Zoé kissé fáradtan ébredt másnap. Hirtelen nem tudta, hogy hol is van, de aztán azonnal felismerte az új szobáját. Hozzá kell szoknia, hiszen ki tudja meddig ez lesz az ő új „birodalma”. Tegnap sokáig beszélgetett a nagyanyjával, és megbeszélték, hogy ma bemennek Londonba egy kicsit körülnézni és néhány egyetemtől tájékoztatókat kérni. Komótosan sétált le köpenyében a falépcsőn.

-Jó reggelt. –köszönt be a nappaliba, ahol nagyanyja éppen telefonált. Intett, hogy egy pillanat, majd néhány perc múlva már valóban Zoéra figyelt.

-Jó reggelt. Hogy aludtál? –helyezkedett el az unokája melletti kanapén, miközben szemügyre vette a lányt.

-Jól köszönöm. Ha gondolod, reggeli után mehetünk is, gyorsan elkészülök.

-Rendben. Én addig szólok, hogy tálalhatják a reggelit. –állt fel Colleen néni.

-Oké. –azzal a lány visszament az emeletre, és gyorsan letusolt. Úgy gondolta, hogy egy farmer és egy kicsit melegebb pulcsi nem lesz rossz választás a napra. A sminket most elvetette, nem volt kedve hozzá, s még a haját is leengedve hagyta. Miután elkészült, lement az ebédlőbe, ahol már feltálalták a reggelit. Zoénak még mindig furcsa volt, hogy kiszolgálják, nem volt ehhez hozzászokva.

-Indulhatunk? –kérdezte a reggeli után Zoé.

-Mindjárt, csak a 8 órási híreket szeretem megnézni. –azzal a nagyija átsétált a nappaliba, elhelyezkedett a kanapén és bekapcsolta a tv-t. Zoé is követte őt, és figyelte a híreket. Természetesen a hírek végén a sportról is szó esett. Mutatták, ahogy a pilóták megérkeztek a repülőtérre. Zoé hirtelen még a lélegzetét is visszatartotta, amikor megpillantotta Kimit. A férfi szemmel láthatóan igyekezett gyorsan túljutni a tömegen, bár ez nem volt valami egyszerű. A lány figyelmét azonban nem kerülhette el, hogy szerelme arca mennyire meggyötört. Talán miattam? –futott át a gondolat a fejében. Nem, biztosan nem, nyugtatta magát.

-Azt hiszem indulhatunk. –kapcsolta ki gyorsan Colleen néni a tv-t, mivel észrevette, hogy unokája egyszerre csak milyen feszült lett. Egy haszna viszont volt, legalább megnézhette magának azt a férfit, aki miatt Zoé egyenesen Angliáig utazott. Zoé némán követte nagyanyját, még mindig a férfi arca lebegett a szemei előtt. Még a kocsiban is csak Kimin járt az esze. Természetesen ez a nagymamája figyelmét sem kerülhette el. –Na most már elég legyen. –szólt rá a lányra, amitől az teljesen összerezzent. –Nem akarom a savanyú képed nézni egész nap, szóval leszel szíves egy kicsit összekapni magad. Ideje lenne már túltenni magad azon a szoknyapecéren. –Zoé alig hitt a fülének. Először a nagyanyja hangneme lepte meg, utána pedig a mondandója.

-Ne haragudj. –kért bocsánatot a lány.

-És könyörgöm, ne kérj mindenért bocsánatot. –pirított rá ismét Colleen néni, de a végén elmosolyodott.

-Rendben. Ígérem összeszedem magam, csak még kell egy kis idő.

-Tudom kincsem. –veregette meg a kezét az idős hölgy. Zoénak be kellett látnia, hogy a bátyjának igaza volt. Vagy túléli ezt az időszakot, vagy a diliházban fog kikötni. Szereti a nagyanyját, de szinte képtelen kiigazodni a hangulatváltozásain. De valahogy ki fogja bírni. Majd megtanulja kezelni.

A nap további részen jó hangulatban telt el. Megnézték London látnivalóit, semmit nem hagytak ki a sorból, és Colleen néni egy rögtönzött körsétát is megejtett, hogy megmutassa az unokájának a legfontosabb társasági helyeket, a kávézókat, pubokat, clubbokat. Zoé ebből arra következtetett, hogy a nagyanyja azt szeretné, ha minél hamarabb túltenné magát Kimin. S igen, valószínűleg ez lenne a helyes megoldás, de nem megy ez egyről a kettőre. Idő kell neki. Néhány egyetemre is elmentek, ahol mindenki készségesen a rendelkezésükre állt. Zoénak volt egy olyan érzése, hogy ha nem ezt tették volna, akkor Colleen néni éktelen haragra gerjedt volna, és azt jobb, ha sehol nem tapasztalják meg. A nap végére fáradtan és egy jó nagy adag prospektussal tértek vissza a kúriába. A nagyanyja ágyba parancsolta a lányt, mivel másnapra egy kisebb összejövetelt tervezett, hogy unokáját bemutathassa a barátainak, de Zoé nem igazán tudott aludni annak ellenére, hogy tényleg fáradtnak érezte magát. Inkább elkezdte tanulmányozni a prospektusokat. Szerencsére jelentkezési lapokat is mellékeltek hozzájuk, így éjfélre már egyet ki is töltött. A laptopján utánanézett még egy-két dolognak, és még inkább megtetszett neki az egyetem. Igyekezett magának bizonygatni, hogy a szak kiválasztásának semmi köze Kimihez, de nem volt teljesen biztos benne, hogy ez tényleg így is van. Mindenesetre úgyis sok idő, mire a sportriporteri tevékenységét megkezdheti, addigra lehet, hogy Kimi már nem is fog versenyezni…ha meg igen, akkor meg úgysem vele fog interjút készíteni. Miután ezt így megbeszélte magával, már tényleg lefeküdt aludni.

