-Oké, beszéljünk. –ült le a férfi a konyhaasztalhoz. Zoé követte a példáját.

-Szóval szerintem el kellene felejtenünk, ami tegnap történt. Az csak egy botlás, és egy véletlen volt. Mindkettőnknek van valakije, és nem kellene tönkretenni.

-Egyet értek. Teljesen igazad van. –helyeselt Kimi is, bár tudta, hogy legbelül nagyon nem ért egyet a lánnyal. Azt csak remélhette, hogy Zoé sem ért egyet saját magával.

-Akkor az hiszem ezt meg is beszéltük. –állt fel mosolyogva a lány. Titkon remélte, hogy Kimi nem ért egyet vele, és nem így gondolja. Maga sem tudta, hogy miért, de fájt neki, hogy nem lehetnek együtt. Még nem érzett őrült szerelmet, egyszerűen csak vonzódott hozzá. A gondolkodásban a csengő zavarta meg. Felpattant, hogy ajtót nyisson. Két férfi állt odakint.

-Jó napot. –köszönt nekik Zoé.

-Hello. Azt hiszem mi még nem találkoztunk. Steve Robertson vagyok, ő pedig az édesapám, David. Mi vagyunk Kimi menedzserei.

-Oh, elnézést. Fáradjanak be. –invitálta be őket zavartan a lány.

-Semmi gond. –mosolyodott el David. –Á, szia Kimi!

-Sziasztok! Gyertek be! –hívta őket a nappaliba finn pilóta. –Zoé, készítenél nekünk egy kávét?

-Persze, azonnal viszem. –azzal a lány hozzálátott a kávéfőzéshez. Örült is, hogy nem kell Kimi közelében lennie. Miután felszolgálta a kávét, az emeletre ment takarítani. Először Kimi szobáját tette rendbe, majd a vendégszobát, végül a fenti fürdőszobát is kitakarította. Már éppen indult volna haza, amikor Kimi visszatartotta.

-Zoé, kérdezhetek valamit? –álltak meg a nappaliban.

-Persze. –Vajon a csókhoz akar visszatérni? Á nem, biztosan nem. Zoé gyorsan elhessegette a gondolatot.

-Mond, te mindenkivel kikezdesz? –a kérdés olyannyira váratlanul érte, hogy szinte meg sem tudod szólalni.

-Ezt most miért kérdezed? –préselte ki magából a szavakat. Tényleg nem értette, hogy miért kérdezi ezt, ráadásul a hangsúly sem tetszett neki.

-Az előbb beszéltem Rickyvel. Tudod, a ferraris srác, akire rábíztalak Monacoban. –hogy felejthetné el őt? Hiszem még tegnap is beszélt vele telefonon.

-Igen, emlékszem. De nem értelek. –nézett rá még mindig értelmetlenül.

-Megkért, hogy vigyelek el a következő futamra, mert már szeretne találkozni veled. Szóval csak szeretném megtudni, hogy hány pasival is jársz te egyszerre? Ott van Simon, csókolóztál velem, aztán most odáig vagy azért a zenés srácért, és most itt van Ricky is. Nem sok egy kicsit egyszerre a négy? –kérdezte Kimi gúnyosan. Iszonyatosan bántotta, amit Ricky kért tőle.

-Azt hiszem én most elmegyek. Attól, hogy a főnököm vagy, még nem beszélhetsz így velem. Ráadásul emlékeztetlek, te csókoltál meg. –indult el kifelé, de az ajtóból még egy percre visszafordult. –Ja, remélem nem kell mondanom, hogy felmondok! –sétált ki a házból. Legszívesebben felpofozta volna a szavaiért. De miért volt ilyen? Neki nem kell sem Ricky, sem Scott!

-Zoé! –hallotta Kimi hangját, de nem állt meg, sőt, gyorsított a lépésein. –Zoé! Állj meg!

