Az elkövetkezendő egy hétben Zoé igyekezett kerülni Kimit, s szerencséjére a férfi sem nehezítette meg a dolgát. Általában akkor ment edzeni, kutyát sétáltatni vagy át Ramihoz, amikor a lány ott volt. Zoénak örülnie kellett volna emiatt, de azért egy picit bántotta is a dolog, hiszen ez azt jelentette, hogy Kimi feladta. Bár…ha jobban belegondol, nem volt mit feladni. Le is szidta magát, amiért ilyen gondolatok jártak az eszében. Jennivel is megosztotta gondolatait, aki finoman rámutatott, hogy ő akarta, hogy ne folytassák, hiszen Clara Kimi barátnője, tehát gyakorlatilag egye meg, amit főzött. Még akkor is, ha borzalmas az íze. Azt nem tudta, hogy Kimi is legalább ennyire szenved ettől az egésztől. Claraval próbált természetesen viselkedni, nehogy gyanút fogjon, de néha az volt az érzése, hogy teljesen feleslegesen. Nem akart egyik lánynak sem fájdalmat okozni, de ha választania kellett volna, akkor igencsak eltelne az egész szezon, ugyanis a két lány szinte teljesen ellentétes volt, így gyakorlatilag ami az egyikből hiányzott neki, azt megtalálta a másikban. Viszont, ha a lányok korát vette figyelembe, akkor egyértelműen Clara felé billent a mérleg. Ő mégiscsak korban jobban hozzáillő. Még a végén az újságírók ráakasztanák a „friss húst szeretem” címkét, amit végképp el akart kerülni. Lehet, hogy ez így önző dolog, de így érzett és kész. Nem tudott tenni ellene.

Szerencséjére, amikor hazaért, Zoé már nem volt ott. Megkaphatnák a „Legjobb elkerülők”-nek járó díjat, kár, hogy nincs ilyen.

-Szia anya! –vette fel a telefonját, miközben felrobogott a lépcsőn, ugyanis Stefano Domenicalli ma reggel érkezett meg Svájcba, és egy óra múlva megbeszélésük van a szállodában, ahol megszállt.

-Szervusz kisfiam! Mi jót csinálsz? –érdeklődött vidáman az édesanyja.

-Éppen egy megbeszélésre készülök. És te? Hogy vagytok? –közben kinyitotta a szekrényét, és kirángatott egy fekete inget, valamint egy farmert belőle.

-Jól vagyunk, de akkor nem zavarunk. –a hangja egyből csalódott lett.

-Hogy érted? Ti sosem zavartok! Csak nem itt vagytok Svájcban? –rúgta le a cipőjét a lábáról, ami hangos koppanással ütődött a szekrénynek. –Upsz.

-Mi az? Csak nem törtél össze valamit?

-Nem, csak a cipőm, na mindegy. Szóval?

-De, itt vagyunk. Először Ramit hívtuk, de éppen vidámparkban vannak, és tudod milyen a bátyád és persze a gyerekek. –nevette el magát Paula.

-Hát hogyne! De figyelj, gyertek ide, legalább megismeritek a barátnőmet is. Megkérem, hogy jöjjön át addig, amíg haza nem érek, jó? –pattant ki máris az ötlet a fejéből.

-Ó kisfiam, nem akarom megbonyolítani a napod, majd megvárjuk, amíg hazaérsz.

-Remélem ezt most nem komolyan mondtad. Figyelj, gyertek ide, mire ideértek, ő is itt lesz, rendben? Ellenvetést nem fogadok el.

-Na jól van. –egyezett bele Paula. –Akkor majd találkozunk. Szia.

-Szia. –bontotta Kimi a vonalat, majd lehámozta magáról a ruháit, és beállt a zuhany alá, mivel Mark ma is jól megdolgoztatta. Nekidőlt a hideg csempének, és hagyta, hogy a forró vízsugarak végigfolyjanak a testén. Nem időzött sokat, hiszen még Clarat is fel kellett hívnia. Miközben tárcsázta a barátnőjét, igyekezett kidörzsölni a vizet a hajából.

-Szia édesem, mi a helyzet? –vette fel duruzsolva a telefont a lány.

-Szia, lenne egy nagy kérésem.

-Hallgatlak. Miről van szó?

-Anyuék telefonáltak, hogy itt vannak a reptéren, de nekem megbeszélésem van, és nem tudom elhalasztani, Ramiék meg vidámparkban vagy hol vannak, és nincs aki beengedje anyuékat. Megtennéd, hogy átjössz? Max. két óra, és itt vagyok. Na? –hadarta Kimi. Clara szóhoz sem jutott. Abszolút nem számított ilyenre, pláne nem ilyen hamar, erre most tessék. De végül is ő is bemutatta már Kimit a családjának, nincs semmi akadálya, hogy most őt is megismerjék.

-Rendben.

-Komolyan? –lepődött meg Kimi. Azt hitte, hogy kérlelnie kell még egy kicsit.

-Persze. Menj nyugodtan. Mindjárt indulok.

