoé, kérlek válaszolj őszintén. –fordult szembe Simon, amikor leparkolt Zoéék háza előtt.

-Huh, de komoly lettél. –mosolygott a lány, de érezte, hogy most tényleg valami fontos dologról akar beszélni Simon.

-De tényleg légy őszinte.

-Az leszek, de mond már, miről van szó? –idegességgel vegyes izgalom lett úrrá rajta.

-Szóval… -Simon kereste a megfelelő szavakat- …hogy ugye nincs közted meg Kimi között semmi? –nézett mélyen a lány szemébe.

-Nincs. –válaszolta határozottan Zoé, hiszen ez igaz is volt.

-És nem is érzel iránta semmit? –firtatta tovább a kérdést Simon.

-Kedvelem, mert rendes. Ennyi. Nincs miért aggódnod. Szeretlek. –hajolt oda a fiúhoz, hogy megcsókolja, de az még nem fogyott ki a kérdésekből.

-És akkor mi volt ez a jelenet?

-Milyen jelenet? –húzódott vissza Zoé.

-Az átkarolós.

-Semmi. Csak eszembe jutott apu balesete. Ennyi. –kezdett el Zoé babrálni a felsője ujjával.

-Jézusom. Erről teljesen megfeledkeztem. Ne haragudj. Tiszta hülye vagyok. –húzta közel magához a lányt, hogy megcsókolhassa.

-Semmi gond. Jól vagyok. –erőltetett egy mosolyt az arcára. –De most már megyek. Jó éjt. –adott egy puszit a fiúnak, majd kiszállt, és bement a házba. Néhány percig még nekidőlve állt az ajtónak, majd felment, lezuhanyzott, és ágyba bújt. Ma már nem akart többet gondolkodni. Nem akart sem az apja balesetére, sem a mai versenyre, de legfőképpen Kimire nem akart gondolni. Az álom azonban nem akart a szemére jönni. Egyre csak peregtek az emlékek a szeme előtt. De már nem csak a mai képek, hanem a monacoi események is. Visszaemlékezett, amikor Kimivel egymás mellett ültek az ágyon, és a férfi éppen elhívta a partira, majd gyengéden kisimította az egyik hajtincset a hajából. Akkor szabályszerűen úgy felpattant, mint egy űzött nyuszi, pedig a főnöke semmi rosszat, semmi kétértelmű megjegyzést nem tett. Neki mégis Chris szavai ugrottak akkor be. Talán hiba volt rá hallgatni, viszont az sem lett volna túlságosan jó, ha elmegy vele a partira. Még a végén szárnyra kapna a pletyka, hogy ők ketten együtt vannak. Akkor aztán tényleg magyarázkodhatott volna Simonnak. Azt azonban még magának is be kellett vallania, hogy nem volt ellenére, ahogy Kimi ma este magához ölelte. S ha jobban visszagondol, az a puszi is jól esett neki. Váratlan volt, az biztos, de nem volt rossz. A gondolatai miatt azonban most erős bűntudat lett rajta úrrá, ugyanis éppen az előbb bizonygatta Simonnak, hogy nem szerelmes Kimibe. S ez igaz is. Ebben biztos volt, abban viszont már kevésbé, hogy akkor milyen érzés fogja el, amikor a férfi közelében van.