Másnap reggel nagy sürgés-forgásra ébredt. A lépcsőn majdnem visszafordult, annyi ember rohangált a kúriában. Nagyokat pislogott, miközben figyelte a lenti forgatagot.

-Á, te biztosan Zoé vagy. –termett mellette hirtelen a semmiből egy alacsony kopasz férfi.

-Igen az. –mérte végig a lány.

-Nagyszerű. Az én nevem Lui. Akkor aranyom gyerünk gyorsan letulsolni, aztán méretet veszek rólad. –azzal máris elkezdte visszafelé tolni a lányt a szobájába. Zoénak a meglepődöttségtől még ellenkezésre sem maradt ideje, inkább engedelmeskedett és lezuhanyzott. –Jajj, nem csak szép, de még gyors is vagy. –csapta össze a tenyerét mosolyogva Lui. –ha most nem lett volna jól nevelt, akkor most biztosan elnevette volna magát a féri kéztartásán és az egész stílusán. –Na gyerünk, állj csak ide. –állította be a lányt a szoba közepére, majd elővette a mérőszalagját és minden adatot gondosan feljegyzett. –Á, nagyszerű, nem is kell sok helyen átalakítanom a ruhát.

-Milyen ruhát? –értetlenkedett a lány.

-Milyen ruhát? Hát az összejövetelre. Te sem gondoltad komolyan, hogy a nagyanyád bemutat a baráti körének és te egy egyszerű kis farmert veszel fel egy pulcsival? –csóválta meg a fejét Lui.

-És mégis milyen az a ruha? –érdeklődött a lány, miközben rápillantott az órájára, majd fejvesztve rohant oda a tv-hez. Szinte megszokásból kereste azt a csatornát, amely az első szabadedzést közvetítette. Megfogadta, hogy azért, mert szakítottak, nem fog lemondani a kedvenc sportjáról.

-Na szép. –ingatta a fejét Lui.

-Elnézést. –ment vissza Zoé a helyére, de ezúttal szemben állt a tv-vel, hogy lássa is a műsort.

-Egy smaragdzöld koktélruha, amely kiemeli az alakod, de nem mutat meg túl sokat abból, amid van. –a lány elkerekedett szemekkel nézett a pasira. Most legszívesebb sikítva kiugrott volna az ablakon. –Nos, mivel végeztem, azt hiszem itt is hagylak. Ha lehet, ma már ne nagyon egyél, nem akarom hússzor átszabni a ruhádat. –azzal a férfi valósággal kitipegett a szobából, mire a lány egy párnát hajított az ajtóhoz. Még hogy ne egyen??!! Micsoda hülyeség ez?? Ő nem egy szupermodell, akinek minden grammot számolnia kell. Azzal máris leszaladt a konyhába, és előbányászott magának müzlit. Gyorsan, feltűnésmentesen sietett vissza a szobájába, és letelepedett a tv elé. A nap nagy részét a szobájában töltötte, nem akarta zavarni a lenti előkészületeket. Délután megérkezett Lui a ruhájával, és el kellett ismernie, hogy tényleg csodaszép. Hamarosan a sminkes és a fodrász is befutott, majd kezdetét vett a parti. A nagyanyja büszkén mutogatta unokáját, bár Zoé úgy érezte, mintha egy bazári majom lenne, s nem értette, hogy miért kell minden idős nőnek megcsipkednie az ő arcát. Ez már a korral jár, vagy genetikailag ilyenek? Éppen egy pohár üdítőt töltött magának, amikor megtalálta őt három lány.

-Szia, te vagy Colleen néni unokája? –kérdezte a magas, vörös hajú.

-Sziasztok. –fordult szembe velük Zoé. –Igen, én volnék.

-Én Hannah vagyok –mutatkozott be a vörös hajú lány-, ő itt Corin, -mutatott a szőke lányra-, ő pedig Miranda. –mutatta be a fekete hajút.

-Örvendek. –mosolygott Zoé, bár eléggé úgy érezte, hogy kilóg közülük. Sietve nézett körül, hátha megtalálja a nagyanyját, akihez valamilyen mondvacsinált indokkal odamehet.

-Milyen csinos vagy…-kezdte Corin- Csak nem tornázol?

-Nem, nem. –válaszolta zavartan a lány.

-Aerobic? –kérdezte Miranda, mire Zoé részéről csak fejrázás volt a válasz.

-Tánc?

-Ritmikus gimnasztika?

-Úszás? –csak úgy záporoztak a kérdések, és Zoé egyre inkább úgy érezte, hogy menekülnie kell innen, különben botrányba fog fulladni az este, és mindenkinek csak úgy marad meg az emlékezetében, hogy „a lány, aki leütötte a három idegesítő libát”. Vagy még így sem.

-Bocs lányok, de elrabolnám egy percre a hölgyet. –fogta meg valaki a kezét, és elkezdte a másik irányba húzni. Amikor Zoé meglátta a megmentőjét, alig akart hinni a szemének.