Amikor ismételten elváltak egymástól, Zoé gyorsan kibontakozott Kimi karjaiból.

-Ezt nem szabad. Nekem most… -mutatott az ajtó felé- azt hiszem jobb, ha megyek. –gyorsan felkapta a táskáját, és kisietett a házból, miközben Kimi mozdulatlanul állt, és őt, majd a becsukódó ajtót nézte. Nem érzett bűntudatot. Egy pillanatig sem, amiért megcsókolta a lányt. Sőt. Rájött, hogy nagyon is jól esett neki az a csók. Így legalább most már tudja, hogy mit érez, viszont ez egyúttal bonyodalmat is okoz, hiszen a barátnőjével is jól érzi magát. Igaz, hogy mostanában egyre jobban szorgalmazza, hogy bemutatná őt a szüleinek, de attól még jól megértik egymást. Zoé meg…ő Zoé. Egyedül a korkülönbség aggasztotta még. Hiszen a lány mégis csak most múlt 18. Plusz, ebbe még nem is gondolt bele, Chris, az ő mérnöke a nevelőapja. Vajon mi lenne, ha kitudódna, hogy ők ketten…A legjobb lesz, ha megpróbálja elfelejteni a lányt. Biztosan ő is erre az elhatározásra fog jutni, hiszen most mind a ketten jól összekuszálták a dolgaikat. Miközben ő ezen gondolkodott, Zoé egyenesen futott a buszmegállóhoz, és örült, hogy sikerült elcsípnie az éppen akkor induló járatot. Helyet foglalt egy idős néni mellett, mivel már csak ott volt szabad hely. Még mindig érezte a csókot, és maga előtt látta Kimit, az arcát, és a szemeit. Most is beleborzongott, ha visszagondolt a szempárra, amely annyira megigézte. Csak nézett kifelé az ablakon, és próbálta elrendezni magában az érzéseit, ami nem ment könnyen. Bűntudat gyötörte. Nem tudta, hogy elmondja Simonnak, vagy sem.

-Szia anya. –vette fel a csörgő telefonját.

-Szia. Figyelj csak, Jenni átjön ma? –kérdezte Hilary.

-Nem tudom, miért?

-Felhívnád, hogy jöjjön át? Szeretnélek titeket megkérni valamire.

-Persze. De mire? –kíváncsiskodott Zoé.

-Azt majd megtudjátok. –tette le nevetve az anyja. Zoé nem foglalkozott tovább ezzel, hívta Jennit.

-Szia, na mi a helyzet? Megcsókoltad? –támadta le rögtön a barátnője.

-Szia. Nem. Anyu megkért, hogy hívjalak át. Szeretne minket megkérni valamire, de ne kérdezd, hogy mire, mert még nekem sem árulta el.

-Huh, de rejtélyes. Oké, megyek. Ha most elindulok, úgy jó?

-Aham, én is most ülök a buszon. Akkor majd nálunk találkozunk.

-Oké, szió.

-Jenni!

-Igen?

-Nem én csókoltam meg, hanem ő engem. Na szia. –azzal gyorsan lerakta a telefont. Szinte maga elé tudta képzelni Jenni arcát, amint hitetlenül bámulja még mindig a telefonját, aztán máris visszahívja. Igen, megérzése nem csalt, pár másodperc múlva a telefonja kijelzőjén a lány neve jelent meg.

-Ezért még megfizetsz, hogy így letetted a telefont. –hallotta Jenni dühös hangját –mesélj el mindent. –kérte izgatottan.

-Nem sok minden mesélnivalóm van. Megcsókolt. Ennyi.

-És? Zoé, ne kelljen már mindent harapófogóval kihúzni belőled! –szólt rá Jenni.

-Mégis mit mondjak? Most még rosszabbul érzem magam. Neki barátnője van, nekem meg barátom, kár ezen gondolkodni.

-Rendben. De még egy valamit árulj el.

-Micsodát?

-Milyen volt? Mit éreztél?

-Ha arra gondolsz, hogy voltak-e pillangók a gyomromban, akkor igen, egy egész sereg. És túl jó volt ahhoz, hogy könnyen elfeledjem, de kénytelen vagyok. Félek, hogy ha Simon megtudja, akkor nekimegy Kiminek. Tonival hogy vagytok? –váltott gyorsan témát.

