Zoé mérges volt a nővérére a vakrandi miatt. A fiú szimpatikus volt neki, de egy valami azért zavarta. Mégpedig az, hogy egy picit hasonlít Kimire. S ez egyáltalán nem kedvez abbéli tervének, hogy kiveri a fejéből a férfit. Persze Attet nem akarja kihasználni, de talán még bele is tudna szeretni. Ki tudja?

-Itt Zoé, tessék. –vette fel a csörgő telefonját.

-Szervusz, Paula vagyok, Kimi édesanyja. –Zoé szóhoz sem tudott jutni a meglepettségtől. Vajon mit akarhat Kimi anyja? Rájött volna az egészre?? –Nem zavarlak?

-Nem, dehogy. Éppen olvastam. Hogy van?

-Ó, köszönöm jól. És te?

-Én is, köszönöm.

-Ramitól kaptam meg a számod. Remélem nem gond.

-Nem, dehogy. –Zoé már nagyon szerette volna tudni, hogy miért kereste meg Paula, de erre mégsem kérdezhetett így rá.

-Biztosan kíváncsi vagy, hogy miért telefonálok. –kuncogott a vonal másik végén a nő.

-Hát…igen. –bökte ki végül a lány.

-Szóval azért bátorkodtalak felhívni, mert Kimi mesélt Mattinak a ti kis… kapcsolatotokról, és erről szeretnék veled beszélni. –Zoénak összerándult a gyomra. Most biztosan kap egy alapos fejmosást, hogy hogyan képzelte, hogy belemászik egy tökéletes kapcsolatba, ráadásul úgy, hogy a nővére az egyik érintett fél.

-Rendben. –érezte, hogy egyszer ezen is túl kell esnie, s akkor jobb, ha most.   

-Szóval tudom, hogy először én is azt mondtam Kiminek, és most ne haragudj meg, hogy jobb, ha Claraval marad, de már látom, hogy hibás döntést hoztam.

-Ezt hogy érti? –Zoé most már nem értette, hogy mit akar Paula.

-Volt szerencsém Claraval találkozni, és hát…maradjunk annyiban, hogy a korkülönbség ellenére inkább téged szeretnélek a fiam mellett látni, és most nem akarom bántani a nővéredet, de…

-Erre nem tudok mit mondani. –sóhajtott Zoé. Valóban nem tudta, hogy mit mondhatna, hiszen ő legalább annyira szeretett volna Kimi mellett lenni, mint ahogy Paula szeretné.

-Nem is kell. Csak szerettem volna, ha tudod. De…azért kérdezni is szeretnék egy-két dolgot.

-Csak nyugodtan. –ennél rosszabb már úgysem lehet. Vagy ha igen, akkor majd valahogy megoldja.

-Szereted Kimit? Kérlek válaszolj őszintén. –Paula hangja komoly volt, így tudta Zoé, hogy nincs értelme másfelé terelni a témát, vagy esetleg nem válaszolni a kérdésére.

-Igen. De tudom, hogy nincs jövőnk.

-Azt sosem tudhatod. –szúrta közbe Paula.

-Kimi nem vállalná fel. Már elnézést, hogy ezt mondom, de így gondolom. Engem nem zavar a korkülönbség, de őt igen. Ráadásul a karrierjére is gondolnia kell. Ez persze nem gond, mert egyértelmű, csak akkor is. Nem baj, idővel már nem fogunk egymásra gondolni, és majd szépen megszokjuk a hétköznapokat.

-Mit szólnál hozzá, ha azt mondanám, tudok megoldást a problémátokra? –Paula hangja sejtelmessé vált, amitől Zoé szinte megborzongott.

-Megoldást? –kérdezett vissza a lány, mintha rosszul hallott volna. Pedig pontosan tudta, hogy jól hallotta.

-Ahogy mondom. Megoldhatom, hogy alkalom nyíljon arra, hogy mindent meg tudjatok beszélni. Nem tudok semmit sem garantálni, csak azt, hogy lesz időtök nyugodtan beszélni. Na, mit mondasz erre?

-Én nem is tudom. –bizonytalanodott el Zoé.

-Tudom, nehéz. Inkább ne is most válaszolj. Gondold át nyugodtan az egészet, hiszen ha Kimi melletted dönt, akkor elég kemény időszaknak néztek elébe.

-Az biztos. –révedt el a lány.

-És itt most nem az újságírókra gondolok, hanem a családodra. Biztosan nem fogják jó szemmel nézni, főleg Clara nem. De szerintem valahol ő is sejti, hogy a kapcsolatuk halálra van ítélve.

