-Jól titkolom, igaz? –nézett fel szipogva Zoé Scottra.

-Hát tény, hogy van még mit csiszolni a technikádon. –próbálta felvidítani a lányt.

-Az a gáz, hogy nem tudtam, hogy ők együtt vannak.

-Szegénykém. De adok egy tanácsot. Egyik pasi sem érdemli meg, hogy így kikészítsd magad miatta. Lépj túl ezen. Tudom, hogy könnyű ezt mondani, de mivel lesz jobb, hogy itt kiborulsz? –időközben leültek egy szabad asztalhoz.

-Semmivel. Jézusom. –kapta a szája elé a kezét, miközben ijedten nézett a bárpult felé.

-Mi az? –fordult meg Scott is.

-Ott van Simon, a francba. –próbálta takarni magát. De várjunk csak! Miért is? Semmi rejtegetnivalója nincs. Már nem járnak, így azzal ül egy asztalnál, és azzal beszélget, akivel akar.

-Aha, akkor most az arcom másik oldalát tartom oda, így egyformán fog bekékülni mindkét szemem. –próbálta elviccelni a srác.

-Remélem nem. Basszus, felénk jön.

-Sziasztok! –állt meg az asztalnál Simon.

-Szia. –köszönt Zoé, bár nem igazán tudta, hogy hogy viselkedjen.

-Látom tökéletesen egymásra találtatok. –mondta cinikusan.

-Simon, kérlek.

-Ó bocsánat, nem bántom a párt. –nézett rá dühösen a fiú.

-Minden rendben? –jelent meg Kimi, aki amikor meglátta, hogy Simon egyenesen Zoéék felé tart, szólt Claranak, hogy gáz lesz. A lány először visszatartotta őt, de később jobbnak látta, hogy Kimi mégis odamegy hozzájuk.

-Na már csak te hiányoztál! –Simon szeme már villámokat szórt. -De ne aggódjatok, már itt sem vagyok. Clara, micsoda meglepetés! –üdvözölte gúnyosan a lányt, mire az csak felhúzta a szemöldökét jelezvén, hogy ő aztán nem kíváncsi rád. –Tudtad, hogy a húgod megcsalt? Lefeküdt ezzel itt –mutatott Scottra. Clara persze erről egy szót sem tudott, hiszen Zoé az anyjának csak annyit árult el, hogy szakítottak, az okról nem beszélt.

-Azt hiszem most jobb, ha elhúzol. –mutatott Kimi az ajtó felé. Megelégelte, hogy ez a kis mitugrász itt pattog.

-Ne aggódj, már itt sem vagyok. További jó szórakozást. –Simon távozása után Clara és Kimi leült Scott és Zoé mellé, de senki nem szólt egy szót sem.

-Erről ennyit. –szólalt meg egy kis idő múlva Scott. -Akkor most már kár tagadnunk, nem? –kacsintott egyet a lányra, amit senki más nem látott, csak Zoé, aki ijedten nézett rá.

-Igen, tényleg nincs. –mondta végül halkan. Belement a játékba, bár maga sem tudta, hogy miért. Lopva azért Clarara pillantott.

-Most mi az? Miért nézel így rám? –kérdezte a nővére- Én már régen mondtam, hogy dobd. Nem tudom, hogy mi tartott idáig. Scott, remélem megmutatod Zoénak, hogy mi a jó. –kacsintott rá, amitől Zoé majdnem megfulladt, miután belekortyolt az üdítőjébe.

-Biztos lehetsz benne. –nézett rá cinkosan a fiú. Kimi legszívesebben most azonnal leütötte volna. Pedig tudja, hogy semmi nincs köztük, illetve reméli. Igaz, azóta még nem sikerült Zoéval leülnie beszélni, pedig nagyon kellene. Elvileg ma akart, de ugyebár Clara „elkérte”. Nem baj, holnap is lesz nap, majd akkor.

-Clara, én inkább most hazamegyek. –kezdett el szedelőzködni Zoé.

-Jól van, ha kellek, hívj. –ölelte meg a húgát.

-Gyere, haza viszlek. –intett Scott, és mivel ők most „járnak”, így a lány kénytelen volt beleegyezni. Az éjszaka folyamán sokat gondolkodott az egész helyzeten, és úgy döntött, hogy felmond Kiminél. Persze nem rögtön, hogy ne legyen feltűnő, de úgy egy hét múlva otthagyja.

Másnap reggel a nővére ébresztette Zoét, ráadásul nem a legfinomabb módon. Nemes egyszerűséggel lerántotta róla a takarót.

-Kellj fel, gyerünk! –topogott az ágya előtt.

-Mi van? Hány óra?

-Nem lényeges, kelj ki, gyerünk! –mondta ellentmondást nem tűrő hangon. Zoé kinyitotta a szemét, és a nővérére nézett. –Beszélnünk kell. –roskadt le a lány szomorúan az ágyára.

