Kimi néhány percig még bámulta a barátja kocsijába beszálló lányt, majd visszafordult Rami és Duncan felé, akik nagyban beszélgettek.

-…Kimi?

-Tessék? –annak ellenére, hogy ott állt közöttük, nem figyelt rájuk.

-Azt kérdeztem, hogy mi a véleményed Duncan-ről? –nézett rá Rami.

-Tehetséges. Igazad volt. –tudta le ennyivel a dolgot.

-Akkor Duncan, add meg a számod, és a héten felhívlak, hogy megbeszéljünk néhány dolgot.

-Addig én beindítom a kocsit. Minden jót. –köszönt el Kimi, és a kocsi felé vette az irányt. Nem tudta, hogy Rami most szándékosan nem mondta, hogy Duncan Zoé bátyja, vagy azért nem, mert ő maga sem tudta. Kérdésre azonban hamar választ remélt, ugyanis Rami is a kocsi felé tartott.

-Azért igazán lehettél volna kedvesebb. –ült be a bátyja a kocsiba.

-Aham. Te figyelj, te tudtad, hogy a srác Zoé bátyja? –érdeklődött Kimi, miközben beindította a kocsit.

-Igen, miért? Egyébként nem nekem kéne vezetnem? Tudtommal ez az én kocsim. –húzta a száját Rami.

-Felőlem! –azzal Kimi máris kiszállt, és megvárta, míg az anyósülés szabaddá válik.

-Nehéz követni. Most mi bajod van? –érdeklődött Rami, mivel látta, hogy Kiminek nincs jó kedve.

-Nekem? Semmi. Nem indulnál végre? –mordult rá a bátyjára.

-Ja, látom. Semmi. Mi lenne, ha bajod lenne?! –tette fel a költői kérdést.

-Ne haragudj. Nem tudom mi van velem. –dörzsölte meg a szemeit álmosan Kimi.

-Akarsz beszélgetni? –annak ellenére, hogy hajnali fél kettőhöz közeledett az idő, Raminak egy cseppet sem okozott ez problémát.

-Nem. Felesleges. Csak a szokásos. Újságírók, nyaggató barátnő, ennyi. –az őt régóta foglalkoztató gondolatot viszont nem osztotta meg bátyjával. Ezt előbb még magában kell elrendeznie.

-Rendben. De tudod, ha kellek, bármikor hívhatsz, elvégre a testvéred vagyok. –Kimi tudta, hogy ez így igaz. Rami pedig abban volt 100%-ig biztos, hogy fordított esetben ő is ugyanúgy számíthatna Kimire. Ezt a két testvér már eleget bizonyította egymásnak.

-Tudom. Kösz. Majd beszélünk. Jó éjt. –szállt ki a háza előtt, és egészen a bejáratig futott, ugyanis időközben elkezdett szakadni az eső. –Ajax! Gyere elő! –kereste a kutyáját, amint beért a házba. Remélte, hogy nem odakint játszik a sárban, mert akkor takaríthat utána Zoé. –Ajax! Hallod!! Gyere elő!! –kezdett aggódni. Az éjszaka közepén, szakadó esőben a kutyája nem hajlandó előjönni. Keresett egy zseblámpát, és elindult megkeresni, azonban az udvaron nem találta. A közeli erdő felé indult, ott próbált a nyomára akadni, de több óra sikertelen keresés után, feladta. Teljesen elázott, fázott, és már nagyon álmos volt. Ráadásul egyre csak egy valami foglalkoztatta. Nehezen, de végül beismerte magának, hogy egyre jobban utálja Simont. Rendben, nem neki kell szeretnie, szerencsére, de akkor is. Fogalma sincs, hogy Zoé hogy képes elviselni az állandó féltékenységi jeleneteit. A versenyen után is milyen hisztit levágott! Pedig ő csak átkarolta, ami őszintén szólva nagyon nem volt ellenére. Sőt! Nagyon is élvezte, ahogy a karjaiban tarthatta a lányt. Érezte a parfümje könnyed illatát, amely egy pillanatra teljesen elbódította. Aztán jött a hisztis barát, és beletrappolt a …mibe is? Semmibe. Valójában nem volt semmi. Ő meg már kezd becsavarodni, és mindenfélét beleképzel egy egyszerű dologba. Úgy döntött, hogy többet nem fog ezzel foglalkozni, hiszen neki van barátnője, és Zoénak is barátja. Mivel Ajaxot sem találta, így fájó szívvel de visszament a házba. A ház hátsó ajtaját a biztonság kedvéért nyitva hagyta, felment lezuhanyozni, és egyenesen bedőlt az ágyba. Csak remélni tudta, hogy Ajax hazatalál magától, ő pedig megússza betegség nélkül ezt a kis kalandot.

