Kimi egy picit távolabb parkolt le, ugyanis attól tartott, hogy arrébb már nem lesz helye. Megérzése bebizonyosodott, tényleg nem volt már hely. Ramival elindultak megkeresni Duncant, akire hamar ráakadtak. Rami úgy látta, mintha Kimi keresett volna valakit a szemével, de egyelőre még nem találta.

-Meghoztam a kávéd. –jött oda Zoé két pohár kávéval, de amint meglátta Kimi és Ramit, majdnem kiöntötte azokat.

-Á, köszi hugi. Sziasztok! –köszönt Duncan a Räikkönen testvéreknek, miközben elvette az egyik poharat a húgától.

-Sziasztok. –hallatszott a válasz.

-A múltkor említetted, hogy valami nincs rendben a motorral… -vonult félre Rami Duncannel így Zoé és Kimi magukra maradt, persze csak képletesen, hiszen elég nagy volt már a hangzavar, tekintve, hogy szép kis tömeg gyűlt össze.

-Ne aggódj, nem fogok holnap késni. –törte meg először a lány a közéjük telepedő csöndet. Nem akarta gúnyosra, most mégis úgy érezte, hogy talán túlzásba esett.

-Figyelj, meddig játsszuk még ezt? –kérdezte fáradtan Kimi. –Nem látod, hogy arra megy ki az egész, hogy legalább meghallgass?? –tört elő a férfiból az eddig felgyülemlett indulat. –De tudod mit? Hagyjuk. –azzal magára is hagyta a lányt, aki csak pislogott, s magában átkozta a száját, amiért megszólalt. Miért nem tud csak egyszer csöndben maradni? Miért kell neki mindig minden gondolatát kimondania? Legszívesebben utánament volna, de már nem látta Kimit, így nem tehetett semmit.

A férfi időközben igyekezett megkeresni a bátyját, aki szemmel láthatóan még mindig Duncannel diskurált. Aztán felfedezett még két ismerős arcot a tömegben, nem messze tőlük. Clara állt ott, Simont átölelve. Egy pillanatra maga is megdöbbent a látottakon, majd gyorsan elkapta a tekintetét, amikor észrevette, hogy Simon mérgesen néz rá. Úgy döntött, hogy megszaporázza a lépteit, hogy minél hamarabb a bátyjához érjen. Most valahogy nem volt kedve még egy veszekedéshez. Bőven elég volt a lány elutasító hangneme is. Pedig ő most aztán igazán nem mondott neki semmi bántót. Sőt! Éppen valami kedveset akart mondani, ami így meghiúsult. A fényt az alagút végén pedig egyre kevésbé látta.

-Na, sikerült megbeszélnetek a dolgokat?

-Aham, Rami szerint csak néhány dolgon kell változtatni.

-Duncan, kérdezhetek valamit?

-Persze.

-Szóval Clara és Simon… –próbált finoman puhatolózni Kimi.

-Hát…szóval igen. Tőle várja a babát. –vallotta be Duncan. Úgy gondolta, hogy felesleges letagadnia, azt, ami nyilvánvaló.

-Oké. –valahogy most nem tudta nagyon érdekelni ezt, de kénytelen volt megfordulni, ugyanis valaki megkocogtatta a vállát. –Te? –kérdezte meglepődve, amikor Simont látta maga előtt.

-Pontosan. Csak azt nem tudom, hogy te mit keresel itt? –szegezte neki rögtön a kérdést.

-Szerintem ahhoz neked semmi közöd. –fordult volna vissza Kimi, de Simon visszarántotta.

-Szerintem meg van.

-Hé srácok, nyugodjatok le! –állt közéjük Rami, mivel a két férfi úgy állt szemben egymással, mintha az életük múlna rajta.

-Te maradj ki ebből! –mutatott Simon most Ramira.

-Mi van? Mindenképpen balhét akarsz? –szólt közbe most már Duncan is. Egyáltalán nem örült neki, hogy Simon megjelent. –Menj vissza Clarahoz, jó? –Simon nem válaszolt, csak farkasszemet nézett a három férfival egészen addig, amíg Zoé meg nem jelent. A lány messziről látta, hogy baj lesz, ezért úgy döntött, hogy odamegy, és megpróbálja megelőzni a dolgokat.

-Hát itt meg mi folyik? –kérdezte könnyed hangon, bár maga is tudta, hogy mi a helyzet.

-Mit keres itt? –mutatott Kimi felé, de közben Zoéra nézett.

-Velem van, miért? Mi a bajod? Tudtommal a nővéremmel éppen családot alapítotok, szóval igazán le lehet pattanni Kimiről és rólam is. –azzal, hogy nyomatékot adjon a szavainak, hozzábújt a férfihoz. Kimi alig hitt a szemének és a fülének, de azért természetesen jól estek neki a lány szavai, még ha csak azért is tette, hogy ne legyen balhé. A biztonság kedvéért azért ő is átölelte a lány derekát, és szorosan magához húzta. Simon vette a lapot, így vetett még egy dühös pillantást rájuk, majd visszament Clarahoz. Zoé még néhány pillanatig így maradt, majd észbe kapott, és elhúzódott Kimitől. A férfinak ez már kevésbé tetszett.

