Kimi a kanapéhoz vezette a lányt, és leültette, majd kiment a konyhába egy pohár vízért.

-Tessék. –adta a lány kezébe a poharat, ő pedig leguggolt elé, így pont egy magasságba kerültek.

-Köszi. –Zoé már egy kicsit jobban érezte magát, bár valószínűleg az lett volna a helyes, ha mára szabadnapot kér.

-A buli miatt készültél ki? –kérdezte óvatosan Kimi. –Nem haragszom rád, és tegnap sem rád haragudtam, egyszerűen csak mérges voltam, meg fáradt.

-Nem amiatt. De mindegy, hagyjuk. –állt volna fel, de Kimi nem engedte.

-Nem egy semmiség miatt vagy így kibukva. –simogatta meg az arcát. Zoé egy percre lehunyta a szemét, majd Kimire nézett, és elkezdett mesélni.

-Tényleg nem nagy dolog. Csak kimentem a temetőbe, apuhoz. Ennyi. –kortyolt bele a vízbe.

-Jajj te. –ölelte magához a férfi. Zoénak külön jól esett, hogy nem kezdte el vigasztalni. Hányszor hallotta, hogy „nem áll meg az élet” vagy, hogy „sajnálom, tényleg borzasztó, ami vele történt”. Nem, Kimi egyszerűen csak hallgatott. De néha a csend többet mond ezer szónál is. –Menj nyugodtan haza, ha úgy érzed, hogy az jobb lenne.

-Nem, maradni szeretnék. Otthon nem tudnék mit csinálni. Itt meg legalább elfoglalom magam. –bontakozott ki az ölelésből.

-Ahogy akarod. –mosolygott rá biztatóan Kimi.

-A szennyes ruhákat kimosom, jó? –kelt fel a kanapéról Zoé.

-Aham. Levittem már az alagsorba.

-Oké.

-Várj, valami már nagyon hiányzott. –szólt kedvesen Kimi.

-Micsoda? –nézett rá értetlenül a lány, de hamar megértette, hogy mire akar kilyukadni a főnöke, amikor magához húzta, és gyengéden megcsókolta. A csengőre azonban mint az űzött vadak, úgy rebbentek szét. Zoé ijedten nézett rá.

-Majd én kinyitom –indult el Kimi az ajtó felé, Zoé pedig az alagsorba, hogy elindítsa a mosógépet. Kellett pár perc, mire megnyugodott. Már nem remegett a keze, amikor a ruhákat szépen sorba berakta a gépbe, és elindította a programot, de amikor fel akart menni, meghallotta Simon hangját, és gyomra ismét görcsbe rándult.

-Mit keresel itt? –Kimi nem tudta mire vélni, hogy a srác becsengetett hozzá.  

-Beszélhetnénk? –kérdezte bátortalanul de azért határozottan Simon. Kimi nem válaszolt, csak elállt az útból, és beengedte a fiút.

-Szóval? –nem kínálta hellyel, ezzel jelezvén, hogy nemkívánatos vendég.

-Nem zavarok sokáig. Csak szeretnék…szóval…bocs. –nyögte ki végül.

-Hogy mi? –hitetlenkedett Kimi. –Tényleg azt hiszed, hogy egy bocs-csal el van intézve az egész? Vicces vagy. –Kimi azt tartotta volna a legjobb bosszúnak, ha szépen a srác képébe vághatná, hogy Zoé megcsalja őt, méghozzá vele. De azzal is tisztában volt, hogy ezzel a lánynak –és persze saját magának is- többet ártana, mint amekkora elégtételt érezne, így ezt elvetette.

-Tényleg sajnálom. Csak ennyit akartam. Szia. –azzal a srác már el is tűnt. Kimi csodálkozva nézett a becsukódó ajtóra, s hamarosan Zoé is előbújt.

–Hallottad ezt? –nézett rá csodálkozva.

-Aham. –ment hozzá oda a lány. –Kezdetnek azért nem rossz. –mosolyodott el.

-Az. Segítesz becsomagolni? Hétvégén megint futam. –azzal felmentek az emeletre, hogy összeszedjék Kimi cuccait.

Ahogy telt az idő, Zoé és Kimi egyre jobban élvezte a titkos kapcsolatot. Volt valami különösen izgató abban, hogy csak ők ketten –és persze Jenni és Toni- tudott erről a románcról. A néha rájuk törő bűntudatot igyekeztek elnyomni, hiszen nem tudtak sok időt együtt tölteni, mivel ha Zoé hamarabb ment volna dolgozni, vagy sokkal később haza, akkor az feltűnő lett volna, így hát napközben tartott néha Zoé „pihenőt”, amikor egy kicsit egymásra találhattak. Az egyik pénteki napon, amikor Zoé Kimihez ment, furcsállta, hogy nincs lent Kimi. Az utóbbi időben mindig lent várta.

-Kimi, megjöttem. Merre vagy? –tette le a táskáját a lány az egyik fotelba.

