Kimi végre egyedül maradt. Mark visszakísérte a szüleit a szállodába, és Clarat is sikerült rábeszélnie, hogy menjen vele. Markkal megbeszélték, hogy a szüleit és Ramit beavatják a dologba, de meg kellett fogadniuk, hogy nem szólnak bele, és semmiképpen sem árulják el a két lánynak, hogy az emlékezetével nincs semmi gond. A férfi tisztában volt vele, hogy gonosz dolog, amit művel, de nem jutott más az eszébe, amivel ki tudná deríteni az igazságot. Volt egy olyan érzése, hogy Clara magától nem mondaná el, hogy valójában mi a helyzet. Azt is tudta, hogy Zoéval szemben sem fair, de most már kénytelen végigcsinálni, nem visszakozhat. A nővérével ellentétben Zoé nem akaszkodott rá, amikor megkérte, hogy hagyja magára, pedig tudta, hogy mennyire szeretne mellette maradni, és neki is jól esett volna, ha a lánnyal lehet. Ezzel szemben Clarat alig lehetett elvonszolni a kórteremből, ami végül is jelenthet jót is, hiszen ragaszkodik hozzá.

A feje kezdett megfájdulni, így inkább abbahagyta a gondolkodást, és próbált pihenni. Nem igazán tudott kényelmes pozitúrát felvenni, mert nem igazán volt olyan porcikája, amely ne fájt volna, így amikor először érezte úgy, hogy 10 percnél tovább tud abban a pózban feküdni, úgy maradt. Odakint már kezdett sötétedni, és kicsit nyomasztotta a kórterem álmosító hangulata, de szépen lassan rájött, hogy maga is kezd elálmosodni. Miután megkapta a vacsoráját -valamilyen felismerhetetlen főzelék- hagyta, hogy elnyomja az álom.

Zoé eközben a szállodában idegeskedett. Annyira szeretett volna Kimi mellett lenni, de tiszteletben tartotta a kérését, és különben is már későre járt az idő, és a kórházak már nem fogadnak látogatót. Inkább megpróbálta a tus alatt elfelejteni a nap eseményeit. Rendelt vacsorát, majd hazatelefonált. Igaz, Chris már tudott mindent, hiszem Mark mindenről beszámolt neki, de azért szüksége volt arra, hogy az anyja szavai egy kicsit megnyugtassák. Éppen végzett a telefonálással, amikor kopogtak.

-Szia, bejöhetek? –állt Rami az ajtóban.

-Persze, gyere csak. Történt valami Kimivel? –lett rögtön ideges.

-Nem, ne aggódj. Semmi.

-Oh, hála, már megijedtem. Ülj le. Vacsoráztál már?

-Nem, még nem. És te?

-Én sem, de rendeltem kaját, szóljak, hogy két főre hozzanak fel?

-Igen, légyszi. –Rami nem akarta egyedül hagyni a sápadt lányt. Látta rajta, hogy nagyon megviseli ez az egész, és neki is jót fog tenni, ha nem lesz most egyedül.

-Oké, elintézve. –tette le a kagylót, miután sikerült módosítania a rendelést.

-Hogy vagy? –kérdezte Rami, miközben megütögette a kanapét maga mellett, ezzel jelezte, hogy szeretné, ha a lány odaülne.

-Tessék? –kapta fel a fejét Zoé. Nem számított a kérdésre. –Jól. –foglalt helyet mellette.

-Biztos?

-Aham. –de ebben a percben eleredtek a lány könnyei.

-Jól van, már nincs semmi baj. –húzta magához közel Zoét.

-Annyira megijedtem. Azt hittem sosem látom újra. Ugye most már nem lesz baja? –nézett fel rá szipogva a lány.

-Nem. Nem lesz. –hacsak én nem látom el jól a baját, amiért így kikészültél miatta, tette hozzá magában a férfi. Ő már tisztán látta azt, amit Kimi még nem. Világosan észre lehetett venni, hogy a két lány közül melyik az, amelyik valóban aggódik és szereti Kimit. Persze Clara is aggódik érte, de nem úgy, mint aki halálosan szerelmes belé. Visszaemlékezett arra, amikor neki volt autóbalesete, és amikor magához tért, a felesége tekintetében ugyanezt az féltést, szeretet látta viszont, amit most Zoé szemében vélt felfedezni.

-Ez vicces, nekem kéne téged vigasztalnom, erre te vigasztalsz engem.

-Maradjunk annyiban, hogy kölcsönösen vigasztaljuk egymást, jó? –mosolygott Rami, amitől Zoénak is jobb kedve lett egy picit.

-Oké. Anyukádék hogy vannak?