-Oké, és majd meghálálom. –vigyorodott el Kimi.

-Ajánlom is. Na szia. –bontotta a lány a vonalat.

Kimi gyorsan kidörzsölte az utolsó vízcseppeket is a hajából, majd magára kapkodta a ruháit, és már indult is.

Clara izgatottan készülődött, már éppen zárta a lakása ajtaját, amikor drága főnöke hívta telefonon, és azonnal berendelte a munkahelyére. A lány hiába próbálta a létező összes ellenvetést -ami az eszébe jutott- felsorolni, de semmi eredménye nem volt. Csüggedten hívta az egyetlen személyt, aki eszébe jutott, hogy alkalmas lenne a szülők fogadására: Zoét.

-Szia hugi, mit csinálsz? –szólt bele mézes-mázos hangon, miután a testvére fogadta a hívást.

-Jézusom, mit akarsz? –már ismerte annyira a nővérét, hogy a hanghordozása alapján máris rájött, nem egy testvéri csevely miatt hívta.

-Szívességet kérni. Meghálálom, esküszöm. –könyörgött a lány.

-Jól van, legyen. –ment bele Zoé, bár lehet, hogy túl könnyen.

-Kimi szülei most érkeznek, nekem kéne fogadni őket Kimi házában, ő tárgyal, engem meg a főnököm berendelt dolgozni, nem tudtam kimenteni magam. Max. csak két óráról van szó. Köszi. –azzal nővére már le is tette. Zoé igyekezett nem felrobbanni. A nővére csőbe húzta, méghozzá nem is gyengén. De ő is hibás volt, minek bólint rá olyan kérésre, amiről még nem is tud semmit? Ez is csak ő lehet. Gyorsan összekapkodta a cuccait, és megkérte Duncant, hogy vigye át Kimihez. Szerencsére a bátyjának nem akadt más dolga, így teljesítette a húga kérését.

Zoé csak Ajaxot találta a házban, ami azt jelentette, hogy még idejében érkezett. Körülnézett a kamrában és a hűtőben, de semmi csemegét nem talált, csak üdítőt. Az anyukájától tanult egy sütireceptet, egy egyszerű kakaós keverttészta receptjét, így fogta magát, előszedte a hozzávalókat, és máris bekavarta a tésztát. Mire csöngettek, a sütemény már a sütőben csücsült. Idegesen nézte meg magát a tükörben, hiszen mégis csak Kimi szülei állnak az ajtó előtt. Odasétált az ajtóhoz, miközben Ajax a kanapé előtt ülve figyelte őt, majd mosolyogva kinyitotta az ajtót. A szülők arcán látható volt a döbbenet, amikor meglátták, hogy a vártnál fiatalabb lány állt velük szemben.

-Jó napot, Zoé vagyok. –nyújtotta bátortalanul a lány a kezét, miután már a nappaliban voltak.

-Örvendek, én Paula, ő pedig Matti.

-Felviszem a csomagokat a vendégszobába. –indult el máris Matti az emeletre, magára hagyva a két nőt. Zoé ha eddig félt, akkor most már rettegett.

-Kérnek egy kávét, vagy teát esetleg egy üdítőt? –ajánlotta fel Zoé.

-Egy teát elfogadunk. Köszönjük. –Paula örömmel konstatálta, hogy a lány legalább udvarias.

-Mindjárt megsül a sütemény is. Nem egy cukrászremek, de anyukám tanította, és mivel nem volt itthon semmi, gondoltam megsütöm. –magyarázta a lány, miközben feltette a gázra a teafőzőt, és vetett egy pillantást a sütőre.

-Ez igazán kedves. –mosolyodott el Paula először, mióta megérkeztek. –Nézd, Zoé még sütött is nekünk. –újságolta el máris Mattinak, amint az leért az emeletről.

-Ez nagyszerű. –csillant fel a férfi szeme.

-Ha nem baj, amíg elkészül a tea, felmegyünk kicsomagolni. –kezdte el a lépcső felé irányítani férjét Paula.

-Persze, csak nyugodtan. –mosolygott továbbra is a lány, bár tisztában volt vele, hogy nem a csomagolás volt a legfőbb ok, amiért a szülők felvonultak az emeletre. Meglepődtek, hogy a barátnő helyett a bejárónőt találták itt.

-Neked mondta Kimi? –szegezte rögtön Mattinak a kérdést Paula, amint becsukták maguk mögött a vendégszoba ajtaját.

-Micsodát? –nézett rá értetlenül a férje.

-Hát hogy ilyen fiatal barátnője van! –ült le az ágyra Paula. Miután Matti még mindig furcsán nézett rá, hozzátette –ne mondd, hogy nem vetted észre, hogy milyen fiatal.

-Hát én azt egy szóval sem mondtam. –vigyorodott el a férje, és adott egy puszit a feleségének. –De ő tudja, hogy ki kell neki, és nekünk ezt tiszteletben kell tartanunk, nem igaz? –nézett rá sokat sejtetően.

-De, de olyan fiatal hozzá…