-Miért csináltad ezt? –kérdezte Kimi, azt remélve, hogy végre megbocsátott neki a lány.

-Vedd amolyan bocsánatkérésnek. Nem akartam az előbb bunkó lenni. –vonta meg a vállát a lány.

-Oh…rendben. –a férfi egyre rosszabbul érezte magát. Ha azt hitte, hogy sikerült egy lépést végre előre megtenniük, akkor most legalább hármat léptek hátra. –De…

-De? –nézett rá kérdőn Zoé.

-Ha most elmész, Simon megint idejön balhézni… -ez maradt az utolsó esélye.

-Csak nem félsz tőle? –a lány elmosolyodott, de persze pontosan tudta, hogy erről szó sincs.

-Nem, ne viccelj, de nem akarok bajt.

-Rendben. –azzal Zoé közelebb lépett Kimihez, aki félénken megfogta a lány kezét, kicsit közelebb húzta magához, majd átkarolta. A lányt kissé feszélyezte ez a helyzet, de be kellett vallania, hogy nincs ellenére. Ismét érezte a férfi illatát, amelyet oly sokszor felidézett magában az elmúlt napokban. Most valahogy minden olyan idilli volt, de ő mégis félt. Félt, hogy újra közel kerülnek egymáshoz, s azután majd ismét csalódnia kell. Nem akart újra fájdalmat érezni, így inkább nem akart semmit sem érezni. Se szerelmet, se boldogságot, semmit.

Már majdnem elkezdődött a verseny, amikor szirénák hangjára lett figyelmes az összegyűlt tömeg.

-Mi történik? –kérdezte riadtan Zoé, mivel az emberek elkezdtek össze-vissza rohangálni.

-Nem tudom, szerintem jönnek a zsaruk.

-Kimi, vidd el innen Zoét. –utasította Duncan a férfit, ugyanis nem akarta, hogy a húgának bármi baja is essen. Rami gyorsan beszállt Duncan mellé a kocsiba, és elindultak az egyik mellékutca felé. Kiminek sem kellett több, megfogta Zoé kezét, majd szaladni kezdett.

-De mi lesz velük??? –nézett hátra idegesen a lány, de már nem is látta őket.

-Ne aggódj, tudnak magukra vigyázni. –húzta tovább Kimi. Először elindultak abba az irányba, ahol a férfi a kocsiját hagyta, de mivel a szirénákat abból az irányból vélték hallani, ezért inkább taktikát változtattak, és jobbra mentek. Így átjutottak Wollerau egyik forgalmasabb utcájára, ahol boltok sokasága sorakozott. A férfi lelassította a lépteit, gyorsan körbepillantott, majd magához húzta Zoét, miközben a fülébe súgta. –Ne nézz hátra, rendőrök jönnek a másik oldalon. Szívem, hát nem gyönyörű ez a gyűrű? –álltak meg egy ékszerbolt kirakata előtt, majd csodálni kezdték a gyűrűt. A két rendőr átsétált az ő oldalukra, majd odaballagtak hozzájuk.

-De, tényleg gyönyörű. –válaszolta remegő hangon a lány. Próbálta leplezni a félelmét.

-Jó estét! –szólította meg őket az egyik rendőr.

-Jó estét. Segíthetünk valamiben? –kérdezte Kimi.

-Maguk véletlenül nem a gyorsulási versenyről jönnek?

-Nem, dehogy. –rázta meg a fejét Kimi. –A barátnőmmel vacsorázni voltunk, aztán gondoltuk, hogy sétálunk egyet, de láttuk arra a tömeget. –mutatott a verseny helyszíne felé- így úgy döntöttünk, hogy erre kerülünk. Nagy a balhé? –tettetett érdeklődést Kimi. Zoé megszólalni sem mert, csak próbált mosolyogni.

-Hát…elég sok gondot okoznak, de akkor mi nem is zavarnánk, további szép estét. Viszontlátásra.

-Viszontlátásra. –köszönt el tőlük a pár, majd visszafordultak a kirakathoz, és úgy tettek, mintha ismét a gyűrűt tanulmányoznák.

-Elmentek már? –kérdezte Zoé.

-Aham. –nézett hátra Kimi. –Semmi baj. –ölelte magához a lányt, miután észrevette, hogy remeg. –Gyere, nem messze parkolok. –azzal szorosan magához húzta a lányt, és elindultak az autó irányába. –Minden rendben? –kérdezte már, amikor beültek a kocsiba, mivel Zoé azóta meg sem szólalt, most is csak bólintott. –Biztos minden oké? –nem akarta addig beindítani a kocsit, ameddig legalább egyszer meg nem szólal a lány.

-Igen, azt hiszem, csak nagyon megijedtem. De rendben vagyok. –ahogy belenézett Kimi szemeibe, úgy érezte, hogy máris megnyugszik.

-Jól van. Akkor hazaviszlek. –azzal a férfi beindította a motort még mielőtt Zoé belefoghatott volna a mondandójába.

-Rendben. –suttogta inkább magának, mint Kiminek.