-A történtekhez képest jól. –főleg miután Kimi elmondta nekik, hogy a kék-zöld foltjain kívül semmi baja. Bár az anyjuk még így sem maradéktalanul nyugodt. Ő maga azonban őszintén kételkedik benne, hogy az öccse agyát nem érte károsodás, mivel ez a kis játéka nem éppen azt vetíti előre, hogy teljesen épeszű lenne. Megpróbálta elmagyarázni neki, hogy ha kiderül, hogy neki nincs amnéziája, a két lánytól biztosan rendesen kapni fog. De nem, az öccse hajthatatlan. Igazi Räikkönen. Már csak reménykedni lehet abban, hogy magától rájön, hogy őrültség, hogy így derítse ki az igazat, és felhagy vele.

-Rami, én arra gondoltam…

-Mire?

-Hogy hazamegyek.

-Haza? De miért? –teljesen ledöbbent. Nem gondolta volna, hogy a lány erre a lépésre szánja el magát.

-Nem akarok ártani Kiminek. Ha a gyógyulásához az kell, hogy ne legyek itt, bármennyire is szeretnék, akkor nem leszek itt. Úgysem tudok mit csinálni…

-Ezt felejtsd el. Neki itt van rád szüksége. –Rami lázasan gondolkodott, hogy mivel tudná maradásra bírni a lányt.

-Nem tudom. Szerintem Clara és ő…szóval…szerintem újra összejönnek.  –válaszolta a lány szomorúan.

-Ezt miből gondolod?

-Kimi sokkal több figyelmet szentel neki, engem elküldött, szerintem ezek eléggé nyilvánvalóvá teszik.

-Én azért nem vennék rá mérget –ölelte át bíztatásképpen.

-Tudod, van az a mondás, hogy ha igazán szeretsz valakit, akkor el tudod engedni, hogy ő boldog lehessen.

-Aham, ismerem. Csak én mindig önző vagyok, és azt szeretném, ha velem lenne boldog. –mosolygott rá Rami.

-Nem tudom. Tényleg nem. Holnap bemegyek hozzá és elmondom neki, hogy mit akarok, aztán eldöntheti, hogy menjek vagy maradjak.  

-Rendben, de egy valamit árulj el. –Zoé bólintott, jelezve, hogy őszinte lesz. –Clara. Tényleg Kimitől terhes?

-Nem tudom. Nemrégiben felkeresett. Ki volt borulva, sírt. Elmondta, hogy terhes. Először azt hittem, hogy ő nem akarja a gyereket, aztán azt, hogy Kimi nem. Végül elmondta, hogy nem biztos benne, hogy Kimié a gyerek.

-És ezért döntötted el, hogy „ringbe szállsz” Kimiért.

-Valahogy úgy. Tudom, hogy bűnös vagyok, hiszen Kimi mégis a nővérem pasija, de szeretem. Viszont ha tényleg övé a gyerek, és ő Claraval akar élni, akkor nem állok az útjába.

-Jézusom, te tényleg őrülten szereted az öcsém. –Zoé Rami szörnyülködő hangján csak mosolyogni tudott, hiszen a férfi rátapintott a lényegre.

A vacsora elfogyasztása után Rami visszatért a szobájába, Zoé pedig megpróbált aludni. Reggel kicsit későn, 10 órakor ébredt fel. Gyorsan rendelt magának reggelit, addig letusolt és felöltözött, majd miután elfogyasztotta a reggelit, bement a kórházba. A kórterem előtt megállt, vett egy nagy levegőt, majd bekopogott. Remélte, hogy egyedül fogja találni a férfit. Miután hallotta az „Igen”-t benyitott. Szerencséjére Kimi valóban egyedül volt, éppen egy autós magazint lapozgatott.

-Szia, bejöhetek?

-Szia. Persze, gyere csak. –tette félre Kimi az újságot.

-Hogy vagy? –kérdezte a lány miután becsukta az ajtót.

-Megvagyok, köszi. De ülj le nyugodtan, nem kell az ajtóban ácsorognod. –mosolygott rá a férfi.

-Igaz, köszi. –azzal Zoé leült Kimi ágya mellé. –Szóval…búcsúzni jöttem.

-Búcsúzni? –kerekedett el Kimi szeme. Erre nem számított.

-Igen. Visszamegyek Svájcba. Úgy vettem ki a szavaidból, hogy neked most Clarara van szükséged. –Zoénak nagyon erősnek kellett lennie, hogy ne sírja el magát. –Ha azzal segítem a gyógyulásod, hogy nem vagyok itt, akkor hazamegyek. Claranak és a babának sem tesz jót, ha mi összefutunk, mert csak veszekszünk. De ha mégis szeretnéd, hogy maradjak, akkor azt is megteszem. Nos? Mit válaszolsz?