Zoé a kocsiban egy szót sem szólt. A fejében vagy százféle jelenet kavargott arról, hogy Kimi miért is van kórházban. Feltéve, ha tényleg ő van ott, és nem egy olyan férfi, aki csak nagyon hasonlít rá. Remegve szállt ki a leparkolt kocsiból, és Markkal együtt valósággal berohantak az épületbe. Miután Mark igazolta magukat, hogy a csapattól vannak és nem újságírók, így egy nővér hamarosan már a kórterem felé kísérte őket. Zoé csak a lépteik zaját hallotta, valami hihetetlen csend uralkodott a folyosón, mintha nem is kórházban lennének.

-Ebben a szobában fekszik a férfi. –mutatott az ajtóra a nővér. Zoé hálás volt, amiért végre angol szót hallott. -Menjenek be nyugodtan.

-Majd előre megyek én, jó? –ajánlotta fel Mark, mire a lány csak bólintott. Egyedül maradt a folyosón, és úgy érezte, hogy menten megfullad. Néhány másodperc múlva nyílt az ajtó, és a férfi jelent meg.

-Naa??? –támadta le rögtön Zoé.

-Ő az…

-Végre megvan. –fakadt ki a lány. –De mi van vele? –indult volna be a szobába, mire Mark visszatartotta.

-Ne ijedj meg, jó?

-Oké. –válaszolta halkan, majd bement. Amint becsukta maga mögött az ajtót, vett egy nagy levegőt, és megfordult, hogy láthassa a férfit. A szája elé kapta a kezét, nehogy felkiáltson. Kimi ott feküdt az ágyon és aludt. Mindkét szeme körül kék-lila foltok, a homlokán egy sebtapasz, a szája is felhasadt, és a kezén is egy kötés volt. Zoé olyan óvatosan ment oda az alvó férfihoz, amennyire csak tudott. Leült az ágy melletti székre, majd gyengéden megfogta a férfi kezét.

-Szia. –kezdett el beszélni hozzá, de csak halkan. –Örülök, hogy megtaláltalak, bár nem így képzeltem az egészet. –a keze elindult Kimi arca felé, de végül nem érintette meg. Nem tudta, hogy nem okozna-e ezzel fájdalmat neki. –Sajnálom a tegnap estét, a Claras dolgot. Nem tőlem és nem így kellett volna megtudnod. Kérlek ne haragudj.

-Bocs, bejöhetek? –nyitott be Mark.

-Persze.

-Beszéltem az orvossal. –ült le ő is az egyik székbe.

-Mit mondott? –lett rögtön ideges a lány.

-Papírok nélkül hozta be néhány járókelő, az egyik klubtól nem messze találták meg eszméletlenül. Azóta nem tért magához. Belső vérzése nincs, fontosabb szervei nem sérültek, csak zúzódásai vannak, egyedül amiatt aggódik az orvos, hogy még nem tért magához.

-De mikor fog??? –kezdett el könnyezni Zoé.

-Azt mondja, hogy ez rajta múlik. Várnunk kell.

-Várni? De mégis meddig? Mark én meg fogok bolondulni.

-Dehogy fogsz. Figyelj, felhívod te a szüleit, vagy én telefonáljak?

-Megtennéd, hogy te beszélsz velük? Szeretnék Kimi mellett maradni. –törölte meg a szemeit a lány.

-Persze. Szólok a csapatnak is.

-Mark, megtennél még valamit?

-Hogyne. Micsodát?

-Behoznád a cuccainkat? Nem akarok egy percre sem elmozdulni mellőle.

-Rendben. Elintéztem, hogy itt maradhasson ebben az egyágyas kórteremben, itt a sajtó sem fog zavarni titeket.

-Köszi.

-Nincs mit. Akkor én most megyek. Ha van valami…

-Azonnal hívlak. –fejezte be a lány a mondatot.

-Rendben. Akkor jövök amint tudok. Szia.

-Oké. Szia. –azzal a lány egyedül maradt Kimivel. –Ugye magadhoz fogsz térni? Olvastam, hogy akik kómában vannak, bár nem tudom, hogy ezt annak nevezik-e, szóval hogy bizonyos helyzetek elől menekülnek, és azért nem ébrednek fel. Kérlek, ne menekülj. Megoldunk bármit. Elfogadom, bárhogy is döntesz. Ha Claraval szeretnél maradni, azt is megértem. Mindent megértek, csak ébredj fel. –Zoé nem bírta tovább, sírni kezdett. –Ugye hallasz engem? Mondjuk az sem baj, ha nem. Attól még beszélek hozzád. De ha esetleg hallasz, megszoríthatnád a kezem, hogy tudjam. –a lány reménykedve várt a férfi reakciójára. Egy gyenge, de mégis határozott szorítást érzett. Legszívesebben kiáltott volna egyet. –Szeretlek. Annyira szeretlek. –borult a férfi mellkasára, de közben egyetlen percre sem engedte el Kimi kezét. –Már csak fel kell ébredned. Jó, tudom nem megy ez így egyből, meg nem kényszerítelek semmire, csak…istenem de jó, hogy megszorítottad a kezem. Bocsi, a telót fel kell vennem, anyukád az. Szia Paula.