Reggel Zoé nagyon álmos volt. Igyekezett gyorsan elkészülni, és nem késni a munkából. Útközben vett egy kávét, és nagyon remélte, hogy attól kellőképpen észhez tér. Mire odaért Kimihez, a kávé már el is fogyott, a hatását azonban nem nagyon érezte. Amint belépett a lakásba, mindenhol sáros mancsnyomokat talált, majd hamarosan feltűnt a mancsok tulajdonosa is: Ajax.

-Hát te meg merre jártál?? Csupa kosz vagy! Meg a lakás is. –szörnyülködött, ahogy körülnézett. Még szerencse, hogy a bútorok nem voltak sárosak, csak a nappali szőnyege, valamint a konyha és az ebédlő köve. –Gyerünk, azt hiszem az lesz a legjobb, ha megfürdetlek. Csak tudnám, hogy Kimi mibe szokott téged megfüröszteni. –beszélt a kutyához. Amint kiejtette Kimi nevét, nyílt a hálószoba ajtaja, és néhány pillanat múlva Kimi tűnt fel a lépcsőn. Alig állt a lábán. Zoé először azt hitte, hogy a verseny után még Ramival buliztak egyet, de amint a szőke férfi eltüsszentette magát, máris rájött, hogy erről szó sincs.

-Jó reggelt! –köszönt Kimi rekedt hangon.

-Neked is. Jól vagy? –méregette Zoé a férfit.

-Persze. –azzal máris tüsszentett egy nagyot. –Vagyis, majdnem. Hány fok van itt? Mindjárt megfagyok. –húzta összébb magán a köntösét, miközben lesétált a lépcsőn, és leült a kanapéra.

-22 fok. –nézte meg a hőmérőt Zoé. –Szerintem lázas vagy.

-Lehet. –hagyta rá Kimi. Csak később vette észre a csupa mancsnyomos szőnyeget. Örömében felugrott a kanapéról, hiszen ez azt jelentette, hogy Ajax itthon van, de ebben a pillanatban iszonyú fájdalom nyilallt a fejébe. –Aúú. –Ajax rögtön odafutott hozzá. –Hát megvagy!

-Elveszett? –csodálkozott Zoé, miközben vizet forralt teának.

-Aham. Tegnap éjjel. Órákon át kerestem.

-Akkor azért fáztál meg így. Egyébként hol tudom megfüröszteni a kutyát?

-Majd megcsinálom én. –állt volna fel Kimi, de ekkor ismét jött a fájdalom.

-Te csak menj fel, és pihenj le. Elég ha megmondod, hogy mit hol találok.

-Az alagsorban megtalálsz mindent. –adta be végül a derekát Kimi. Be kellett látnia, hogy szétmegy a feje, folyamatosan köhög, tüsszög, és így mégsem pancsolhat Ajax mellett.

-Gyerünk. Irány fel a szobába. –nyújtotta a kezét Zoé. –Jézusom, te tűzforró vagy! –képedt el, ahogy Kimi megfogta a kezét. Mondjuk az lett volna egy kisebb csoda, ha nem lett volna lázas azok után, hogy érzi magát.

-Beveszek egy lázcsillapítót –indult el a fürdő felé.

-Te csak feküdj le, majd én odaviszek mindent. –győzködte Zoé.

-Oké. Megadom magam. –azzal Kimi szépen felment a szobájába, Zoé pedig előkereste a lázcsillapítót, amit a forró citromos teával együtt fel is vitt neki.

-Próbálj meg aludni, én főzök egy kis levest, az jót fog tenni, és hívok orvost. –húzta össze a függönyöket a lány a szobában, ahogy Kimi lefeküdt, és nyakig betakarózott.

-Nem kell orvos! Majd meggyógyulok. –azzal máris bevette a gyógyszert, és megitta a teáját.

-Rendben. De akkor aludj egy kicsit. Én addig rendbe teszem a nappalit és a konyhát.

-Oké. És Zoé! –szólt az ajtón kilépő lánynak.

-Igen?

-Köszönöm.

-Nincs mit. –mosolyodott el Zoé, majd halkan becsukta az ajtót, és lement a földszintre. Felkészítette a levest, és pár óra alatt tisztára varázsolta a földszintet. Amikor végzett, benézett Kimihez, akinek valószínűleg lázálma volt, ugyanis forgolódott, és valamit halkan mondott is.

-Kimi, ébredj! –próbálta ébresztgetni a lány, de csak éppen annyira sikerült, hogy belédiktáljon még egy gyógyszert, és pár kanál levest.

-Ugye itt maradsz? –suttogta Kimi.

-Igen, aludj nyugodtan, itt leszek. –simogatta meg a szőke fejet, majd betakargatta az ismét alvó férfit, ő pedig elhelyezkedett az egyik fotelben, elvette az egyik magazint, amely az éjjeli szekrényen hevert, és olvasni kezdett. Néha még felkelt, és megigazította a takarót, amely Kimi forgolódása következtében néha majdnem lecsúszott róla, majd visszaült olvasni. Hamarosan azonban őt is elnyomta az álom.