Zoé felriadt. Ijedten nézett körül, s örömmel látta, hogy Kimi mélyen alszik. Óvatosan felkelt, odament hozzá, és a homlokára tette kezét, hogy megnézze lázas-e még. Ekkor azonban Kimi kinyitotta a szemét.

-Ne haragudj, nem akartalak felébreszteni. –suttogta Zoé, de a keze még mindig a férfi homlokán pihent. Amikor erre ráeszmélt, gyorsan elkapta.

-Semmi gond. Már ébredeztem. –dörzsölte meg a szemeit álmosan. Hány óra van?

-Fél 3. Jobban vagy már? –kérdezte Zoé, miközben az ablakhoz sétált, hogy egy kis fényt engedjen be.

-Igen, jobban. Köszönöm. –ült fel az ágyban Kimi.

-Melegítsek egy kis levest? –indult el kifelé a szobából a lány.

-Azt hiszem az jól esne. –azzal már kelt volna ki az ágyból.

-Mit csinálsz? –nézett rá kérdőn Zoé.

-Lemegyek levest enni. –felelte egy halvány mosoly kíséretében Kimi.

-Még csak az kéne. Majd felhozom. Te csak pihenj. –azzal szépen visszafektette az ágyba, ő pedig lement levest melegíteni. Akár mennyire is vacakul érezte magát Kimi, be kellett vallania, örült, hogy a lány itt van vele, és így vigyáz rá. Ráadásul a „műszakja” is lejárt már, hiszen általában 2-ig szokott maradni, ennek ellenére most mégis itt van. Vele. Gondolataiba mélyedve feküdt, és várta a levesét, ami hamarosan megérkezett.

-Köszi. –vette át a tányért, benne a gőzölgő levessel.

-Egyébként csodállak. –szólalt meg egy kis idő múlva Zoé.

-Engem? Miért? –képedt el Kimi, annyira, hogy még az evést is abbahagyta.

-Hogy ilyen vagy. Mármint nem az, hogy most beteg, hanem hogy azokat amiket írtak és írnak rólad, ilyen jól viseled. –Látva Kimi elkomorodó arcát, Zoé érezte, hogy talán ezt most mégsem kellett volna elmondania. –Ne haragudj. Be kéne fognom a számat. –indult el kifelé.

-Gyere, ülj ide. –húzódott Kimi arrébb az ágyon, hogy helyet csináljon Zoénak.

-Tényleg ne haragudj, hülye vagyok, nem tartozik rám…

-Cssss. Semmi gond. –mosolyodott el Kimi. Mulattatta, hogy a lány ilyen zavarban van, de örült is. Zoé végül leült Kimi mellé. – Az újságírókat pedig néha könnyű néha meg nehéz figyelmen kívül hagyni. Most éppen az utóbbi történik, de valahogy majd túlleszek rajta. Egyébként meg köszi.

-Micsodát? –nézett rá elképedve Zoé. Azt hitte, hogy Kimi most szépen elmagyarázza neki, hogy jobb, ha a saját dolgával törődik, és nem üti bele az orrát olyasmibe, ami nem rá tartozik.

-Mindent. Hogy itt vagy, hogy főzöl nekem, hogy törődsz velem. –húzódott Kimi közelebb.

-Nincs mit. –válaszolt halkan Zoé.

-De, van. Nagyon is sok. –azzal Kimi odahajolt hozzá, és adott neki egy puszit, majd a fülébe súgta. –Köszi. –Zoé iszonyatosan zavarban érezte magát, ami még jobban fokozódott, amikor megcsörrenő telefonja a barátja nevét írta ki.

-Szia. –vette fel gyorsan a telefont.

-Szia, hol vagy? Már több mint fél órája várlak. –Simon ideges volt, nem is kicsit.

-Ne haragudj. Mindjárt indulok. –azzal máris szedelőzködni kezdett.

-Még csak most indulsz? Csak nem Kiminél vagy még mindig?

-De, de azonnal indulok. Szia. –azzal már le is rakta a telefonját. –Ne haragudj. Mennem kell. Megleszel?

-Persze, ne viccelj. –erőltetett egy mosolyt az arcára Kimi annak ellenére, hogy azt szerette volna, hogy maradjon még. –Köszi, hogy tovább maradtál.

-Nincs mit. Holnap reggel jövök, de ha bármi kell vagy baj van, telefonálj nyugodtan. Rendben?

-Ígérem. De menj nyugodtan.

-Oké, akkor pihenj sokat. –már majdnem kilépett a szobából, amikor visszafordult- leves és tea van még odalent. Szia. –azzal már sietett is lefelé a lépcsőn. Szerencséjére éppen elérte a buszt, így még gyorsabban hazaért. –Sziasztok! Már itt is vagyok. –rohant be a nappaliba. –Simon? –nézett körül.