-Most tudtam meg, hogy mi történt. Hogy van?? –a nő hangja remegett az idegességtől.

-Még nem ébredt fel, de képzeld, az előbb megszorította a kezem. Megkértem, hogy ha hall, szorítsa meg a kezem, és megszorította.

-Jajj de jó. Ugye ez jó jel? –kérdezte Paula a könnyeivel küszködve.

-Igen, az. Az orvos azt mondta, hogy néhány zúzódása van, de szerencsés volt, már ha lehet ilyet mondani.

-Hála az égnek. Figyelj, két óra múlva indul a gépünk Magyarországra, bemegyünk a kórházba.

-Rendben. –a lány érezte, hogy nem tudná semmivel sem visszatartani őket, s fordított helyzetben ő sem tudna tétlenül otthon maradni.

-Addig megteszed, hogy vigyázol rá?

-Persze.

-Köszönöm, akkor majd a kórházban találkozunk. Szia.

-Szia. –bontotta a lány a vonalat, majd visszament Kimi mellé. –Anyukádék nagyon aggódnak. Két óra múlva indul a gépük, idejönnek. –Zoé újabb szorítást érzett a kezén. –Mit szeretnél mondani? Örülsz, hogy jönnek, ha igen, szorítsd meg a kezem. –a szorítás most gyengébb volt, mint legutóbb. –Rendben. Mark egyébként elmondja a csapatnak, hogy mi történt, és a sajtó sem fog zavarni, szerintem még nem is tudják, hogy mi történt. Szóval a te dolgod csak az lesz, hogy pihenj, és gyó… -Zoé abbahagyta a beszédet, mivel a férfi szemhéja mozogni kezdett. –Gyerünk Kimi, menni fog. –bíztatta a lány, mivel remélte, hogy ez az ébredés első jele lesz. Kimi szépen lassan kinyitotta a szemét, majd körülnézett a szobában. Még homályosan látott, s a feje iszonyatosan fájt. Zoé kirohant a folyosóra, s az első útjába akadó nővérnek megragadta a karját.

-Felébredt!!! Kimi odabent magához tért!!!! –mutatott a szoba felé, de mivel a nő nem értett egy szót sem angolul, így értetlenül bámult Zoéra. Nagy nehezen leesett neki, hogy valami történt a beteggel, s előkerítette az orvost, aki persze rögtön a folyosóra parancsolta a tűkön ülő lányt, hogy megvizsgálhassa a pácienst. A vizsgálat körülbelül fél óráig tartott. A lány azonnal felpattant a padról, amelyen eddig ücsörgött, amikor meglátta az orvost.

-Hogy van? Ugye most már minden rendben lesz?? –támadta le rögtön.

-Jobban van, a feje még fáj, ami természetes, mivel a koponyát is érte néhány ütés, de minden jel szerint fel fog épülni.

-A következő versenyen indulhat? Tudja neki ez nagyon fontos.

-Mikor lesz?

-Két hét múlva.

-Nem vagyok benne biztos. Attól függ, hogy hogy javul az állapota.

-Rendben.

-De menjen be nyugodtan hozzá…

-Köszönöm! –Zoé máris berohant Kimihez. –A frászt hoztad rám az eltűnéseddel. Annyira aggódtunk. Anyukádék mennyire fognak örülni, hogy magadhoz tértél. Hamarosan ők is itt lesznek. Hogy vagy?

-A fejem és mindenem fáj. –válaszolt erőtlenül a férfi.

-Nem csodálom. Azok a szemetek jól helyben hagytak. De a lényeg, hogy semmi komolyabb bajod nem lett. A doki szerint lehetséges, hogy a következő versenyen már indulhatsz is, persze még megvizsgálnak előtte, és az is lehet, hogy mégsem engednek, de egy verseny még nem a világ, a bajnokság még menthető.

-Milyen bajnokság? –vágott a szavába a férfi, mire Zoé értetlenül nézett rá.

-A világbajnokság. Hogy érted, hogy milyen bajnokság?

-Hát hogy milyen bajnokság? Elárulnál valamit?

-Persze.

-Hogy hívnak engem?