-Minek? –fordult meg hirtelen. –Nem fogom azt hallgatni, hogy szerinted milyen vagyok. Szóval szerintem erről ennyit. Minden jót! –azzal faképnél hagyta. Nem volt kíváncsi a magyarázatára. Így is nagyon erősnek kellett lennie, hogy ne bőgje el magát a férfi előtt. Elért a buszmegállóig, de utána már eleredtek a könnyei. Próbálta tartani magát, de nem jött össze. Tiszta hülye, hogy sír miatta. Mit érdekli őt Kimi Räikkönen véleménye? Azt gondol, amit csak akar. Nem érdekli. Legalábbis megpróbálja magával is elhitetni, hogy tényleg tesz a főnöke, vagyis most már a volt főnöke véleményére. Leült a busz leghátuljába, és csak nézett ki az ablakon. Már nem sírt. Csak dühös és csalódott volt. Remélte, hogy nincs otthon senki. Nem akarta végighallgatni a kérdéseket, hogy miért vörös a szeme, min veszett össze Kimivel stb. Csak nyugit akart és csöndet. Amint hazaért, látta, hogy az egyedüllét menni fog, senki nincs otthon, a csöndre viszont várnia kell, ugyanis Scott-tól megint éktelen zaj szűrődött ki. Már nem volt hozzá kedve átmenni, és megkérni, hogy halkítsa le. Felment a szobájába, és végigdőlt az ágyon. Most ráadásul még a munkáját is elvesztette. Csodás. De ezek után hogy ment volna vissza dolgozni? Elég fura lett volna. Ráadásul most látni sem akarja Kimit! Elege van belőle! Viszont nem fog itt bedepizni! Az tuti. Nem éri meg. Már fogta is a telefonját, és hívta Jennit.

-Szia, mizu? –hallotta barátnője hangját.

-Szia, ráérsz? Elmehetnénk megünnepelni, hogy munkanélküli vagyok.

-MI?? Mi történt?? –kiáltott fel Jenni.

-Majd elmesélem. Szóval? Benne vagy?

-Oké, találkozzunk a Speed-ben egy fél óra múlva. –ez volt a kedvenc helyük. Órákat tudnak ott beszélgetni egy üdítő és valami kaja mellett. Most is rájuk fért.

-Rendben. Szia. –fél óra múlva a megbeszélt helyen voltak mind a ketten. Zoé mindent elmesélt neki. Szüksége volt arra, hogy kiadja magából.

-És most mit csinálsz? –kérdezte Jenni, miközben belekortyolt a teájába.

-Fogalmam sincs. Keresek valami mást.

-Nem a munkára értettem. –figyelmeztette barátnőjét arra, hogy nem kerüli el a figyelmét az az apró tény, hogy mennyire kiborult Zoé Kimi megjegyzésén. Tudta, hogy ha egy számára nem fontos ember tenne valami bántó megjegyzést, azon már régen túllépett volna.

-Ja, hogy Kimivel? Semmit. Csak még azt nem tudom, hogy otthon mit mondok. Chris a főnöke, vagyis együtt dolgoznak, Duncannek segíteni fog Rami…még a végén egy család leszünk. –mondta egy fintor kíséretében a lány.

-Csak nem! –nevetett Jenni. –Egyébként tudtad, hogy holnap után megint versenyt? –hajolt közelebb, és egy kicsit halkabban beszélt.

-Igen? Klassz. Gondolom Simon és Duncan megint indul. Jézusom, mit mondok Simonnak? Tuti rájön, hogy volt valami. Eddig mindig úgy beszéltem Kimiről, mint egy kedves, jó fej pasiról, és ha most megmondom, hogy felmondtam, akkor elkezd kérdezősködni. Szuper.

-Figyi, majd kitalálunk valamit.

-Sziasztok lányok! –köszönt rájuk Toni, majd adott egy csókot Jenninek.

-Szia. –mosolygott Zoé.

-Mi a helyzet? –Zoé remélte, hogy Jenni nem fog semmit sem mondani Toninak, bár amilyen pletykahálózat van a pasik között, úgyis meg fogja tudni előbb vagy utóbb.

-Beültünk dumálni. És te mi járatban vagy? –simogatta meg a barátja arcát a lány.

-Megkívántam egy kávét, aztán megláttam, hogy itt ültök. Jöttök a holnap utáni versenyre?

-Aham. –kavargatta Zoé a teáját.

-Valami baj van? –puhatolózott finoman a férfi.

-Végül is, úgyis megtudod. –kezdett bele Zoé- veszekedtünk Kimivel és felmondtam. Ennyi.

-Oh, min vesztetek ennyire össze?

-Nem fontos. –vágta rá rögtön, talán kicsit túl gyorsan is.

-Ok, vettem. –Toni megértette, hogy nem fog egy szóval sem többet megtudni a lányoktól. Majd kifaggatja Kimit. Ő biztosan többet fog mesélni. –Na csajok, akkor én inkább hagylak titeket pletykálkodni. Jenni, este nálam alszol? –mosolygott rá ellenállhatatlanul a férfi.

-Persze. Majd megyek. Szia. –csókolta meg Tonit.

-Szia. –köszönt el tőle Zoé is.

-Sziasztok!

-És kitaláltad már, hogy mit mondasz otthon? –tért vissza a témához Jenni.

-Nem, viszont azt hiszem most bajban vagyok. –célzott az asztalukhoz közeledő Simonra a lány.

-Sziasztok! –mosolygott rájuk Simon.

-Szia. –válaszolták kórusban a lányok.