-Elment. Megunta a várakozást. –nézett fel az újságjából egy pillanatra Duncan.

-A francba! És nem üzent semmit?

-Nem.

-Ok. Kösz. –azzal máris felment a szobájába, és tárcsázta Simont, aki néhány csörgés után fel is vette. –Szia. Siettem, de már nem voltál itt.

-Aham. –válaszolta félvállról a fiú.

-Haragszol? –érdeklődött félénken Zoé.

-Én? Ugyan már! Ne viccelj! Gondolom a moziról teljesen megfeledkeztél. –Zoénak beugrott a ma délutánra betervezett programjuk, amiről ő valóban sikeresen elfeledkezett.

-Jézusom. Sajnálom.

-Látod? Mondtam. –felelte csalódottan Simon. –De legalább azt áruld el, hogy mi volt az a rettentően fontos dolog, ami miatt nem tudtál jönni, és még egy átkozott sms-t sem tudtál írni? A hívást már nem is említem. –Simon hangja vádaskodó volt, de Zoénak el kellett ismerni, hogy jogosan.

-Beteg lett. –válaszolta Zoé tudva, hogy ezzel egy egész féltékenységi lavinát indít el.

-Ki? Ja, megvan. A szőke herceged. –tette hozzá gúnyosan.

-Ne legyél kérlek ilyen. Nem tehet róla, hogy beteg lett. A kutyája elveszett az éjszaka közepén, és a szakadó esőben...

-Nem érdekel, nem veszed észre? –kiabált rá Simon, mire Zoé elhallgatott –Tudod mit? Ápolgasd nyugodtan. –azzal lecsapta a telefont. Zoé nem tudta, hogy mit csináljon. Elege volt mindenből. Besokallt. Nem értette, hogy a barátja miért ennyire féltékeny. Elege volt abból, hogy Simon nem értette meg, hogy dolgozik, és ha a főnöke megkéri valamire, akkor azt meg kell csinálnia. Az más kérdés, hogy most beteg volt, és nem kérte, hogy maradjon ott, de emberség is van a világon! Mégis hogy gondolja, hogy ott hagyta volna egyedül, lázasan? Telefonja csörgésére összerezzent.

-Szia csajszi! Mi a helyzet? Régen beszéltünk! –hallotta barátnője hangját a vonal túlsó végéről.

-Szia Jenni. Semmi. Elegem van. –kezdett el járkálni a szobában.

-Akkor először is ülj le, utána meg mesélj. –Jenni már ismerte annyira Zoét, hogy tudja, amikor nagyon ideges, vagy ki van borulva, képtelen egy helyben ülni.

-Kimi rosszul lett. Én meg ott maradtam vele, tök beteg, lázas meg minden. A moziról meg elfeledkeztem, amit Simonnal terveztünk, és tökre ki van akadva. Féltékeny. –hadarta el Zoé ami a lelkét nyomta.

-És van rá oka? –kérdezte félénken Jenni.

-Nem…nem tudom…Jenni segíts.

-Ok, azonnal indulok. Ne mozdulj, és legfőképpen ne csinálj semmit. Vagyis de, két bögre kakaót mire odaérek. –azzal bontotta a vonalat. Zoé hallgatott a barátnőjére, s mire Jenni odaért, már két bögre kakaó gőzölgött a szobájában, és némi aprósütemény várt arra, hogy megegyék. –Na, most szépen elmondasz mindent, elölről. –Zoé belekezdett a mesélésbe. Elmondott mindent. A monacoi hétvégét, a két puszit, a versenyt, mindent.  Tudta, hogy benne maximálisan megbízhat, és most nagy szüksége volt arra, hogy valakinek kiöntse a szívét. –Szóval vele minden más, igaz?

-Igen. Nem tudom, hogy mi van. Simonnal egyre többet veszekszünk, mióta Kimi belépett az életembe.

-De szereted még, ugye?

-Igen. De azt hiszem Kimi iránt is érzek valamit. Nem tudom. Teljesen összezavarodtam.

-Akkor tudod mit? Támadt egy ötletem. –vigyorodott el Jenni. –Csókold meg.

-MI? Te teljesen meghibbantál! Az agyadra ment Toni! –csattant fel rögtön Zoé.

-Szerintem meg így ki tudnád deríteni, hogy mit érzel iránta. De te tudod. Figyi, nekem mennem kellene. De azért gondold át az ötletet. –azzal nyomott egy puszit Zoé homlokára, és magára hagyta. Zoé azonnal elvetette barátnője ötletét, de az este további részében nem hagyta nyugodni a gondolat. Tényleg ezt kellene tennie? De azzal megcsalná Simont, és a barátjának nyomós oka lehetne a féltékenykedésre. Viszont azt is jó lenne kiderítenie, hogy mit érez Kimi iránt. Vajon Kimi mit szólna hozzá ha tényleg megtenné? Ellenkezne? Vagy viszonozná?