-De miből gondolja, hogy a miénk nem? –most bukott ki Zoéból az, amitől valóban tartott. Mi van, ha elszereti Kimit Claratól, aztán egy idő múlva szakítanak?

-Anyai ösztön, női megérzés, vagy nevezd ahogy szeretnéd. –nevette el magát Paula. –A lényeg, hogy várom a hívásod, mindenképpen szólj.

-Rendben, ígérem. És köszönöm.

-Nincs mit köszönnöd. Ne haragudj, mennem kell, akkor majd beszélünk. Szervusz. –azzal a nő máris bontotta a vonalat, magára hagyva Zoét a kétségeivel.

A lány nem tudta, hogy hova tegye ezt az egészet, annyira váratlanul érte. Vajon ezt az egészet Paula komolyan gondolja, vagy csak egy gonosz tréfát űz a lánnyal? Nem, ez biztosan nem lehet. Csak nem tenne ilyet. Legalábbis nagyon reméli. De most hogyan döntsön? Az eszére hallgasson, és hagyja az egészet? És ha később megbánná? Akkor mit fog majd tenni? De még inkább az a kérdés foglalkoztatta, hogy mit fog most tenni? Erősen hajlott arra, hogy belemenjen Paula ajánlatába. Hiszen annyira nem veszíthet sokat…Bár relatív, hogy kinek mennyi az annyi. Neki ez most sok, hiszen az egész családja. De néha kockáztatni kell, nem? Nem élhetünk mindig egy burokban, arra várva, hogy majd a szerencse és a boldogság magától besétál az életünkbe. Néha valóban ez történik, de vannak olyan esetek, amikor az embernek össze kell szednie minden bátorságát, és lépnie kell, vagy egyenesen ugrani. Bele az ismeretlenbe. Sőt, néha önzőnek kell lennünk ahhoz, hogy boldogok lehessünk. Ennek ellenére még mindig nem tudta, hogy mitévő legyen. Éppen ezen gondolkodott, amikor kopogtak az ajtaján.

-Szia, bejöhetek? –tűnt fel Clara gondterhelt arca.

-Persze, gyere nyugodtan. Valami baj van?

-Nem, nincs. –vágta rá gyorsan a lány, talán túl gyorsan is.

-Ha nem akarsz beszélni róla, nem kell, csak tudd, hogy itt vagyok, ha mégis meggondolod magad.

-Tudod…jajj, a fenébe is. –fakadt sírva Clara.

-Héé, mi az? Mi történt? –ijedt meg Zoé.

-Én…Kimi…mi… -a sírástól csak szavakat tudott kinyögni, de még azt is nehezen.

-Oké, ülj le ide, én főzök egy teát, aztán elmesélsz mindent, rendben? –azzal a lány lesietett a konyhába, és amilyen gyorsan csak tudott, főzött egy teát. –Itt is vagyok. –mire felért a szobába, a földön szanaszét hevertek a használt papírzsepik.

-Köszi. –vette el szipogva a teát, majd belekortyolt. –A kedvencem. –erőltetett egy mosolyt az arcára, mivel a húga almás-fahéjas teát főzött neki. Egy ideig egyikőjük sem szólalt meg, csak teáztak, végül Zoé megtörte a csendet.

-Na, jobb már? –Clara válasz helyett csak bólogatott. –Elmondod, hogy mi történt?

-El. Szóval…a helyzet az, hogy pár napja késik, ezért vettem egy tesztet. –szipogott a lány.

-És?? –nézett rá Zoé idegesen.

-Terhes vagyok. –mondtam elhaló hangon Clara.

-De hisz ez szuper! Vagy nem? Mi a baj? Kimi nem örült neki?

-Nem, még nem szóltam neki.

- Te nem akarsz gyereket? –faggatta tovább Zoé.

-De, egyszer, nem tudom. Akár most is, elvetetni nem fogom.

-Hát akkor? Tényleg nem értem, hogy mi a probléma. –tárta szét a karját a lány, mivel már tényleg nem volt több ötlete, hogy mi lehet a nővére baja. Clara időközben felkelt az ágyról, és járkálni kezdett.

-Egy baj van, de az … elég nagy.

-Megijesztesz. Mégis mi van? –nézett rá nagy szemekkel Zoé.

-Az, hogy valószínűleg nem a Kimié a baba. –fakadt ismét sírva Clara, miközben Zoénak elakadt a lélegzete.