-Az emeleten. Gyere fel! –kiabált le a férfi, vélhetőleg a szobájából. Zoé fogta magát, és elindult felfelé. A hálószoba ajtaja résnyire nyitva volt, így tudta, hogy ott kell lennie Kiminek. Amikor belépett a szobába, teljesen elképedt. A redőny le volt engedve, de a rések között azért utat tört magának a napfény. A sejtelmes hangulatot az apró teamécsesekből áradó fény fokozta. Kimi az ágy előtt állt. Fehér ing és nadrág volt rajta. Az ágyat pedig királykék szatén ágynemű fedte. Zoé nem hitt a szemének.

-Ez…

-Tetszik? –kérdezte félének Kimi, miközben elindult a lány felé, aki a csodálkozástól még mindig nem tudott szóhoz jutni.

-Fantasztikus! –ölelte át Kimit. Most vette csak észre az asztalon álló behűtött pezsgőt.

-Gyere. –Kimi odavezette az ágyhoz, leültette, majd töltött a poharakba a nedűből, és koccintottak.

-Mit ünnepelünk? –kérdezte mosolyogva a lány.

-Csak azt, hogy…szóval…-Kimi régen mondta ki ezt a szót, és félt is a lány reakciójától, de úgy érezte, hogy itt az ideje, hogy megtegyék ezt a lépést- …szóval…szeretlek. –Zoé először nem válaszolt semmit, majd a férfihoz hajolt, és megcsókolta.

-Én is szeretlek! –nézett rá mosolyogva. Valahogy nem tudta, hogy miért nem mondta ki ő sem eddig ezt a szót. Kimi kivette a kezéből a poharat, és az ágy mellett álló szekrényre helyezte őket. Zoé nézte őt, és boldog volt. Kimi leült mellé, s ott folytatták, ahol eddig abbahagyták. A férfi gyengéd csókokkal halmozta el a lányt, miközben kezével a derekát ölelte. Zoé Kimi nyakát, majd a mellkasát simogatta. Ujjai utat törtek a gombok között a férfi bőréhez, miközben Kimi keze a ruhája zipzárját kereste. Az ajkaik egy pillanatra sem váltak el egymástól, mintha attól félnének, hogy utána nem találnak ismét egymásra. Miután Kimi sikerrel járt, és meglelte a zipzárt, Zoé ruhája perceken belül a földön landolt, amelyet először Kimi ingje, majd nadrágja követett. A gyengéd csókok egyre szenvedélyesebbek, egyre forróbak lettek, s a két szerelmes már egyre kevésbé tudott megálljt parancsolni az érzelmeiknek és a vágyaiknak. A szatén ágynemű gyengéden körülölelte a tűztől izzó párt. Még órákkal később is egymás karjaiban feküdtek.

-Gyönyörű vagy. –súgta Zoé fülébe Kimi, miközben a lány egyik hajtincsével játszott.

-Zavarba hozol. –mosolygott a lány. Nem tudta, hogy miért, de tényleg zavarban volt.

-Ezzel is zavarba hozlak? –azzal elkezdte a lány nyakát csókolgatni.

-Aham. –nevetett a lány.

-Na szép. –csókolta meg most már az ajkait a férfi.

-Olyan fura –bújt hozzá Zoé, miközben az ujjai Kimi mellkasán köröztek.

-Micsoda? –simogatta közben a lány karját.

-Hát hogy te meg én. Én még sosem csináltam ilyet.

-Még sosem feküdtél le férfival? –hüledezett Kimi.

-Neem. Nem erre értettem. –nevetett a lány. –Egyszerűen csak bűntudatom van.

-Rossz volt? –nézett rá gondterhelten Kimi.

-Nem. Csodálatos volt. –s hogy nyomatékot adjon szavainak, megcsókolta Kimit. –Simon miatt van bűntudatom. Nem szoktam megcsalni a pasijaimat.

-Én sem a barátnőimet. Annak ellenére, hogy az újságok előszeretettel állítják az ellenkezőjét.

-Az újságok hazudnak. –mosolygott rá a lány.

-Az biztos. De most mit csinálsz? –nézett Zoéra, aki időközben felült, és elkezdte a ruháit keresgélni.

-Felöltözöm, vagyis csak szeretnék.

-Maradj még! –húzta volna vissza Kimi.

-Nem lehet. Mennem kell. Ha tovább maradok, akkor magyarázkodnom kell, különben is, ma este családi vacsora lesz, meglepivel. Nem késhetek. –kezdett el felöltözni. –Felhúznád a zipzárt. –állt meg háttal Kimi előtt. A férfi eleget tett a kérésnek, majd elkezdte csókolgatni Zoé nyakát.

-Holnap találkozunk? –engedte el végre Zoét.

-Nem tudom. Anyu betervezett egy ruhapróbát, szóval inkább nem ígérek semmit. Majd telefonálok, jó? –adott egy csókot búcsúzóul Kiminek. –Köszönök mindent. –simogatta meg a férfi arcát.

-Nincs mit. –mosolygott ő is. –Szia. –Zoé lesietett a földszintre, gyorsan vetett magára egy pillantást a tükörben, majd elindult haza. Azt még nem sejtette, hogy a családi vacsorán milyen meglepetés fogja érni.