-Istenien! Őrülten egymásba vagyunk zuhanva. De megyek is, mindjárt itt lesz, megkérem, hogy vigyen el hozzátok. Majd még beszélünk. Szia.

-Szia.

-Ugye tudod, hogy nem szép dolog más barátját elcsábítani? –szólalt meg a nénike, amint Zoé elrakta a telefonját.

-Elnézést, de hallgatózni sem szép dolog. Egyébként meg éppen azt magyaráztam a barátnőmnek, hogy nem lesz semmi, nem fogom elvenni más barátját. De szerintem ez nem önre tartozik… -a szót az ismételten csörgő telefonja fojtotta Zoéba.

-Zoé vagyok, tessék. –vette fel a telefont, mivel az ismeretlen számot írt ki.

-Szia, Ricky vagyok, emlékszel még rám?

-Persze! Hogy vagy? –mosolyodott el Zoé.

-Köszi jól, és te?

-Én is, köszi.

-Nem jössz ki a következő futamra? –érdeklődött a fiú.

-Nem, nem hiszem. De egyszer ha Svájcban jársz, igazán meglátogathatsz.

-Ígérem. Remélem hamarosan találkozunk. Ne haragudj, de most mennem kell.

-Ricky, kérdezhetek még gyorsan valamit?

-Igen, hallgatlak.

-Te láttad már Kimi barátnőjét?

-Igen. Nagyon jó nő. Olyan, mint egy modell. Nagyon csinos, miért?

-Semmi, csak kérdeztem. Köszi. Akkor minden jót.

-Neked is! Szia.

-Szia. –egy modellel nem veheti fel a versenyt. De hé! Milyen versenyt? Ő nem akar senkivel sem versenyezni. Ő Simont szereti. És ezt meg is mondja neki. Most rögtön. Azzal már tárcsázta is.

-Szia. Haragszol még rám? –kérdezte félve a barátját.

-Szia…nem. –tette hozzá egy kis szünet után Simon.

-Nem voltál valami meggyőző, de nem baj. Azért én elmondom, amit szeretnék. Persze csak ha meghallgatsz.

-Hallgatlak. –a barátja hangja még mindig komor volt.

-Szeretlek. –a lány várt valami reakciót, de egyenlőre semmilyen választ nem kapott.

-Én is szeretlek, te kis bolond. –nevette el Simon magát.

-Ú de gonosz dög vagy! –nevetett Zoé is.

-Tudom. –nevetett továbbra is Simon. –figyelj, mi lenne, ha ma este elmennénk valahová?

-Jó ötlet! Hová akarsz vinni? –a busz időközben megállt annál a megállónál, amelynél neki kellett leszállnia, így Zoé magára hagyta az idős nénit, és leszállt.

-Mit szólnál hozzá, ha elmennék táncolni? Vagy csak beülnénk valahova. Egy kicsit romantikáznánk. –Zoé tudta, hogy Simon nem egy romantikus típus, így igazán értékelte, hogy képes meghozni érte ezt az áldozatot.

-Benne vagyok. Jól hangzik a romantika.

-8-ra érted megyek. Legyél nagyon csinos! Azt akarom, hogy mindenki tudja, hogy nekem van a legszebb barátnőm.

-Rendben! –nevette el magát a lány. –Akkor 8-kor. Szia. –gyorsan hazasietett, mert szeretett volna elkészülni az esti randira. Nem sokkal később megérkezett Jenni. Az édesanyja a nappaliba hívta őket, leültette a kanapéra a két lányt, majd belekezdett a mondandójába

-Szóval. Jenni, hamarosan férjhez megyek, és szeretnélek titeket megkérni valamire. Örülnék, ha ti ketten lennétek a koszorúslányaim. Nem rendezünk nagy banzájt, de azért ennek szeretném megadni a módját. Szóval… -nézett kérdőn a két lányra. Jenni és Zoé összenézett, majd mosolyogva felkiáltottak.

-Hát persze! –azzal mosolyogva átölelték Hilaryt.

-Akkor mit szólnátok hozzá, ha elmennénk ruhákat próbálni??

-Szuper! –azzal a három nő elindult kocsival a ruhaüzletbe.