-Jézusom, mi történt? –dörzsölte ki a szeméből az álmot.

-Azt hiszem Kiminek van valakije. –bukott ki Claraból. Zoét felkészületlenül érte ez a kijelentés, így nem tudott mit mondani. Ezerrel járt az agya, hogy vajon ezt miből gondolhatja a nővére? Rájött volna? Vagy csak szimplán gyanakszik??

-Ezt miből gondolod? –kérdezett rá végül mégis Zoé.

-Nem tudom. Valami megváltozott. Szerintem van valakije. Te nem láttál esetleg valakit? Nem tudsz valamiről? –kérdezte halkan a nővére.

-Én?? –hüledezett Zoé. Jótól kérdezi. Mindjárt lesül a képéről a bőr.

-Igen, mert te nála dolgozol, arra gondoltam, hogy esetleg te láttál valakit…

-Nem. Senkit. –vágta rá gyorsan a lány.

-Biztos? Bár hülye kérdés, te nem hazudnál nekem. –még szerencse, hogy Clara a cipője tanulmányozásával volt elfoglalva, így nem látta, hogy Zoé teljesen elsápadt. A lelkiismerete kegyetlen volt. –Kérhetnék valamit?

-Persze. –nyelt egyet.

-Nem tartanád szemmel? Nem kell, hogy utánajárj, vagy ilyenek, csak…ha valami gyanúsat látsz, nem szólnál? –Zoé úgy érezte magát, mint akit fejbe vertek. A nővére arra kéri, hogy figyelje a pasiját, arra az esetre, ha az megcsalná valakivel, vagyis történetesen vele. Legszívesebben visszaforgatta volna az időt, és kitért volna a csók elől, vagy már el sem ment volna a meghallgatásra. –Na? Kérlek, könyörgöm. Nagyon szeretem őt, még sosem éreztem ilyet. –nézett rá könnyes szemmel a nővére. Zoénak ez volt a kegyelemdöfés. Még sosem látta ilyennek Clarát, így biztos volt benne, hogy teljesen beleszeretett a férfiba. Ha csak a másodperc egy töredékéig is megfordult a fejében, hogy arra kérje Kimit, szakítson Claraval érte, akkor ezt a gondolatot olyan mélyre temette magában, amennyire csak lehetett.

-Rendben. –sóhajtott végül.

-Köszi!! –ugrott a nyakába Clara. –Öltözz, elviszlek Kimihez. –azzal kivágtatott a szobából, egyedül hagyva Zoét. A lány valósággal levegőért kapkodott, miközben elkezdett öltözni. Szinte sokkolta az előző beszélgetés, ugyanakkor iszonyatosan fájt neki, hogy le kell mondania Kimiről. De megteszi, hiszen nincs más választása. Eddig is ő volt a második, sosem lehetett volna első, így csak egyszerűen vissza kell térnie a régi életéhez. Csakhogy az milyen lesz? Hogy fogja elviselni, hogy minden nap látni fogja Kimit, főleg, hogy Clara most ígértette meg vele, hogy szemmel fogja tartani a férfit. Így mégsem mondhat fel egy hét múlva sem. Utálta a helyzetét.

Clara fuvarjának köszönhetően picit korábban érkezett Kimihez, így volt ideje idegesen álldogálni az ajtó előtt. Most már meg kell beszélniük mindent. Vett egy nagy levegőt, és bement. Ajax vidáman üdvözölte őt, majd nemsokára Kimi is megjelent. Az ő arca is ugyan olyan szomorú volt, mint Zoéé. Valószínűleg mindketten egyforma következtetésre jutottak.

-Szia. –köszönt halkan a lány, de nem mozdult.

-Szia. –Kimi is ugyanott állt, ahol eddig. Csak nézték egymást. Zoéban most tudatosult, hogy mennyire nehéz lesz elengedni Kimit. De nem teheti ezt a nővérével.

-Nem fog menni. –Annak ellenére, hogy a lány küzdött ellene, a sírás határán állt. Kiminek uralkodnia kellett magán, hogy ne rohanjon oda, és ne csókolja meg a lányt. Ehhez képest, csak tett egy lépést felé.

-Hogyan tovább? –tette fel a legfontosabb kérdést Kimi.

-Nem tudom. Ha akarod, akkor elmegyek, úgy értem felmondok. –ácsorgott még mindig ugyanott Zoé.

-Azt nem bírnám elviselni. –csattant fel Kimi.

-És ezt hogy fogjuk? –bukott ki Zoéból.

-Nem tudom, csak azt tudom, hogy szükségem van rád.

-Akkor majd meglátjuk, hogy mi lesz. De soha többet nem történhet semmi közöttünk.

-Tudom. –bólintott Kimi. Bár legbelül mindketten tudták, hogy nehéz időszak áll előttük.